Nem telik az idő: féléves értékelés, tollaslabda, Kuszma.

Ajh, Isssssstenem, hát nem hiszem el, hogy megint ez van.
Mint mikor legutóbb utaztam haza: mintha fogná valaki az Idő nevű pelenkás is hülyegyereket ezen az idióta gyereksétáltató pórázon, betenné egy Disney bolt kirakata elé, és miközben ez a szerencsétlen flótás menne neki az üvegnek, hogy ott összetaperolhassa-nyalhassa-taknyozhassa az egészet, és nagy vizenyős szemekkel nézze a Szimbás párnákat, ez a valaki húzná vissza, hogy NEM, MARADSZ BUKSI!

Esküszöm, nem is a napokat számlálom, hanem az órákat - néha a perceket, hogy mikor jön végre a heuréka pillanat, mikor egyszer csak úgy érzem majd, hogy MINDJÁRT! Mert egyelőre végtelennek tűnik ez a két hét.

Mindenesetre felvázolom a programot, ami eddig a következőként néz ki.
Az indulás előtti estén begyűjtöm Shaunt, mert ha rajta múlik, simán végigalussza a repülőutat - a saját ágyában anélkül, hogy egy pillanatra is eszébe jutna, hogy valamit mintha megbeszéltünk volna aznapra. Egy magyarországi kiruccanás? Ugggyan, hagyjuk már, ez itt kényelmes, nem megyek sehova. Szóval igen, nem vállalom a kockázatot.
Saját bevallása szerint az anyján kívül az egyetlen ember vagyok, aki képes felébreszteni és elérni, hogy fel is keljen. Az anyukája ezt úgy oldja meg, hogy teniszlabdákkal dobálja 4 méterről a fejét, vagy megcsapkodja a sebeket a lábán. Nem vicc, komolyan, de ne sajnáljátok, ez az ember elpusztíthatatlan :D Én próbálok gyengéd lenni, és ébredésig simogatom a kis pofiját, igaz, ez beletelik akár egy - másfél órába is olykor. Néha így elgondolkozom rajta, hogy mennyit bír, de úgy tényleg, és olyankor kicsit megtépkedem az arcát-fülét, de semmi, zéró, a szeme se rendül.
Szóval csak hogy ismételjem magam: biztosra fogok menni, és ha 10 percnyi bőrhámlasztás után nem áll nekem az ágy mellett felöltözve, vigyázállásban, akkor a biztonság kedvéért bevetem a direkt erre a célra betárazott 4 teniszlabdát.

Bepakoljuk az utolsó esszenciális dolgokat is, és 9kor kötelező jelleggel elindulunk a reptérre. Ami vagy horribilisen korán lesz, vagy pedig eszement rohanás, hogy az utolsó pillanatban még felférjünk. Mondom miért.
Eddig kétszer utaztam Lutonra. Egyszer Fannival, mikor hazament, és én kikísértem, hogy biztosan odaérjen. Akkor 10kor indultunk innen, és pöccre értük el a 14:20as gépét. Legközelebb szintén 10kor indultam, de valahogy úgy fogtam ki a vonatokat és a csatlakozást, hogy a biztonsági kapu után még két és fél órát vártam, mire megindult a beszállás a gépemre. Szóval abszolút kiszámíthatatlan, plusz most még lesz nálam egy bőrönd is, amit be kell, hogy csekkoljak. Inkább lébecolunk a reptéren pár órát, minthogy lekéssük, én azt mondom :)

Megérkezéskor még nem tudom mi lesz, mert a szüleim fognak várni a reptéren, és próbálok majd úgy zokogva a nyakukba omlani, hogy az Shaunnak ne legyen tök kellemetlen, lévén ha én kommunikációs fronton kiesek a képből, akkor mindenki meg van lőve - lévén SHENKI nem beszél angolul a családban.
Ezután megkapom a kulcsokat a lakáshoz, amit kölcsön kaptunk erre a néhány napra, odamegyünk, becuccolunk, elmegyünk négyesben meginni egy kávét, miközben apukám végre élőben is felmérheti Shaunt, és előre örülök, mert semmi sértőt nem fog tudni mondani neki. Úgy értem... az eddigi jelöltek bemutatása sosem ment túl könnyen nála. Anyukám imádni fogja, azt tudom, Shaun is őt, ami igazából adott mert csudi  jófejek mindketten :)

Ekkor jön a neheze. Ha nem leszünk totál kifingva az utazástól, meg attól hogy az utazással máris egy egész órát elvesztegettünk az időeltolódás miatt, akkor nekiállunk a pesti túrának. Körbejárjuk azokat a helyeket, amiket jó sötétben is megnézni. Remélhetőleg addigra megérkezik a korim, és be is fog férni a csomagba az övével együtt, szóval haladni is tudunk rendesen.
Van egy kellemes, több oldal hosszúságú listám a megnézendő - végigjárandó helyekről. Fizikailag kivitelezhetetlen, hogy minden sikerüljön, de igyekszem jó rabszolga hajcsár lenni, és elég könyörtelen ahhoz, hogy végigtuszkoljam őt a városon. Nem is a látványosságok lesznek a szűk keresztmetszetek, hanem azok a helyek, ahol jó időt eltölteni. Az állatkert, a Füvészkert, a Gellért hegy, a Margitsziget, és társai.
Minderre, és a kismillió többi látnivalóra, titkos helyre lesz összesen 3 napunk. Harmadik nap este tervezem, hogy hazamegyünk Tarjánba. Gyorsan köszönünk a nagyszüleimnek, vacsizunk egyet anyuékkal, majd ha az ég is úgy akarja, és jó idő lesz, kimegyünk a Fekibe aludni. Nagyon nagyon hiányzik már az a bizonyos forró nyár estén a baldachin alatt alvás az erkélyen, minden porcikám sír utána. A néhány otthoni nap után Shaun szigorúan hazatoloncoltatik, és onnantól még egy teljes hétig a TIÉTEK vagyok. Jöhetnek a kávézások, esetleg bulik, shopping körutak, találkozások, jógaórák, látogatások, fesztiválozás, ihaj csuhaj :)

Csak az addig lévő idő telne már el valahogy, ez a maradék 17 nap. Áttyáúristen.... :)

Az Idő, ahogy én most látom (igen, ez a pelenkás pórázon, az pedig a Disney bolt ott előtte) :D

Ami fejlemény történt amúgy azóta:
Tegnap megejtettük Gosiával (a general manager, a nagyfőnök) a féléves értékelésemet, ami szerint nagyjából 40%-ot fejlődtem az utóbbi értékelés óta: egy kivételével az összes szempontra maximális pontszámot kaptam. Tehát innentől hivatalosan is baromi jó munkaerő vagyok, de attól még a fizum ugyanannyi marad, és az előléptetésre is várhatok még X időt (ahol az X természetes szám, 100 és 1000 között, és ahol a mértékegység az év). De a tudat csak vigasztaljon, hogy tök jó vagyok! :) Jó, mondjuk nem mintha én késznek érezném magam ilyesmire, ismerem a korlátaimat, és még messze van mit fejlesztenem magamon, és begyűjteni még néhány skillt, hogy ledobhassam végre az emblémás fekete rabruhát. Mindenesetre tényleg jó esik, hogy a nagyfőnök is ilyen pozitív véleménnyel van rólam :)


Egyik nap sikerült úgy átszerkeszteni a beosztásomat, hogy volt értelme hazajönnöm, így itthon tölthettem a szünetemet, napsütéses időben, úgyhogy valami random ötlettől vezérelve az Atival úgy döntöttünk, hogy nosza, tollasozzunk. Gondoltam az jó lesz, mert gimiben szanaszét verünk mindenkit a bajnokságon, ez egy a szégyenletesen kevés sport közül, amit képes vagyok űzni. Nem is volt baj, de hát embertelen, milyen izomlázam kerekedett tőle, hát majd meghaltam. Mindenesetre rég nem nevettem annyit, mint abban a csökött 2 órácskában, úgyhogy ez kárpótol azért, hogy úgy érzem, mintha mindkét farpofámra egy-egy versenyzongorát erősítettek volna, majd kilógatták volna őket a tizedikről, miközben én küzdenék a fennmaradásért :)


Ugyanezen a napon visszatért Kuszma. Ami egyben a hét szava is lett, mert a fiúk nem tudták, mi az a
kuszma. Megjegyzem, részemről a hét szava az, hogy karaf, én ezt eddig eggggyáltalán sehol nem hallottam. A hét angol szava pedig a podge, ami a lötyögős pocakrész a köldök körül.
Na vissza kuszmára.
Szóval egyik nap békésen ücsörögtem a napon, élveztem, ahogy melengeti a bőröm, reméltem ott is hagyja rajtam a nyomát. Olvasgattam egy kicsit a Trónok Harcát, mikor is látom/hallom,hogy Jess, a macska ereszkedik lefelé a kerítésen, a szájában egy fém kampóval. A figyelmem akkor keltette fel, mikor elejtette, és mikor az leesett a betonra, nem koppant. Mondom mi a fene.
Odamegyek, látom, hogy a kampó pislog, és így lebeg a feje fölött a képregényes buborék, hogy HELP! Jess kérlekszépen talált egy lábatlan gyíkot, és az ugyan végső mentsváraként eldobta a farkát, most sajnos nem
jött be neki. Úgy állt a szénája, hogy nemsokára catgift lesz belőle. Tudjátok, mikor a macskák elmennek vadászni, és hazahoznak neked egy félig megrágott madarat, vagy egér fejet mert szeretnek téged. Gondoltam ezt azért mégse, úgyhogy elvettem tőle. Kihívtam Atit, hogy ezt nézze, mert szerintem tuti nem látott még kuszmát. Nem is. Készült néhány kuszma-selfie, majd útjára engedtük szegényt. Jess mindezt olyan utálattal a szemében nézte végig, hogy szinte üvöltött róla, hogy "a rohadt életbe elég a hülye instagramból, ÉHES VAGYOK! Itt küzdök ezzel a rohadt csengővel a nyakamban, végre sikerül elfognom valamit, erre nem elveszitek, ti rohadékok???"
Na aztán elmászott. Mármint Kuszma. Messzire nem jutott, ugyanis két napra rá, tollasozás közben újra felbukkant a fűben. Csilla kérésére eltávolítottuk, betessékeltük egy dobozba, és elvittük a legközelebbi tavas-parkos részhez, ahol van sok dzsindzsa, meg melegedő kövek, biztos boldog lesz majd ott :) Tán a farka is visszanő :D

Ja és csak hogy lássátok, mennyire magyarosra van hangolva az agyam, megesik, hogy ha elkalandozok a konyhában, arra eszmélek, hogy az elkészített tál kajám így néz ki:

Egy felszolgáló panaszai No2.: - a buta esetek

Ugye étteremben dolgozni sokszor annyit tesz: bólogass, mosolyogj, úgyis nekik van igazuk. Legtöbbször ez így rendben is vagyon. De ez a néhány eset a közelmúltban nagyon kiverte az úgy nevezett "MIÉRT VAGY ILYEN AMŐBA SZINTEN BUTA??????" megjelölésű biztosítékot. A teljesség igénye nélkül jöjjön 3 sztori, meg valami, ami nem ezt a biztosítékot verte ma ki, hanem egy sokkal rosszabbat.

 No1.: Amoeba proteus szintű buta

Derék család, kedves, ugyanakkor együgyű anyukával, és egy borzasztó jámbor férjjel, aki szerintem csak úgy tudja elviselni az anyukát, hogy add1) nonstop nyugtatókon él  add2) genetikailag programozottan kritikusan alacsony vérnyomással kooperál, és ezért tekint maga elé üveges szemmel, mikor anyuka beszél, mintegy átértékelve önmagában újra meg újra az házassági esküt. Anyuka ugyanis válogatós, de annyira, hogy ő el akarja veled hitetni, hogy ő nagyon különleges és az égvilágon mindenre allergiás, de mindemellé borzasztó együgyű is. Az allergiások amúgy is kedvenceim, ne értsetek félre, értem én, hogy ez egy komoly baj, és hogy az ételallergia nem tréfa dolog, de néha egyszerűbb lenne azt mondani, hogy "nem szeretem" és akkor ugyanúgy kiveszem a kajádból, csak akkor mondjuk nem stresszelem magam agyon, hátha mégis becsúszott egy csipet, és itt halsz nekem szörnyet. Abszolút érvényes a mondás, hogy ha azt akarod, hogy valami működjön, csináld magad. Márpedig esélytelen, hogy én csináljam a kaját, így nonstop gyanakodva viszek ki minden egyes tányért.
Namármost. Anyuka leült, megtekintette a menüt, rendelt, de mindaddig mind a 9 alkalommal, mikor az asztalukhoz léptem, elmulasztotta megemlíteni, hogy ő bizony semmiféle tej eredetű dolgot nem tud letuszkolni a torkán, mert ott rögtön el tetszik halálozni (ó mongyő). Ennek ellenére, miután A-tól Zettig átbogarászta a menüt úgy fél órán át, rábökött egy pizzára, hogy ő azt kéri. Prawn and lobster executive pizza. Magyarul: egy 40 cm hosszú, besamel alapú, királyrákkal, homárral, rukkolával, friss baba paradicsommal, meg minden jóval. Az EGYETLEN pizza  a menün, ami nem paradicsom alapú szósszal jön. Igen, tehát az EGGÉSZ böhöm pizza meg van kenve besamellel. Elismétlem a rendelést, bólogat, összecsapja a tenyerét, hogy hihiiiii, de jó, hát hiszen ez nagyszerű, de jól fog lakni ma!
Mikoris pedig lerakom elé, hirtelen lelohad a szájáról a vigyor, és felnézve rám rámordít, hogy mi akar ez lenni. Mi ez a fehér. Mondom besamel. Mi az a besamel. Elmagyarázom. Elzöldül a feje, hogy nem nem nem NEM, az tejes, és ő semmi tejest nem ehet!!!!! Feltettem a varázs kérdést: szólt erről, mielőtt rendelt? Nem, nem szólt. De semmi nem állította a menün, hogy ebben tej van. Odaadom neki a menüt, hogy megnézhesse: de, igen, ott áll, hogy besamel.
De természetesen neki van igaza, máris megyek, és eltávolítom a számláról a lehető legdrágább pizzánkat (amit próbálunk elkerülni, mert minden "void"-olás rossz pontot jelent. Ha egy üveg vizet kell void-olni, már azért is húzza a száját a menedzsment. Ez egy 14 fontos pizza. No de sebaj, az allergia az allergia, felajánlom neki, hogy elkészítünk neki egy másikat, paradicsomos alappal, és leveszünk belőle minden tej eredetű dolgot. Apuka közben már aktívan facepalm-ol szemközt. Fogom, visszaviszem a konyhára a friss gőzölgő pizzát, és azzal a lendülettel ahogy bekanyarodok a sarkon, ki is baszom a kukába az egészet, és elmorzsolok egy újabb sóhajt az etióp gyerekekért. Visszatérve az asztalhoz felveszem az új rendelést: akkor tehát egy prawn and lobster pizza lesz, paradicsomos alappal, sajt nélkül.
Anyuka felnéz rám értetlenül, majd közli, hogy a sajt maradhat. Biztos ami biztos, mert hát ezek után ki tudja, mennyire együgyű szegény, elmondom neki, hogy a sajt tejből készül. Azt mondja nem baj, mert a sajtot szereti. De... mondom.... az is ugyanúgy dairy, mint a besamel.
Erre kimondja az est kulcsmondatát: neki nem a tejjel meg a laktózzal van problémája, hanem azokkal a dolgokkal, amik úgy néznek ki, mint a tej. Na ezen a ponton kicsit elfordítottam a fejem a nyakam függőleges tengelyétől úgy 45 fokkal.
És ha ez még nem lett volna elég - de, elég lett volna - folytatta az információmorzsák elhintegetését, amelyekben kifejtette, hogy ez a két szép csemetét is undorodva szoptatta, mert félt hogy lehányja őket. Nem is akartam megkérdezni tőle, de őszintén szólva óhatatlanul sem tudtam másra gondolni, hogy vajon tudja-e, miből lett ez a két szép csemete :D Úgy döntöttem, oké, köszönöm, túl sok az információ, én most megyek, és a konyha tudtára adom, mi a kívánsága.
Ezek után még mindig nincs vége, mert le kell állnod a konyhával üvöltözni, hogy egy állítása szerint dairy-allergiás nő sajtot kér a pizzájára. Amit ők pedig érthetően nem szívesen csinálnak meg, mert onnantól az ő felelősségük is, ha valaki itt rosszul lesz. Négy kör ordítozás után elkészült a pizza, a chef üdvözletét küldte az asztalnak általam, én letettem elé a pizzát, nagyon boldognak tűnt a hölgyemény, én meg csak mosolyogtam egy ilyen rejtett sorozatgyilkos arckifejezésével, és jó étvágyat kívántam. Megdöglesz.
Úgy kellett visszafognom magam, nehogy meglapogassam apuka vállát, hogy "gratulálok uram, gratulálok".


No2. Polychaos fasciculatum szintű buta
Ez épp ma történt. Kísérteties véletlen tán, hogy ugyanazon az asztalon? (Hmmm....) Mindenesetre ez is egy allergiás történet, de a legfurább, amit eddig étteremben hallottam. Ment lefelé a nap, mikoris úgy döntöttünk - mint általában -, hogy itt az ideje meghitté varázsolni a helyet, és meggyújtani a gyertyákat az asztalon. Erre a vendégek 99,9999%-a úgy reagál, hogy de kedves, de cuki, jaj de figyelmes, köszönjük, sokkal jobb így.
Ez a hölgyemény egyenesen pánikba esett: ő kérlek allergiás a gyertyákra. Így, nemes egyszerűséggel. Semmi kertelés, kifogás, vagy kérdés, hogy ez amúgy viasz-e vagy mi a fene (amúgy nem). Takarítsam el ezt innen, mert meghal.
Na ez volt az a pillanat, mikor a kelleténél egy pár pillanattal tovább bámultam a nőt kikerekedő szemmel, azon gondolkodva, vajon elértem-e a személyes rekordomat, és a szemöldököm végre tényleg megérintette-e a hajam vonalát.


No3.: Saccamoeba stagnicola szintű buta
Az ifjú pár megjelenik az ajtóban egy romantikus késő esti vacsira. Tudjátok, az a fajták, akik az ültetés és a
rendelés közt eltelő időben lenyomnak egy laza pettinget az asztalnál, mert ők ugye szerelmesek. Övék a világ, és mindenki aki a szomszéd asztaloknál nem tudja elviselni, hogy a vacsi mellé pornó is jár, az bekaphatja.
Minden tökéletesen ment, a rendelést így adták le: kérünk egy normál classic királyrákos spagettit, és egy light méretet is, extra red chilli-vel. Megyek is, mint Dorothy a sárgaköves úton a kis virágos kosárkám helyett a menüköteget lóbálva, örömömben szökdécselve a géphez, hogy beüssem a rendelést. Egy classic spaghetti king prawns, és egy light ugyanebből + extra red chilli a hölgynek. OLRÁJT.
Kiviszem, megeszik, lovely minden, szegény királyrákok szerintem örültek is hogy megfőttek, mielőtt végig kellett volna nézniük hogy ezek még kaja közben is egymás füle belsejét nyalogatják - hát akkor ezért nem kértek semmi extra side disht, van bőven fülzsír, nekünk jó az is! (Fujj).
Na szóval minden tökéletes volt, imádtak minket, szuper a service meg miegymás. Mikor kifogyott a harmadik üveg bor is, integettek, hogy hozzak számlát. Hát vittem. Ami ez után jött, azt a hölgy valószínűleg azóta sem heverte ki, a szegény nyomorult.
Odaintett, és olyan hangon szegezett nekem egy kérdést, mint jóanyám anno, mikor megtudta, hogy a suliba csomagolt üveg teát este mindig a szobanövényre öntöttem titokban, nehogy megtudja, hogy nem ittam meg az egészet, és most átható rohadásszag árasztja a szobát, mert a virág túlcsordult a szekrény tetején, és most áporodott penészes rohadásszagú barna csíkban folyik lefelé a hófehér falon. Előttetek van a hangnem, ugye?
Tehát a hölgyemény kikiabált a nadrágomból, hogy most azonnal mondjam meg, mi ez a dolog, hogy én extrán charge-oltam a csiliért. És ha charge-oltam, esetleg szólnom kellett volna róla, nem gondolom?Magyarázzam ezt meg. Én meg néztem, hogy mi a manó. Hát...kértél extra dolgot. Az extra feltétért fizetni kell.
Ez után elhangzott az a mondat, ami után tudatosult bennem, hogy messze le vagyok maradva attól a fogyasztó szinttől, amin ő lébecol, ő ugyanis azt állította, hogy eddig millió étteremben járt, és bárhol kért extra feltétet, SEHOL nem charge-olták meg. Az úgy ingyen volt. Na mondom, anyukám, én a TE világodban akarok élni! Kikérek egy sima sajtos pizzát, és kérek rá extra 27 feltétet, és az attól még mindig sajtos pizza áron fog a tányéromra kerülni? Hahaaaa, aranyélet van gyerekek!
De eztán nem is hagyta, hogy magyarázkodjak, rögtön a menedzsert kérette. Én pedig egy pillanatot sem haboztam. Sok szerencsét kívánva Maria-nak odaküldtem az asztalhoz, ahol további 20 percig kellett győzködnie az asztalt, hogy nem a pincérnő volt a hülye. Ők pedig azt állították, hogy de, mert ez olyan, mintha sót kérnének, és extrát kéne érte fizetniük.
Nem tudom amúgy, ha már ennyire felfokozott hangulatú pornó randin vannak, hogy az istenben voltak hajlandók elcseszni a hangulatot egy 90 pennys extra pénzért, nem is csak annyira, hogy megkérnek, hogy szedjem le a számláról, hanem annyira, hogy a menedzserrel szeretnének erről vitatkozni. Fél órán át.
Hát gyerekek, ha nektek ez kell a tökéletes randihoz, hát megkaptátok! Lehet őket ez hozza lázba vagy nem tudom.


No4.: Chelonia mydas szint
A sztorinak semmi köze az étteremhez, de ma láttam úton munkába menet, és úgy elöntött a düh, hogy kb azóta is ezen forr az agyam, és legszívesebben megállítottam volna a hölgyet, és bedobtam volna a következő úthenger elé.
Ez az állat ugyanis nem amőba. Ez egy tengeri teknős faj, amelyik arról híres, hogy lerakja a homokba a tojásait, majd angolosan távozik, s utána - hát szebben ne mondjam: leszarja, hogy mi lesz a kicsinyeivel. Akiket ezután 98%-ban elfogyasztanak a ragadozók, mielőtt elérnék a tengert.
Tettem már néhány említést azzal kapcsolatban, mennyire érdekes szülők vannak errefelé. Unatkozó otthon ülő anyukák, akik tényleg csak unalomból szülnek, és igazából mindennek valók csak anyának nem.
Ez a mai teknőssziruppal túladagolt anyuka jelölt az úttesten kívánta áttolni a babakocsiját benne a szeme fényével. Egy nagy, központi, beláthatatlan kereszteződésben. Ahol lámpa jelzi a gyalogosnak, hogy átmehet.
De ah, minő kín, várni kell két percet, hát mit neki piros lámpa!
Ő szépen lelépett a járdáról, le az úttestre, a babakocsit büszkén tolva maga előtt, mikor is a sarkon befordulva egy hatalmas kamion fordult a zebrára, nem is lassan. A kamionos persze satufékkel állt meg, anyuka pedig visszaugrott a járdára, de a babakocsi fele még akkor is bőven az úton volt.
Én premier plan végignéztem az egészet. Eskü, ha én ültem volna a kamionban, biz kiszálltam volna, és egy akkora jobbost lekevertem volna a nőnek hogy fel se kel.

Hát elnézést a hangulatgyilkos befejezésért, de efölött még mostanáig sem tértem napirendre.

Egy felszolgáló panaszai - avagy nem csak a vendég complain-el.

Néhány tipp azoknak, akik szeretnék az egyik ebédjüket-vacsorájukat kicsiny éttermünkben elfogyasztani, és mellette nagyon jókat szórakozni más kínján. Nem ferdítés. Egytől egyig megtörtént eset, és még csak nem is egyedülálló. 

Egyébként a csatolt képekkel hadd emeljek szót, kifejezve, micsoda pofátlan pazarlás megy itt,  hogy ennek mennyire nem így kéne lennie, és hogy emberek képesek itt olyanokért hisztirohamot kapni, amiért ezek az emberek a képeken még csak imádkozni sem mernek, mert azt se tudják, hogy van ilyen egyáltalán.

Az érkezés:

1.) Megérkezésedkor, miután mosolyogva, melegen üdvözöltelek, és megkérdeztem, hogy érzed magad, milyen napod van, köpd csak oda azt, hogy "Two". A sziától, hellótól, "kösz jól, és a tiéd?"-től, ne adj isten a "Please" szócskától kiszaladok a világból, VÉLETLENÜL se használd, kérlek. Oké, rendben, table for two. 

2.) Megérkezésedkor ignorálj mindenkit, aki szemkontaktust próbál veled létesíteni, ne halld meg azt a négy embert aki köszön rád, csak sétálj egyenesen be az étterem közepére, és hagyd hogy fussunk utánad, hogy kiderítsük, hogy te most igazából asztalt szeretnél, vagy foglalni szeretnél, egyedül vagy, vagy esetleg jöttök még 9en.

3.) Megérkezésedkor, mikor belépsz az étterembe, kérlek az ajtóüveget told, véletlenül se az erre direkt kitalált fém részt az ajtón. Sőt, az a legjobb, mikor a pánt közelében próbálsz neki, így erőkar nélkül próbálod kinyitni az ajtónkat, s mikor nem nyílik, légyszi háborodj fel, hogy hogy lehet ilyen nehéz ajtót idetenni. Ezalatt pedig próbálj rá az üvegre még 7 helyen, hátha úgy könnyebb lesz. Imádom a kéznyomokat takarítani az ajtóról, félreértés ne essen! Ja és az abszolút kedvenc, mikor távozáskor újra tolni próbálod az ajtót, újra az üvegen. Nem nyílik? Hogy lehet ez... 

4.) Mielőtt elindulsz otthonról egy kisbusznyi óvodással, akiket csak azért szülsz, mert túl hülye vagy hozzá, hogy védekezz, és ha megfőznéd őket is jobb anya lennél, mint most vagy, SOHA ne mérlegeld, hogy egy ilyen kaliberű étteremben vajon díjazni fogják-e, hogy te ide be akarod őket hozni, holott világos, hogy nem bírsz el velük. Nyilván imádjuk, mikor rajtad kívül minden asztal inkább nem eszik desszertet, mert túl hangosak vagytok, így inkább fizet és távozik. Vagy inkább le sem ül, mert látja, hogy ti itt vagytok, és épp rommá zúzzátok az éttermet. 

5.) Pénteken este 7kor gyere be légyszíves 10ed magaddal, hogy ti bizony itt vagytok, és éhesek. Mikor megkérdezünk benneteket, hogy foglaltatok asztalt, a legnagyobb megrökönyödéssel válaszoljatok, hogy mi ugyan nem. Kellett volna? S mikor körbenézek az étteremben, ahol a csillárról is emberek lógnak, és ahova egy gombostűt nem tudok leültetni, és nagy sajnálkozva elmondom nektek, hogy jelen pillanatban sajnos nem tudok asztalt adni, de úgy egy-másfél óra múlva lesz, akkor légyszi háborodjatok fel, hogy ez mennyire nevetséges, és fennkölt hangon kiabáljátok a konkurensünk nevét, hogy ti majd inkább ott fogtok enni! 

Hogy fognak örülni....

6.) Ugyan évek óta anyák napjára, szentestére, húsvétra, apák napjára, szilveszterre már két-három héttel előtte nincs szabad asztal SEHOL, de te telefonálj be húsvét vasárnap 11kor, hogy ugye NEM kell foglalnod asztalt aznap ebédidőre 18 főre? Imádjuk elmagyarázni a telefonba, hogy nem, nem szükséges, mert így se úgy se tudok neked asztalt adni. Légyszíves ezután fél órán keresztül tarts ott a telefonon, kifejtve, hogy te ezt nem hiszed el. Semmi más dolgom nincs amúgy. 

7.) Mikor belépsz az ajtón, közöld velem, hogy nem foglaltál asztalt, de itt vagytok négyen, és anyunak ma van az 50. születésnapja nagyon szeretnétek ezt itt megünnepelni (ezer gratula, hogy ilyen körültekintően megszerveztétek anyu szülinapját), és én 1000x bocsánatot kérve elmesélem neked, hogy sajnos tele vagyunk foglalással, nem tudok asztalt adni, LÉGYSZIVES állj le velem vitatkozni, hogy te márpedig látod, hogy az meg az meg az meg az az asztal is üresen áll, hát mi az, hogy ti oda nem fértek be. S mikor kifejtem neked, hogy azok az asztalok sajnos foglaltak, 10 percen belül megérkezik rá a vendég, légyszi véletlenül se fogd fel, hanem kérdezz rá mindegyikre egyenként, hogy aztán mindegyikre egyenként mondhassam, hogy sajnos foglalt. 

8.) Mikor belépsz az étterembe, közlöd, hogy table for 4, és én mutatok neked egy asztalt, ami kellemes, készen áll, és csak rátok vár, légyszi inkább mutass a mellette lévőre, amelyikről mos távozott egy három kisbabás család, ahol 2 méteres körzetben spagetti darabok lógnak a plafonról is, és apokaliptikus helyzetek uralkodnak, hogy te oda szeretnél ülni. Mikor rávilágítok, hogy az az asztal koszos, előbb le kell takarítanom, véletlenül se gondold meg magad, hogy jó lesz neked akkor inkább az első is. Légyszíves állj ott mögöttem, hangosan szuszogva, hogy de sokáig tart, mire leszedem a poharakat, elviszem a bárba, visszajövök, leszedem a tányérokat és az érintő irányban elröppent evőeszközöket, papírfecniket, zsírkrétákat, nedves törlőkendőket, bébikaja pép darabkákat mindenhonnan, fertőtlenítem az asztalt, letörlöm, eltávolítom a gyerek székeket, felsöprök az asztal körül, visszahozom a ti széketeket, amik egyenként 15 kilósak (ilyenkor pedig véletlenül se állj félre az útból), felterítek nektek 4 személyre, és végre leültetlek. Már most nem kedveltek, mert hogy lehetek én annyira kegyetlen, hogy nem adom nektek oda elsőre azt az asztalt, ahova ti szerettetek volna. 

9.) Mikor megérkezel foglalás nélkül, látod, hogy tele az étterem és egyetlen asztal van szabadon, én pedig üdvözöllek a foglaláslistával a kezemben, légyszíves pillants rá, és olvasd fel az egyik nevet, és hazudd azt, hogy az te vagy az a bizonyos Reynold.. Imádjuk, mikor veled telik meg az étterem, és mikor az igazi Reynold megérkezik, NEKEM meg kell neki mondanom, hogy látom ám, hogy két héttel ezelőtt foglaltál asztalt, de a listám szerint te már itt ülsz. És bocs, nincs több asztalunk. Légyszi inkább....menj el.... Vagy várj itt az ajtóban úgy egy órát még. 

10.) Ha ketten vagytok, légyszi bökjetek rá a 6 fős asztalra hogy ti márpedig nagyon szeretnétek oda ülni, mert az lovely és kényelmes. Boldogan fogjuk elküldeni utánatok az esetlegesen betévedt 6 fős asztalt, mondván bocs, nincs nagy asztalunk. Szeretünk két fő után pénzt keresni a hat helyett, no para!

11.) Ha a mellettünk lévő színházba van jegyed 7re, légyszi gyere 6:30kor, közöld, hogy te most vacsorázni jöttél, rendelj előételt, főételt, utána még desszertet, meg egy kis kávét is, és ismételgesd, hogy de te nagyon rohansz, és ha nem lesz itt minden időben, és nem fogsz időben odaérni az előadásra, nagyon csalódott leszel. Ezek után pedig vedd személyes sértésnek, amikor elmagyarázom, hogy az, meg az, meg az, sőőt, az az asztal is ugyanarra az előadásra megy, mint te, és ugyanúgy rohannak mint te. Megteszem ami tőlem telik, de fél óra alatt elég nehéz 3 fogással levacsoráztatni egy egész étteremnyi embert. 

A rendelés:

1.) Ha hatan vagytok, és valaki tésztát kér, és én megkérdezem, hogy classic vagy light, és ő néz, mint a boci, hogy miiiii???? És én elmagyarázom, a menüre mutatva, ahol ez amúgy le van írva, hogy kétféle tésztánk van. A classic a normál adag, a light pedig egy kisebb, salátával, szépen, türelmesen, mert hát honnan tudnád (elvégre csak a menün ott van előtted) - akkor véletlenül se figyelj oda. Rögtön ez után kérj te is tésztát, és mikor megkérdem, hogy te classic vagy light méretben kéred-e, kérdezd meg légyszi te is, mi a különbség. Meg a biztonság kedvéért az utánad lévő is, ha kettő után még nem tört volna ki belőlem a Hulk.

Ugyanezt pizzával,  azt úgyis jobban szeretjük elmagyarázni mindenkinek egyenként, azok ugyanis három különböző méretben jönnek!!!

2.) Mikor először odamegyek az asztalotokhoz, bemutatkozom, mosolygok rátok, üdvözöllek titeket, és megkérdezem, hogy készen álltok-e rá, hogy italt rendeljetek, vágjátok rá, hogy persze! S mikor nekikészülök, hogy mindent felírjak, nézzetek rám boci szemmel, hogy hol van az itallap - amit nem mellesleg elmondtam, mikor leültettelek titeket : a menü hátulján. 

Mikor felajánlom, hogy visszajövök egy-két perc múlva, hagylak titeket gondolkozni, hangosan tiltakozzatok, hogy neeeeeeem, ne menjek sehová, hisz ti készen álltok!

Ekkor kezdjétek el az origamizást, ami alatt 40 féle permutációban forgatjátok a menüt, mire egy valaki megtalálja, és felkiált, hogy HEURÉKA! Itallap! Ezek után ti többiek inkább adjátok fel, ti biztos nem olyan menüt kaptatok, mint az, aki megtalálta, a tieteken nincs rajta. 

Majd kezdjetek molyolni, hogy borozzunk? Hm.... borozzunk.....ne borozzunk.... én vezetek. Én nem kívánom. Én innék. Én megkóstolom, ha ti is isztok. De én vezetek. Vegyünk csak pohárral? Ne, legyen üveg. Megegyeztünk? Meg. 

Akkor egy üveg fehér bort kérünk. 

Mikor a szemöldökömet megemelve megkérdem, hogy mégis melyiket 20ból, elmélyedten belesüppedtek, hogy úristen, hát választani is lehet? Hát honnan tudjam. Kiválasztotok egyet, aminek jól hangzik a neve, de fogalmatok sincs róla, milyen bor az. Ezután légyszi legalább egy valaki vétózza meg, mert ő azt nem szereti. 

Ezután az az egy valaki döntsön úgy, hogy ő inkább pohárral iszik csak. Ezután döntsön úgy mindenki, hogy pohárral iszik csak. Kérjetek ki légyszi 4 pohár olyan chardonnay-t, amit csak üvegben szolgálunk fel, ami vilgosan fel van tüntetve a menün.  Mikor ezt elmagyarázom,  jöjjön újra az újratervezés fázis, majd végül döntsetek úgy, hogy csak ház borát isztok. Jó lesz az nektek, úgyse értetek hozzá. 

Ha pohár, akkor pedig légyszi kérjetek közepes pohárral, lévén ugye csak kicsi meg nagy van. 

Mikor végül megkaparintom a szátokból a bor nevét és a kívánt mennyiségeket, megkérdem, hogy vizet kértek-e, kérjetek légyszi egy pohár bubis vizet, ami szintén ott áll előttetek feketén-fehéren, hogy csak üveggel jön. 

És sört. Minimum egy valakinek söröznie kell. Amit légyszi úgy kérj ki, hogy "én egy sört kérek". Ne haragudj, ha ezek után olyan kérdésekkel traktállak, hogy Melyiket? Üvegest? Csapoltat? Fél pint? Pint?  Kis üveg? Nagy üveg? Nem akarok az agyadra menni, csak szeretném azt felszolgálni neked, amire gondolsz, és amit amúgy elvársz, hogy magamtól kitaláljak. 

Kész szerencse amúgy, hogy kész voltatok az italrendelésre!! 

3.) Ha gyerekkel jössz, légyszi véletlenül se figyelj arra, mikor leteszem elétek a gyerek menüt, és felhívom a figyelmet arra, hogy ebből biz' kétféle van. Az egyik oldalon a piciknek való, a másikon pedig a nagyobbaknak. Az egyik cuki színezős, a másik rejtvényes. Nem szuper? 

Légyszi, mikor rendelsz, mutass rá a nagyobbaknak szóló menüre, olvasd fel róla, amit kérsz, hagyd hogy kihozzam, egyétek meg az egészet az utolsó falatig, és mikor kiviszem a végén a számlát, háborodj fel, hogy a nagyobbaknak szóló menüért charge-oltalak, nem a kicsiért. Mert te arra gondoltál. Csak nem mondtad. És a nagyról mutogattál. De amúgy nekem ezt tudni kellett volna, hisz nézzem meg a te csemetédet, ő még pici. Ennek ellenére megette az egész nagy menüt. De te akkor sem fizetsz kemény 6 és fél fontot egy sajtos garlic bread-ért, egy tál bolognai-ért, egy nutellás-banános calzone-ért, egy bambinoccino-ért, és négy kör italért. Neked az túl sok, és kész. Ó mongyő.

4.) Ha grillt ennél, és én felkínálom neked a lehetőséget, hogy ahhoz jár egy szalmakrumpli vagy egy adag saláta, melyiket kéred? Légyszi kezdj el vitázni, hogy nem lehetne-e hogy egy másik side dish-t kérj, mondjuk egy szarvasgomba olajos petrezselymes sajtos krumplit.  Mikor kifejtem, hogy nem, sajnos csak ez a kettő van benne foglalva az árban, a többi side dish drágább, de azért felajánlom, hogy attól független kérheted azt, semmi akadálya, de akkor meg kell érte charge-oljalak, akkor vedd már sértésnek légyszi, hogy valamiért fizetni kell, és azért kérdezz rá még egyszer, hátha fél perccel ezelőtt még rosszul tudtam, és most hirtelen megváltozott. 

5.) Rendelj bármilyen kaját, hagyd hogy kivigyem, és nézz rám úgy, mint aki épp egy rakás orrszarvú szart rakott le eléd, és kérdezd meg undorodva, hogy mi akar ez lenni. Mondom a bruschetta, amit rendeltél. Hogy ez nem az. De az. Nem az. De az. Próbálj még 7 körben meggyőzni róla, hogy az étel, amit kihoztam neked nem is az ami. Majd mikor megkérdezem, hogy mire alapozod azt az állítást, hogy én át akarlak verni, fejtsd ki, hogy múlt héten voltál egy másik étteremben, és ott az ugyanezen a néven futó fogás nem így nézett ki. Ezek után ne haragudj, ha nem tudlak tovább komolyan venni. 

(Bruschetta: bármilyen jellegű kenyér, friss lilahagymás paradicsomkoktéllal a tetején, zöld pesztóval. Szerintetek hányféleképp nézhet ki egy ilyen, tekintve, hogy csak a kenyér permutálhat 300 különböző fajta közt?)

A felszolgálás:

1.) Mikor a nagy asztalotok egész italrendelését kiviszem egy körben, mert király vagyok, és nagyjából fél percet szöszölök azzal, hogy megtaláljam az egyensúlyt a tálcán, légyszi sajnáljatok meg, és kezdjétek azzal, hogy mikor nem figyelek, leszedtek valamit róla, mert hát mégiscsak olyan nehéznek tűnik, segítsünk szegény lánynak. Miután emiatt pedig valamelyikőtök nyakába borult az egész hóbelebanc, legyek én a hibás. 

2.) Mikor kiviszem a kajátokat, ami már 5 perce áll egy 100 fokos melegpolcon, amitől kellemesen olvad le a bőr az alkaromról, véletlenül se emlékezzetek, mit rendeltetek. Mikor könnyekkel küzdve ordítok, hogy Pizza Tregusti, nézzetek rám és egymásra felváltva úgy 5 percig, míg végül szólalj meg a szádat húzva, hogy te ilyet nem rendeltél. Miért, mit rendeltél? Hát te azt nem tudod. AKKOR EZT RENDELTED BAZDMEG!

A végén természetesen kiderül, hogy mégiscsak ezt rendelted, de nyilván én voltam a hülye, megint, hisz csak egy pincérnő vagyok.

3.) Mikor leteszem a kajátokat, mindenki elé azt, amit rendelt, és felajánlom mindenkinek személy szerint, hogy a tésztához hozok parmezánt, a pizzához, hogy hozok csili olajat, a salátákhoz, hogy hozok dresszinget vagy oliva olajat/balzsamecetet, a sült krumplihoz, hogy hozok kechupot/majonézt, légyszi kérjetek csak csili olajat, a többiek mondják, hogy jól vannak. Várjátok meg, míg elmegyek a station-höz, felkapom a csili olajat, és visszaszaladok az asztalotokhoz. Ekkor valaki gondolja meg magát, hogy mégis kér kechupot. Várjátok meg, míg elmegyek a bárba, töltök ki kis tálkába kechupot, és visszaszaladok az asztalhoz. Ekkor valaki döntsön úgy, hogy egy kis oliva olaj jó lenne a salátára. Elmegyek a stationre, hozok rögtön balzsamecetet is, biztos ami biztos. Mire visszaérek, hirtelen majonéz is kell. Nem kicsit idegesen visszarongyolok a bárba, teszek nektek majonézt. Mikor aztán úgy döntesz te ott tésztával, aki a leghangosabban hirdetted, hogy neked aztán nem kell parmezán, hogy azért mégiscsak jó lenne rá egy kicsi, csak az íze kedvéért, és visszatrappolok a station-re sajtért, vissza az asztalhoz, nekiállok ráreszelni a fél fazéknyi tésztádra, és képes vagy nagyjából 4 milimól sajt mennyiségre azt mondani, hogy "that's plenty, thanks", ne csodálkozz kérlek, ha nem természetes mosollyal kívánok jó étvágyat, és belül az ellen küzdök, hogy belenyomjam a fejed. Még jó, hogy nem kértetek amúgy semmit, csak csili olajat.

4.) Mikor a legnagyobb a hajtás, légyszi állíts meg, hogy megkérdezd: amúgy én honnan jöttem? Ugye olasz vagyok? Mikor azt mondom, nem, nem vagyok olasz, vágjatok csalódott képet, és kérdezzétek azért meg, hogy "akkor ugye lengyel vagy?". Mert aki étteremben dolgozik, más nem is lehet! Nem, magyar vagyok. Erre reagáljatok valami olyat, hogy "mindegy, egy kutya", mert az amúgy jól esik. És ne, ismétlem NE hagyjátok ki a hungry hungarian poént, mert az minden ízében díjnyertes, és biztosan a ti szátokból hallom először!!!! 

6.) Miután megetted a risotto-t, amit az egekig ajnároztál, kérdezd meg tőlem, hogy mondjam meg őszintén: fagyasztott vagy nem? Mikor őszintén elmondom,hogy a risotto alap fagyasztott, de a 4 különböző fajtát már mi csináljuk és itt főzzük frissen, akadj ki, hogy ez elfogadhatatlan. Merthogy te idejössz, és elvárod, hogy olyan ételt kapj, olyan prezentációval, ami megéri a pénzét (ami egyáltalán nem sok amúgy). EHELYETT fagyasztott kaját kapsz. Elismétlem, hogy nem fagyasztott, csak az alap az. Az nem ugyanaz. Enélkül nagyjából 40 perc volna lekészíteni ezt a féle risotto-t, gondolom az sem tetszene, ha egy órán át jönne a kaja. Erről megy még a vita egy ideig, amiben kifejted, hogy téged ekkora csalódás nem ért még soha az életben, és ez borzasztó kiábrándító, inkább hazudtam volna, az is jobb lenne. De azért ugye mondjam meg őszintén. Ezek után közlöd, hogy most, hogy ezt tudod, inkább nem vagy hajlandó kifizetni a te risotto-dat, annak ellenére, hogy úgy bepusziltad, mint óvodás a nápolyit. 

Prezzo's VIP pizza

5.) Rendelj csak azért VIP pizzát, mert így hívják. Mikor leteszem eléd, kerek szemmel nézd az 50 centi hosszú, gazdagon megrakott pizzát, és hagyd ott a háromnegyedét, amit a végén ki kell dobnom a kukába. 

A fizetés

1.) Mikor néhány falat után megkérdem tőletek, minden rendben van-e,

olyan-e az étel, amit vártatok,légyszi mindenki teli szájjal mosolyogva bólogasson, aki pedig épp üres szájjal ül, mondja hogy ennél finomabbat aztán még sosem evett, ez egyszerűen fantasztikus! Mikor aztán végeztetek, és MINDENT megettetek, és én odajövök, hogy leszedjem a tányérokat előletek, kezdjétek el ócsárolni, hogy ez egyébként nem volt jó. És nem ilyenre számítottatok. Ez olajos, ez száraz, ez túl szaftos. Légyszíves fejtsd ki, hogy a Paradicsom-Lilahagyma saláta mennyire kiábrándító volt. Hogy tél közepén képes voltam letenni az asztalotokra egy nem gyönyörű piros paradicsomokból álló salátát. Merthogy te napérlelte, mosolygós paradicsomokra számítottál. És ennek köszönhetően most borzasztó csalódott vagy, nem is tudod elhinni, hogy téged ily atrocitások értek, hát mivel érdemelted te ezt ki? Légyszíves ezután kérdezd meg tőlem, hogy én képes lennék-e ezt elfogyasztani, őszintén mondjam meg. Majd mikor azt mondom, hogy igen, pont

tegnap csináltam egy hasonló salátát otthon, tél közepe van, a boltban sem kapok ennél szebb paradicsomot, háborodj fel, és azonnal kérdd el tőlem a head office telefonszámát, mert hogy eről aztán ők is hallani fognak. Hogy ezt a pimaszságot, hogy leteszek elétek egy ilyen szharrt, és még pofátlan is vagyok, ez mindennek a teteje. Mikor azt mondom,hogy sajnos nem tudom fejből, de adjatok egy percet, máris felírom nektek, akkor álljatok fel, a tálcára letett borravalót látványosan tegyétek vissza a pénztárcátokba, és intsetek, hogy nem kell, ÍGY már nem kell. És távozzatok.

Ha lehet, menjetek jó messzire. 

2.) Ha kuponnal jöttök, véletlenül se mutassátok meg az elején, ne is szóljatok róla, rendeljetek olyasmit, ami

nincs benne az ajánlatban (ami pedig le van írva feketén fehéren a kuponra, csak el kéne olvasni). Eztán kérjétek ki a számlát, várjátok
meg, míg kihozom, majd jelezzétek, hogy ti kártyával akartok fizetni, várjátok meg, míg visszamegyek a kártyagépért, majd mikor már a kártyátok benne van a gépben, közöljétek, hogy van amúgy egy ilyen kuponotok, azt ugye levettem az árból?

Miért, mondom, odaadtátok valakinek már? Nem. Szóltatok róla? Nem. 

AKKOR?????

Majd mikor felajánlom, hogy jó, akkor törlöm a tranzakciót (mert

mondhatnám, hogy sorry, késő, de nem, mert jófej vagyok), megnézem, mi tehetek értetek, és amikor számítógép visszadobja a kupont, lévén CSAK olyat rendeltetek ami nem foglaltatik benne az ajánlatban, légyszi akadjatok már ki, hogy ez micsoda átverés. Mikor felhívom a figyelmeteket arra, hogy ott vannak leírva a feltételek a kuponon, még csak nem is kis betűvel, majd megvigasztallak titeket, hogy ettől még érvényes maradt a kupon, legközelebb fel tudjátok használni, csak szóljatok időben, hogy van ilyenetek, hogy mi is figyelni tudjunk a rendelés felvételekor, hogy biztosan működjön, fogadjátok a hírt hangos cöccögéssel, közöljétek, hogy leshetem, mikor jöttök ide vissza többet, és a tökéletes kaja után, ami minden atomjában elfogyasztottatok, és amit tökéletes felszolgálással kaptatok meg, borravaló nélkül csattogjatok ki az étteremből, mert nyilván az én hibám volt, hogy sheggek vagytok.

AHHHH, kényelmes!

A nap jelszava.
Essssküszöm.

A tegnapi keddi nap, valami fájdalmasan lassan, nyűgösen, idegesítően telt.

Kezdve azzal, hogy valahogy felkapcsolva maradt a fűtés éjszakára, aminek következtében nagyjából 26 fok tombolt a lakásban. Ez még oké, ebben még csakcsak ellébecolok, de mikor Shaun is itt van, és hozza ezt az öntudatlanul kalodába zárós, "Copperfield legyek ha kiszabadulok" ölelős formáját, akkor egyszerűen olyan, mintha egy személyi radiátorhoz láncolnának, amit a maximumra tekernek, és ami minden egyes mozdulatodtól csak egyre szorosabban és szorosabban ölel. 

Nagyjából másfél percig lebegtem REM fázisban, ennyit a pihentető alvásról. 

Ezután következett egy elnyújtott, lassú, csendes, unalmas, iddddegölő nap. A nem alvástól csak rosszabb lett az egész, nyűgös voltam és hisztiztem, mint egy valamire való angol óvodás. 

Este aztán kulminált a helyzet, az egész staff majd meghalt az unalomtól. Ilyenek voltak, hogy Marco meg Maria elmentek az alagsorba italokat rakodni, meg a konyhára desszerteket szeletelni, mert valakinek meg kel tanítania ezt a legényt, hogy mi merre hány méter, de addig Rami, vidd az éttermet légy oly kedves, nem lesz gond. Viszem én, nem probléma.... vinném, ha lenne mit!!! 

Aztán 8 körül végre megindult az élet, bejön a konstans 3 asztalunk mellé még 5, végre van mit csinálnom, de még így sem rohanok. 

Aztán nyílik az ajtó, belép rajta két fess legény, hogy ők biz inni jöttek, ha nem probléma. Közlöm velük baráti hangon, hogy sajna nincs engedélyünk rá, hogy alkoholos italokat adjunk ki, ha nem esznek főételt nálunk, de a soft drink és a kávé teljesen oké. Nem pub vagyunk, aztán joccakát. 

Válasz? Drinks ugye? Na. Az oké.

Adok nekik asztalt, leülnek, kapnak ét-itallapot, megyünk rendelést felvenni, azt mondják, két gin tonic. 

Ej ej. 

Mondom srácok. Ha nincs kaja, nincs pia. 

Jó. Akkor egy bread board-ot.

Haladunk, haladunk, de az még mindig nem főétel. Elmagyarázom, hogy ha biz nem is esznek fejenként valamit, nem gond, de mondjuk ha egy light pizzát kérnek to share, az kb. akkora, mint egy karéj kenyér, csak elbírja a gyomruk. 

Nem tetszik nekik. 

Aztán alkudozni kezdenek velem, hogy és ha utána kávéznak...?

NEM!!!! EGYETEK VAGY HÚZZATOK INNEN!!!!!

Persze ezen felindult reakciómat úgy moderáltam, hogy "hívom a menedzsert, beszéljétek meg vele". Mert hát mégiscsak jobban hangzik :D

Megy oda Maria, eltölt az asztalnál 10 percet, bedobja a végzetasszonya kisugárzását, majd jön vissza a bárhoz füstölgő fülekkel. 

- Mit sikerült elérni? 

- Rendeltek egy pizzát. Meg két gin tonikot. 

- Akkor mi a baj?

- Telefonszámot is rendeltek. 

Na mondom, zsír. Még basszátok fel a főnök agyát, a végén én fogom a rövidebbet húzni. 

Na viszem aztán ki a pizzát, megkérdem, minden rendben van-e. Nagy viccesen még odaszúrtá-dk, hogy amúgy ha kérek, nyugodtan ehetek belőle, mert boldogan adnak belőle. Lévén ugye ők nem éhesek. De azért boldogok voltak. 

Felvettem egy másik rendelést, megyek a legközelebbi géphez, ami az ő asztaluk mellett volt. És magyar szófoszlányokat hallottam. Éljen éljen! Történelmi pillanat, ha magyar asztalom van, eddig, ez az egy év alatt 3x fordult elő. Íme, a címeres negyedik. Na majd legalább szót értünk. Odamentem beszélgetni, mikor épp semmi dolgom nem volt. 

Megindult a kunyerálás Maria telefonszáma iránt. Mondom, nincs az az isten, kérjétek tőle. Á, hát tőle már kérték, nem adja oda ( 1 - nem csodálom,  2 - akkor majd én oda fogom, mi?). És mi a helyzet az enyémmel? 

Jaj ne,  mondom ne kezdjük. Egyébként is kirúgnak, ha telefonszámot osztogatok munkaidőben. Na aztán még szívták a vérem egy ideig, nem engedtem nekik. Aztán csak annyit mondtak, hogy most átmennek a Cote-ba, ha akarok, csatlakozzak, miután végeztem. 

Nincs az az isten!

De aztán távoztak, és láttam hogy tényleg bementek a Cote-ba. Őszintén megmondom, gondolkodóba estem. Mert hát nem sok magyart ismerek errefelé, akit megismertem azok átutazóban voltak, vagy hazaköltöztek. Ők viszont itt laknak, itt dolgoznak. Miután végeztem, céltudatosan hazaindultam, lévén Shaunnal komoly program várt ránk este. 

Képzeljétek, előző hónapban volt egy közös offos napunk, és maratoni alvást tartottunk. Olyan sokat és olyan szinten aggodalommentesen aludtunk (telefon ki, minden program lemondva), hogy utána kb 2 hétre feltöltődtünk energiával. Gondoltuk itt az ideje még egy ilyennek, most, hogy a szerdánk közösen offos. Azt mondta, 10ig biztos nem ér rá, majd utána átjön valamikor. Ez általában azt jelenti, hogy olyan éjfél körül fog érkezni. Én meg 9kor végeztem. 

Engedtem hát a kisördögnek a bal vállamon, és hazafelé menet befordultam a Cote küszöbén. Megtaláltuk egymást, lecsücsültem, és beszélgetni kezdtünk. Az egyikük mondjuk korán lelépett, de a másikkal, az Attilával egész sokáig maradtunk. 

Jaj de üdítő végre új emberekkel beszélni, te jó ég. Apropó üdítés: szégyen szégyen szégyen, de olyan nagyon finom bort kaptam, hogy megőrülök, rendesen be is csiccsentettem. 

Na mondhatom, szép. Itt ülök egy vadidegen emberrel, fejembe szállt a bor, miközben Shaun szegény talán már vár rám otthon, nekikészülve a pizsimaratonnak. 

Olyan 11körül döntöttem úgy, hogy NA MOST, vagy soha, elindultam haza. Az hogy mentem, kicsit erős, inkább gurultam lefelé a dombon, de többé kevésbé egyben hazaértem. Fel is hívtam Shaunt, hogy fél óra és otthon vagyok, jöhet. Erre mondta, hogy ő még a pubban ül, de nemsoká jön, ne aggódjak. Ó hát nem aggódtam én, gondoltam jól is jön, ha kicsit késik, talán kicsit kijózanodok addig.

Le is feküdtem szépen a földre, csuklottam párat, a többiek meg néztek, hogy engem meg mi lelt. Nem igazán láttak engem még alkoholos állapotban. Mondtam nekik, hogy az egész az Ati hibája. A mi Atink meg a fotelból pislogott, hogy miiiiii???? Az enyém??? :D

Na aztán Shaun befutott, hamarabb, mint reméltem. Mosolygott ő is, mint aki ruhafogassal a szájában aludt. 

Kérdezte, hogy mi baj, édes? 

Aztán én is kérdeztem, hogy mi baj édes. 

Előbb te. 

Nem, előbb te. Közben letérdepelt elém, megfogta az arcomat a két kis kezével.

Előbb te.

Neeeeeem, előbb te!

Egyszerre.

JJJJJJo.

Egy, kettő, három!

Majd nagy lendülettel belekiabáltuk egymás arcába, hogy réééééészeg vagyok!!!

Mindezt pedig oly módfelett viccesnek találtuk, hogy inkább lefeküdtünk a szőnyegre és röhögtünk 20 percig. 

Mindez után jött, aminek jönnie kellett: elküldtük egymást fürdeni, beszédelegtünk az ágyba, elaludtunk, és ma délután 4ig fel se keltünk. Rendeltünk pizzát, csak annyira keltünk fel, hogy kifizessük. Megbeszéltük, hogy még mindig baromi fáradtak vagyunk, úgyhogy úgy döntöttem, megnézzük a Felhő Atlaszt, mert annak a megemésztésébe úgyis belezsibbad az agyunk, és visszaalszunk. A tervem tökéletesen bevált. 8 körül keltünk. Kisimultan, mosolygósan, hogy AHHHHHHHHH. Ez kellett ide. 

Imádom egyébként. Valahogy ez az ember olyan alakúra van faragva, hogy tökkkéletesen passzol az enyémhez, valahogy bárhogy fekszünk, annyira kényelmes, hogy legszívesebben infúzióra és katéterre kötném magam, hogy fel se keljen kelnem soha többé.  :)  :)

Paparazziztam, miközben szegény még nagyban szundikált :)

Úgy elgurulok, vissza se találok!

Nem ér ez meg egy egész bejegyzést, de annyira be vagyok sózva, hogy muszáj ezt megosztanom veletek.
A hét egyetlen offos napját (hétfőt) azzal töltöttem, hogy ifjakat pesztráltam a parkban. Azaz, ültem a fűben, és néztem, hogy ezek mit meg nem képesek csinálni bicón/korin/deszkán/kézen/lábon.

A két fő pesztrált Shaun és Sean volt (igen, merthogy az ember véletlen se keverje a barátja nevét az ő legjobb barátjáéval, nemde?), akik szintén a figurázó tömeget gyarapították különféle mutatványokkal.

Én meg csak ültem, és ámultam, hogy franc belétek, én is akarok így repülni.
Úgyhogy aznap este az első dolgom volt átgondolni az anyagi helyzetem, és mérlegelni, hogy belefér-e nekem egy ilyen speckó ugrálós kori.
Hát nem igazán...
Viszont akkor rápottyant a tekintetem az éjjeli szekrényemen álló bödönre, amibe ezeket a haszontalan kis érméket szoktam dobálni, amik miatt csak nehéz a pénztárcám, de nagyon értékük nincs. Elkezdtem összeszámolni, és végül arra jutottam, hogy egy felső-közép kategóriás kezdőknek való korit simán meg tudok venni belőle anélkül, hogy  a fizumhoz hozzá kéne nyúlnom.
Szóval kérem szépen, a vadiúj korim épp egy hajón csücsül útban Amerikából, és alig várja, hogy szanaszét zúzzam őt én önmagam (mert fék ugye nincs rajta) az első kavicsos járdán.

Csend és béka van...

... Csúnyán hangzana, ha azt mondanám, végre.
Mert eltelt az a bizonyos rapid március, ami annyira sűrű volt, hogy tényleg csak úgy elszaladt. Kezdődött azzal ugye, hogy ideköltözött Ati, Geri öccse.

Kicsit ilyen volt  

Ez a lakás ugye elvileg 2 vagy három emberre van tervezve. Mi itt ugyebár élünk négyen, hát nem hiába alszom a nappaliban.
Aztán jött az Ati. Elvileg csak átmenetileg, míg be nem áll a tengerészgyalogsághoz, vagy mi a fene (csak tengerjáró hajóra menne dolgozni, csak még várja szegény, hogy idejöjjön a hajó és becsöngessen hogy heló, jöttünk érted, gyere).
Ez ugye már 5. Már ezt se volt könnyű kilogisztikázni. Nappal persze, elvagyunk, juhé, de ezt a ki hol alszik kérdéskört bizony rendesen csócsálni kellett egy hónapon keresztül.
De aztán jött a harmadik jómadár is: Geri másik öccse, Ákos, meg a barátnője, a Vivi.
Ez ugye már 7.
Látjátok ugye ti is, miféle matekolás kellett, hogy itt emberek elférjenek, értelmesen egymás mellett éljenek bárminemű személyes teret nélkülözni kénytelen és hirtelen felindulásból emiatt gyilkolászó incidensek nélkül :D
De valahogy megoldottuk, ráadásul úgy, hogy még mondjuk a fürdőért sem állt sorba soha senki.
Aztán ehhez még adjuk hozzá, mikor Shaun vagy Misi átjön.
Komolyan, majdhogynem az mondhatta szerencsésnek magát, aki kinyújtott tagokkal alhatott a fürdőkádban :D

No de aztán ezzel jöttek mindenféle pozitívumok is, amik nagyban nagyban megkönnyítették az egész helyzetet. Kezdve azzal, hogy
1.) MINDIG volt itthon valaki, sosem volt egyedül unatkozás, mindig volt egy kis asztaltársaság, meg pókerezés, vagy a gyengébb értelmű egyedeknek mint én, másféle kártyajátékok. Közös kajálások, főzőcske, italozgatások munka után, ilyenek. :)
2.) Azért, hogy Ákosnak és Vivinek legyen hol aludnia, vettünk felesben egy ugyanolyan matracot az Ikeában, mint az enyém, amin aludtak egy hétig, majd nekem adták. Én pedig rátettem az én meglévő matracom tetejére, így van végre egy süppedős ágyam, amire le lehet esni. Tudjátok, úgy bumm, egyenesen eldőlni, anélkül, hogy ettől elrepedne egy bordám vagy becsapódástól és a kemény földdel való találkozástól kidurranna egy cickóm. :D
3.) Volt megint Activity!!!! Megint írtam egy csomó cetlit (igen, harmadszorra is), most kicsit durvább feladványokkal. Most is kellett színt mutogatni. De most már egész mondatokat is. Csak mutogatás volt. Kis ízelítő:
 - Zsákutcába hajtottam a kombájnommal
 - Fehér
 - Könnyű más faszával verni a csalánt
 - Traktorkarburátor (igen, a híres-neves!)
 - Átlátok rajtad, mint sajtos szendvics a FollPack-on.
 - Szar van a palacsintában Nutella helyett.
 - Az Ákos túl hangosan horkol (És amúgy tényleg, senki nem maradt meg mellette, kivéve a Vivi,
   aki füldugóval alszik). Ez amúgy nem hangzik nehéznek, de mutogasd el mondjuk úgy az Ákost,
   hogy őrá nem mutathatsz. És lehetőleg ki is találják...
 - Rossz Krumpli vagy, megpucollak (Csilla meg Geri hívják egymást Krumplinak/Kumpinak, és
   Csilla ezt szokta mondani, ha a Geri csíntalan (milyen hülye szó ez...).
 - Kárpát-medence (khhhm....már ha valaki ugye tudja, hogy az hol van...!!!)
... és társai.

A három Grácia meg a Mihály.

4.) Oly rég óta végre egy helyen volt ez a három lüke, ami szerintem nagy dolog nekik, és jó volt ennek a szemtanújának lenni. Mert ugye Ákos otthon él, Ati meg Geri itt, de Ati eddig fent élt északon, az is nagy szám volt, hogy Ő meg Geri találkozni tudtak, nemhogy egyszerre mindhárman. Az ilyen jeles események adhatnak például alkalmat ilyen és hasonló képek elkészültéhez, mikor is eldőlt, hogy ezt a 4 pár harisnyát SOHA többé nem fogom felvenni.
Ez egyébként eddig is bbbbbborzasztóan érdekelt, hogy a bankrablók miért harisnyát vesznek a fejükre, hát hogy tudna az a felismerhetetlenségig eltorzítani....Hát... el tud.
Ezek az emberek ennyire nem rondák, esküszöm  :D  :D  :D

No de aztán a március jött és ment, Ákos és Vivi visszarepült, Ati pedig kiköltözött. No nem ment messzire. Hajóra legalábbis nem. Kiderült, hogy arra még akár hónapokat is várnia kell, így izibe találni kellett neki valami munkát + szállást addig. Így itt maradt velünk Sevenoaksban, és a szomszédban lakik Hannah-val meg Craig-gel, akik ketten fizettek eddig egy olyan lakást, amit mi négyen is nyögünk. Szóval ők boldogok voltak, hogy ugyanerre az összegre mostantól hárman lesznek, mi meg attól, hogy visszaáll a régi alvási órarend, mindenki a helyén. Azt hiszem, ezzel mindenki jól járt, de legalábbis találtunk egy kompromisszumképes arany középutat.



Más:
Azt hiszem, találkoztam a merénylőmmel.
Szégyen rám, és szégyen a szamárra, abszolute nem értek a pókokhoz, de azt tudom, melyik a gonosz, és ennek én mondom, mordori düh tombolt az összes gombszemében.
A helyzet úgy nézett ki, hogy hajnali négy körül borzasztó szomjúságra ébredtem, átbotladoztam Shaunon, kikecmeregtem a fürdőbe, hogy én most aztán rácsatlakozok a csapra, és addig iszom, míg fájni nem kezd. Felkapcsoltam a villanyt, kiittam a csapot, ahogy kell, és ha már ott voltam, gondoltam elintézek mást is. Odabotorkáltam a vécéhez, még mindig csukott szemmel, lecsücsültem, majd lassan kinyitottam a szemem.
Hát megállt a vízesés alattam.
Közvetlenül előttem a szőnyegen - valószínűleg centiken múlt, hogy nem léptem rá - egy tenyeremnyi nagyságú unnnnndorító hatalmas pók terpeszkedett. Nem az a kaszás fajta, meg álkaszás, ami akkora mint egy gombostű, és van 8 db 20 centis lába. Nem ez rendes, inkarnálódott vérengző fenevad volt, valami nonfiguratív mintával a gussztustalan kis potrohán. És hát így néztünk egymásra. Tudat alatt kicsit felhúztam a bokáimat, mert EZT
( -> ) a lábamra köszönöm, nem kérem még egyszer.
Hát lányos zavaromban mit tehettem volna. Hajnali négy volt, mindenki békésen aludta a legszebb álmát, nem is sejtve, hogy micsoda vadállatokkal élünk együtt. Körbekacsintottam a fürdőben, megoldást keresve. Ha ez otthon történt volna, és Anyu sikítva kérlelne, hogy szabadítsam meg ettől, eljátszottam volna a GreenPeace aktivistát, fogok egy poharat meg egy papír fecnit, eltávolítom az állatot, és kiengedem a szabadba, hadd éljen. De azóta sajnos az egyik ilyen példány megharapott, és kicsit megcsappant a szimpátiám értük. Én ezt a szörnyet bizony meg nem mentem, legyen másé a döntés. Lekaptam hát egy kupakot, a legnagyobbat, amit találtam, és rádobtam Mr Ferdinándra. Merthogy ezt a nevet kapta. Közelebb nem voltam hajlandó hozzá menni, így inkább kiszaladtam a nappaliba, írtam egy üzenetet angolul, hogy biztosan mindenki megértse, hogy NEHOGY felemeljétek gyerekek ezt a fedőt, mert egy ordenáré nagy pók van alatta. Vagy öljétek meg, vagy engedjétek ki, nekem mindegy, de valaki valamit kezdjen vele, aki érez magában egy kis merszet. Geri? Pisti? Shaun?
Végül Shaun volt az én hősöm, ő kelt a legkorábban velem együtt, és átbocsátotta Ferdinándot a szomszédba, riogassa csak szépen ott a népeket.
De mit ne mondjak, nem volt nyugodt az éjszakám az incidens után, tudva, hogy egy ilyen példány lazán képes volt elbújni itt valahol addig, hogy ekkorára nőjön. Hm....


Más:
Aggódom a Pistáért, mert mindenkinél többet dolgozik, és egyelőre szanaszét stresszeli magát, ha egy kicsit pörgés van, és neki kell koordinálnia mindent. Ez meg is látszik szegényemen, hát elfogyott teljesen.
Panaszkodott, hogy milyen görcsök gyötrik, hogy 6x kel fel egy éjjel, mert görcsben áll a combja, vádlija mindene.
Összeállítottam neki tehát egy vitamincsomagot, amit szépen szed is, hálistennek. A lába már nem görcsöl hálistennek, meg kapott ilyen porcerősítő ízület regeneráló csoda hatóanyagokat is, meg egy rakás hizlaló vitamint :D  Én ha otthon ráfanyalodtam a béres cseppre, meg a magneB6-ra, rettegtem, hogy miféle súlytöbblettel fog ez járni, mert ezek ugye köztudottan tapasztják rád az extra kilókat. Ez kell nekünk! Azt a mennyiségű kaját, amit ő megesz, nyom nélkül elégeti, holott csak a vacsorájából jóllakna egy etióp kisváros egy hétre. Szóval remélem, kicsit visszanyeri majd a formáját :)


Más:
Ha már forma visszanyerés: VÉGRE el tudtuk intézni, hogy befizessük a lógásunkat a konditerem felé, így újra aktív a bérletünk. Hatalmas elszántsággal vetettük magunkat bele az edzésbe, külön-külön, de a tapasztalatok félelmetesen hasonlóak voltak: december óta biz elpunnyadtunk. Kifingtunk mind a ketten, de totálisan. Helyre kell ezt hozni, különben nincs szép poci nyárra.


Más:
Még mindig mozgás.
Vettem kérlekszépen egy lépésszámlálót.
Tudni akartam, hogy
1.) hányat lépek egy műszak alatt
2.) ez hány kilométer gyaloglás?
3.) ez mennyi kalóriát éget el?
Az első műszakom ma volt, amiben használtam. Este 7-től 10 óráig 5,7 km-t gyalogoltam le, 7070 lépéssel, és megdöbbentően kevés, 230 kalóriát égettem el. Azt hittem, többet. Jó, ez csak a séta. Ebbe nem számlálódik bele a tányércipeléses erőkifejtés, emelgetés, rekeszek pakolása, stresszelés. És a távolság is ugyan kevésnek tűnik, de gondoljatok bele, 3 órából mennyi tellik el rendelésfelvétellel, fizettestéssel, ami ugye folyton egy helyben állás. Na de legalább már van adatom, ez is valami.
Az igazi próba holnap jön: nyitástól zárásig dolgozom. Arra eszek igazán kíváncsi.

Más:
Múlt héten az Isti odaállt elém, és azt mondta: Hugi. Te szerdán offos vagy, én meg csak estére megyek. Nem ugrunk le a tengerpartra? Menjünk Eastborune-be, ott vannak azok a nagy fehér sziklák, tudod... Innentől nem is hallottam a folytatást, belül már rég igent mondtam.
Mindig látni akartam őket :)
Nézzétek csak meg a hátteremet, mindig szerettem volna ezt az arcát látni Angliának, a nagy meredek sziklákat a tengerparton, ahol tép a szél, és akkor is lélegzetelállító, ha esős-borongós az idő. Nemhogy ha napos és csodaszép.
Eddig tartott tehát a győzködős része.
Előző este összecsomagoltuk Shaunt, korán reggel pedig útra keltünk.
Shaunnal végigaludtuk a másfél órás utat odafelé meg visszafelé, így csak a jó része maradt nekünk.
Mostanában sokat dolgoztunk mindannyian, és kicsit már kezdtem belefulladni ebbe a városba, meg a szűk sikátorokba, meg a rengeteg régi házba, meg a pici öltözők - pici utcák - pici terek forgatagába, elemi erővel vágytam valami nagy helyen lenni. Tudjátok, ahol veszel egy nagy levegőt, és olyan, mintha repülnél.
Éreztem mélyen, hogy ez egy ilyen hely lesz, és hogy ezt most kell nekem.
Néhány kép többet mond ezer szónál is, szóval beszéljenek inkább ezek helyettem. Tér...az volt bőven, az biztos.
(Előre is bocs a sok enyelgős képért, aki nem bírja, az nézze a hátteret, de csak ezek a képek vannak)

Kilátás csak a parkolóból

Pista álmoskás kicsit. De végre legalább felkészült rá, hogy hideg lesz.

Mr Croucher lenne szíves visszatakarni a veséimet?

Lekerült a napszemcsi. Fájt. Szóval inkább így. 

Mondtam neki, hogy másszunk körbe le, kagylókat akarok gyűjteni. Ő erre felkínált egy rövidebb utat. 

Pista is érzi, hogy övé a világ. 

Találtunk egy még jobb helyet de ez már tényleg mindennek a legszéle volt. 

Készült kép Anyukának, mert kérte. <3

Igen, épp leeszem a kis pofikáját a kis koponyájáról, mondtam hogy így lesz. 

Megy a gyűjteménybe, ahol a lábas képek vannak helyekről, ahol jártam. 

Nézd, Shaun, az ott Tarján, ide látszik a házunk!

Elég határozott szél van, elég határozott irányból. 

Ez pedig egy kis tájkémlelés, mielőtt nekivágtunk volna. :) Köszönet a panorámáért a Pistának :)

Rapid március: minden most történik!!!! :)

Na szóval, már megint itt vagyok, és most forgathatjátok a szemeteket, hogy "de mééééééé'?", akkor is. :D

Szóval.
Mióta visszajöttem a szabadságomról, több dolog is változott, alakult.


1.) Lefoglaltam a következő nagy, hazamenős szabadságomat: június 9.-én érkezem, terveim
szerint valamikor késő este, mert végre sötétben akarok repülni és odafentről látni a csillagokat. De ebből az élményből hajlandó vagyok lejjebb adni, ha ez legalább 20 font különbséget jelent árban mondjuk egy korábbi gépre.
Azt még nem tudom, mit kivel és hogyan fogok csinálni, úgyhogy aki igényt tart rám, már most kezdje el jelezni szándékát. Jó esély van rá, hogy nem egyedül érkezem, hanem az első  néhány napra Shaun is eljön velem. Kicsit körbenézünk Pesten, mutatok neki ezt meg azt, de főleg amazt, aztán őt vissza rakom a gépre, és a Tietek vagyok. Kérem, csak sorjában.
Mindenek előtt szeretnék olyan pofátlan lenni, hogy már most megkérdem, ki milyen szállás lehetőségeket (kipróbált, bevált, guszta, értelmes, megfizethető) ismer a belvárosban, ahol meghúzódhatnánk néhány éjszakára? Privátban keressetek ha tudtok kérlek, és adjatok tippeket, mert egyelőre meg vagyok lőve.
Most a múltkorival ellentétben - tanulva a hibáimból - két hétre jövök, szóval sokkal több időm lesz mindenre :) Természetesen nem elég.... de több.


2.) Kasia-val már megint csak ketten maradtunk pincérek az egész étteremben, úgyhogy ilyen aszott-rohadt húscafatokként pakoljuk egyik lábunkat a másik után, remélve, hogy túlélünk egy-egy hétvégét vagy meglepi teltházat.
Na mondjuk az előző hétvégét azt senkinek nem kívánom. Minden nap minimum 10 órát dolgozni az egy dolog. De mindezt rasszista asztalokkal, meg brahiból dolgozni be nem jövő kollégákkal, meg végkimerültséggel annyira nem adja. De mondjuk a péntek és a szombat igazából tükörképei voltak egymásnak. Pénteken 3szor vonultam el a konyha sarokba, mert épp rám jött a sírógörcs a válogatott sértések miatt, amiket aznap halmozott fel irányomban a vendégsereg; szombaton pedig a Pista egyik beszólásán olyan szintű röhögőgörcsöt kapott az egész társaság, hogy onnantól 20 percig képtelenek voltunk normálisan asztalhoz menni. Én megpróbáltam, odaálltam a 6 fős asztalom elé, hogy helló, akkor jöttem desszertrendelést felvenniiiiiihhhhhiiiiiihiiiiiihiiiiiiiiiiiiiiiiiiii jézusom, hát nem bírom ki, sorry.
Fun fact amúgy: SOHA ne bunkózzatok a felszolgáló személyzettel. Az ő kezében jön ki a kajád. Mérlegeld, megéri-e.


3.) PINGVIN!!!!

Emőke a veszpán, és pingvin úr.

Van a Prezzo mellett egy lakberendezési és dekor bigyós bolt. Nem állítóm 100%-ra hogy ők is így írnák le a profiljukat, de értitek, az a lényeg. Ha ránézel a boltra kintről ilyen antik kacatosnak tűnik, de egytől egyig minden cucc király. Szóval már 4 hete folyamatosan elsétálgattam a kirakat előtt és csak nézett rám az a 3 pingvin. Pingvin érted, hát annyira nonszensz. Na mindegy, egyik nap megláttam, hogy a legkisebb pingvin nyakába lógattak egy cédulát, hogy végkiárusításon van, most vidd, mert olcsó. Szegényke ugyanolyan kis büszkén tartotta a kis buksiját, hogy én márpedig akkor is egy tök zsír pingvin vagyok, még ha le is áraztok! Úgyhogy megsajnáltam, bementem, és mondtam, hogy az ablakból kérem a kis pingvint. Most itt áll az éjjeli szekrénykémet, és meg kell mondjam, nagyon pingvin!

Ezzel egyidejűleg úgy döntöttem, fuccsba dobom a képelőhívogatós vászonra nyomtatós fotóimat, mert valami hihetetlen pofátlanul drága lett volna. Miközben csomagolták a pingvinem, megláttam egy festményt ugyanebben a boltban, és azt mondtam: EZ kell a falamra.
A projekt ugyan még egy kicsit félben van, mert nem üthetek szöget a falba, a kétoldali ragasztó pedig nem fogta meg a képet, szóval most csak a falnak van döntve, de nagyon király még mindig. És ösztönöz is arra minden nap, hogy spóroljak a saját robogómra és a jogsimra.


4.) A listámon a festmény után a tetkó következett. Osztottam, szoroztam, úgy döntöttem, ez anyagilag még belefér ebbe a hétbe. Egyik nap bejött Kasia munkába, és mondta, hogy végre ő is megcsináltatta, amit akart már évek óta. Megnéztem, láttam, hogy szépen dolgoztak, szép tiszta vonalak voltak, erős színek, nagyon tutin nézett ki. Magában ahogy volt egy ajánlólevél volt ehhez a szalonhoz. Addig nem mertem ide menni, míg valaki személyesen nem ajánlotta nekem. Felkaptam a táskámat, átrohantam a szalonba, hogy foglaltassak időpontot. Azt mondták, ma jöhetek, ha végeztem munkában.
Szóval mentem, és vittem képet, és lerajzolták, és kinyomtatták, aztán nagy lett, aztán kicsi és pont jó, aztán rám tették, aztán azt mondják forduljak meg, aztán hallottam, hogy zúg, nem is mertem mozdulni, de aztán mikor már régóta zúgott, kiderült, hogy már rég elkezdte, csak semmit nem érzek az égvilágon. :D Ati eljött velem, hogy tartsa bennem a lelket, de aztán felbukkant a Pista is, és inkább hagytak engem aludni, és kimentek beszélgetni :D Közben be-bekandikáltak hogy élek-e még, vagy elvéreztem-e, meg ilyen nyugtató dolgokat mondtak, hogy mikor megkérdeztem, hogy már színezi-e, mondta az Ati, hogy jaja, rózsaszínt mondtál, ugye?
Na de hamar kész lettem, egy óra alatt túl is estünk a dolgon :) Utána megünnepeltem a dolgot egy hatalmas steak-el, és mentem vissza dolgozni.
És nem, ez nem egy elbaszott violin kulcs. Aki nem ismerné a szimbólumot, ez a Hakuna Matata jele, és azért került rám, mert ennyi év távlatából már ismerem magam annyira, hogy tudjam, ez a szemlélet nagyon szépen leír engem. Egyrészt, mert olyan alacsony a vérnyomásom, hogy szinte semmin nem tudom magam igazán felhúzni, főleg tartósan, mert elfáradok tőle. Mindent meg lehet oldani aggódás nélkül. Másrészt, ott az az aljegyzet, ami egyébként az egyik mottóm, hogy "ha meg kell bánni valamit, bánd az, hogy megtörtént, ne azt, hogy nem, mert nincs rosszabb, mint a 'mi lett volna ha'. ". Amit szintén bele tudok szöszmötölni ebbe a szimbólumba. És a végén pedig az, hogy bizony ha valami megtörtént, és már mögötted van, ne rágódj rajta, nem tudod megváltoztatni. Fenekestül felfordult az életem, és cseppet sem bánom, mert nem hátra nézek. Nem azt nézem, mit vesztettem, hanem mit hozhatok ki a jelenlegi helyzetemből. És bizakodó vagyok.
Tehát ezért éreztem úgy, hogy itt az  ideje, hogy tartósítsam ezt a szemléletet, mert az utóbbi évek bebizonyították nekem, hogy érdemes tartani magam hozzá. Ezért választottam ezt.
A dokumentáció pedig alább látható, újabb köszönet érte Mr Plüss Gumikacsának.

Itt már ráizgultam a dologra, rájöttem, hogy marha gáz lenne most meggondolni magam :D

Nekiállt a legény a dolognak :)

Operatőr: Deák Attila. Narrátor: Szalczinger István. 

Elszundikáltam. Álmomból riasztottak, azt mondták, lett egy tetkóm. 

HAHA! És tényleg!

5.) A másik változás a hajszínemet érintette, gesztenyés-mahagónis színem lett, ami nem nagyon feltűnő, és főleg akkor látszik, ha rám süt a nap, de akkor nagyon szép. :)


ENNYI!
CSAPÓ!