Az történt, hogy tegnap, (szombaton) olyan 11 óra magasságában végre hazakeveredtem munkából. De mivel nem egész nap dolgoztam, csak este, nem voltam annyira halálomon, mint szoktam.
Leültem, vígan megvacsiztam, mire Gergő előállt az ötlettel: kocsikázzunk, mert kocsikázni akar.
Fun fact: Geri most vett egy kocsit, egy NAGGYON cuki, nagyon lila (bocsi, padlizsán, mert a lila lányos szín) Fiestát.
Mivel bennem volt a bugi, jó ötletnek tartottam. Rendben, menjünk. A Pista még távozóban megkért minket, hogy ugorjunk már be neki vajas popcornért. Rendben, úgy lesz.
Fogtam a pénztárcámat, kipakoltam belőle a pénzt - be volt készítve a lakbér -, és nekiindultunk. Telefont se vittünk, mondván minek: a boltig nem lesz rá szükség.
Riverheadben, a Tescohoz vezető úton döntöttünk úgy, hogy majd visszaúton megyünk boltba, előbb kocsikázzunk. "Kaland!" - mondtuk. Hah....na persze :D
Elindultunk Maidstone felé. Egészen könnyen ment, térkép nélkül, seggsötétben is oda találtunk. Keveregtünk kicsit a városban, megnéztük a régi lakásukat, majd gyalog a régi munkahelyét is, de olyan nagyon hideg volt, hogy ezzel gyorsan felhagytunk. Gyorsan visszapattantunk a kocsiba, gyorsan becsaptuk az ajtókat, mielőtt bejön a hideg, és nekiindultunk. Igazából ennyi elég is lett volna a világjárásból, megindultunk hazafelé.
Maidstone-ból kifelé viszont valahogy elkeveredtünk, valamelyik körforgónál rossz felé fordultunk, és rossz autópályára hajtottunk fel. Eleinte még reménykedtünk, hogy ááááá, majd később lesz kiírva, hogy Sevenoaks, de nem. Egyre távolabb kerültünk a remélt céltól, de mi ezt akkor még nem tudtuk.
Az egyetlen, ami kezdett tudatosulni bennük, az az volt, hogy fogytán a benzin. Konkrétan a piros vészpöcök fölött lebegett a mutató. Megindult némi eb gondolat a fejünkben arról, hogy bizony tartogat még ez az este valamit számunkra, de még annyira nem féltünk. Elvégre ez Nyugat-Európa, gondoltuk minden feledik kilométeren van egy benzinkút. Főleg autópályán.
Hmm....nos...nincs.
Még nagyon sokat mentünk, és olyan táblák suhantak el mellettünk, olyan helységnevekkel, amikről még életünkben nem hallottunk. Hosszú hosszú percek után megláttunk egy ismerős nevet: Tonbridge.
Istennek hála! Geri ismeri Tonbridge-t nagyjából, tudja, hogy van ott egy benzinkút. Menjünk arra, az legalább egy biztos pont. Lehajtottunk az autópályáról, le ilyen piti kis mellékutakra.
Itt Angliában sajnos megvan az a szokás, hogy kiírják ugyan a táblára, hogy mely város felé tartasz, de azt nem, hogy hány km van még hátra addig.
Mi jóhiszeműen megindultunk Tonbridge felé, ami reményeink szerint közel volt, de akkor még csak nem is közelítettünk Tövig rágtuk a körmünket, vadul kémleltük a tájat egy benzinkút reményében, de sehol semmi. Nemhogy benzinkút, civilizáció se nagyon :D
Levettük a fűtést, a reflektort, és Geri a lejtőkön elengedte a gázpedált is, csak hogy kibírjuk valahogy.
Mert oké, a mai világban ha lerobbansz valahol, mit csinálsz? Előkapod az okostelót, betöltöd a térképet, megnézed hol vagy, majd felhívsz valakit, hogy segítsen.
De mi kemények vagyunk: a telefonjaink otthon pihentek biztonságban, melegben :D
Már csak röhögni tudtunk a helyzeten, mikor felbukkant egy benzinkút. Zárva volt ugyan, de általában lehet kártyával is fizetni rögtön a csap mellett. Hát itt nem lehetett.
Nosza, anyáztunk kicsit, majd tovább gurultunk.
Átjöttünk Hadlow városán, ami látszólag ugyanolyan posh kis település lehetett, mint a miénk, tele kocsikkal, de sehol egy benzinkút. Annyit anyáztunk Hadlownak, meg a polgárainak, akiknek sejtésünk szerint a csapból folyik a benzin, mert máshonnan nem nagyon tudnak szerezni, hogy szerintem csuklott az egész város egész éjjel. Meg amúgy is, milyen név az már, hogy Hadlow. Na.
Kigurultunk onnan is, akkor már a sírás határán. Lelkiekben elkezdtünk készülni rá, hogy bizony, itt a semmi közepén éjszakázunk, és csak a fagyott tetemünket találják majd meg reggel, az autót pedig majd kívülről rágcsálják a rókák, hogy egy is husihoz jussanak.
Ekkor újra fények közé értünk, valami gyárnegyedbe. Tele kocsival kamionnal, amit továbbra is rejtély, hogy honnan tankol bárki is, mert közel se távol nem volt benzinkút. Szegény Fiseta már nagyon fáradt.
Ekkor utolsó reménysugárként felbukkant előttünk egy Sainsbury logo. Az egy ilyen nagyobb üzletlánc, mint a Spar, vagy ilyenek. A külvárosi Sainsbury-khez pedig általában benzinkút tartozik. És valóban!
Meg is találtuk, de sajnos ez is zárva volt. Kártyás fizetés itt sem volt. Bumm, vége, kész. Nem fogunk találni harmadik kutat, addig már nem tudunk elgurulni.
Geri integetett az elhaladó kocsiknak, bárkinek, aki él és mozog, és akinek benzin lehet a farzsebében, hogy segítsen. De nem, senki nem állt meg neki. Már azon voltam, hogy a következő kocsinak én integetek félpucéran, hátha attól megszeppennek kicsit, és megállnak segíteni, de feladtuk. A kút általában hajnaltól fogadott kocsikat a kiírás szerint, de mivel a következő reggel vasárnap reggel volt, ezért csak 8kor nyitottak. Geri úgy döntött, megvárjuk ott, tankolunk, és kora reggel hazaiszkolunk.
Én azt tanácsoltam, menjünk el innen, menjünk amíg gurul a kocsi, arrafelé több fényt látok (mutattam balra előre), hátha az valami főút, vagy ilyesmi.
Ötlet híján Gergő igazat adott nekem, bár az ő ötlete jobb lett volna, ha nem vagyunk ekkora átkozott mázlisták. Egy szöszit leszólítva megtudtuk, hogy van innen kb 1 percre egy éjjelnappali benzinkút.
Kiderült ugyanis, hogy Tonbridge főutcájától 100 méterre álltunk meg hogy felkészüljünk a fagyhalálra, és képesek lettünk volna ott éjszakázni :D
Mocorogtunk előre az ülésen, hogy ezzel is segítsünk a Fiestának felmenni a lejtőn. Valószínűleg az utolsó csepp benzinnel gurultunk be a kútra. Ami nyitva volt. És kártyás fizetős lehetőség IS volt a csapnál, na de ezen már fel sem idegesítettük magunkat.
Geri tankolt, én pedig bementem fizetni. Még fogtam is a fejem, hogy de jó, hogy legalább kártya van nálam, mert minden készpénzt kipakoltam otthon.
A nagy izgalomra vettem két kindertojást is, meg egy üveg sprite-ot, mert a nagyok ezzel koccintanak.
És egy csapásra minden - MINDEN megoldódott! Lett benzinünk, és amint beültünk a kocsibba, hogy elinduljunk, az arcunkba ordított egy tábla, rajta pedig a Sevenoaks felirat. Innen nagyjából 10 perc alatt hazaértünk, minden bonyodalom nélkül, végtelen megkönnyebbülések közepette.
Bekanyarodtunk a parkolóba, bezártuk a kaput, halkan beosontunk a lakásba, nehogy felkeltsük szegény Pistát így hogy már elmúlt fél 4.
De Pista ébren volt, és csak egy dolgot kérdezett:
- Nem hoztatok popcornt, mi?
