Lisa Lisa ....ELISA!!!

Volt egyszer, hol nem volt egyszer, hogy én egyetemre jártam, és azt hittem, én onnan majd olyan okosan jövök ki, hogy labdába rúghatok munka fronton akárhol.

Aztán azzal kellett szembesülnöm, hogy mikor eljutottam az immunológia kurzushoz, ami egyrészt érdekes, másrészt pedig krucccccciálisan fontos, hogy "hát kedves diákok, az a nagy helyzet, hogy üres a kassza, nincs pénz megtartani a gyakorlatot, úgyhogy mondom mivan, én ismertetem a gyarolatot, Önök pedig tetszenek szíves lenni elképzelni!"

Amint ez elhangzott, már láttam is magam egy állásinterjún, amihez én és egy amerikai diplomás várunk. Mikor a főnök megkérdi, hogy "no és az ELISA-val hogy áll? Megy?" Ő majd azt mondja, hogy "Hogyne, számtalanszor csináltam". Én pedig majd azt, hogy "Hogyne, egyszer már elképzeltem, hogyan kell!" Őszintén, te kit vennél fel?

Azt hiszem valahol itt tudatosult bennem, hogy szép dolog ez a biológus szakma, és hiába jó suli az ELTE, engem itt a büdös életben nem fognak sehol szakmailag komolyan venni.

Aztán H. Tanár Úr bejött egyik nap a laborunkba, hogy leírja a gyakorlatokat arra a hétre. És ott állt feketén fehéren: pénteken ELISA-t szeretne csinálni. Én meg csak pislogtam, mint hörcsög a búzamezőn, hogy ez AZ az elisa teszt?
Mire Helen csak annyit mondott, hogy mi más lenne?

Mondom elmentek már ti a francba, én egyetemen nem jutottam hozzá ilyen anyaghoz, ilyen kísérletekhez, itt pedig taknyos 16 évesek csinálják, akiket rosszabb esetben talán nem is érdekel?
Mekkora lépéselőny már ez egyetemen?

Csak hogy mindenki értse, az ELISA olyan fontos kísérlet, hogy a mai napig ezzel mutatják ki, hogy fertőzött vagy-e valami kórsággal, teszem azt HIV vírussal, lyme-mal, tumorral, vagy mondjuk gyerekkel. Mert leegyszerűsítve ezt használják az otthon végezhető terhességi tesztek is.

Az elve briliáns: lekötöd az antigént (kórokozót, idegen anyagot), hozzáadod a te saját szérumodat, amiben vagy van az adott ágens ellen antitest vagy nincs. Ha van, az hozzá fog kötődni. Majd aztán ehhez adsz egy mesterségesen mérnökölt másodlagos szérumot is, amiben olyan speckó antitestek vannak, ami a te antitestedhez kötődnek, és hordoznak egy enzimet, ami szubszrát jelenlétében elszínezi az oldatot teszem azt kékre.
Ezzel a komolynak hangzó - egyébként nem annyira komoly - teszttel játszanak a gyerekeink most heti 3x, steril cuccostul mindenestül.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok ELISA tesztet csinálni, azt pláne nem, hogy így. Na de legalább nemzetközi szinten most már 16 éves szinten vagyok azon a bizonyos állásinterjún.

Sri Lanka Day

Létezik egy olyan mozgalom, ami a Child Aid Lanka névre van keresztelve, ami a Sri Lankán élő hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeknek hivatott segíteni.

Már sokszor gondolkoztam rajta, lévén nagyon infót nem láttam az ellenkezőjéről, hogy egy ilyen rongyrázós iskola, mint a miénk, részt vesz-e bármilyen adománygyűjtési/adakozási akcióban, vagy szervezetben. Mielőtt nagyon belelendültem volna a kutató munkába, felbukkantak ezzel kapcsolatos plakátok iskola szerte.

Ezek azt kívánták hangsúlyozni, hogy ez a bizonyos szervezet keretein belül tartunk majd egy Sri Lanka napot. Mindenki talpig fehérben jelenjen meg (na kösz), és az ebéd, amit felszolgálnak délben kizárólag curry és rizs lesz. Az ebből megspórolt pénzt a szervezetnek adományozzuk.

Hadd hangsúlyozzam mekkora dolog ez.
Az iskolában 12 diákház van (mint Griffendél és Mardekár, és társai). Mindegyikben átlag 70 gyerek. Az iskolában nagyjából 700an dolgoznak, mindenféle beosztásban. Mind a 700 dolgozó kap ebédet ingyen, minden nap, mikor teljes munkaidőben dolgozik.
A fiúk ételminőségéről és fejadagjáról nem tudok nyilatkozni, de a miénk totál lenyűgöző.
Mondom mi van.

12:00, 12:30 és 13:00-kor van ebéd, 3 turnusban. Én a középsőbe tartozom.
Amikor bemegyek a Lowry room-ba (ott ebédelünk, ez látható a képen alább - nyilván nem ilyen fenszi terítékkel, de csak ilyen képet találtam, a többi ugyanez),

A falon lévő képek mindig mások, a diákok festik őket, és
eladók.

van kitéve friss quiche, 10 féle saláta és friss hideg húsok, ha csak könnyű ebédre vágysz, egy meleg húsétel minden nap, hozzá 4féle különböző zöldség köret, friss héjában sült krumpli, és egy vegetáriánus opció, 4 féle öntet és olaj, szószok, friss vaj, friss pékáru (3 féle zsömle és frissen sült croissant), 3 féle sajt ha sajttálra vágysz, frissen és helyben sült desszert amit kihoznak neked, miután beszedték a tányérodat ilyen pincér szerűségek, friss gyümölcs (általában alma, banán és mandarin, és plusz egy valami szezonális), és joghurt.
Ebből választhatsz minden egyes nap, abszolute ingyen. És ez a staff kaja, nem az, amit a pénzes fiúk esznek. El se akarom képzelni, mi mehet a házakban. Annyit tudok, hogy mindegyiknek külön konyhája van, azokra pedig akik nem bentlakásos diákok, egy különálló konyha főz (kb 150 gyerek). Szóval napi szinten valami ijesztő mennyiségű kaja kerül a pultokra, és nem igazán tudom, mit csinálnak a maradékkal, mert sosem látom másnap felszolgálva.

Na már most ez a Child Action Lanka dolog azzal állt elő, hogy mi lenne, ha ezt így úgy ahogy van kihagynánk, és mindenki egyfélét enne: curryt és sima főtt rizst, hogy autentikusak legyünk. Azt a pénzt pedig, amit ebből spórolunk, az iskola odaadományozza a szervezetnek.

Mindenki hozzátett az akcióhoz. Mindenki fehérben jött. Volt, aki cricket mezt vett fel, volt, aki kezeslábast, volt, aki fürdőköpenyt, volt egy tanár, aki arab lévén kurta-ban jött, én személy szerint világos nadrágban és fehér blúzban konkrétan uncsin néztem ki :D Ezért a technikusokkal megegyeztünk hogy mindannyian laborköpenyben megyünk ebédelni. Úgy nézett ki az asztalunk aznap a köpenyes osztaggal, hogy az emberek azt mondták, így minket elnézve olyan, mintha egy elmegyógyintézetben dolgoznának. Kac?

Na de lényeg a lényeg, az ebédpénzen való spórolással, valamint a staff és a tanulók adományaival egyetemben annyi pénz jött össze, mint az én féléves fizetésem, ami nem rossz :) Remélem valaki jóllakott belőle :)

Na így ne induljon egy napom sem

Minden elismerésem Helené, a munkatársamé.

Végigcsinálta az egész színdarabot férjhezmenéstül, 4 gyereket szüléstül, házvásárlásostul, kutyatartásostul, divatosan öltözésestül, egymaga a tanszéket elvezetésestül.
A viszonyunk nem mindig zökkenőmentes, ami csodával határos. Mert nem kéne hogy ilyen könnyen menjen. Két generációs szakadék van köztünk, és az összes többi munkatársam között, úgyhogy nem kéne ilyen jól megértenünk egymást. De hálistennek ő egy nagyon rugalmas, nyílt gondolkodású, empatikus nő, akinek - és ehhez hozzá kell szoknom - megvannak a saját berögzült rigolyái.
Ha ő a szekrény tetején akarja tartani a leggyakrabban használt gyakorlati eszközt (a tálcákat, amikre minden kísérlet hozzávalóját kitesszük), miközben se ő, se én nem felülről simogatjuk a 160 cm-es testmagasságot, vagy hogy az alufólia és a follpack helye (szintén naponta használatos) csak létrával megközelíthető, miközben a DNS minták közti különbségek kimutatására szolgáló elektroforézis eszköztár, amit 3 évente egyszer veszünk elő kényelmes derék magasságban vannak - ezekhez hozzá kell szoknom, és titokban görgetem csak rájuk a szemem körbe-körbe nagy ívben.

Ennek ellenére, komolyan, minden elismerésem az övé, ritkán lehet neki olyat mutatni vagy mondani, amire azt mondja, hogy fujj, én ezt nem csinálom. Ilyen pl a tartósított szemgolyók szaga. Vagy ha egy bonc gyakorlathoz le kell tűzni egy patkányt a bonctálra, és át kell szúrni a kezecskéjét. Akkor azt mondja, hogy Rami, nem bánod, ha...? Én pedig nem bánom ha.
De sokminden fordítva van. Mikor nekem 350/perc pulzussal dübörög a vér a nyakamban, mikor a kígyót kell etetnem (mert már kétszer is nekiment a csuklómnak az egér helyett amit tartottam), ő azt mondja, hogy add ide majd én, és meg se rezzen, mikor a kígyó elmarja az egeret, úgy hogy még rá is csavarodik a kezére. Vagy mikor épp jött be egy kukac beszerzési körútról, és megbotlott, eldobta a tartályt, amiből az összes kukac a nyakában landolt (konkrétan nyüvek, de a kukac jobban hangzik)- szeme se rebbent, csak azt mondta kvázi, hogy aztap*csa, na ilyen se volt még.

Na de múltkor. Ezt ne olvasd el ha épp eszel. Vagy most ettél. Ha enni készülsz, nyugodtan, garantáltan inkább diétázni fogsz.

Extra korán volt, mert be volt táblázva a reggelünk, korán kezdtünk mindketten. Mindketten reggeli előtt voltunk, nagyjából 7 óra lehetett.
Éppen vette ki az előre kikevert oldatokat a hűtőből, mikor meglátott egy tartályt.
Egy héttel korábban érkezett, egy vérsejt számlálós gyakorlathoz defibrinált lóvér. Kérdezte, hogy mit gondolok, jó ez még? Hát bevallottam férfiasan 4 lépést hátrálva, hogy nem vagyok szakértő a lóvér lejeárati idejének megállapításában. Őszintén szólva nagyon örültem volna, ha nem lóbálja a szemem előtt. Nem bírom a vért. A sajátomat sehogy sem. Állati vért akkor, ha folyik, talán, szoszo. De így üvegben lötykölődve, valahogy kibírom röhögés nélkül.
Mit csinál Helen? Jól felrázza, hogy habzik-e még. Rami újabb 8 lépést hátrál.
Helen csak nézi, nézi, látom, hogy nem tudja megállapítani. Jónak néz ki.

Így hát, egy dolog maradt hátra hogy megállapítsa: kinyitni az üveget és beleszagolni. Egyikünk sem sejtette, micsoda pompás pillanat ez egy tüsszentés rohamra. Márpedig ha Helen tüsszent, akkor egyszerre minimum 5öt, de néha megy neki a 9 is.
Na szerintem nem kell részleteznem, mennyi lóvér maradt az üvegben, de két csepp nem sok, annyi sem. Mindenhova ment. Padlóra, falra, hajba, arcra, köpenyre.
Én sokkban voltam, azon filóztam, segítsek-e, vagy akár akkor most már hányhatok is éppenséggel.

Helen meg csak áll,  prüszkölve elröhögi magát, és azt mondja: szerintem ez még nem járt le.

Na hát akkor minden rendben van, nem igaz?

A tücsök liszten innen, a paprikás levélvágó hangyán túl

Azt hinnéd, hogy ez elég volt.

Sütöttünk belőle sütit, ami fele-fele arányban tartalmazott tücsök lisztet és simát, mert féltünk, hogy glutén nélkül (kvázi ragasztóanyag nélkül) nem áll össze a süti tészta.

Akkora sikere volt a diákok körében ennek az egész "megkóstoltatok veled valamit, majd miután kijelented hogy finom, elmondom neked hogy tücsökből van, mire kiköpöd mert nem is finom" dolognak, hogy az egyik tanárunk úgy döntött, csinál ebből egy kis szakkör féleséget.

Péntekenként, általában havonta egyszer van egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy Junior Science Society, amiben az első és másodéveseket próbáljuk lenyűgözni tudományos dolgokkal, hogy kicsit az érdekes és mókás részét is lássák a természettudományoknak, ne csak a magolást és a képleteket.

Na ezen a rovar mizérián fellelkesedve meghirdettünk egy ilyen egyszeri, péntek délutáni snack-foglalkozást, amiben ppt prezentáció szerűen előadásokat csinálnak az ízeltlábú csemegék változatosságáról és gazdasági szless ökológiai szless ökonómiai jelentőségéről, ééés meg is lehet őket kóstolni. Mikor az említett tanár felvetette nekünk technikusoknak is az ötletet, és azt, hogy rendelni kéne még bogár kajákat, felcsillant a szemem, mert láttam múltkor, mik vannak azon a honlapon. Ezt látva, a tanár csak annyit mondott: "knock yourself out". Mármint a rendeléssel. Rendeljek meg mindent, ami szememnek-számnak ingere (vagy pont hogy nem ingere). És így is tettem. Néhány napon belül megérkezett a mentás hangya nyalóka, a barbeque kukac, a fokhagymás tejfölös sáska, és igen, igen, igen: a csilis zebra tarantula.

A fiúk imádták. Teljes extázisban telt a szakkör, csupa uuuuuu meg ááááá. Készült egy újabb adag tücsök süti is, ezúttal kizárólag egzotikus tücsök lisztből készült, 100% glutén és hozzáadott színezék nélkül készült, organikus (és a többi túlértékelt divatos ételkörülíró szó) tripla csokis tücsök brownie.

Mindenki vitt haza belőle, én is hoztam és jól megetettem Shaunt tücsökkel. Ő is csak azután húzta a száját, hogy elmondtam, hogy tücsökből van. De mivel tudta, hogy ő itt most kérem szépen hülyére van véve, csak annyit mondott, hogy fura. De nem rossz. Csak fura. Egyem a kis pofiját.  :)

Verbális dádá

Az ember azt hinné,  hogy csak mert egy gyerek magániskolába jár, ahová a brit felső elit szuszakolta be, attól úgy is fog mindenki viselkedni a gyerekkel, mint a brit felső elittel: hajbókolva, óvatosan, kimérten, mert tudja jól, hogy egy rossz szó az állásába kerülhet.
Legalábbis így láttam eddig: ha egy vendég zokon vett valamit az étteremben, rögtön azzal jött, hogy márpedig ő engem úgy ki fog rúgatni, hogy pislogni sem lesz időm, és én pedig elhittem nekik, hogy meg kell hunyászkodnom.
Nem is erre akarok kitérni most, hanem arra, hogy ez angol-angol közt, továbbá tanár-diák közt, családi örökségtől függetlenül nagyon nem így van.

Iskolán kívül borzasztó híre van a fiainknak: lekezelőek, pökhendiek, udvariatlanok, kötekednek boldog-boldogtalannal, sőt, egy gólya még nekem is beszólt anno egy terepgyakorlat keretei közt.

Minkét elmesélendő esetet ugyanaz a tanár köti össze, legyen most C.

Történt egy napos őszi napon, hogy kirándulásra vittük a gólyáinkat a nem túl messze lévő Darwin-házhoz. A híres angol tudós háza itt van nem messze tőlünk, potom 40 perc buszútra (beleszámolva a 20 cm széles utakon való grasszálást emeletes busszal), kocsival tehát kb 15 perc.
Megérkeztünk, és be is lettem rögtön osztva C. tanár úr mellé, hogy felügyeljem az egyik állomást - ilyen akadályverseny szerűséget állítottunk össze - hol Darwin életéről kellett dolgokat megtudni, hol ökológiai számításokat végezni, hol fajokat keresni és találni a kertben, hol pedig osztályozni a különböző fajokat. Mivel ezt 13 évesekkel követtük el, kellett bele némi kaland is, úgyhogy játékosra vettük a figurát, de jegyre ment a dolog, ezért a 160 gólyából 159 a nyakamban csüngött, hogy ez mi, és ezt hogy, és hogy segítsek. A vége az lett hogy teli torokból üvöltve koordináltam a kis buksikat, és rávezettem őket hogy kitalálják maguktól hogy mi micsoda. Kivéve azt az egyet, aki csak állt, és pötyörészett a telefonján, és világos, hogy tök leszart mindent. Mikor megkérdeztem, hogy mindenki leírta, lefényképezte, lerajzolta-e a dolgokat, és megkérdeztem tőle is, hogy megvan-e minden, segítsek-e, felnézett rám, és megkérdezte, hogy "mit is mondtál, honnan jöttél?"
Na már most erre általában eddig az volt a reakcióm, hogy jéggé fagytam, mert féltem beismerni, hogy közép-európai országból származom, mert az már csak alanyi jogon is azzal járt, hogy bajba kerülök. De tudtam, hogy egy ilyen darázsfészekbe fognak dobni, úgyhogy a kezdeti pánik után eldöntöttem, hogy fogok reagálni: villámgyorsan rávágtam, hogy "Magyarországról. Te mit is mondtál, melyik házhoz tartozol?"
Ezzel többé kevésbé sakkban lehet tartani a diákokat. Ha a házuk felől érdeklődünk, az azt jelenti, hogy jelenteni fogjuk a viselkedését a házvezető tanárnak, aki pedig büntetőmunkára fogja küldeni, és a szüleit is értesíti. Ahogy vártam, jött is a pirulás és a cipőorr bámulás. Ekkor ért oda C. tanár úr, aki mint tanár, és házvezető tanár kb azt csinál amit akar, odalépett a gyerekhez, és úgy üvöltött vele, hogy öröm volt nézni a nyál gumókat repülni a szájából. Nem mondott semmi gonoszat, csak megkérdezte emelt hangon, hogy áll a jegyzeteléssel, és hogy megköszönte-e nekem hogy ilyen sokat segítek.
Fura még ezeket a dolgokat kezelni, de belejövök lassan.

Ugyanezt a tanárt hallom a legtöbbet és a legválasztékosabban szidni gyerekeket. Nem terrorizálja őket. Ez egy olyan adok-kapok dolog. Ha figyelsz, és látja hogy próbálkozol, abszolút fair és figyelmes. Akkor is, ha nem megy a biosz. De ha azt látja rajtad, hogy neked bármit szabad, mert "apukám így, apukám úgy", akkor verbálisan kiveri belőled a szart olyan és hasonló bókokkal, hogy "you're a total and complete waste of space in this classroom" és hasonlók. Nem fogja az érzéseidet bántani, vagy kellemetlen helyzetbe hozni a többiek előtt - a fejedben tesz rendet úgy, hogy attól kódulsz.

Valószínű. hogy az ilyen választékos és szofisztikált szóbeli náspángban kiemelkedő tanárgárdának köszönhetően iskolán belül, az esetek bőven túlnyomó többségében a tanulóink kezes bárányok, megtapsolják az órákat, megköszönik a tanárnak az óra végén az előadást egyenként, eljönnek hozzájuk suli előtt és suli után kérdéseket feltenni, a folyosó túlfeléről is hangosan köszönnek egy elhaladó tanárnak, előreengedik őket az ajtóban.
Valószínűleg ezt levezetendő a szabadidejükben kimennek és agyon terrorizálják a kevésbé előkelő helyi gyerekeket :D
Abból amit Shaun mesélt - ő egy helyi, alacsonyabb presztízsű iskolába járt, válogatott bunkó fiaink vannak.

De hogy őszinte legyek, ez engem nem zavar addig, amíg a munkahelyemen tudom, hogy fogják a hátam a munkatársaim, és van némi tekintélybeli fölényem velük szemben.

Tücsköm bogaram

Most hogy leírtam ezt a bejegyzést, úgy érzem magam, mint Timon és Pumba, mikor megpróbálják rábeszélni Simbát, hogy rovarokat egyen. Mert finom. És tápláló.

Na tehát.

Mark besétált a laborba és letett az asztalra egy rendeléslistát.
Félretettem, gondoltam majd Helennel együtt nekiülünk, és összekeresgéljük a neten, ami kell, rendelést amúgy sem adhatok le egyedül.

Mikor megtaláltuk a honlapot, amit olyan lelkesen keresgéltünk, nem mertük kosárba rakni a terméket a webshopban - előbb megkerestük Markot, hogy legyen szíves igazolni nekünk, hogy tényleg erre van szüksége. Boldogan megtette, leadtuk a rendelést, és tegnap meg is érkezett az óhajtott csomag.

Benne egy doboz szárított tücsök, egy doboz szárított kukac, és két csomag tücsök liszt. TÜCSÖK LISZT.
Nem, nem a hüllőinket etetjük velük. Hanem a tanulóinkat.

A tücsöklisztből csokis cookie készült, a maradék kettő pedig csak nassolni való - végy egy marékkal, és majszold el.

Az ötletet egyébként díjazom, mert sokfelé rebesgetik, hogy ez az élelmiszeripar jövője, mert marhát, baromfit és disznót tartani rendkívül energiaigényes, és sokáig tart, míg egy tücsök olyan kevés táplálékot fogyaszt, és olyan gyorsan szaporodik megfelelő körülmények közt, hogy öröm nézni. Egyáltalán nem baj, ha a gyerekek megismerik, és barátkoznak a gondolattal, és nem úgy néznek rá, mint valami undorító dologra (habár ebben sokat segít, csápok és lábak nélkül jön a tücsök csomag).

Nem is beszélve arról, hogy glutén mentes, ami ugye most nagy divat, egy fehérje bomba, és igen kiadós táplálék. Számszerűen, 100g tücsöklisztben 52 g fehérje van (!!!), és 519 kcal, ami nagyjából a napi energiabevitel negyede!! Gyúrósoknak, fogyózóknak, diétásoknak nagyon szupi! :)

Az ára még nagyon magas, mi olyan 10-12 ezer ft értékben rendeltünk 200 g tücsök lisztet, egy doboz tücsköt, és egy doboz kukacot.
A cookie, itt helyben meggyónom nektek:  isteni!
A másik kettő pedig...hát...semmilyen, főleg. A tücskök sósak, és olyan az állaguk, mint egy nagyon levegős kartonnak, de rossznak semmiképp sem mondanám. A kukackák pedig abszolút íztelenek voltak - legalábbis az a kis csipet, amennyit én ettem belőlük.

És ez csak a kezdet, mert Markkal megnéztük, mi mást lehet még rendelni innen, és majszolgatni. Van itt minden, mint vietnámi bucsuban. Fekete hangya, lisztkukac, csokis tücsök (!), vízi poloska, bambusz kukac, zebra tarantula konzervben, skorpió konzervben, sáska, termesz, csilis és fokhagymás szöcske, a teljesség igénye nélkül. Mert szerintem tök ocsmány mind, és oké, hogy ledarálva lisztnek még csak-csak, de napraforgóolajban úszó tarantula, na azt nem köszi :D

S mivel ez itt a reklám helye, meg is lehet nézni őket.

A liszt és a tücskök

a tücskök - csak a testük, nincsenek lábak, se csápok, csak a "fincsi" rész. 

és a kukackák :)

Na jó étvágyat mindenkinek! :D

Best worst Christmas

Van nekem egy bevett karácsonyi szokásom, idestova nagyjából 10 éve szakadatlanul mindent megteszek, hogy tovább vigyem a hagyományt. Vagyis hát a szervezetem tesz meg mindent.

Nevén nevezve a gonoszt: minden egyes karácsonykor beteg vagyok, ami aztán átcsúszik a szülinapomra is a két ünnep között.

Ilyen és egyéb szempontok szerint, az idei volt az eddigi egyik legjobb karácsony, de a legrosszabb is. Evör.

December 9.-én azon gondolkoztam, beteget jelentsek-e, annyira rosszul voltam. Én még soha sehova nem jelentettem beteget. Egyrészt azért, mert otthon nem voltak elég komoly munkáim, és általánosságban jó egészségnek örvendtem. Másrészt azért, mert Angliában a vendéglátóiparban, ha betelefonálsz aznap reggel, hogy te ma nem mész be, sanszos, hogy megkérnek, hogy akkor lesszíves nem bejönni többet - egyáltalán. Csak hogy értsétek, miért, ez azzal jár, hogy valaki mást kell behívni helyetted, azaz valakinek, aki 7-ből 6 napot dolgozik, be kell jönnie az egy szem szabadnapján hogy kihúzzon téged a kakiból. Ebből kifolyólag az átlag pincér általában kikapcsolt, de legalábbis lenémított telefonnal töltik a szabadnapját, hogy még csak ne is lássa, ha a főnök telefonál, hogy behívja, nehogy véletlenül előtörjön belőle a lelkiismeret és a csapatszellem, és megszánja szegény szerencsétlent, és bemenjen dolgozni. Ebből az következik, hogy a menedzser egyedül nyomja le a napot, és ez akkora buli, hogy közben a pincér anyja nem érti otthon a sezlonon ülve, mitől csuklik ennyire.
A 3 év alatt, amíg pincérként dolgoztam, egyszer sem jelentettem beteget, mindig bementem, ha 40 fokos lázam, volt, ha köhögő rohamaim, mert egyszerűen féltettem az állásom, meg nem akartam hogy a többiek beleköpjenek a kávémba, amiért helyettem kellett dolgozniuk. A durva pedig az, hogy ezt el is várták tőlem, holott 100%-ban vitatható, mennyire jó ötlet étel közelében taknyos pincért tartani. Na de.
Most, hogy új helyen dolgozom, abszolút nem tudom, hol van ez a határvonal. Hogy mennyire kell szarul lenni ahhoz, hogy ne kelljen bemenni dolgozni.

De a következőképp nézett ki a dolog. Ez egy pénteki nap volt, jött a hétvége, és aztán kezdődött a téli szünet. Úgy voltam vele, hogy ezt már igazán kibírom.
Lement a hétvége, ahol meglepően jól voltam.
Hétfőn még bementem, elvégeztük az utolsó simításokat a szünetre való felkészüléshez, kényszer-etettük a kígyót (a.k.a. Fluffy)

Nem tudjuk, Fluffy fiú-e vagy lány, de szerintem annyira lányos feje van, hogy majdhogynem szempillákat is el tudnék rajta képzelni

 ...és részt vettünk a karácsonyi ebéden. Miközben engem megint 39 fokos láz rázott. Semmit sem akartam jobban, csak hazamenni és békésen megboldogulni az ágyamban, úgyhogy ebéd után ezt is tettem, amikor már 30an győzködtek, hogy takarodjak a campusról.

Innentől Január 3.-ig szabadságon voltam. Téli iskolai szünet ugyebár.

Minden elterveztem. Volt egy hetem előkészülni a szüleim érkezésére, takarítani, menüt írni, átrendezni a kis szobát, hogy ott is lehessen aludni, karácsonyfát állítani (itt december közepén szokás), ajándékokat venni és csomagolni. Németes precizitással beosztottam minden szabad percemet, csak hogy aztán a végén zombi mód hörögve, a kanapé színébe beleolvadva (ami halvány krém színű), prüszkölve, taknyolva, köhögve töltsem ezt az értékes időt. Gondoltam, hátha majd Shaun segít, de két nappal később ő is csatlakozott hozzám, mint mindig, ha beteg vagyok (később ki is derült, miért), és onnantól együtt agonizáltunk.

Ja hogy miért?
Jó hogy kérditek.
Nem tudom, szembesültetek-e már ilyen érzéssel, olyan, mikor nézel egy tükörbe, és az egyszer csak millió szilánkra törik, látszólag semmiféle külső behatás nélkül. Mikor anyukámék megérkeztek, átvittem a fogkefém a másik fürdőszobába, hogy ne keltsem fel őket reggel fogmosással, ha esetleg korábban kelnék, mint ők. Az én fogkefém zöld színű. Mindig zöldet veszek, mert én vagyok a növényes csaj. Shaunnak pedig mindig kéket veszek, mert ő a pasi. Néhány nappal később, mikor reggel felkeltem és fogat mostam, láttam, hogy Shaun fogkeféje nincs ott. Biztos még mindig a kis fürdőben van. Gondoltam nemár, hát ne használja a kis fürdőt, amibe anyukámék befészkelték magukat. Beosontam a kis fürdőbe, és kihoztam Shaun fogkeféjét is. Mikor felkelt, mondtam neki, hogy ne keresse a fogkeféjét, átvittem a nagy fürdőbe. Erre azt mondja, tudja, eddig is ott volt. Mondom...neeem, nem volt ott. Én átvittem az enyémet, de az övét nem. Ma áthoztam azt is, úgyhogy a nagy fürdőben mosson fogat. Erre ő: eddig is a nagy fürdőben mostam fogat. Mire én: akkor miért viszed vissza a fogkefédet a kis fürdőbe minden nap? Mire ő: nem vittem vissza, ott van.
Mire én, miközben berobogok a fürdőbe, és felemelem a zöld fogkefét: ez az enyém, ez itt van. A tiedet ma reggel hoztam át. Mire ő. Neeeeem, ez az enyém - mutat a zöldre.
Na akkor tört szilánkokra az a bizonyos tükör. Mint a mellékelt ábrán.
Rebegő hangon megkérdeztem, hogy mégis mióta használja a zöld fogkefét. Mire azt mondta: amióta az eszét tudja, zöld fogkeféje van. Tehát. Én minden hónapban vettem két fogkefét, abban a hitben, hogy ő a kéket használja, én pedig a zöldet.
De neeeeem!!!!! Úgy néztünk egymásra mint még eddig soha. Nagyon röhögtünk, de nagyon nagyon nagyon NAGYON undorító volt a gondolat. Jó persze, egy pár vagyunk, egymás szájában élünk, de akkor is na. Fujj.
(igen, vettem új fogkefét, neki zöldet, hogy még véletlenül se zökkenjen ki a rutinból, főleg tudván mennyire vág az agya szegénynek félálomban, kora reggel, és nekem most lila van - lányos lila)
Nem csoda tehát hogy ha elkapok valamit, két napra rá őt is legyűri.
Ahogy most is történt.

Na szóval így találtak ránk édesanyámék. Félholtan.

Tesómmal kimentünk értük a reptérre, volt nagy öröm és boldogság. Megterveztük az ittlétüket, hogy melyik nap mit csinálunk, és hogy ki hogy ér rá nagy karácsonyi banzájon részt venni. Az ittlétük első két napja a tervezett menetrend szerint haladt. Addigra már jó másfél hete küzdöttem a nyavalyámmal, kezdtem jobban lenni, és már úgy néztem ki, mint aki él.
Elmentünk Tonbridge-ba is, hogy megnézhessék a sulit, ahol dolgozom, a tanszéket, az üvegházat, a kápolnát - amivel szerencsénk volt, mert találkoztunk a káplánnal, akivel együtt szoktam ebédelni (egy nagyon cuki olasz bácsi), és körbevezetett minket, megnézhettük az orgonát közelről fentről (4000 sípja van érted??), meg minden. Képek alább.

Aztán másnap beütött a krah. (így írják? vagy krach? crach? mittudomén).

Pánikrohamra keltem az éjszaka közepén, ziháltam, mint egy versenyló. Felkeltettem Shaunt, hogy segítsen, beszéljen hozzám. A hangokból ítélve szegény anyukám a szomszéd szobában azt hitte, valami igen intenzíven perverz dolog zajlik ideát, csak akkor látta, hogy baj van, mikor Shaun kitámogatott a konyhába. Akkor anyukám is csatlakozott hozzánk.
Mint kiderült, nem pánik rohamom volt, hanem gyomorinfluenzám. Karácsony előtt egy nappal, nem csodálatos?
Én, mióta emlékszem, sosem hánytam, soha de soha, ezért nem ismertem fel, hogy mi jön, és ezért hittem azt, hogy pánikolok (esküszöm ugyanaz az érzés).
Lényeg a lényeg anyukám és Shaun felváltva lapogatták a hátam és tartották a hajam egész éjjel. A végére úgy kiszáradtam, hogy már el-el ájulgattam, és tesómnak másnap elektrolit oldatot kellett vadásznia nekem, hogy ne kelljen karácsonykor kórházba menni - ha egy mód van rá.
Ittatok már olyat?
Esküszöm nincs annál rosszabb. Oké, hogy sós, mert sóoldat, de akkor miért MIÉÉÉÉRT, oh miért ízesítik fekete ribizlivel?? Ritka gusztustalan.

Szóval épp, hogy megörültem, hogy kijövök a náthából karácsonyra, jött ez, és jól elcseszte az egészet. Az ünnepeket tehát ágyban töltöttem, és az még hagyján, de amint elkezdtem újra felmászni az evolúciós létrán, amin most lecsúsztam a csalánozókig, egy újabb prüszkölős köhögős horror jött rám, ami kitartott Újévig.

Gondoltam ilyen nincs, 3 hétig zsinórban beteg voltam.

Mint kiderült, annyira nem volt ez nagy kunszt, mert valami óriás járvány volt a suliban, karácsonykor MINDENKI beteg volt. Úgy jött vissza mindenki január 3.-án dolgozni, mint akit megerőszakolt egy brazil őserdei kannibál woodoo törzs.

Mintha 2016 még egy utolsót rúgott volna mindenki seggébe.

Pedig a koncepció tökéletes volt. Az első karácsony, amikor otthon lehetek, amikor nem kell szenteste is éjfélig dolgozni, vagy még karácsony napján is, mint tavaly, amikor nem undorodtam a karácsonyi daloktól, és nem volt púp a hátamon az egész ajándékvásárlás, mézeskalács sütés, ajándék csomagolás és fadíszítés.

Na de majd jövőre!