Iskolacsengő

Egy ismerősöm segítségét kellett, hogy kérjem, hogy vissza tudjak emlékezni, hogy vajh az egyetemen hallottam-e.
De azt mondta, nem hallottam.

Ez azt jelenti, hogy 7 éve volt utoljára, hogy a fejem búbjától leszaladt az a zsibbadás a nagylábujjamba, mikor mindent elsöprő erővel ránk üvöltött a csengő.
Nem tudom, amúgy ha azt mondod, csengő, én azokra a cuki dolgokra gondolok a karácsonyfán, nem pedig egy ilyen hajókürt erejű, kómás betegeket, sőt halottakat is felébresztő... hát.. zajra.

Mégis jól esett hallani :)

Roxfort pedig megtelt élettel, nyüzsgés van, órára rohanás, újoncok (Novi, ejtsd, Nováj, fujj) kastély térképpel, másodévesek, akik a Novikat terelgetik, harmadévesek az összeomlás küszöbén, sőt, eljöttem egy terem előtt, ahol ma már rögtön vizsgát írtak, nagyot. Olyat, ahol egy nagy teremben elmozdítanak mindent a falhoz, a fiúkat leültetik az egyenként, kimért távolságra álló padokhoz, és két akkora óra üti a fejük fölött a másodperceket, mint az ablakom, hogy elnyomja a könnyek és az izzadtság cseppek becsapódási hangját a papírlapok fölött. Aztán ott vannak a tanárok, akik hatalmas fekete talárban suhannak a folyosókon, mint valami hatalmas halálmadár, közben pedig egyenként, félóránként szaladnak a technikusok barlangjába, hogy megtudakolják, mi is történik igazán, mert velünk ellentétben, nekik tegnap ért véget a nyár, nekünk pedig már 2 hete. Mi már visszarázódtunk.

Ma egyébként újra kotyvasztottam, nyitott ajtónál, miközben jobbra és balra is óra zajlott. Két okból is kiemeltem a "nyitott ajtónál" dolgot. Először is, az iskola borzasztóan figyel arra, hogy megfeleljen a saját "open doors policy"-jának, azaz annak az elvnek, hogy itt mindenki bizalommal fordulhat mindenkihez, ajtónk mindig nyitva áll egymás előtt. Nos, ezt szó szerint értik. Tehát én még javában kevergettem a boszorkányfőzetemet a pultnál, miközben a diákok éhes várták, hogy elhasználhassák mindet. A másik ok, amiért említettem pedig az, hogy ezáltal természetesen folyton fennáll a kockázata annak, hogy ha valamit elrontok, és pukkan, robban, kipezseg, felforr, spriccel, akkor jól eldobom, eltöröm, és jó eséllyel még káromkodok is hozzá egy cifrát - nyitott ajtók mellett.

Na de aggodalomra semmi ok, Helen azt mondta, hogy erre a háromra lesz szükség, csináld meg. És ott hagyott egyedül. Úgy éreztem magam, mint aki bombát semmisít meg.

Csináltam valamit, ami a Brodie oldat névre hallgat, és meg is mutatnám nektek, mert érdekes, mert egy undorító barnás, ködös lötty, és ránézésre csak az különbözteti meg a szennyvíztől, hogy a folyadék felszíne, illetve ahol az üveggel érintkezik, vagy öntéskor vékony mintarétegben/kapillárisban gyönyörű, erőteljes korall-pink színe van. Azért szeretjük - mint megtudtam -, mert nem hagy nyomot üvegen, és ELVILEG könnyen mosható vízzel. Gyakorlatilag kb 30 kézmosással később még mindig rózsaszín a nagyujjam, és a munkafelületről is csak komoly 10 perces fehérítős kaparással jött le. De legalább lejött, nem hagytam magam után nyomott, mint egy csiga, hogy látjátok? Itt jártam, itt bénáztam.

Nem úgy a következő oldattal, az pedig a szuper szuper kék Leishman oldat volt, amit vérminták mikroszkópos megtekintéséhez szeretnek használni, Itt nem volt mit tenni, 50 fok volt a tetőtéri laborban, főleg 2 réteg ingben és laborköpenyben, a két csúszik, a kéz remeg: ott hagytam örök nyomom az előkészítő terem hófehér munkaasztalán, míg asztal az asztal: két szuper szuper kék folt árulkodik róla, hogy ide is megérkeztem. :)