Valószínűleg nem fogom soha elfelejteni, mikor Helen, a közvetlen felettesem azt mondta: holnap csinálunk pár oldatot.
Ahogy vártam, görcsbe rándult a gyomrom.
Elmondom mi a problémám a szervetlen kémiával. Az a bajom a szervetlen kémiával, hogy a szememben olyan, mint egy vallás. Emberek állítják, hogy ott van és úgy néz ki, ilyen és olyan erők hajtják, de egyszerűen nem látom, nem értem, nem tudom elképzelni. Hogy egy egyenlet lejátszódik egy üvegben, és úgy marad.
Engem az egyetemi laborokban (biológia laborokban) arra tanítottak, hogy minden legyen tiszta, minden legyen steril, mert különben létrejön némi irgumburgum a petri csészében, és kuka az egész hóbelebanc. Lásd: ha egy óvatlan mozdulattal a kisujjad körmének csücske elvonult a petri csésze fölött, a vertikálisan fentről lefelé fújt steril levegő, ami a minták tisztaságát és szennyeződés mentességét hivatott biztosítani, garantáltan belefújja azt a néhány száz bacit,a mi a körmöm csücskén ül, és nem kapaszkodik eléggé. Bumm, fejest ugrik a táptalajba, ahol minden létező kedvező körülmény megadatik neki, hogy undorító, penészes trutymóvá változtassa a fáradságos munkával megmunkált petri-kiskertemet.
Itt viszont, fogsz egy kanalat, amit elemelsz egy tartóból, amiben ceruzák, vonalzól, keverőpálcák vannak, két ujjad közé csíped, és letörlöd róla a port, majd beledugod a vegyszeres üvegbe, onnan meg a keverendő oldatodba.
Én pedig így sikítanék, hogy... de....és mi van a bacikkal? Mi van a bacik felszínén levő molekulákkal? És az ujjadról a kanálra felvitt zsír réteggel? Ezek hogy nem befolyásolják az oldat kémiai egyensúlyát - bármi is legyen az?
És értem én, hogy túl nagy dolgokról van szó, holott az oldatomban atom és molekula szinten mennek a folyamatok, mégis zavar az a pici hibafaktor. És ha gallyra meg egy kísérlet, rögtön fejben ezt okolom - ahogy ez történt a Biuret oldattal is következő nap.
Helen történetesen már 17 éve keveri ebben az iskolában a Biuret oldatot, mégis recept kártyákat használ hozzá. Van neki kettő is, kinyomtatva. Az egyik az ő saját házi receptje, lelaminálva, Helenesen, a másik pedig az angol középiskolai tudományos oktatásért felelős kamara (vagy mi) hivatalos kiadványa.
Mindkettő szépen elmondja neked, hogy van egy Biuret1, és egy Biuret2 nevű dolog, mindkettő szükséges ahhoz, hogy pozitív próbát kapj: azaz, ha hozzácsepegteted egy fehérjét tartalmazó mintához ezt a két löttyöt, a kék lötty pinkes-lilás színbe vált át. Ez mind szép, és jó, de valamiért, mindkét recept kihagyott egy hozzávalót.
Ennek következtében ugyan meglett a kívánt kékes színű lötty, de a réz-szulfát hozzáadásával valószínűleg túltelítettük az oldatot, és zöldes üledék képződött a lombikban, ami leülve feketére színezte a fele lombikot.
Na ezt több okból sem értem.
A recept szerint, kell egy NaOH oldat, és egy CuSO4 oldat,ezt összekeverve kapom a hupikék színű Biuret 1-2 oldatot. Elsőre nem sikerült. Oké. Másodjára sem....nem annyira oké, de azért még oké. Harmadszorra gondoltuk, gyere velem kisbarátom, nézzük, mint mond a google. Ott a receptek nagy része tartalmazott egy harmadik ágenst: kálium-nátrium tartarátot. Mire Helen szeme felcsillant, hogy jó, hát ez biztos ahhoz kell, hogy oldatban tartsa azt a sok trutymót, adjuk hozzá, és akkor majd kitisztul.
Hát nem tisztult.
Másnap nekiálltam negyedszerre, ezúttal úgy, hogy a CuSO4 oldaot kevertem a tartaráttal, majd ezt a komplexet egy iszonyatosan tömény NaOH oldattal, amiről úgy gondoltam, tuti, hogy ekkora marék NaOH kavicsnem fog feloldódni olyan kevés vízben - de amúgy de.
Láss csodát, mikor összekevertem a kettőt, megkaptam a hupikék, tiszta oldatot.
Helen boldog volt, azt mondta, működik, megcsináltuk a fehérje próbát, szépen színt váltott, ahogy kellett. Én viszont nem tudok napirendre térni afölött, hogy mégis miért más így. Először is: nem melegítettük fel a mintát vagy ilyesmi, szóval a körülmények teljesen azonosak voltak, mikor utólag adtuk hozzá a tartarátot, és mikor előbb bekevertem a rézzel. Főleg, hogy a másik ágens, a NaOH, nem is vesz részt a reakcióban, az csak a lúgos közeget biztosítja. Konkrétan ez most az a probléma a fejemben, hogy adott két fazék pörkölt. Az egyikbe akkor teszek borsot, mikor felöntöm lével, a másikba akkor, mikor már kész, csak hozzáadom. Az én képzeletemben minkét pörkölt ugyanolyan ízű kéne hogy legyen a végén, lévén minden más teljesen azonos volt. És mégsem. Ha a végén adom hozz a borsot, a pörkölt csomós lesz, és odaég, viszont ha az elején, akkor a legfinomabb csemege, amit el tudok képzelni jelen pillanatban (éhes vagyok).
És itt a problémám. Helennek mindegy, neki, ha működik, akkor nincs több kérdés. Bennem viszont üvölt a kíváncsiság: MIÉRT MŰKÖDIK????
Mi az isten zajlik abban a lombikban ami ennyire láthatatlan, mégis ennyire nagy különbségeket okoz?
Mindenesetre úgy fogtam azt a tiszta, tökéletes Biuret oldatot, mint a szent grált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése