Aki legalább egyszer átszáguldott már ezen a bizonyos "költözés" csúfnevet viselő horror hullámvasúton, az nagyjából úgy van vele, hogy ha tehetné, inkább cserepes növénnyé változna, minthogy még egy szalmaszálat keresztbe kelljen tennie a lakásban.
Én, mielőtt először költöztem, úgy gondoltam, ez egy amolyan filmbe illő dolog, ahol kantáros farmernadrágban, bő férfi ingben, kontyba tűzött hajjal rakosgatok mindent rendezett kartondoboz kupacokba, majd a vakítóan világos és steril új lakásban szépen nőies kecses mozdulatokkal mindent kidobozolok, és új helyre teszek.
Sajnos aki kis költségvetéssel költözik, mert minden megspórolt, és a következő fél évben megspórolandó pénze az előlegre megy el, tudja, hogy az egész minden, csak nem ilyen.
Egyszer azt olvastam valahol: "Ha úgy gondolod, nincs elég holmid: KÖLTÖZZ".
És mélységesen egyetértek ezzel. Lehet, hogy most minden szekrénykeben és jól rendezett rekeszekben van, amitől az embernek olyan "üres a lakás", neadjisten "nincs egy göncöm amit felvehetnék" érzése támad, de garantálom, egy kiadós költözés minden ebbéli kételyt eloszlat, elpárologtat, kámforrá változtat, volt nincs, arrivederci.
Részemről már aboszút elég volna.
Ha csak azt nézem, hogy én hány ki-be-át bútorozást szenvedtem el, már maga a lista láttán is elfáradok:
2004 koleszbe BE
2005 koleszből KI
2005 koleszbe BE
2006 koleszból KI
2006 koleszbe BE
2007 koleszból KI
2007 koleszbe BE
2008 koleszból KI
2008 koleszbe BE
2009 koleszból KI
2009 Hömihez BE
2011 Hömitől KI
2011 Astoriára BE
2013 Bank streetre KI
2013 Astoriáról KI
2013 Bank streetről KI
2013 Olive cottage-be BE
2014 Olive cottage-ből KI
2014 Buckhurstbe BE
2016 Buckhurstből KI
2016 Bank streetbe BE
Hát persze hogy nincs spórolt pénze az embernek. Esküszöm, belőlem él minden második költöztető cég Európában.
És mikor végre ünnepélyesen megfogadom, hogy most már leülök a seggemre, és csak akkor költözök tovább, ha a saját házamba/lakásomba költözök, azon kapom magam, hogy az iskola, ahol épp csak elkezdtem dolgozni, ki szándékozik költözteti a tudományos részleget egy átmeneti épületbe, és tervezetten 2 év múlva vissza is költözteti ismét.
Nem lakást.
Tanszéket.
Nem 2 év alatt felhalmozott holmiról van szó.
150 év alatt felhalmozott holiról van szó.
És még ha úgy is tűnhet első látásra, hogy a tanszéken minden abszolút rendezett, leltározott és áttekinthetően rendszerezett, mégis, valahogy minden sarkon befordulva van valami, ami nem kell, ami elavult vagy amit nincs lehetőségünk magunkkal vinni.
Amint kihirdették a terveket és a dátumokat, rögtön szervezni-tervezni kezdtünk Helennel, hogy elkerüljük az "ej ráérünk arra még" jellegű, a határidő előtt két héttel feltornyosuló átláthatatlan és lépten nyomon asztalok alól, falak mögül, szekrények tetejéről, padlóba rejtett tároló rekeszekből elő-elő bukkanó tömör KÁOSZT.
Most, hogy pontosan két héttel járunk a kiírt költözési határidő előtt, büszkén és emelt fővel kijelentem: baromira csődöt mondtunk.
A megkönnyebbülést ebben a pillanatban az éppen esedékes "half term" holdiay, az egy hét hosszúságú szemeszter közti szünet hozta, mert az utolsó munkanapon én és Helen is grafénszál vastagságú vonalon kánkánoztunk, aminek oldalán egy tömeggyilkosság felé tátongó szakadék, a másikon pedig ázott-foszlott kartodobozokkal bélelt, dög szagú poros szutykos holt láp nyújtózkodik; ahol pillanatról pillanatra egyikből a másikba kívánkozunk fejest ugrani.
A dolog a következő képpen van megszervezve:
Februárban rendeltük 3 féle matricát: kéket (minden ami tárolóba megy), pirosat (minden ami kukába megy) és zöldet (minden ami kell és velünk jön). Körbejártuk a tanszéket, és minden (MINDEN!!) kapott egy matricát.
Aztán bejelentették, hogy túl sok a tárolandó dolog, úgyhogy inkább nem kapunk tárolót, minden vagy kuka, vagy költözik velünk. Így hát újra végigjártunk mindent, ezúttal kék matricák nélkül.
Május 30-án, a hét közepén érkezik 5 nagy konténer, amiben minden elszállításra kerül, ami piros: kvázi, ha akkor nem dobod ki, jön veled.
Ez után június 5.-től még valahogy meg kell valósítanunk két tanítási hetet, amibe a tanárok bele kell, hogy sűrítsenek minden gyakorlatot, amit a július 1.-én esedékes tanévzáró napig szerettek volna elvégezni: ez alapján a napi átlagos 3-4 helyett napi 12-15 gyakorlattal kell számolnunk. Azaz olyan elfoglaltak leszünk, hogy mindenre lesz időnk, épp csak pakolni nem.
Június 19.-én érkezik a költöztető cég, hogy 5 nap alatt átcipeljenek MINDENT az átmeneti épületbe nekünk, azaz addigra mindennek dobozban kell lennie, annak is, amit előző nap még használtunk.
Amint üres az épület, jönnek a szakemberek, hogy szétszereljék a bútorainkat, és felállítsák őket újra az átmeneti épületben. Amint ezzel végeztek, kezdhetjük a kidobozolást, aminek keretében mindennek biztonságos és funckinális helyet kell talánunk, be kell telepítenünk egy átmeneti üvegházat, és lehetőleg be kell fejeznünk július 15.-e előtt, amikor is én a végkimerültség elől Magyarországra menekülök 3 hétre.
Jelenleg annál a pontnál vagyunk, hogy most kedden érkezik az öt konténer a kidobandó dolognak, és még mindig bukkannak elő olyan dolgok, olyan abszurd helyekről, hogy már nem is érdekel minket, mi az, csak megszabadulnánk már mindentől, de nincs elég óra a napban hozzá. Az elején még, mikor találtunk ilyen viktoriánus mikroszkóp mintákat, meg patikus mérlegeket az 1800as évekből, még ámultunk, hogy de szép, milyen klassz! Most már aszerint dolgozunk, hogy ha nem tudod megmondani 10 másodperc alatt, mire jó, nem akarom látni, tüntesd el a szemem elől.
De még ha csak Helen meg én volnánk! De pl vannak dolgok, amik fölött nem dönthetünk, ezért a tanszékvezetőt kérdezzük, mi legyen a sorsa, aki azt mondja erre, hogy ezt a műszert ki kell dobni. Jön be egy másik tanár 3 perc múlva, meglátja, és rábök, hogy ezt ki ne dobjátok, óriási eszmei értéke van!
Próbálunk mindenkinek a kedvére tenni, minden amit lehet elajándékozni, gyűjtőkkel felvenni a kapcsolatot, más iskolákkal, művészeti tanszékkel, hogy minél kevesebb dolgot kelljen kidobni, ha már egyszer akkora az eszmei értéke.
Néhány dolgonak egyébként tényleg az, az említett patikus mérlegek például 300-400 dollár körül forognak az Ebay-en. Mi marad hát? Üljön le a két technikus és restauráljon. És akkor megtartjuk.
De még ha minden elsőre simán menne! De nem! Például találtunk megint csak az 1800as évekből ilyen üveg tégelyekben úszó mindenféle bizarr állati bonctermékeket, amik nagyon parán néznek ki, és nekünk nem kell. A művészeti tanszék azt mondta, hogy nagyon tuti, ők elviszik, dobozoljuk be, és majd jönnek érte. Bedobozoltuk. Sajnos az egyik tégely eresztett. Ebédnél jött oda hozzám az egyik biosz tanár, hogy szóljon, az egész folyosó és minden doboz valami büdös löttyben úszik, jó lenne, ha ránéznék, mi az. Hát... ha szagoltál már 160 éves formaldehidben úszó tintahalat, akkor tudod, milyen, amikor felérsz a lépcsőn, és azzal a lendülettel fordulsz is le inkább a korláton, kiadni mindazt amit elmúlt 3 hétben ettél.
Vagy mikor találtunk egy karton Erasit nevű ragadós dolgokat és firkákat oldó vegyszert, és két üveg kivételével jól odaadtuk a takarítóknak, hogy használják csak, majd a megtartottak egyike eldől, kifolyik, és úgy szétmarja a padlót, mintha ott gyilkoltak volna meg egy Alient. Te meg szaladsz a takarítók után egyesével (mert már szétosztogatták, persze), hogy elmutogasd nekik (mert nem beszélnek angolul), hogy NE használják, és adják vissza, mert ha elkezdik szétspriccelni az iskolában, eltűnik az épület.
És még sorolhatnám.
És csak dobozok, dobozok mindenhol. Kis doboz, nagy doboz, könnyű doboz, nehéz doboz, törékeny doboz, ázott doboz, száradó doboz, satöbbi doboz.
Elviekben még nem kéne dobozolnunk, csak azt, amit kidobnánk, de sajnos ha egy szekrényre azt mondják, hogy ez márpedig kuka, akkor be kell dobozolnunk a tartalmát. Tegnap, a nap végére 47 dobozt töltöttem tele, 120 méter bubifóliát, 12 tekercs ragasztószalagot használtam el, én egyedül. És még úgymond el sem kezdtük a nagy csomagolást, azoknak a cuccoknak a csomagolását, amiket napi szinten használunk. A műszerek, az üvegek, a vegyszerek, az iroda, az üvegház....
Úgyhogy most meresztem a seggem a következő néhány napban, kiélvezem a napsütést, úgy, ahogy kell, mert ezután sajnos ebben a napsütésben és kánikulában kell majd tanszéket csomagolni és költöztetni, és úgy meg fogom utálni az egészet, hogy szerintem utána vízumkérelmet indítványozok Izlandra.
Aztán két tömör, fullasztó, gyakorlatoktól telített, dobozokkal torlaszolt kemény hét jön, majd 3 hét gyakorlatmentes, ellenben kompromisszumoktól keserű (szerintem ezt ide tegyük, szerintem meg ne), fárasztó, agyőrlő majd beletörődő, minden mindegy jellegű, csak legyen már vége hangulatú nyomor.
Mert költözni jó!!!!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése