Karácsony előtt valamikor körbejártam a tanszéken, és megnyirbáltam a Peperomia növényeimet, hogy dugványozással felszaporítsam őket, miután az előző ebbéli kísérletem parádés növényszaporulattal végződött.
Valamiért - minden tanulmányom ellenére - nehezemre esik elképzelni, hogy egy levél hogyan képes regenerálni egy egész növényt (vagy inkább túl nagy feladatnak vélem egy picike levél számára, kicsit mint Frodo és a Gyűrű esete), mégis a gugli azt mondta hogy ilyen típusú növényt levéldugványozással szaporítunk. Én azért a biztonság kedvéért hajtásokat is nekiálltam gyökereztetni, de nagyjából 40 fiolányi levelet is vízbe dobtam.
A minap, mikor próbáltam pipettával feltölteni őket, óvatosan, nehogy megzavarjam a törékeny kis gyökérkezdeményeket, láttam, hogy valami zöld maszat van a levélnyél alján, a növőben lévő gyökérkéim mellett.
Szaladtam a nagyító lencséért, hogy aztán teljesen ledöbbenve ezt lássam:
Ez talán egy ép elmeállapotú, nem botanikus lelket nem hat meg, de engem teljesen lenyűgözött.
Rögtön írtam is az egyik tanárnak, P.-nek, - aki a karfiolos klónozós gyakorlat félresikerülte után kénytelen volt beérni annyival, hogy megkérte a diákjait, hogy higgyék el neki, hogy kis cafat növényből képes egy egész növény regenerálódni, - hogy azonnal mutassa ezt meg a gyerekeknek.
Számomra ez a teljesen lenyűgöző a növényekben. Ez a végtelenül konok élni akarás, és növekedés, annak dacára, hogy teljesen passzív elszenvedői a környezetük változásainak.
Maga a tény pedig, hogy a suli hagyja, hogy ilyenekkel játsszak, nekem kb mindent megér.
Hjajj, imádom a munkám :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése