Médiacsend

Azt hiszem, az évezred ferdítése jön, mert baszogattok mind, mert nagy a médiacsend, de hát nincs  mit tenni, kemény cenzúra működik arról, mit tehetek közé, meg mit nem. És mivel szándékomban nem áll szíveket törni, meg kiakadulációs botrányt kiváltani, ezért inkább virágnyelvet használok. Vagy az ilyesmit nem érintő részletekről ejtek szót.

Legyen előbb az utóbbi.

Gyötörnek kétségek a költözésünket illetőleg.
Egyik nap jó korán végeztem munkában, és Geri is épp itthon volt, az idő pedig nyálcsorgatóan jó volt, úgyhogy felvetettem, menjünk el innen a lakásból valahova. Akárhova.
Mivel én még sosem láttam a lakást, amibe költözni fogunk a hó végén, mert a fiúk választották ki, ezért felvetettem, menjünk el arra felé. Szuper volt, beszélgettünk, nevetgéltünk, pihentünk az út közben talált kanapén, kétszer majd bepisiltem a nevetéstől is, mindezt csak azért, hogy jól lelombozódjak, mikor megláttam a lakást. Ha ezt olvassátok, srácok, nem arról van szó, hogy én vétózom az odaköltözést, hanem hogy kétségek gyötörnek a leendő szobámmal kapcsolatban.
Na jó, vissza az elejére. Odaértünk, eltévedtünk, aztán megkerültünk, és megtaláltuk az utcánkat. Egy állatorvosi rendelő van a sarkon, a házat pedig úgy hívják, hogy Olive Cottage. Nem ám házszám vagy valami. NEM, mi az olívabogyó kunyhócskában fogunk lakni!

A lakás üresen áll, bútorozatlan. Az ablak el volt függönyözve, de a bejárati ajtón volt egy kis üvegrész, amin be tudtunk nézni. Nos...abban a nagy nappaliban megint elkeríteni nekem egy kis személyes szférát nem lesz egyszerű. Nem olyan mint itt, sima téglalap alakú konyha-nappali van, ide szekrénysorokat kell vennem, hogy alkothassak magamnak egy kis privát lekerített részt. Plusz majd ugye egy matracot is be fogok szerezni. Lehetőleg minél hamarabb, mert édes, meg cuki dolog ez a felfújhatós matracon való szundikálás, de azért kezdem unni, hogy reggelre ilyen pohár sziluettekből áll a hátam. Hason aludni viszont kész álom!
Ez már eddig is frankó kiadásokkal járt, de ami végképp SOS, az a függöny lesz: ugyanis az egyetlen sarok, ahol kialakítható nekem némi kunyhó, tartalmaz egy erkélyajtót, amin keresztül panoráma nyílik a közös udvarról az ágyamra (közös udvarunk van két másik lakással).

Szóval ja, már alig várom ezt a költözősdit. Mondjuk, ha kihívásként fogom fel, már egész jó :D
És ha már pozitív szemlélet, legyen áldozat a cardio edzés oltárán, hogy egy 35 perces sétával kell elmennem munkába minden nap hegynek felfelé. Napi kétszer. Juhu?
Jó, egye fene. Juhu.

Közben bajlódom a szabadságaimmal. 13 napot kell kivennem szeptember végéig, különben elúsznak a fizetett szabadnapjaim. A főnökasszony azt mondta, egyszerre nem fogok tudni 13 napot kivenni, osszam ketté. Így valószínűleg szeptember közepe táján mehetek haza kb 1 hétre. Előtte a maradék napokat pedig augusztusban kéne a magamévá tenni, hogy mikor jön a csodálatos unokahúgom, ne egye itthon az unalom egyedül, hanem tudjam vele járni a vidéket.
Na szóval ez a terv, aztán várom, hol fogja keresztbe húzni a főnök. Meglátjuk. Azért csak szurkoljatok   :)

Ami jó hír, hogy tegnap a mérlegre állva boldogan láttam, hogy búcsút intettem a 6. kilómnak is, éljen éljen éljen! Sőt, már egy csomóan megjegyezték, hogy összébb ment az arcom is, meg a pocakom se olyan, mint egy mindennapos terhesnek; nm beszélve a tényről, hogy egy eggyel kisebb ruhát próbáltam ma a kedvenc boltomban :)