An organic girl in an inorganic world

Van nekem egy ilyen. - nevezzük tulajdonságnak - tulajdonságom, hogy szeretek pánikolni. No nem akkor, amikor kell, akkor általában gyors problémamegoldó készséggel és hűvös fejjel állok a dolgokhoz.
Amikor úgy beüt a kaki, mint az utóbbi időben, hogy költözni kell, van lakás, nincs lakás, új munkahely, helytállni, miközben fogalmam sincs, mit várnak tőlem és hogy mire vagyok képes, hogy hiába látom a fényt a financiális  alagút végén, akkor sincs pénzem zsömlére holnapra - akkor semmi gond nincsen, tervet írok, összeadok, kivonok, szorzok, ki-osztok embereket és be-osztást írok, és ha megvan a túlélés képlete, akkor már csak át kell ültetni a gyakorlatba, mi sem egyszerűbb.
Amikor pedig minden helyre rázódik, lezajlik a költözés,  kifizetem az első egy-két havi lakbért, megkapom az első fizetésem, és egy busás adójóváírást is, és úgy néz ki, megtapadok az új munkahelyen, mint azok a bizonyos piranják Patrokloszon (belső vicc), akkor beüt ez a pánik, és azon kapom magam, hogy vasárnap este, éberen lebegek az ágyamban, és vadul hallucinálok olyan dolgokról, amik a legkevésbé sem nyugtatóak.
Nem alszom, mert folyton azt mondogatom magamnak, hogy "jó, ez faszság, nyisd ki a szemed, kelj fel!", és akkor kinyitom a szemem, megrázom a fejem, megnyomom a reboot gombot az agyamban, hogy újra el tudjak aludni, ezúttal szép álmokkal, vagy álmok nélkül.
Tegnap több, mint 50x reboot-oltam, akkor sem sikerül ezeket a rémképeket kiverni a fejemből, és mindegyik csak egyre rosszabb és rosszabb volt, míg végül már az zsigereimben remegtem félelmemben.
Akkor bejött egy olyan kép, amiben egy kísérletet kellett felépítenem, amiben fogaskerekek, és egerek, és kallantyúk, és minden forgott, gőzölgött, működött, míg végül összeomlott, mint egy kártyavár, majd ebből már nem sikerült felébredni, és egy széken ültem, és valami hatalmas zengő hang közölte velem, hidegen, hogy  "You are alone. An organic girl in an inorganic world". Amitől felpattant a szemem, mert amint meghallom az inorganic szót, beindul bennem a tagadógépezet még ébren is, nemhogy egy olyan "világban", ahol minden rossz, és még rosszabb is lehet. Rettegek tőle, mindig is rettegtem, és azt hiszem ez a munka előhozta belőlem ezt a félelmet újra. Ez a mondat, hogy egyedül vagyok, már alapból is elég lett volna a teljes kiakadáshoz, de ez ami utána jött, hogy minden MINDEN kémia, és ha közelről nézzük, az a fajta, amelyiket én nem tudom a magamévá tenni, megbénított, és nem tudtam felkelni, hiába parancsolgattam magamnak, hogy nyissam ki a szemem.

Mikor végre sikerült, reszkettem, mert verítékben úsztam, a szoba forgott, vert a víz, a szívem majd kiugrott a helyéről, a fejem pedig mintha folyton zuhant volna hátrafelé.
Azonnal felkeltettem Shaunt, mert jól tudtam, hogy mi ez - amikor legutóbb megtörtént, kórházban végeztem. Kértem Shaunt, hogy segítsen, és tartson ébren, és beszéljen hozzám.
Fél óra múlva be is ütött a dolog, teljes erővel. A levegővételeim, úgy éreztem, nem mennek tovább a torkomnál, fulladtam, ziháltam, zsibbadt az arcom, bizsergett a szám, nem bírtam megállni a lábamon, eldőltem a konyhapadlón, nem éreztem a karjaim-lábaim, csak hogy dőlnek a könnyeim, ami akkor már jól esett, mert mintha megkönnyebbültem volna miattuk. Shaun elcipelt a kanapéhoz, letett, főzött egy kamilla teát, hátha az lenyugtat, mire visszaért vele, elájultam. Úgy pofozott fel. Utána nem sokkal újra. Megint felpofozott, de akkor már kaptam levegőt. Ébren tartott, meséket mondott nekem, és addig addig mondta nekem a szép dolgokat, míg vissza nem állt a normál, lassú légzésem. Akkorra hajnali 5 volt, akkor bújtunk vissza az ágyba.
6-kor kelnem kellett, és indulnom munkába, és helytállni a következő 11 órában, de a legkevésbé sem éreztem jól magam, főleg, mikor elolvastam az aznapi nagy kísérletünket, a Hill reakciót, amiben olyan reagensek vannak, amikről, csak halvány ködként felsejlő homályként volt valami fogalom a fejemben (DCPIP) és foszfát pufferek, amik meg aztán igazán bekaphatják már alanyi jogon is, 5 oldalon taglalva.
Shaun általában végigalussza, míg készülődöm, most mégis, mire fogat mostam, felöltözött és segített nekem is, majd közölte, hogy ha nem akarok beteget jelenteni, akkor elkísér munkába, mert fél, hogy ha egyedül maradok, megint baj lehet, mondjuk a vonaton, vagy úton munkába menet.
És őszintén szólva nem akartam egyedül maradni a gondolataimmal.
Az inorganikus gondolataimmal.