Brighton bébi!!!

Köszönöm mindenkinek a sok szurkolást, az idő megkímélt minket. Legalábbis egy darabig :)

Reggel szikrázó napsütésre ébredtem, gyorsan le is ruccantam a Nero-ba egy jó reggeliért és kávéért. Visszaérve emberi formát öltöttem, és vártam, hogy Pista is előkerüljön a szobájából. Az ütemtervet tartandó, fél 10-re megérkeztünk a vasútállomásra.
Ahhoz, hogy lejussunk Brightonba, előbb fel Északnak kell menni Londonba, majd ott csatlakozni egy tengerparti járatra. Megtettük tehát ezt a szuper utat. Tulajdonképp elég gyorsan leértünk.
Az átszállás London Bridge-en történt, az a bizonyos magas épület lábánál, ahol megpillantottam az év dolgozóit. Le a kalappal, srácok:

(igen, azok ablakpucoló emberek)

Addigra a kétségbeesésig kiürült a pocakunk, és mint a kopók elkezdtük keresni az éttermeket. A vasútállomásról egy nagyobbacska úton egyenesen le lehet jutni a partra. Mikor a házak közül megláttam kikukucskálni azt a tudjátok nagyon azúr színt, mosolyogtam egy nagyot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz látni az óceánt. Igaz, szemben még bőven Franciaország van, de nem lehet látni, ezért rendesen megvan az a végtelenség érzet :)

Az első út természetesen a vízhez vezetett. A Pista végig pánikolta az utat, hogy hideg lesz a víz, úgysem fogunk fürdeni, de én csakazértis alapon legalább a lábam bele akartam rakni. Egy elhalt sikítás mellett ez meg is történt.

HIDEG!!!

A Pista azt mondta, tök türelmetlen és éhes, úgyhogy húzzunk már a retkes ............................ (...)-ba kajálni. Ezért kikönyörögtem egy közös képet, egy olyan igazi, gyűjteménybe való, unokáknak mutogatós grimaszolóst.
Elindultunk tehát a part mentén arra felé, ahol Isti az ételt sejtette. Messzire.
Út közben láttuk a Brighton Pier-t, azt a mólóra épült vidámparkot:

Rengeteg pulyka nagyságú sirály kőrözött mindenütt, hol röhögő hangot kiadva, hol azt ismételgetve, hogy TÁP.

Mire kb 20 km legyaloglása után elértünk az éttermekhez a Brighton Marina városrészbe, a jachtkikötőbe, már egyenesen kopogott a szemünk. Akkor esett le,hogy azon az útvonalon, amin jöttünk egy kisvasút is közlekedik. Nem volt kérdéses, mivel jövünk vissza.
Vaciláltunk az étterem miatt eleget. Én, tengerparton lévén, halat akartam enni, Isti pedig kacsát. Mindkettőnk igényeinek kielégítésére beültünk a Café Rouge-ba. Ó jézusom .

Kaptunk egy asztalt a teraszon, egyenesen a jachtok fölött. Zseniális volt. Aztán egy menüt is, de azt 

minek... Minden franciául szerepelt rajta, fogalmam sem volt, mi micsoda. Mikor pedig segítséget kértem a pincérnőtől, hogy ugyan... mondjon már nekem halas kajákat, rábökött kettőre, s majd lelkesen elkezdett győzködni a drágább felől. Mondta nekem, hogy blublbliblá, zsarhénóvú, meg ilyen - hadd idézzek - gyönyörű selymet hányós hangzású francia dolgokat, hát mit tehettem volna, bólogattam, mint aki érti. Hát megköszöntem, de nem lettem okosabb, mindenesetre mondtam neki, hogy jöhet, adja! Adtam neki egy esélyt. Tengerparton ültem, tengeri herkentyűt akartam enni. 

A francia hagymalevesen nagyon fura volt, mert nekem az egy tejszínes póréhagyma leves, némi sajt-pirítós tutajjal. Itt csak utóbbi volt meg, a leves valami egggészen furcsa volt, mint kiderült, most már tudom, ilyen az igazi francia hagymaleves. Karamelizált hagymával készül, sötétbordó-barna színe van, mint egy istenesen erős marhapörköltnek. Amint túltettem az elvárásaimon, hogy SZERINTEM milyen kéne, hogy legyen a leves, be kellett ismernem, hogy ez a verzió is isteni. 

Na de aztán jött a főételem, a - most figyelj: Bouillabaisse.

Ami nem más, mint valami lecsó szerű szaft, hal, kagyló, fűszeres majonéz, sajt, kenyér és vaj egy nagy guszta deszkán. Az esélyt megadtam neki, és nagyjából be is jött :)
De jól nem laktam vele. Úgy döntöttünk, belénk fér egy desszert is, de azt nem itt, hanem a szomszédos étteremben fogjuk elfogyasztani...

... Ami nem volt más, mint egy Prezzo. 


Ááháháhá, nagyon fura volt leülni, és figyelni, hogy mi történik :) Plusz csomó mindenbe bele tudtam volna kötni, de megmaradtam csendes, boldog vendégnek. Az egyetlen arckifejezés, amit le lehetett olvasni a fejemről, az volt, hogy TORTA :)

Ezután viszont elfogyott a szurkolásotok, mert megérkeztek a felhők, és amint árnyékot vetettek a helyre, a hőmérséklet rohamosan lepottyant a béka segge alá. Gyorsan elsétáltunk a móló végéig, ahol megnéztük a fehér tengerparti sziklákat:

Nézzétek, ott messze szökik a napsütésünk.

Ekkorra menthetetlenül átfagytunk, vissza siettünk hát a kisvasúthoz. Vártunk egy kicsit, és már meg is jött. Potom 103 éves - nyitott (!!!) - vonatocska, de megtette. Bármi, ami gyorsabb, mint a séta.  Korzóztunk még aztán kicsit a parton, meg gyűjtöttem kagylókat - vagyis csak gyűjtöttem volna, de gyanús nekem, hogy ez a kagylóknak/csigáknak csak a záró ajtócskája (operculum, gyerekek, operculum). Rendes kagylókat nem találtam, csak ezeket a deformált kis izéket. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a kagylók és csigák elég nagyok, a part viszont kavicsos, ezért az erős hullámverésben rapityára törnek, és csak ez a lapos, ergonomikus részü marad egyben. De ebből az ergonomikus operculumból (enonoperculum?) jó sokat hoztam.

De olyan jó volt :)
Hát bis bald :)

Nem pucsít, csak ortopéd :D

Ez pedig a Pista.