Egy felszolgáló panaszai No2.: - a buta esetek

Ugye étteremben dolgozni sokszor annyit tesz: bólogass, mosolyogj, úgyis nekik van igazuk. Legtöbbször ez így rendben is vagyon. De ez a néhány eset a közelmúltban nagyon kiverte az úgy nevezett "MIÉRT VAGY ILYEN AMŐBA SZINTEN BUTA??????" megjelölésű biztosítékot. A teljesség igénye nélkül jöjjön 3 sztori, meg valami, ami nem ezt a biztosítékot verte ma ki, hanem egy sokkal rosszabbat.

 No1.: Amoeba proteus szintű buta

Derék család, kedves, ugyanakkor együgyű anyukával, és egy borzasztó jámbor férjjel, aki szerintem csak úgy tudja elviselni az anyukát, hogy add1) nonstop nyugtatókon él  add2) genetikailag programozottan kritikusan alacsony vérnyomással kooperál, és ezért tekint maga elé üveges szemmel, mikor anyuka beszél, mintegy átértékelve önmagában újra meg újra az házassági esküt. Anyuka ugyanis válogatós, de annyira, hogy ő el akarja veled hitetni, hogy ő nagyon különleges és az égvilágon mindenre allergiás, de mindemellé borzasztó együgyű is. Az allergiások amúgy is kedvenceim, ne értsetek félre, értem én, hogy ez egy komoly baj, és hogy az ételallergia nem tréfa dolog, de néha egyszerűbb lenne azt mondani, hogy "nem szeretem" és akkor ugyanúgy kiveszem a kajádból, csak akkor mondjuk nem stresszelem magam agyon, hátha mégis becsúszott egy csipet, és itt halsz nekem szörnyet. Abszolút érvényes a mondás, hogy ha azt akarod, hogy valami működjön, csináld magad. Márpedig esélytelen, hogy én csináljam a kaját, így nonstop gyanakodva viszek ki minden egyes tányért.
Namármost. Anyuka leült, megtekintette a menüt, rendelt, de mindaddig mind a 9 alkalommal, mikor az asztalukhoz léptem, elmulasztotta megemlíteni, hogy ő bizony semmiféle tej eredetű dolgot nem tud letuszkolni a torkán, mert ott rögtön el tetszik halálozni (ó mongyő). Ennek ellenére, miután A-tól Zettig átbogarászta a menüt úgy fél órán át, rábökött egy pizzára, hogy ő azt kéri. Prawn and lobster executive pizza. Magyarul: egy 40 cm hosszú, besamel alapú, királyrákkal, homárral, rukkolával, friss baba paradicsommal, meg minden jóval. Az EGYETLEN pizza  a menün, ami nem paradicsom alapú szósszal jön. Igen, tehát az EGGÉSZ böhöm pizza meg van kenve besamellel. Elismétlem a rendelést, bólogat, összecsapja a tenyerét, hogy hihiiiii, de jó, hát hiszen ez nagyszerű, de jól fog lakni ma!
Mikoris pedig lerakom elé, hirtelen lelohad a szájáról a vigyor, és felnézve rám rámordít, hogy mi akar ez lenni. Mi ez a fehér. Mondom besamel. Mi az a besamel. Elmagyarázom. Elzöldül a feje, hogy nem nem nem NEM, az tejes, és ő semmi tejest nem ehet!!!!! Feltettem a varázs kérdést: szólt erről, mielőtt rendelt? Nem, nem szólt. De semmi nem állította a menün, hogy ebben tej van. Odaadom neki a menüt, hogy megnézhesse: de, igen, ott áll, hogy besamel.
De természetesen neki van igaza, máris megyek, és eltávolítom a számláról a lehető legdrágább pizzánkat (amit próbálunk elkerülni, mert minden "void"-olás rossz pontot jelent. Ha egy üveg vizet kell void-olni, már azért is húzza a száját a menedzsment. Ez egy 14 fontos pizza. No de sebaj, az allergia az allergia, felajánlom neki, hogy elkészítünk neki egy másikat, paradicsomos alappal, és leveszünk belőle minden tej eredetű dolgot. Apuka közben már aktívan facepalm-ol szemközt. Fogom, visszaviszem a konyhára a friss gőzölgő pizzát, és azzal a lendülettel ahogy bekanyarodok a sarkon, ki is baszom a kukába az egészet, és elmorzsolok egy újabb sóhajt az etióp gyerekekért. Visszatérve az asztalhoz felveszem az új rendelést: akkor tehát egy prawn and lobster pizza lesz, paradicsomos alappal, sajt nélkül.
Anyuka felnéz rám értetlenül, majd közli, hogy a sajt maradhat. Biztos ami biztos, mert hát ezek után ki tudja, mennyire együgyű szegény, elmondom neki, hogy a sajt tejből készül. Azt mondja nem baj, mert a sajtot szereti. De... mondom.... az is ugyanúgy dairy, mint a besamel.
Erre kimondja az est kulcsmondatát: neki nem a tejjel meg a laktózzal van problémája, hanem azokkal a dolgokkal, amik úgy néznek ki, mint a tej. Na ezen a ponton kicsit elfordítottam a fejem a nyakam függőleges tengelyétől úgy 45 fokkal.
És ha ez még nem lett volna elég - de, elég lett volna - folytatta az információmorzsák elhintegetését, amelyekben kifejtette, hogy ez a két szép csemetét is undorodva szoptatta, mert félt hogy lehányja őket. Nem is akartam megkérdezni tőle, de őszintén szólva óhatatlanul sem tudtam másra gondolni, hogy vajon tudja-e, miből lett ez a két szép csemete :D Úgy döntöttem, oké, köszönöm, túl sok az információ, én most megyek, és a konyha tudtára adom, mi a kívánsága.
Ezek után még mindig nincs vége, mert le kell állnod a konyhával üvöltözni, hogy egy állítása szerint dairy-allergiás nő sajtot kér a pizzájára. Amit ők pedig érthetően nem szívesen csinálnak meg, mert onnantól az ő felelősségük is, ha valaki itt rosszul lesz. Négy kör ordítozás után elkészült a pizza, a chef üdvözletét küldte az asztalnak általam, én letettem elé a pizzát, nagyon boldognak tűnt a hölgyemény, én meg csak mosolyogtam egy ilyen rejtett sorozatgyilkos arckifejezésével, és jó étvágyat kívántam. Megdöglesz.
Úgy kellett visszafognom magam, nehogy meglapogassam apuka vállát, hogy "gratulálok uram, gratulálok".


No2. Polychaos fasciculatum szintű buta
Ez épp ma történt. Kísérteties véletlen tán, hogy ugyanazon az asztalon? (Hmmm....) Mindenesetre ez is egy allergiás történet, de a legfurább, amit eddig étteremben hallottam. Ment lefelé a nap, mikoris úgy döntöttünk - mint általában -, hogy itt az ideje meghitté varázsolni a helyet, és meggyújtani a gyertyákat az asztalon. Erre a vendégek 99,9999%-a úgy reagál, hogy de kedves, de cuki, jaj de figyelmes, köszönjük, sokkal jobb így.
Ez a hölgyemény egyenesen pánikba esett: ő kérlek allergiás a gyertyákra. Így, nemes egyszerűséggel. Semmi kertelés, kifogás, vagy kérdés, hogy ez amúgy viasz-e vagy mi a fene (amúgy nem). Takarítsam el ezt innen, mert meghal.
Na ez volt az a pillanat, mikor a kelleténél egy pár pillanattal tovább bámultam a nőt kikerekedő szemmel, azon gondolkodva, vajon elértem-e a személyes rekordomat, és a szemöldököm végre tényleg megérintette-e a hajam vonalát.


No3.: Saccamoeba stagnicola szintű buta
Az ifjú pár megjelenik az ajtóban egy romantikus késő esti vacsira. Tudjátok, az a fajták, akik az ültetés és a
rendelés közt eltelő időben lenyomnak egy laza pettinget az asztalnál, mert ők ugye szerelmesek. Övék a világ, és mindenki aki a szomszéd asztaloknál nem tudja elviselni, hogy a vacsi mellé pornó is jár, az bekaphatja.
Minden tökéletesen ment, a rendelést így adták le: kérünk egy normál classic királyrákos spagettit, és egy light méretet is, extra red chilli-vel. Megyek is, mint Dorothy a sárgaköves úton a kis virágos kosárkám helyett a menüköteget lóbálva, örömömben szökdécselve a géphez, hogy beüssem a rendelést. Egy classic spaghetti king prawns, és egy light ugyanebből + extra red chilli a hölgynek. OLRÁJT.
Kiviszem, megeszik, lovely minden, szegény királyrákok szerintem örültek is hogy megfőttek, mielőtt végig kellett volna nézniük hogy ezek még kaja közben is egymás füle belsejét nyalogatják - hát akkor ezért nem kértek semmi extra side disht, van bőven fülzsír, nekünk jó az is! (Fujj).
Na szóval minden tökéletes volt, imádtak minket, szuper a service meg miegymás. Mikor kifogyott a harmadik üveg bor is, integettek, hogy hozzak számlát. Hát vittem. Ami ez után jött, azt a hölgy valószínűleg azóta sem heverte ki, a szegény nyomorult.
Odaintett, és olyan hangon szegezett nekem egy kérdést, mint jóanyám anno, mikor megtudta, hogy a suliba csomagolt üveg teát este mindig a szobanövényre öntöttem titokban, nehogy megtudja, hogy nem ittam meg az egészet, és most átható rohadásszag árasztja a szobát, mert a virág túlcsordult a szekrény tetején, és most áporodott penészes rohadásszagú barna csíkban folyik lefelé a hófehér falon. Előttetek van a hangnem, ugye?
Tehát a hölgyemény kikiabált a nadrágomból, hogy most azonnal mondjam meg, mi ez a dolog, hogy én extrán charge-oltam a csiliért. És ha charge-oltam, esetleg szólnom kellett volna róla, nem gondolom?Magyarázzam ezt meg. Én meg néztem, hogy mi a manó. Hát...kértél extra dolgot. Az extra feltétért fizetni kell.
Ez után elhangzott az a mondat, ami után tudatosult bennem, hogy messze le vagyok maradva attól a fogyasztó szinttől, amin ő lébecol, ő ugyanis azt állította, hogy eddig millió étteremben járt, és bárhol kért extra feltétet, SEHOL nem charge-olták meg. Az úgy ingyen volt. Na mondom, anyukám, én a TE világodban akarok élni! Kikérek egy sima sajtos pizzát, és kérek rá extra 27 feltétet, és az attól még mindig sajtos pizza áron fog a tányéromra kerülni? Hahaaaa, aranyélet van gyerekek!
De eztán nem is hagyta, hogy magyarázkodjak, rögtön a menedzsert kérette. Én pedig egy pillanatot sem haboztam. Sok szerencsét kívánva Maria-nak odaküldtem az asztalhoz, ahol további 20 percig kellett győzködnie az asztalt, hogy nem a pincérnő volt a hülye. Ők pedig azt állították, hogy de, mert ez olyan, mintha sót kérnének, és extrát kéne érte fizetniük.
Nem tudom amúgy, ha már ennyire felfokozott hangulatú pornó randin vannak, hogy az istenben voltak hajlandók elcseszni a hangulatot egy 90 pennys extra pénzért, nem is csak annyira, hogy megkérnek, hogy szedjem le a számláról, hanem annyira, hogy a menedzserrel szeretnének erről vitatkozni. Fél órán át.
Hát gyerekek, ha nektek ez kell a tökéletes randihoz, hát megkaptátok! Lehet őket ez hozza lázba vagy nem tudom.


No4.: Chelonia mydas szint
A sztorinak semmi köze az étteremhez, de ma láttam úton munkába menet, és úgy elöntött a düh, hogy kb azóta is ezen forr az agyam, és legszívesebben megállítottam volna a hölgyet, és bedobtam volna a következő úthenger elé.
Ez az állat ugyanis nem amőba. Ez egy tengeri teknős faj, amelyik arról híres, hogy lerakja a homokba a tojásait, majd angolosan távozik, s utána - hát szebben ne mondjam: leszarja, hogy mi lesz a kicsinyeivel. Akiket ezután 98%-ban elfogyasztanak a ragadozók, mielőtt elérnék a tengert.
Tettem már néhány említést azzal kapcsolatban, mennyire érdekes szülők vannak errefelé. Unatkozó otthon ülő anyukák, akik tényleg csak unalomból szülnek, és igazából mindennek valók csak anyának nem.
Ez a mai teknőssziruppal túladagolt anyuka jelölt az úttesten kívánta áttolni a babakocsiját benne a szeme fényével. Egy nagy, központi, beláthatatlan kereszteződésben. Ahol lámpa jelzi a gyalogosnak, hogy átmehet.
De ah, minő kín, várni kell két percet, hát mit neki piros lámpa!
Ő szépen lelépett a járdáról, le az úttestre, a babakocsit büszkén tolva maga előtt, mikor is a sarkon befordulva egy hatalmas kamion fordult a zebrára, nem is lassan. A kamionos persze satufékkel állt meg, anyuka pedig visszaugrott a járdára, de a babakocsi fele még akkor is bőven az úton volt.
Én premier plan végignéztem az egészet. Eskü, ha én ültem volna a kamionban, biz kiszálltam volna, és egy akkora jobbost lekevertem volna a nőnek hogy fel se kel.

Hát elnézést a hangulatgyilkos befejezésért, de efölött még mostanáig sem tértem napirendre.