Mint mikor legutóbb utaztam haza: mintha fogná valaki az Idő nevű pelenkás is hülyegyereket ezen az idióta gyereksétáltató pórázon, betenné egy Disney bolt kirakata elé, és miközben ez a szerencsétlen flótás menne neki az üvegnek, hogy ott összetaperolhassa-nyalhassa-taknyozhassa az egészet, és nagy vizenyős szemekkel nézze a Szimbás párnákat, ez a valaki húzná vissza, hogy NEM, MARADSZ BUKSI!
Esküszöm, nem is a napokat számlálom, hanem az órákat - néha a perceket, hogy mikor jön végre a heuréka pillanat, mikor egyszer csak úgy érzem majd, hogy MINDJÁRT! Mert egyelőre végtelennek tűnik ez a két hét.
Mindenesetre felvázolom a programot, ami eddig a következőként néz ki.
Az indulás előtti estén begyűjtöm Shaunt, mert ha rajta múlik, simán végigalussza a repülőutat - a saját ágyában anélkül, hogy egy pillanatra is eszébe jutna, hogy valamit mintha megbeszéltünk volna aznapra. Egy magyarországi kiruccanás? Ugggyan, hagyjuk már, ez itt kényelmes, nem megyek sehova. Szóval igen, nem vállalom a kockázatot.
Saját bevallása szerint az anyján kívül az egyetlen ember vagyok, aki képes felébreszteni és elérni, hogy fel is keljen. Az anyukája ezt úgy oldja meg, hogy teniszlabdákkal dobálja 4 méterről a fejét, vagy megcsapkodja a sebeket a lábán. Nem vicc, komolyan, de ne sajnáljátok, ez az ember elpusztíthatatlan :D Én próbálok gyengéd lenni, és ébredésig simogatom a kis pofiját, igaz, ez beletelik akár egy - másfél órába is olykor. Néha így elgondolkozom rajta, hogy mennyit bír, de úgy tényleg, és olyankor kicsit megtépkedem az arcát-fülét, de semmi, zéró, a szeme se rendül.
Szóval csak hogy ismételjem magam: biztosra fogok menni, és ha 10 percnyi bőrhámlasztás után nem áll nekem az ágy mellett felöltözve, vigyázállásban, akkor a biztonság kedvéért bevetem a direkt erre a célra betárazott 4 teniszlabdát.
Bepakoljuk az utolsó esszenciális dolgokat is, és 9kor kötelező jelleggel elindulunk a reptérre. Ami vagy horribilisen korán lesz, vagy pedig eszement rohanás, hogy az utolsó pillanatban még felférjünk. Mondom miért.
Eddig kétszer utaztam Lutonra. Egyszer Fannival, mikor hazament, és én kikísértem, hogy biztosan odaérjen. Akkor 10kor indultunk innen, és pöccre értük el a 14:20as gépét. Legközelebb szintén 10kor indultam, de valahogy úgy fogtam ki a vonatokat és a csatlakozást, hogy a biztonsági kapu után még két és fél órát vártam, mire megindult a beszállás a gépemre. Szóval abszolút kiszámíthatatlan, plusz most még lesz nálam egy bőrönd is, amit be kell, hogy csekkoljak. Inkább lébecolunk a reptéren pár órát, minthogy lekéssük, én azt mondom :)
Megérkezéskor még nem tudom mi lesz, mert a szüleim fognak várni a reptéren, és próbálok majd úgy zokogva a nyakukba omlani, hogy az Shaunnak ne legyen tök kellemetlen, lévén ha én kommunikációs fronton kiesek a képből, akkor mindenki meg van lőve - lévén SHENKI nem beszél angolul a családban.
Ezután megkapom a kulcsokat a lakáshoz, amit kölcsön kaptunk erre a néhány napra, odamegyünk, becuccolunk, elmegyünk négyesben meginni egy kávét, miközben apukám végre élőben is felmérheti Shaunt, és előre örülök, mert semmi sértőt nem fog tudni mondani neki. Úgy értem... az eddigi jelöltek bemutatása sosem ment túl könnyen nála. Anyukám imádni fogja, azt tudom, Shaun is őt, ami igazából adott mert csudi jófejek mindketten :)
Ekkor jön a neheze. Ha nem leszünk totál kifingva az utazástól, meg attól hogy az utazással máris egy egész órát elvesztegettünk az időeltolódás miatt, akkor nekiállunk a pesti túrának. Körbejárjuk azokat a helyeket, amiket jó sötétben is megnézni. Remélhetőleg addigra megérkezik a korim, és be is fog férni a csomagba az övével együtt, szóval haladni is tudunk rendesen.
Van egy kellemes, több oldal hosszúságú listám a megnézendő - végigjárandó helyekről. Fizikailag kivitelezhetetlen, hogy minden sikerüljön, de igyekszem jó rabszolga hajcsár lenni, és elég könyörtelen ahhoz, hogy végigtuszkoljam őt a városon. Nem is a látványosságok lesznek a szűk keresztmetszetek, hanem azok a helyek, ahol jó időt eltölteni. Az állatkert, a Füvészkert, a Gellért hegy, a Margitsziget, és társai.
Minderre, és a kismillió többi látnivalóra, titkos helyre lesz összesen 3 napunk. Harmadik nap este tervezem, hogy hazamegyünk Tarjánba. Gyorsan köszönünk a nagyszüleimnek, vacsizunk egyet anyuékkal, majd ha az ég is úgy akarja, és jó idő lesz, kimegyünk a Fekibe aludni. Nagyon nagyon hiányzik már az a bizonyos forró nyár estén a baldachin alatt alvás az erkélyen, minden porcikám sír utána. A néhány otthoni nap után Shaun szigorúan hazatoloncoltatik, és onnantól még egy teljes hétig a TIÉTEK vagyok. Jöhetnek a kávézások, esetleg bulik, shopping körutak, találkozások, jógaórák, látogatások, fesztiválozás, ihaj csuhaj :)
Csak az addig lévő idő telne már el valahogy, ez a maradék 17 nap. Áttyáúristen.... :)
 |
| Az Idő, ahogy én most látom (igen, ez a pelenkás pórázon, az pedig a Disney bolt ott előtte) :D |
Ami fejlemény történt amúgy azóta:
Tegnap megejtettük Gosiával (a general manager, a nagyfőnök) a féléves értékelésemet, ami szerint nagyjából 40%-ot fejlődtem az utóbbi értékelés óta: egy kivételével az összes szempontra maximális pontszámot kaptam. Tehát innentől hivatalosan is baromi jó munkaerő vagyok, de attól még a fizum ugyanannyi marad, és az előléptetésre is várhatok még X időt (ahol az X természetes szám, 100 és 1000 között, és ahol a mértékegység az év). De a tudat csak vigasztaljon, hogy tök jó vagyok! :) Jó, mondjuk nem mintha én késznek érezném magam ilyesmire, ismerem a korlátaimat, és még messze van mit fejlesztenem magamon, és begyűjteni még néhány skillt, hogy ledobhassam végre az emblémás fekete rabruhát. Mindenesetre tényleg jó esik, hogy a nagyfőnök is ilyen pozitív véleménnyel van rólam :)
Egyik nap sikerült úgy átszerkeszteni a beosztásomat, hogy volt értelme hazajönnöm, így itthon tölthettem a szünetemet, napsütéses időben, úgyhogy valami random ötlettől vezérelve az Atival úgy döntöttünk, hogy nosza, tollasozzunk. Gondoltam az jó lesz, mert gimiben szanaszét verünk mindenkit a bajnokságon, ez egy a szégyenletesen kevés sport közül, amit képes vagyok űzni. Nem is volt baj, de hát embertelen, milyen izomlázam kerekedett tőle, hát majd meghaltam. Mindenesetre rég nem nevettem annyit, mint abban a csökött 2 órácskában, úgyhogy ez kárpótol azért, hogy úgy érzem, mintha mindkét farpofámra egy-egy versenyzongorát erősítettek volna, majd kilógatták volna őket a tizedikről, miközben én küzdenék a fennmaradásért :)
Ugyanezen a napon visszatért Kuszma. Ami egyben a hét szava is lett, mert a fiúk nem tudták, mi az a kuszma. Megjegyzem, részemről a hét szava az, hogy karaf, én ezt eddig eggggyáltalán sehol nem hallottam. A hét angol szava pedig a podge, ami a lötyögős pocakrész a köldök körül.
Na vissza kuszmára.
Szóval egyik nap békésen ücsörögtem a napon, élveztem, ahogy melengeti a bőröm, reméltem ott is hagyja rajtam a nyomát. Olvasgattam egy kicsit a Trónok Harcát, mikor is látom/hallom,hogy Jess, a macska ereszkedik lefelé a kerítésen, a szájában egy fém kampóval. A figyelmem akkor keltette fel, mikor elejtette, és mikor az leesett a betonra, nem koppant. Mondom mi a fene.
Odamegyek, látom, hogy a kampó pislog, és így lebeg a feje fölött a képregényes buborék, hogy HELP! Jess kérlekszépen talált egy lábatlan gyíkot, és az ugyan végső mentsváraként eldobta a farkát, most sajnos nem jött be neki. Úgy állt a szénája, hogy nemsokára catgift lesz belőle. Tudjátok, mikor a macskák elmennek vadászni, és hazahoznak neked egy félig megrágott madarat, vagy egér fejet mert szeretnek téged. Gondoltam ezt azért mégse, úgyhogy elvettem tőle. Kihívtam Atit, hogy ezt nézze, mert szerintem tuti nem látott még kuszmát. Nem is. Készült néhány kuszma-selfie, majd útjára engedtük szegényt. Jess mindezt olyan utálattal a szemében nézte végig, hogy szinte üvöltött róla, hogy "a rohadt életbe elég a hülye instagramból, ÉHES VAGYOK! Itt küzdök ezzel a rohadt csengővel a nyakamban, végre sikerül elfognom valamit, erre nem elveszitek, ti rohadékok???"
Na aztán elmászott. Mármint Kuszma. Messzire nem jutott, ugyanis két napra rá, tollasozás közben újra felbukkant a fűben. Csilla kérésére eltávolítottuk, betessékeltük egy dobozba, és elvittük a legközelebbi tavas-parkos részhez, ahol van sok dzsindzsa, meg melegedő kövek, biztos boldog lesz majd ott :) Tán a farka is visszanő :D
Ja és csak hogy lássátok, mennyire magyarosra van hangolva az agyam, megesik, hogy ha elkalandozok a konyhában, arra eszmélek, hogy az elkészített tál kajám így néz ki:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése