Mi mást akarhatnék?

Az egyik tudományos beszállítónk úgy döntött, hogy beskatulyáz minden élő és mozgó technikust, akivel szerződésben áll, és a legutóbbi szállítmánnyal együtt küldött nekünk egy kupont is, amivel kaphatunk egy technikus szeretetcsomagot, benne minden technikus szíve vágyával: a jól megérdemelt teával, süteménnyel, savak tárolására alkalmas üveggel, aksi tesztelővel és mini kémcsövekkel!
Mi mást kívánhat még az ember lánya? :)

Vermikulit!

Vermikulit.

Milyen hülye szó már ez.

Tudod mi az?
Megmutatom. Nekem tökre bejön.

A vermikulit egy borzasztó széleskörben alkalmazott....öhm... BIGYÓ. Használják építészetben, használják szigeteléshez, csomagoláshoz helykitöltőnek, és biosz technikusok örvendeztetésére.
Ez egy szilikátos ásványos pufi tulajdonképpen. Mint a kukoricapehely.

Elég tetemes mennyiségben használjuk, hogy kicsit csaljunk a növényes gyakorlataink előkészítésével. Tartást ad, bármit dugványozol bele (magot, hajtást gyökereztetni, stb.)
Összenyomható, vízben nem oldódó, morzsolódó, szagtalan, nem csinál koszt úgy, mint a virágföld vagy a homok.

Jelen pillanatban két mintánk is fut vermikulittal:

A főzőpoharakban a bal oldalon hajtásokat gyökereztetek, a jobb oldalon kristályosító edényben pedig zsázsa magokat csíráztatok filterpapíron. Mindkettő színig van töltve vízzel, amit a vermikulit összefelülete szépen bent is tart, mégsem úszik a felszínén lötyög.

Szuper.

A fűnyírás és a párkapcsolatok margójára

Néha, mikor rácsodálkozok, hogy valamelyik növényünk/magunk milyen szépen gyorsan fejlődik, Helen el szokta ejteni a poént, hogy ez azért van, mert titkon itt ül egész éjjel és énekel nekik.
Tudom. kac kac.

Mióta az átmeneti épületben vagyunk és rálátunk a pályákra, újraértelmeztük ezt a kis belső poént, mert úgy néz ki, felnőtt emberek konkrétan majdhogynem ezt csinálják a megélhetésükért, főállásban.

Az iskolánk híres a sportról. Néha konkrétan úgy elszalad a ló velünk, hogy úgy kell emlékeztetni a gyerekeket és a tanároknak is önmagukat, hogy ez egy iskola, nem pedig sport klub - nem kéne mindent felrúgni egy meccsért.
De a háttérben mindent megteszünk, hogy a csapataink ott legyenek az élvonalban, és ehhez hozzátartozik az is, hogy szép zöld, gondosan ápolt sportpályáink legyenek.

Na már most, mikor azt mondom, gondosan ápolt, nem arra a szintű elkötelezettségre gondolok, hogy heti egyszer lenyírjuk a füvet. Arra a fajtára, mint mikor az Űrgolyhókban a rohamosztagosok nekiállnak átfésülni a sivatagot sűrű fésűvel.

Az iskolához pedig roppant méretű zöldterület tartozik, íme egy légi felvétel:

Ha azt vesszük kiindulásként, hogy a bal alsó sarokban az két focipálya, alul középen pedig utcák láthatók, kertes házakkal, kapunk egy jobb fajta becslést a méretekről.

A jobb felső sarokban lévő pici zöld folton látni egy nagyobbacska pixelt, az az, ahol most az átmeneti épület áll (16 labor, 3 technikus labor, iroda, mosdók), közvetlenül a nagy krikett pálya mellett:

Na most én, mint a kriketthez nem értő (és érteni nem is akaró) halandó ember nyilván nem foghatom fel ésszel, mi annyira nagy szám ebben a játékban.
De mióta elkezdett 5 fok fölé kavirnyászni az átlaghőmérséklet, arra lettünk figyelmesek, hogy minimum 3, de néha 5 ember nonstop - és ez alatt tényleg nonstopot értek - dolgozik a füvön.
Naponta nyírják, hengerezik, mintázzák, hogy szép sakktáblás legyen, de ez hagyján. A pálya közepén van - mondják - az a rész, ahol effektíve a játék zajlik, és az a kb 10 négyzetméternyi barnás, rendkívül sűrű és rendkívül rövidre vágott fű esküszöm olyan sok törődést és figyelmet kap, amit ember-ember közti kapcsolatban ritkán látni, nemhogy ember-pázsit köztiben. Térden csúszva igazgatják naphosszat, ha esik, betakargatják (betakarják!), ha kisüt a nap, kitakarják. Múltkor láttam őket játszani, miközben 5 percenként esett-elállt-esett-elállt, és nem viccelek, amint szemerkélni kezdett, leállították a játékot, és betakargatták a füvet.

Ma pedig, az utóbbi pár hét legundorítóbb esős napján, láttam az ablakunkból, ahogy a két betakargatott rész között, esővel, széllel, hideggel dacolva, valaki még mindig kint van a kis trakecon és nyírja azt a rohadt füvet:

Ésküszöm, ha ez nem az "holtodiglan jóban-rosszban", akkor nem tudom micsoda.

Kalluszok és fokhagymák - minden nő, mint a gomba!

A tavasz az az időszaka az évnek, mikor a legreménytelenebb vegetatív szaporítási módszer is húszezerszeres sikert hoz.
Például ha eddig a dugványaink kirohadtak a pohár vízben, most tuti, hogy két nap alapp burjánzó gyökérerdőt alkotnak.

Érdekesség, amit még egyetemen figyeltem meg, és ami teljes mértékig lenyűgözött, és még egy okot adott, hogy menthetetlenül növénybuzi legyek:
Az volt a dolgom, hogy kimenjek terepre, és begyűjtsek x növényfaj y variációjából egy raklapnyi levelet. Ezeket bevittem a laborba, kb. 1x1 cm-es négyszögekre vágtam őket, sterilizáltam őket - vigyzáva, hogy az eljárás alatt magát a levelet ne öljem meg, és a szerkezetét se nyomorítsam meg. Ezután az előre tucatjával lefőzött, szintén steril táptalajokba oltottam őket.
A cél az volt, hogy egy steril, növényi sejtszaporulatot hozzunk létre. Ugye a növényeknek megvan az a szuper képessége (az állati szöveteknek is, csak kisebb hatásfokkal), hogy ha sérülést szenvednek, hegszövettel próbálják elszigetelni a vágásfelszínt. Mikor azt mondom, növényi sejtszaporulatot hozunk létre, azalatt ezeket a sejteket értem.
Definiálatlan, általános növényi sejtek.

Egy szép adag kallusz :)

Ha beoltottam nagyjából 200 levél darabot, abból néhány hét alatt kb 20ból fejlődött ilyen sejtszaporulat. A többit sajnos túlsterilizáltam és elöltem. De még ez is teljesen jó.

Onnantól, hogy ez megtörtént, és van egy késhegynyi sejtecském, elvileg (ha tök ügyi vagyok), a végtelenségig fenn tudom tartani ezt a kolóniát, ami egyre csak nő és nő és nő. Mielőtt kinőnék a petricsészét, amiben élnek, levágok belőlük egy darabot, és új táptalajra oltom. Ezáltal irdatlan mennyiségű sejtkolóniát tudok nevelni, amik mind ugyanannak a növénynek a leszármazottai.

Na már most, kétféle sejtszaporulatot tartottam fenn. Egyet, ahol minden petricsészét egyenként alufóliába tekertem, majd ötösével újra egy réteg alufóliába tettem őket, majd az összeset be egy nagy fedett ládába, mindezt pedig be egy nagy fiókba. A dolog lényege az volt, hogy semmiféleképpen se érje egy fontonnyi fénysugár sem a mintáimat.
Ezzel szemben, a másik adagot teljesen szabályozott fényviszonyok között tartottuk: egy konténerben, ami fölött egy ismert hullámhosszú/intenzitású/hőkibocsátású fényforrás szolgáltatta a nonstop fényt, 0-24, a hét minden napján.

Ennek megfelelően a sötétben tartott sejtjeim fehérek, a fényen tartott sejtjeim mélyzöldek voltak.

a sötétben tartott kalluszok

Nagyjából két éven keresztül dolgoztam a növényszervezettanni tanszéken ezekkel a mintákkal, hozzávetőlegesen havonta egyszer átoltva őket.
Tehát minimum 24x újra növesztettem a kolóniákat.

Ami megdöbbentett, az a következő volt. Nem számított, hogy a fehér vagy a zöld mintákat vetettem górcső alá, mindkettőre igaz volt, hogy ősz végén-télen mindegyik satnya, folyós, majdhogynem rohadt állagú kultúrát hozott létre, míg tavasszal-nyáron annyira kirobbanóan dús kolóniákat termeltek, hogy majdnem lelökték a petricsésze fedelét (elő is fordult párszor).
Annak ellenére, hogy ezeknek a sejteknek már messze semmi közük sincsen az eredeti növényhez (ezer meg ezer meg ezer osztódással/másolódással ezelőtt tartoztak csak az anyanövényhez), nagggyon jól tudták, mikor van tavasz-nyár és ősz-tél. Pedig ugye a fény, és annak évszakos változásai nem segítettek nekik - ami ugye a növényeknek elsősorban indukálja, hogy mikor mit kell csinálni (virágozni, levelet növeszteni/hullajtani, rügyet képezni, tápanyagot raktározni, stb).


Ezek a napok jutnak mostanában gyakran eszembe, mikor a laborban az apró cseprő növényes hülyeségeimet csinálom.

Itt vannak például a fokhagymáim.

A korábban említett fokhagyma gyökércsúcs festős orceines gyakorlatra kellett őket növeszteni. Mármint a gyökereiket.
Bármikor gyökérszűkében álltok a fokhagymásitokkal - ami ugye napjában többször is előfordul mindenkivel - csináljátok a következőt: fogjatok egy gerezdet, az alját pár mm mélységben vágjátok be függőlegesen néhány helyen, majd az egész gerezdet szúrjátok keresztbe egy fogpiszkálóval, és az alját lógassátok egy pohár vízbe: ahogy a mellékelt ábrán is látni.
A bemetszések hegszövet képzésre serkentik a növényt, aminek aztán kapóra jön, hogy pont vízen áll: gyökeret fog képezni belőle.

Az évnek ebben a szakában ha reggel megcsináljuk a bemetszéseket, késő délutánra már használható hosszúságú hagymagyökereket kapunk.

Ami elgondolkodtat amúgy, mert ez kb azt jelenti, hogy amilyen elfoglalt vagyok mostanában munkában, ha egész nap ülnék és a gyökereket lesném, majdhogynem szemmel látható sebességgel nőnének.
Nem kizárt, hogy holnap ezt fogom csinálni amúgy.

Arra egyébként, hogy egyes poharakban a gyökerek miért tökéletesen egyenesek, másokban pedig össze-vissza tekergőzőek, még nem sikerült rájönnöm.

... ha mégsem építész, akkor viszont patikus!

Ha eddig azt hittétek, hogy senki nem ír rondábban, mint egy háziorvos, a gyógyszerész pedig valami sarlatán, akinek titkos kódfejtő a másodállása, és ennél lejjebb nincs, hadd mutassam be a tanár kontra technikus mindennapjait. 

Kidolgoztunk egy szuper rendszert annak érdekében, hogy a tanárok ne csak előre leadhassák a gyakorlati rendelésüket, de ezek heti lebontásban, egy blikkre áttekinthetőek is legyenek.

Minden tanárnak van egy táblázata, rajta a hét napjai, és az összes óra, amit tanít, mellette pedig hely, hogy kifejthesse, mit szeretne. 

Van 8 biológia tanár, mindegyiknek egy-egy táblázata minden hétre. Bejönnek a laborba, beirogatják, amit szeretnének, megbeszéljük, és meg van oldva. 

Gond akkor van, ha mi nem vagyunk bent a laborban (munkaidő után vagy előtt írják fel, vagy akkor, mikor nekünk kávészünetünk van). Ekkor ugyanis ilyen és hasonló nyalánkságok várnak minket a táblázatokban, és ha megölnek se tudom megfejteni, mit is akar tőlem P. 

Mit tetszik?

A meleg víz gyorsabban fagy mint a hideg

Minden évben a negyedikes diákjainknak válsztaniuk kell egy tárgyat és egy témát, amin belül egy terjedelmes prezentációt kell készíteniük, saját kutatási anyaggal.
Ezt néhányan úgy veszik, hogy bevetik magukat a könyvtárba, néhányan pedig úgy, hogy nekik itt tudományos megfigyeléseket és kísérletsorozatokat kell lebonyolítani.

Természetesen az előbbit várják el tőlük, de senki nem állítja meg őket, ha gyakorlati munkára szeretnék alapozni a projektet.

Soha ezelőtt - természetesen - ilyen sok biológia projekt nem érkezett be, összesen 14 diák dolgozik ez évben nálunk.

Az egyikük pl mikrobiológiát válaszott témájául, pontosan azt, hogy a szájvízben lévő antibakteriális hatóanyag milyen hatással van az E. coli baktériumra, és ha hat, milyen hatásfokkal hat különböző koncentrációkban. Ezért heti nagyjából 4 órát tölt el a laborunkban, steril körülményeket igényel, és ipari mennyiségű táptalajt. Hálisten, egyébként, mert különben semmi dolgunk nincs az évnek ebben a szakában (mindenki vizsgázik).

Ha nem lenne elég a 14 biológus projekt, most kaptunk egy fizikust is, aki a mélyhűtőládánkkal dolgozik.
Már olvastam erről korábban, de most szembejött újra, ez a gyerek munkája kapcsán:
Tudátok, hogy a forró/meleg víz gyorsabban fagy mint a hideg?

A jelenséget Mpemba paradoxonnak hívják, és eddig is csiklandozta az agyamat, de eddig sose jutott eszembe utána nézni. Most legalább élőben nézhetem végig a demonstrációját.
Igen egyszerű amúgy, fogunk két főzőpoharat, egyikben forró, a másikban hideg víz, ugyanolyan tárfogaton. Mindkettőbe belelógatunk egy digitális hőmérőt, amit egy adatrögzítő kütyühöz csatlakoztatunk. A poharakra rácsapjuk a mélyhűtő ajtót, a kütyün pedig nyomon követjük a hőmérsékletváltozást.

Így ni.

Néha rápillantottam,és amúgy tényleg ezt láttam.
A felső szám a forró vízé, ami szépen számlált lefelé, folyamatosan.
Az alsó pedig a hideg vízé, ami kb percenként ugrott pár tizedes jegyet csak.
A végén kivettük a két poharat, az egyikben szolid jég, a másikban hideg, de folyékony víz. A jég a forró vizes pohárban volt.
Wow.

Bár lett volna annyi eszem is, hogy leesik, hogy a telefon fölötte kamerázza a változást a kijelzőn, és ne beszéltem volna mindenféle hülyeségeket, és csak remélem, hogy nem mondtam semmit, amiért bajba kerülhetnék.

Mindenesetre ha gyorsan jégkockára van szükségem otthon, tuti, hogy meleg vízből fogom csinálni :)

Ha felnövök, építész leszek

Most, hogy nagyjából félúton jár az új épület projekt, a vezetőség és az építészek úgy döntöttek, elkezdenek meghallgatni minket (tanárokat és technikusokat - kvázi az épületben dolgozókat) arról, hogy milyennek is kellenek lennie. Most, hogy már minden vasbetonba van öntve, és nem lehet rajta változtatni.

Tonbridge logika.

Egy ilyen meeting napján történt az is, hogy semmi érdekes nem történt a tanszéken, alig volt gyakorlat, és bőven volt időnk rágyúrni a találkozóra:
- hogyan fogalmazzunk,
- mi az amit mindenképp említenünk kell,
- mi az, amit újra kell tárgyalnunk,
- és mi az, amit eszünkbe se jusson felhozni, mert küönben mindenki kibújik a józan ítélőképesség vasketrecéből és rövid úton a főkapu előtt találjuk magunkat a felmondó levelünkkel (például azt a tényt, hogy 25 millió fontot költünk egy épületre, ami kétszer akkora lesz, mint az előző volt, de a tanszék maga nem fog bővülni egyetlen teremmel sem, ellenben lesz egy csiriviri átrium, ami funkcionálisan nulla, mert senki semmire nem fogja használni).

Unalmamban elkezdtem belső dizájnt rajzolni a technikus labornak, központi szerepet szentelve a mosogató melletti csepegtetőre.
Ha hiszitek, ha nem, egy építészgárdának és egy speciálisan tudományos intézményeket bútorozó cégnek 4 hónapnyi fejtörést okozott az a kérésünk, hogy a nagy mosogató mellett mindkét oldalon legyen egy olyan csöpögtető, ami legalább 1 méter hosszú, 60 cm széles, lejt, hogy elvezesse a vizet, és legyen egy pereme, hogy bent tartsa a vizet, ne pedig Iguazu vízesés kaszkádként ömöljön a lábunkra.

Iguazu vízesés

Akárhányszor elmondtuk a paramétereket - szélesség, hosszúság, dőlésszög -, egyszerűen láttad az arcukon a pillanatot, ahol rájuk hullt a ködös lepel, és se kép, se hang rázták a fejüket, hogy ezt túl bonyolult megcsinálni és kivitelezni.
Végül előálltak egy tervvel, hogy a munkafelület anyagából (hófehér kőlap) fognak kifargni nekünk egy ilyen lejtőt. Egy darab kőlapból, mint egy kenut, értitek. Na mármost ha ebből kettő kell, az nagyjából 6000 fontra jön ki. Mi így néztünk, hogy hülyék vagytok ti?
Hány olyan ipari konyhát mutassunk ahol ugyanez a megoldás fillérekből meg van oldva rozsdamentes fémből? Vagy akár fából, mint a régi laborunkban.

Mindenesetre gondoltam, mint egy ovisnak, lerajzolom, hogy mit kérünk, mert nem lesz több meeting. Ne ezen múljon.

Vannak kétségeim a rajztehetségemről, főleg ha tétje is van, de az az ámulat amit az a fecni papír kiváltott az építészek körében, esküszöm úgy megdobta az egómat, hogy ha még 10 másodperccel tovább ajnározzák, alá is írom nekik egy rúzsos csóknyom társaságában.
Adogatták kézről kézre mint egy jointot, felvillant sorban mindegyikük arca, hogy ja ííííígy, majd az utolsó megkérdezte, nem bánnám-e, ha ezt magukkal vinnék, jövőbeli projektekhez.

Elhintettem egy féligmeddig poénnak szánt megjegyzést, miszerint, nem vagyok annyira elfoglalt, hogy ne lenne időm nekik belső designolni jó pénzért, amit sajnos ők teljes mértékig annak vettek, majd egy köszike társaságában útnak eresztettek minket.
Majd írok erről az egész felujítási horrorról még majd egy nagyobbat.

Őszintén megmondom, ennél többet nem tudom, hogy tehettem volna annak érdekében, hogy legalább a közvetlen munkakörnyezetemet ne csesszék el, de most legalább már nyugodtan alszom. Nem rajtam múlt. :)

Orcein, orcein... miért vagy te orecin?

Az utóbbi napokban úgy voltam vele, hogy legyen már vége az összes rohadt fokhagymagyökér festős, kromoszóma vizsgálgatós gyakorlatnak, mert ha még egyszer meghallom azt, hogy orecin ahelyett, hogy orcein, valaki fejét belenyomom a virágföldbe.

Az orcein egy piros festék, amivel kitűnően lehet kromoszómákat színezni osztódóban lévő sejtcsoportokban, mint például gyökércsúcsokban. A festéket magát egy fajta zuzmóból nyerik.
A zúzmóra az angol szó a "lichen".

Íme egy kis lichen az egyik kirándulásunkról

Pár hónappal ezelőtt végigfutottunk azon, hogy vajh hogyan kell kiejteni ezt a szót. Vannak ugyanis angolban olyan szavak, ahol több kiejtés is helyes, általában területe, de még többször személye válogatja, hogy ejti.

Ott van pl. a "direction" szó, amit hallottam már direksön és dájreksön formában is. Én még nem tettem le a voksomat egyik mellett sem, de amúgy hajlok a direksön felé.
A másik, kapósan idevágóan a "lichen" szó, ami lehet licsen és lájcsen.

Mikor ma már nem bírtam tovább, a 2385875. orecin után tapintatosan megkérdeztem a Helentől, hogy azért ejti orecinnek, mert ez is valami francia eredetű szó, amit én halandó nem ismerek, és amit véletlenül sem úgy kell ejteni, ahogy írják, vagy csak mert így tartja kedve? Finoman próbáltam rá utalni, hogy nem jóóóó!

Mert ahol több verzió van, hogy egy magánhangzót ejtenek máshogy. Amit ő csinál, az szimplán a betűk önkényes diktatórikus újrarendezése. Mintha azt mondanám, hogy az "ember" szót lehet "embre"-nek is ejteni, ugyanolyan helyes.

Felvette a védekező pozíciót és előhozakodott a direction és lichen problémakörrel, és ott világossá vált, hogy elvesztettem ezt a csatát az orcein jogaiért, mert nem is látja, mit csinál rosszul.

Marad tehát orecin a következő 2 hétre.
Ha bekerülök a hírekbe tömegmészárlásért, legyen ez a bejegyzés a tanúm, hogy minden indítékom megvolt, és helyén volt.

Csak azért is igazam van

Aktívan, teljes erőbedobással próbálok némi tekintélyt gyakorolni a közvetlen munkatársam irányába, lévén nagyjából 4 kategóriával előttem totyog a társadalmi korcsoportban, képzettségben és a szamárlétrán is.

Baromi nehéz.

Azért baromi nehéz, mert néha akkora arcleszaggatóan, a saját hátamat lekarmolósan, tapétát levakarósan és csempét leharapósan gigászi nagy faszságokat mond, hogy kettéáll a szempillám.

Az előző munkahelyeimen kifejlesztettem egy készséget, mégpedig azt, hogy a levegő rezgéséből érzem, ha valami gallyra fog menni. Kicsit, mint Pókember pókösztöne. És ilyenkor végigjárom fejben az összes lehetséges útvonalat, eseménysorozatot, nagyjából 2 másodperc alatt, hogy kiderítsem, mi okozhatja, végignézem az összes munkatársamat, aki részt vesz a folyamatban, és hót ziher, hogy az egyik nem csinálja a dolgát, és megcsúszik az egész.
Ilyenkor az ember lányának a sarkára kell állnia, és ha kell, a menedzsernek kell elmondania, hogy baj lesz, nézze, intézkedjen. És jé, tényleg.

Na most itt ez annyira nem megy.
A közvetlen munkatársam - és felettesem - napi szinten hozzávetőlegesen 50-60szor mondja el, hogy túlaggódom a dolgokat. Dőljek hátra, vegyek vissza, higgyem el neki, hogy nem lesz gáz.
Ugyanez érvényes arra, ha valamit másképp csinálok, mint ahogy ő azt az elmúlt kb 20 évben.

Többnyire pici, jelentéktelen dolgokról van szó.
Lásd: megírok 20 öntapadós címkét, hogy a főzőpoharaimra ragasszam őket, majd 2-vel azelőtt hogy végeznék az egész mnkával, megkérdi (kérdi!), hogy SZERINTEM nem volna-e jobb címke helyett alkoholos filccel ráírni, hogy mit tartalmaz a pohár.
De.
De persze.
Természetesen.
Ezzel mindaddig nem volna gond, míg ezután egy következő gyakorlat előkészítésekor befejezem a 20 főzőpohár alkoholos filccel való feliratozását, majd elmegyek pisilni, és 2 perc múlva arra jövök vissza, hogy Helen megírt 20 öntapis címkét, és szépen felcímkézi az összes poharat, és közben a tudtomra adja, hogy szerinte így jobban látszik.
NE.
NA NE.

Ilyenkor szoktam mondogatni az ABC-t visszafelé, szoktam elkezdeni kitalálni, mit főzzek vacsira, vagy emlékeztetem magam egy régi zene dalszövegére, nehogy erőszakos megnyilvánulássá fajuljon  a fogcsikorgató mosolyom.

Az egészért az kárpótol, hogy tudom, hogy bármi is volt az én ötletem, ugyanolyan jól működött volna, mint az övé, épp csak az az én ötletem, nem pedig a régi jól bevált.
De ami a legjobban kárpótol, az az, amikor a dolgok úgy alakulnak, hogy a helyszínen igazolást nyerek, más által, és helyettem mondja valaki el, hogy "na ugye!" (én sose tenném).

A mai egy olyan nap volt, mikor ez háromszor is megtörtént.

1) Levelek sztómanyílásait vizsgáljuk úgy, hogy körömlakkot kenünk a levél színére és fonákjára, ami száradás után lehámozva és mikroszkóp alá helyezve kitűnően mutatja, hány sztóma van az adott levélen (kicsit olyan, mint mikor valaki ír valamit egy noteszba, kitépi a lapot, és a következő oldal besatirozásával ki tudod venni az írást).
Hogy lehetőségük legyen összehasonlítani a különböző jellegű növényeket ilyen szempontból, 8-10 féle különböző fajt adunk nekik. Felvetem, hogy mi lenne, ha minden fajt  külön tálcára tennénk, és feliratoznánk a növény nevével. Megkapom, hogy ez hülyeség, nem érdekli őket az, hogy mi a növény neve, időpocsékolás (mert amúgy ráérnénk ám). Begörgetem a gyakorlatot a terembe, becsengetnek, nem tellik bele két perc, és jön tajtékozva a tanár. hogy mi az isten, mi az, hogy nincsenek feliratozva a növények, mennyire nem professzionális ez?

2) Mikor beköltöztünk az átmeneti épületbe, jött egy villanyszerelő, hogy elmagyarázza, hogy hogyan működik a vészhelyzeti áramtalanító a laborokban. Értelemszerű, ha bármelyik elektronikus eszköz meghibásodik, gombnyomással le lehet csapni az áramot a teremben, és ezáltal el lehet szigetelni a problémát a többi terem áramkörétől. Igen ám, de utána fel kell oldani előbb-utóbb. Mikor jött a tanszékünkre a szaki, Helen közölte vele, hogy ugyanez a rendszer működött az előző épületünkben is a biosz tanszéken, tudja, hogy hogy működik, nem kell megmutatni. Mondtam volna, hogy de itt két tekercs/gomb van, plusz egy kulcs, a régiben pedig csak egy gomb volt... biztos, hogy ugyanaz? De ne tűjek már ilyen kishitűnek, elhiszem neki, hogy tudja, mivel van dolga.
Ma, ahogy kaptatok át a B3-as termen, látom, hogy az akváriumban nem megy a levegőztető, nem jönnek a bubik. Nézem, mi lehet a probléma, és abból, hogy a közös adapterre csatlaköztatott lámpa sem ég, arra következtetek először, hogy az adapter adta fel. Bedugom másik konnektorba, ott se megy. Tuti az adapter. Bedugom másik áramkörbe, ott se megy. Tuti az adapter. Bedugom másik terembe, ott megy. Hoppá. Akkor a teremmel van a gond, annak mind a 4 áramkörével. Annak a valószínűsége, hogy 4 áramkör egyszerre száll el, elég kicsi, annak viszont, hogy valaki véletlenül a hátizsákjával/könyökével belöki a vészhelyzeti áramtalaítót elég nagy. Szólok Helennek, hogy vissza kéne kapcsolni. Jön, én hozom hozzá a kulcsot.
Nézi, nézi, néééézi... ez más, mint a mi régi rendszerünk, vajh hogy működik?

3) Két tanárunk, C és M egy napon csinálta ugyanazt a gyakorlatot: kémcsövekben kerti zsázsa magokat csíráztatnak különböző körülmények között, és figyelik hogy viselkednek fényen/sötétben, levegőn/oxigénmentesen, melegben/fagyasztóban, vizesen/szárazon, és ezek kombinációja. C csinálja meg először a gyakorlatot, a kész kémcsöveit két tálcán bevisszük a technikus laborba. M jön közvetlenül utána, a B1-es laborban megscsinálja ugyanezt a kémcsöves gyakorlatot. Óra után Helen azt tanácsolja, hagyjuk a M kémcsöveit a teremben. Oké.
Ma viszont úgy alakult, hogy C szintén a B1-es laborban fogja visszaadni a kölköknek a kémcsöveket, hogy megnézzék az eredményeket. Érzem, hogy nem lesz ez így jó, felajánlom, hogy az óra idejére vigyük ki M csöveit a teremből, nehogy összekeveredjenek.
Nonszensz Rami, miért keverednének össze.
Kitaláljátok, mi történt?


Túlaggódom, oké, legyen, de ha csiklandoz a pókösztönöm, én hallgatnék magamra!

Így jártam mindenkivel, csak anyátokkal nem

Nem olyan régen újra végigrágtuk magunkat az "Így jártam anyátokkal" c. korszakalkotó tévétörténelmi unikumon.
Aki nem látta, annak melegen ajánlom, annak ellenére, hogy amilyen jó sorozat, annyira felháborító a vége.

Aki nem látta, de szeretné, ne olvasson tovább, spoilerek jönnek.

Az első néhány rész után úgy döntöttem, hogy a sorozattal párhuzamosan vezetek egy listát a főszereplő és egyben narrátor Ted kalandjairól.
Mert hogy a sorozat azt állítja, hogy 10 év alatt megtudjuk, hogy találkozott Ted a feleségével, hogy voltak együtt, házasodtak össze és lett két gyerekük, akik az egész sztorit végighallgatják.
És ez, kérem szépen, ordas farkas nagy hazugság.

A én szememben, ez a sorozat arról szól, hogyan flörtölte/randizta/dugta végig Ted fél New Yorkot, miközben arról vernyog vérbő nyállal, miért nem talál rá a tökéletes nő, akinek nem egy, nem kettő, de minimum 10 paraméternek kell megfelelnie, köztük legyen basszus gitáros, szeresse a rejtvényeket, a kirakóst, a Csillagok háborúját, ja és apropó: beleegyezzen abba hogy Luke és Leia legyen a gyerekeik neve; a történelmet, a nyelvtant, a középkori irodalmat, az építészetet, és a lista folytatódik, de ennyire nem akarok belemenni.

Szóval itt ültem, és irogattam azon nők listáját, akikkel Tednek valahogy dolga volt. Nem is feltétlen randi vagy együttlét, néha csak flört a bárban - és nem is mindig tudunk meg róluk sokat (lásd, az első delikvenst).
Íme tehát azon nők listája, akik nem az "anyátok", és akikről igazából a sorozat szól:


1) A lány, aki 176 pornófilmben szerepelt
2) A lány, aki elütött egy stoppost, és tovább vezetett
3) Natalie, akivel korábban már járt, majd a szülinapján szakított vele, majd most újra randizni kezdtek, csak hogy a szülinapján újra lapátra tegye
4) Kelly, aki Robin egyik barátnője, és egy tipikus hangos klubba mennek, ahol az égvilágon semmit nem értenek egymás szavából
5) Ruhatáros lány ugyanabból a klubból
6) A Lotyós Tök
7) A lány, aki a társkereső algoritmus szerint 9.6/10 pontban egyezik Ted igényeivel, de már mással jár, és a hétvégén férjhez megy
8) A lány, akivel együtt önkénteskedik hálaadáskor
9) Trudy - az ananászos lány
10) Marybeth - a szilveszteri randi
11) Victoria
12) Mary - az ügyvédbojtár
13) Robin
14) Jeanine - a para szemű lány, aki összezúzott egy kocsit
15) a lány, aki pillangót tetováltattatott Ted hátára
16) Trudy újra plusz egy fő, a triciklin
17) Jamie - akivel Lily hozza össze
18) Stacey - akiért azon versengenek Barneyval, hogy ki kapja meg előbb, fujj
19) Bla bla - a naggggyon fura lány
20) Alexa - a nevetségesen kis szájnyílás lány
21) Kathy - aki sokat beszél
22) Stella
23) Mary - St.Patrick's Day randi
24) Stephanie - St. Patrick's Day randi
25) Ashlee - még mindig ugyanaz a St.Patrick's Day randi
26) Abby - Stella recepciósa
27)Vicky - a liftből, akin működik a "the naked man"
28-29) két névtelen lány, aki kedvéért nyitva tartják a bárt hóvihar idején
30) Betty - Barney kamu felesége
31) Karen - a felvágós barátnő
32) Luisa - a GMB kamu projekt menedzsere, amúgy a konyhás lány
33) Holly - akinél várnia kellett volna 3 napot, de nem várt
34) Jaine - a vakrandi, akivel egyszer már vakrandizott
35) random lány a bárból, aki bukik a professzor külsőre
36) Maggie - az ablak nyitva van
37) Cindy - a jövőbeli felesége ex lakótársa
38) Talia - a varázstelefonból, akihez hozzá akarják adni
39) Tiffany - aki váratja Tedet, és akinél működik a kismalac
40) Henrietta - akit Ted várat
41) Amanda - akit Lily szülinapjára vitt
42) Melanie - akit karácsonyra vitt
43) Emily - akit Robin szülinapjára vitt
44) Isabel - akit Robin rokonának temetésére vitt
45) a lány, akit Lily vakbélműtétére vitt
46) a lány, aki beugrott Slash elé
47) Strawberry - a mániákus vegetáriánus
48) random lány, akit Marshallnak  kellett vigasztalnia a szakításuk után
49) random lány, akit Marshallnak  kellett vigasztalnia a szakításuk után
50) Royce - a lány a pakkal
51) Cindy barátnője a bárban
52) Zoey
53) Becky - Boats boats boats
54) Honey - Zoey unokahuga
55) lány, akit a magazin címlapfotójával szedett fel
56) lány, akit a magazin címlapfotójával szedett fel
57) az extrém duci lány
58) a lány, aki ígéretes volt, míg a többiek utána nem néztek facebookon
59) a lány, aki ígéretes volt, míg a többiek utána nem néztek facebookon
60) Janet - a lány, akit megpróbált nem felkeresni facebookon
61) A Weird Al rajongó
62) Maya - akit a hurrikán alatt csíp fel
63) random lány  a részeg vonaton
64) a lány, aki Robinra emlékezteti a randin
65) a lány, aki Robinra emlékezteti a randin
66) a lány, aki Robinra emlékezteti a randin
67) a lány, akinek 8 vagy magasabban kell lennie, de sajnos csak egy gyenge kettes
68) Carly - a 20 éves lány, aki arra bukik, hogy Ted "öreg"
69) Jeanne - az őrült lány
70) random lány, akivel a Playbook által randizik
71) random lány, akivel a Playbook által randizik
72) az ügynök, aki Barney lakását árulja
73) Liby - az esküvőszervező
74) Cassie - a bajos lány az esküvőn
75) Tracy

75 nő.
75 sztori, több esetben többször is vissza-vissza térve (Robin, Victoria, Slutty Pumkin).
Ted egy ribi, lássuk be, nem egy érzékeny, szeretetéhes imádnivaló plüssmackó, hanem valaki, akit a sarokba állítanék büntiből, de csakis miután lefuttattam rajta egy std panelt.

Hajléktalan gazdagok

Van abban valami radikálisan ironikus, ahogyan az iskolánk diákjai a hajlétalan lét problémáira hívják fel a figyelmet.

Akik lusták visszaolvasni, és nem tudják, mi merre hány méter, annak itt a gyorstalpaló: ez egy magániskola, évi 35ezer fontba kerül itt tanulni (nagyjából az évi teljesn fizetésem duplája, összevetésképp).
Aki itt tanul, annak tehát van mit  tejbe aprítani, és gyerekek által igen eredményesen lehet az amúgy átlag teljesen indiferens szülőket mindenféle tandíjon túli segítségekért tejelni - azon felül, hogy nem árt a gyerekeknek sem egy kis perspektív tágítás.
Ezeknek a gyerekeknek amúgy sem csak abból áll az élete, hogy reggel bemegy suliba, délután kijön, megírja a házi feladatát és kimegy homokozni az udvarra.
Nem.
Tele vannak kötött sport eseményekkel (olyan nincs, hogy nem sportolsz, mit képzelsz magadról), kötelező misével reggelente, jótékonysági munkával (idősotthon látogatás, ételosztás, kampányolás), túrák, kirándulások, maratonok, előadások, színházdarabban való szereplés, stb. - nincs kibúvó.

Az egyik ilyenből, nevezetesen a különböző jótékonysági szervezetek munkája mellett való kampányolásból jócskán - és szívesen! - kiveszik a részüket. Időről időre csinálunk valamit, kollektíve: A mellrák elleni  küzdelem jegyében rózsaszínbe borítjuk az iskolát, a sri lankai gyerekek javára koplalunk, a zaklatás elleni küzdelem jegyében felemás zoknit hordunk, és mint múlt héten - a hajléktalanok életére való tekintettel, kint csövezünk a szabad ég alatt.

Ennek keretében a gyerekeknek van kb 3-4 napjuk, hogy összegyűjtsenek maguknak innen onnan karton dobozokat, majd abból napnyugtakor bungit építenek maguknak, és abban töltik az éjszakát a suli udvaron, miközben a bevonzott szponzorok pénzét egy, a témában lelkesen tevénykenykedő jótékonysági szervezetnek adjuk. Szuper. A gyerekek élvezik, mert egy estét mindenki kibír egy összetákolt kempingben, a szülőknek mindegy, nekik az adomány úgyis apró pénz, a szervezetnek eszenciális, mert csak adományokból tartják fenn magukat, az iskola dolgozóinak meg.... jó nagy szívás az egész. :D mert hogy nem hagyhatsz magára száz meg száz kékvér növendéket a szabad ég alatt, mikor nap közben az iskolában mágneskapukkal meg számzáras ajtókkal vigyázunk rájuk. Itt biz valakinek egész éjjel vigyáznia kell rájuk, és nyilván minél többen, annál jobb.
Félre ne értsetek, engem meg se kérdeztek, én ebből úgy ahogy van, kimaradtam, de maga a jelenség szerintem tök érdekes, látni ezt a sok kis újgazdag palántát kartonvárost építeni, majd egy éjszakára belakni, ha esik, ha fúj.

Miért mindig a KÉK - LILA?

Valahogy, valamiért kísért engem a laborban a lila szín.
Ha Leishman festékről van szó, ha kristály violáról, ha metilén kékről, az hótziher, hogy falra, padlóra, arcra, kézre, ruhára löttyen.

A héten baktériumok Gram festéséhez készítettem elő az egyik festéket - kristály violát - ami egy annyira nagyon nagyon potens, alkohol alapú festék, hogy félelmetes.

Röviden összefoglalva a dolgokat, nem, nem jön le. Le kell vedleni.

Élni akarás fiolában

Karácsony előtt valamikor körbejártam a tanszéken, és megnyirbáltam a Peperomia növényeimet, hogy dugványozással felszaporítsam őket, miután az előző ebbéli kísérletem parádés növényszaporulattal végződött.

Valamiért - minden tanulmányom ellenére - nehezemre esik elképzelni, hogy egy levél hogyan képes regenerálni egy egész növényt (vagy inkább túl nagy feladatnak vélem egy picike levél számára, kicsit mint Frodo és  a Gyűrű esete), mégis a gugli azt mondta hogy ilyen típusú növényt levéldugványozással szaporítunk. Én azért a biztonság kedvéért hajtásokat is nekiálltam gyökereztetni, de nagyjából 40 fiolányi levelet is vízbe dobtam.

A minap, mikor próbáltam pipettával feltölteni őket, óvatosan, nehogy megzavarjam a törékeny kis gyökérkezdeményeket, láttam, hogy valami zöld maszat van a levélnyél alján, a növőben lévő gyökérkéim mellett.
Szaladtam a nagyító lencséért, hogy aztán teljesen ledöbbenve ezt lássam:

Ez talán egy ép elmeállapotú, nem botanikus lelket nem hat meg, de engem teljesen lenyűgözött.

Rögtön írtam is az egyik tanárnak, P.-nek, - aki a karfiolos klónozós gyakorlat félresikerülte után kénytelen volt beérni annyival, hogy megkérte a diákjait, hogy higgyék el neki, hogy kis cafat növényből képes egy egész növény regenerálódni, - hogy azonnal mutassa ezt meg a gyerekeknek.

Számomra ez a teljesen lenyűgöző a növényekben. Ez a végtelenül konok élni akarás, és növekedés, annak dacára, hogy teljesen passzív elszenvedői a környezetük változásainak.

Maga a tény pedig, hogy a suli hagyja, hogy ilyenekkel játsszak, nekem kb mindent megér.
Hjajj, imádom a munkám :)

Gabona körök a karfiol klónok mezején!

Meg nem mondom melyik évfolyamban, de az egyik nem túl öreg évfolyamban tanulnak a gyerekek az élőlények plaszticitásáról.

És miért is ne, van is egy gyakorlat, amivel ezt kintűnően lehetNE demonstrálni, már ha néhanapján működne.
Sosem működik amúgy.
Soha.

A gyakorlat lényege az, hogy karfiolt klónozunk.
Bármilyen durván is hangzik, azért ne csokizzuk össze a gatyánkat, roppant egyszerű dologról van szó.

Viszont kapóra jön, mert két dologról is tudok beszélni ennek kapcsán.

Az egyik az a kémiai vegyületek angol neve, azaz hogy mi dönti el, hogy ezeket mégis hogy kell kiejteni. És ki, milyen jogon ítél el, amiért én nem tudom kiejteni őket   :)

Nagyon megszenvedek mind a vegyület-, mind a latin nevekkel.
Ma pl jácintokat ületettem át, amit úgy adtam a Helen tudtára, hogy "megcsináltam a hjá...hájááá...hijjáááá....jááá....hájászin....hjászintusz cserepeket". Hijá-hájjáztam ott neki percekig, mire a végén így sem értette mit akarok, úgyhogy rá kellett mutatnom kézzel.

Nekem ez az angolosított latin nomenklatúra az agyamra megy. A élőlények latin nevén túlmutatóan a sima mindennapos bioszos szakzsargon is gondot okoz. Hogy ami uterus az juterusz, ami enzim az enzájm, ami homozigóta az hömözájgót, és a többi és a többi. Tök egyértelmű, mégis ha ki akarom mondani, meg kell akadnom előbb, hogy végig gondoljam hogy most merre is tekerjem a nyelvem.
De a kémia.....
A KÉMIA...!
Mert amikor kézbe veszem a gyakorlati segédletet, és azt mondja nekem, hogy legyek oly kedves, használjak sodium dichloroisocyanurate -t, akkor büszkén mondom, rendre az a reakcióm, hogy  anyádat ne használjam?

Megpróbálom kiejteni?
Meg én!
Sikerül?
Nem.
Odaviszem Helenhez.
Ki tudja ejteni?
Nem.

Akkor mégis mit várok magamtól, de úgy őszintén? Ha még az lenne, hogy nátrium dikloroizocianurát, még arra is pislognék, hogy most milyen jellegű dinoszauruszról is van szó, de négy-öt nekifutásra legördülne a nyelvemről.

Hát... talán majd egy nap.


A másik dolog a karfiolokkal kapcsolatban, hogy pont mielőtt megszabadultunk volna a sikertelen végtermékektől, az egyik fiolában ezt láttam:

Teljesen nyilvánvalóan, mikor a tanár, a technikus és a gyakorlati segéd egyszerre azt üvölti az arcodba, hogy dolgozz sterilen, ez a gyermek azt mondta, hogy "majd én azt jobban tudom, jó?", és befertőzte a mintáját.
Ami úgy 100-ból 87 alkalommal simán előfordul.
Viszont ahelyett, hogy a táptalajon tisztességes penész réteget növesztett volna, valahogy sikerült neki koncentrikus körökben növeszteni a kis gombáit az amúgy sikertelenül klónozott karfiol darabjai mellé, ami nekem totál érthetetlen.
De legalábbis tuti, hogy ilyet még nem láttam soha.

Mintha apró gabonakörök lennének :)

Vizes VB az ablak alatt

Máté barátom a napokban igen bölcsen rávilágított a tényre, ami valahogy nekem fel sem tűnt: hetek óta nem sütött a nap.

Néha elő-elő bukkan ugyan 5-5 percre, de azért a foton áradatért mindig menten kárpótol minket úgy 4-5 órányi fostos szeles jégkásás eső.

Az átmeneti épületünk parcelláját pedig a jelek szerint valahogy elszámolták a földmérők, mert sehogy nem vezeti el a vizet. Igaz, nem vagyok biztos abban, hogy vízelvezetőnek akarták tervezni, lévén az épület kb 40 cm magas lábakon áll. Mintha legalábbis árapály zónában lennénk.
Bár, az utóbbi időben, ha kinézek az ablakon, úgy is érzem, mintha ott lennénk.

Az irodából kinézve ezt látni.
Ami azért vicces, mert mikor évekkel ezelőtt megépítettéék a sport centrumot a suli mellé, ment a vita, hogy 25 méteres, vagy rendes nagy olimpiai úszómedencénk legyen.
És ugyan a 25 méteres mellett döntöttek végül, mégis úgy fest, hogy fenn az égben elrendeltetett, hogy legyen egy 50 méteres is.
És ahogy a dolgok kinéznek, még 2 hét eső, és meg is lesz.

F-f-f-f-fffhhhhhh - FAGY.

Én kezdem feladni most már a harcot a hideg ellen.
Nincs az a mennyiségű ruha réteg, ami megvédene a reggelente tomboló, orrba felkúszó darázscsípés érzést kiváltó, lélegzetvétellel csontig hatoló, ropogós hideg ellen.

Na de Rami, mégis hány fok van, hogy így hisztizel? - kérdezhetnétek.

Átlag?
Kábé 8.

És igen, folyton megkapom munkában, hogy de hát nálatok sokkal keményebbek a telek, nem?
És de.
Emlékeszem mínusz 17-20 fokokra is, arra mégsem, hogy vacogva fekszem, vacogva kelek, remegve lépkedek munkába menet.

A különbség a vízben keresendő, mára rájöttem.

Nem hiába mondja a magyar, hogy "csonttá fagy" valami. Mert száraz, kemény hidegek vannak otthon, nem úgy mint itt, ahol nulla fok alá alig megyünk, téligumit szinte senki nem vesz az autójára (igaz, ha mégis leesik két pille hó, megáll az élet), viszont a párás levegő miatt a hidegérzeted sokkal durvább. A levegő folyton nehéz, sosem felszabadító/jóleső érzés egy nagyot sóhajtani, főleg nem akkor, amikor ennyire sokat kacérkodunk a nullás számmal a hőmérőn. 

Mégis, ma reggel a rituális vacogásom közepette, ahogy gyalogoltam a suli felé, megálltam megcsodálni a napfelkeltét.
Az évnek ebben a szakában pont akkor érek a campuson lévő nagy sétányra, mikor a nap épp kibukkanóban van a kápolnánk tornya mögül, narancssárgára maszálja az eget, könnyet csal a szemedbe (no nem azért mert annyira megható, hanem mert annyira szembe tűz), miközben az egész park és a rugby pályák hófehérek a reggeli zúzmarától.

Tud ez szép lenni, csak ki kell látni a 3 sapka alól, hogy észrevegyem néha :)

A legeslegújabb kis földlakó :)

Tudja meg az egész világ, nagynéni lettem, és jelen pillanatban ennél nagyobb csoda nincs a világon!!!!

https://www.youtube.com/watch?v=5FlGtUWgUD4

Szia Izabella <3