Miért mindig a KÉK - LILA?

Valahogy, valamiért kísért engem a laborban a lila szín.
Ha Leishman festékről van szó, ha kristály violáról, ha metilén kékről, az hótziher, hogy falra, padlóra, arcra, kézre, ruhára löttyen.

A héten baktériumok Gram festéséhez készítettem elő az egyik festéket - kristály violát - ami egy annyira nagyon nagyon potens, alkohol alapú festék, hogy félelmetes.

Röviden összefoglalva a dolgokat, nem, nem jön le. Le kell vedleni.

Élni akarás fiolában

Karácsony előtt valamikor körbejártam a tanszéken, és megnyirbáltam a Peperomia növényeimet, hogy dugványozással felszaporítsam őket, miután az előző ebbéli kísérletem parádés növényszaporulattal végződött.

Valamiért - minden tanulmányom ellenére - nehezemre esik elképzelni, hogy egy levél hogyan képes regenerálni egy egész növényt (vagy inkább túl nagy feladatnak vélem egy picike levél számára, kicsit mint Frodo és  a Gyűrű esete), mégis a gugli azt mondta hogy ilyen típusú növényt levéldugványozással szaporítunk. Én azért a biztonság kedvéért hajtásokat is nekiálltam gyökereztetni, de nagyjából 40 fiolányi levelet is vízbe dobtam.

A minap, mikor próbáltam pipettával feltölteni őket, óvatosan, nehogy megzavarjam a törékeny kis gyökérkezdeményeket, láttam, hogy valami zöld maszat van a levélnyél alján, a növőben lévő gyökérkéim mellett.
Szaladtam a nagyító lencséért, hogy aztán teljesen ledöbbenve ezt lássam:

Ez talán egy ép elmeállapotú, nem botanikus lelket nem hat meg, de engem teljesen lenyűgözött.

Rögtön írtam is az egyik tanárnak, P.-nek, - aki a karfiolos klónozós gyakorlat félresikerülte után kénytelen volt beérni annyival, hogy megkérte a diákjait, hogy higgyék el neki, hogy kis cafat növényből képes egy egész növény regenerálódni, - hogy azonnal mutassa ezt meg a gyerekeknek.

Számomra ez a teljesen lenyűgöző a növényekben. Ez a végtelenül konok élni akarás, és növekedés, annak dacára, hogy teljesen passzív elszenvedői a környezetük változásainak.

Maga a tény pedig, hogy a suli hagyja, hogy ilyenekkel játsszak, nekem kb mindent megér.
Hjajj, imádom a munkám :)

Gabona körök a karfiol klónok mezején!

Meg nem mondom melyik évfolyamban, de az egyik nem túl öreg évfolyamban tanulnak a gyerekek az élőlények plaszticitásáról.

És miért is ne, van is egy gyakorlat, amivel ezt kintűnően lehetNE demonstrálni, már ha néhanapján működne.
Sosem működik amúgy.
Soha.

A gyakorlat lényege az, hogy karfiolt klónozunk.
Bármilyen durván is hangzik, azért ne csokizzuk össze a gatyánkat, roppant egyszerű dologról van szó.

Viszont kapóra jön, mert két dologról is tudok beszélni ennek kapcsán.

Az egyik az a kémiai vegyületek angol neve, azaz hogy mi dönti el, hogy ezeket mégis hogy kell kiejteni. És ki, milyen jogon ítél el, amiért én nem tudom kiejteni őket   :)

Nagyon megszenvedek mind a vegyület-, mind a latin nevekkel.
Ma pl jácintokat ületettem át, amit úgy adtam a Helen tudtára, hogy "megcsináltam a hjá...hájááá...hijjáááá....jááá....hájászin....hjászintusz cserepeket". Hijá-hájjáztam ott neki percekig, mire a végén így sem értette mit akarok, úgyhogy rá kellett mutatnom kézzel.

Nekem ez az angolosított latin nomenklatúra az agyamra megy. A élőlények latin nevén túlmutatóan a sima mindennapos bioszos szakzsargon is gondot okoz. Hogy ami uterus az juterusz, ami enzim az enzájm, ami homozigóta az hömözájgót, és a többi és a többi. Tök egyértelmű, mégis ha ki akarom mondani, meg kell akadnom előbb, hogy végig gondoljam hogy most merre is tekerjem a nyelvem.
De a kémia.....
A KÉMIA...!
Mert amikor kézbe veszem a gyakorlati segédletet, és azt mondja nekem, hogy legyek oly kedves, használjak sodium dichloroisocyanurate -t, akkor büszkén mondom, rendre az a reakcióm, hogy  anyádat ne használjam?

Megpróbálom kiejteni?
Meg én!
Sikerül?
Nem.
Odaviszem Helenhez.
Ki tudja ejteni?
Nem.

Akkor mégis mit várok magamtól, de úgy őszintén? Ha még az lenne, hogy nátrium dikloroizocianurát, még arra is pislognék, hogy most milyen jellegű dinoszauruszról is van szó, de négy-öt nekifutásra legördülne a nyelvemről.

Hát... talán majd egy nap.


A másik dolog a karfiolokkal kapcsolatban, hogy pont mielőtt megszabadultunk volna a sikertelen végtermékektől, az egyik fiolában ezt láttam:

Teljesen nyilvánvalóan, mikor a tanár, a technikus és a gyakorlati segéd egyszerre azt üvölti az arcodba, hogy dolgozz sterilen, ez a gyermek azt mondta, hogy "majd én azt jobban tudom, jó?", és befertőzte a mintáját.
Ami úgy 100-ból 87 alkalommal simán előfordul.
Viszont ahelyett, hogy a táptalajon tisztességes penész réteget növesztett volna, valahogy sikerült neki koncentrikus körökben növeszteni a kis gombáit az amúgy sikertelenül klónozott karfiol darabjai mellé, ami nekem totál érthetetlen.
De legalábbis tuti, hogy ilyet még nem láttam soha.

Mintha apró gabonakörök lennének :)

Vizes VB az ablak alatt

Máté barátom a napokban igen bölcsen rávilágított a tényre, ami valahogy nekem fel sem tűnt: hetek óta nem sütött a nap.

Néha elő-elő bukkan ugyan 5-5 percre, de azért a foton áradatért mindig menten kárpótol minket úgy 4-5 órányi fostos szeles jégkásás eső.

Az átmeneti épületünk parcelláját pedig a jelek szerint valahogy elszámolták a földmérők, mert sehogy nem vezeti el a vizet. Igaz, nem vagyok biztos abban, hogy vízelvezetőnek akarták tervezni, lévén az épület kb 40 cm magas lábakon áll. Mintha legalábbis árapály zónában lennénk.
Bár, az utóbbi időben, ha kinézek az ablakon, úgy is érzem, mintha ott lennénk.

Az irodából kinézve ezt látni.
Ami azért vicces, mert mikor évekkel ezelőtt megépítettéék a sport centrumot a suli mellé, ment a vita, hogy 25 méteres, vagy rendes nagy olimpiai úszómedencénk legyen.
És ugyan a 25 méteres mellett döntöttek végül, mégis úgy fest, hogy fenn az égben elrendeltetett, hogy legyen egy 50 méteres is.
És ahogy a dolgok kinéznek, még 2 hét eső, és meg is lesz.

F-f-f-f-fffhhhhhh - FAGY.

Én kezdem feladni most már a harcot a hideg ellen.
Nincs az a mennyiségű ruha réteg, ami megvédene a reggelente tomboló, orrba felkúszó darázscsípés érzést kiváltó, lélegzetvétellel csontig hatoló, ropogós hideg ellen.

Na de Rami, mégis hány fok van, hogy így hisztizel? - kérdezhetnétek.

Átlag?
Kábé 8.

És igen, folyton megkapom munkában, hogy de hát nálatok sokkal keményebbek a telek, nem?
És de.
Emlékeszem mínusz 17-20 fokokra is, arra mégsem, hogy vacogva fekszem, vacogva kelek, remegve lépkedek munkába menet.

A különbség a vízben keresendő, mára rájöttem.

Nem hiába mondja a magyar, hogy "csonttá fagy" valami. Mert száraz, kemény hidegek vannak otthon, nem úgy mint itt, ahol nulla fok alá alig megyünk, téligumit szinte senki nem vesz az autójára (igaz, ha mégis leesik két pille hó, megáll az élet), viszont a párás levegő miatt a hidegérzeted sokkal durvább. A levegő folyton nehéz, sosem felszabadító/jóleső érzés egy nagyot sóhajtani, főleg nem akkor, amikor ennyire sokat kacérkodunk a nullás számmal a hőmérőn. 

Mégis, ma reggel a rituális vacogásom közepette, ahogy gyalogoltam a suli felé, megálltam megcsodálni a napfelkeltét.
Az évnek ebben a szakában pont akkor érek a campuson lévő nagy sétányra, mikor a nap épp kibukkanóban van a kápolnánk tornya mögül, narancssárgára maszálja az eget, könnyet csal a szemedbe (no nem azért mert annyira megható, hanem mert annyira szembe tűz), miközben az egész park és a rugby pályák hófehérek a reggeli zúzmarától.

Tud ez szép lenni, csak ki kell látni a 3 sapka alól, hogy észrevegyem néha :)

A legeslegújabb kis földlakó :)

Tudja meg az egész világ, nagynéni lettem, és jelen pillanatban ennél nagyobb csoda nincs a világon!!!!

https://www.youtube.com/watch?v=5FlGtUWgUD4

Szia Izabella <3