Meggyóntam. Akkor rendben vagyunk?

Az előbb olvastam egy cikket, ami annyira kiidegelt, hogy alig tudom szavakba önteni.

Az említett Index cikk arról szólt, hogy 1880 ausztrál származású különböző szintű vallási vezető évtizedeken keresztül több ezer gyerek bátalmazásáért felfelős, egy relative új nyomozás eredményei alapján. A felhívás után több, mint 15 ezer ember állt elő a történetével, amiben bevallotta, és a cikk szerint bizonyította (??) hogy ez meg ez a nővér/atya/szerzetes/nevelő stb erőszakoskodott vele. TIZENÖTEZER élet tönkretéve, 15ezer megnyomorított gyerekév.

Hát a pofámról leszakad a bőr.

Ami mégjobban elfacsarja a szívem az meg az, hogy ezek többsége bentalkásos iskolák, árvaházak, vallásos neveldék pöcegödrében történt. Árvaházak, értitek? Meg iskolák! Helyek, ahová azért küldenek, hogy biztonságban légy, és olyan nevelést kapj, ami erkölcsileg hozzásegít majd egy egészséges felnőtt élethez.
Erre tessék?

"Pont azok az emberek tettek tönkre, akiknek meg kellett volna védeniük."

És ezekről a helyzetekről hallunk/hallottunk már, évek óta jönnek elő, hogy a papok és a ministráns fiúk. Majdhogynem röhög is rajta a társadalom (hogy mi???), de valahogy mindig a szőnyeg alá söpri. És ha van néha egy-egy pápa, aki meg foglalkozna a megoldással, arra azt mondják, hogy megosztó, és hogy túlságosan felzargatja a dolgokat, miért nem lehet a hagyományokat békén hagyni.

Ami maximálisan kiverte a biztosítékot nálam, az a melbourne-i érsek reakciója volt arra a kezdeményezésre, hogy 1) szüntessék meg a papok cölibátusát 2) oldják fel a gyónási titoktartást. Szerinte ez teljesen ki van zárva, ilyet nem lehet csinálni.

Erről szeretnék egy kicsit most háborogni.

A kezdeményezés alapból szerintem progresszív: ha a papok nincsenek cölibátusra kényszerítve (kényszerítve? hogy lehet azt egyáltalán? ki fog fegyvert a fejükhöz, hogy nem rosszalkodjanak?), akkor mondjuk a kedves nejükkel élhetnék ki magukat, nem pedig tesztoszterontól szétpukkanó alsonadrággal járva-kelve taperolnának olyan ártatlan, ilyen szempontból öntudatlan áldozatokat, akik nem értik, mi történik, ezért legtöbb esetben inkább nem is beszélnek róla.
Továbbá, ha mégis történik ilyesmi, akkor ne legyen letudva azzal, hogy beülök egy kisszekrénybe egy másik pappal, elmondom neki, mit csináltam, ő meg megkér, hogy mondjak és 3 miatyánkot, és gond letudva.

Én magam is katolikusnak lettem nevelve.
Én is gyóntam.
Már akkor sem értettem, hogy működik ez az egész. Nem láttam benne semmi titokzatosat, misztikusat, semmi feloldozót. Csak a hárítást.

Egyszer, mikor kisebb voltam, elloptam egy narancsot a szomszédéktól. Nagyon vágytam az ízére, és nekünk nem volt otthon. Eltettem, hazavittem, betettem az íróasztalom fiókjába, és vártam a tökéletes pillanatot, hogy megehessem. Kicsit el is feledkeztem róla.
Egyszer, mikor anyukám az asztalomnál állt, megérezte a rohadó narancs szagát, kinyittatta velem a fiókot, és megkérdezte, honnan van a narancs. Mondtam - hazudtam - hogy akkorból, mikor legutóbb narancsot vettünk - holott nem is emlékeztem rá, mikor volt az, talán előző évben. Anyukám persze átlátott a hazugságomon, és kihúzta belőlem, hogy a szomszédéktól csentem el. Átküldött, hogy álljak eléjük, és ismerjem be, hogy mit csináltam, és mondjam meg nekik, mennyire szégyellem magam. Így is tettem, leégett a pofámról a bőr, és mikor hazamentem, sőt napokkal később is szégyelltem magam. De aztán sokkal jobban éreztem magam.

Valami hasonló érzésre számítottam akkor is, mikor elsőáládozás előtt először vettem részt gyónáson. Nagyon izgultam, remegtem, mint a nyárfalevél, attól, hogy egy idegen bácsinak el kell mondanom a legszörnyűbb dolgokat amiket valaha tettem (mert baromi sok szörnyű dolgot tettem ám 10 éves korom előtt, na de mindegy). Beültem a szekrénykébe, ahol volt egy kis rácsos ablak, mögötte a pap bácsi, előttem pedig egy fecni papír a falra ragasztva. Ültem ott, hogy....és most? Mire mondta a plébános úr, hogy olvassam a papírt. Próbáltam halkan, nehogy a kint ülők hallják azt a rengeteg aljasságot, amit beismerni készülök.
Konkrétan olyan volt, mint egy ilyen behelyettesítős kérdőív. "Én (név), most isten és ember szeme előtt most aztán aztán nagyon bevallom, hogy a legutóbbi gyónásom óta (dátum) ezt és ezt a bűnt követtem el". Alatta pedig a 10 parancsolat, hogy nehogy kifelejtsek valamit. Ismertem a tíz parancsolatot, mégsem találtam meg például azt, hogy "hülyének neveztem a tesómat", ami miatt a legrosszabbul éreztem magam. Tehát beismertem a bűneim kb felét, ami a 10 parancsolat szerint is bűn, mire a pap unott hangon elmondta, hogy emberek vagyunk, vétkezünk, ez van, ezt kell szeretni, mondjak el 5 üdvözlégyet meg 5 miatyánkot most rögtön az oltárnál, és isten vélem, ő most ezennel feloldoz.
Az égvilágon semmit nem éreztem. Gondoltam majd ha elmondtam az 2x5 imát, jön a csoda.
De nem jött a csoda. Nem éreztem magam könnyebbnek vagy tisztábbnak.
Csak azon gondolkoztam, hogy attól, hogy a pap bácsi most tudja, hogy elloptam a narancsot, és hogy hülyének neveztem az Istit, attól még a szomszédéknak nem lesz több narancsa újra, és az Isti sem fog megbocsátani.

És ez a bajom a mai napig a gyónással.
Nem értem, hogy attól, hogy ELMONDOM valakinek, hogy mit tettem, hogy segítek azon, aki ELLEN tettem. Tudjátok... még ebben a világban.

Mikor anno hittanon a gyónásról és a gyónási titoktartásról beszéltünk, feltettük ezt a kérdést a papnak: mi van, ha valaki meggyónja, hogy megölt valakit? A pap akkor sem mondhatja el senkinek?
Mire azt mondta az atya, hogy nem, nem mondhatja el senkinek, de annyit tehet, hogy a feloldozás zálogaként azt mondja az illetőnek, hogy adja fel magát a redőrségen.
Úgy gondoltam, ez így nagyjából fair, de mégis éreztem, hogy valahol sántít a dolog, de annyi idősen nem értettem, hol.

"Melborune érseke, Denis Hart azonban sérthetetlennek és megtörhetetlennek nevezte a gyónási titoktartást. Megoldásnak arra az esetre, ha valaki gyónás közben árulja el, hogy gyerekeket zaklatott, azt látja, hogy a gyóntató próbálja meg rábeszélni az elkövetőt, hogy a gyóntatófülkén kívül is vallja be bűnét - mondjuk a rendőrségnek. Az érsek korábban azt is állította, hogy ő még a börtönt is vállalná, ám sosem törné meg a titoktartási esküjét"

Bocsájtassék meg nekem, de hogy képzeli? Nekem, mint civil embernek, ha egy másik civil elmondja nekem, hogy tucatjával erőszakolja a gyerekeket és dönt nyomorba életeket, kutttya kötelességem ezt jelenteni, másképp bűnrészességért, annak elhallgatásáért, ugyanúgy bajba kerülhetek.
Az egész úgy néz ki, mintha a klérus ezen tagjai egymás markába röhögnének afölött, amit tettek, mondván, nekik úgysem kell felelniük a törvény előtt, elég, ha isten előtt felelnek, és senkinek sem kell megtudnia. Szegény gyerekkel meg lesz, ami lesz, ez innentől nem az ő gondja?
Nem akarok belemenni vallási hitvitákba dogmákról meg hitről, de ha valaki egy varázskönyvből veszi az élet szabályait, az hogy hatalmazza fel arra, több és más dolgot ússzon meg a törvény színe előtt, mint én?
Megpróbálja rábeszélni?
MEGRÓBÁLJA?

Sajnálom, de szerintem ez végletekig elfogadhatatlan, és egyáltalán nem elég.

In your face, M.!

A téli szünet előtti egyik utolsó napon az iroda/teázó/tanári szoba helyiségben ültem a fotelban feltett lábbal teát kortyolgatva a többi, hozzám hasonlóan éppen nem épp hasznos munkát végző technikussal, mikor felröppent egy költői kérdés.

Hadd meséljek arról, hogy hogy telnek általában ezek a teázások, és miért utálom őket.

A tea/kávé szünet szent és sérthetetlen nálunk, mint ahogy azt el is lehet várni egy brit munkahelyen. Délután öt van, és még nincs bekapcsolv a vízforraló? Mindenki essen pánikba!

Nem, de komolyan. Munkakezdés előtt kávé.  9kor kávé. 11kor kávé. Fél egykor ebéd, aztán kávé. 3kor tea. 5kor tea.
Köttttttelező jelleggel, minden nap. Az elején rendesen remegtem a koffeintúladagolástól.
Ha valami okból kifolyólag túl elfoglaltak vagyunk, és ezek közül valamelyik szeánsz kimarad, máris jön a nyafi, hogy mennyire túl vagyunk dolgoztatva (amúgy nagyon nem).

Ha még eddig nem mutattam be a technikus hadsereget, most megteszem, hogy lássátok, mi fáj benne annyira.
Kezdjük a kémiásokkal: Ott van Lisa (39), a fő technikus, aki mindannyiunk szószólója a vezetőség felé, a legképzettebb köztünk, és a legdurvább eltökélt-határozott nő, aki megy a feje után mint egy tank, háztartást vezet, gondoskodik a fogyatékkal élő gyerekéről, egyengeti a férje karrierjét, éppen ezért csakis és kizárólag telefonnal a kezében/fülén látni, és ő marad el legtöbbször a szeánszokról.
Ott van aztán Linda (60), akinek most mennek férjhez a lányai, határozott, de végletekig komolytalan nő, aki imádja hallani a hangját és bárkit bármikor képes zavarba hozni, hogy ezért cserébe az ő poénján röhögjön a társaság.
Ott van Jo (39), a 3 kisgyerekes anyuka, aki annyira nagyon sevenoaksi-i anyuka, hogy képletet lehetne rá írni. Jöhet minden ami közösségi program, ingyen cucc, gyerekműsor, kézműves vásár, könyvklub, hidrogén haj, két városi terepjáró.
Ott vannak aztán a fizikusok.
Matthew (62?), aki nem csíp, és bevallottan azért, mert nem tartozom oda, és nem kéne ott lennem és kész, aki szerint a Brexit vicces, az, hogy kipaterolhatnak az országból igazolja, hogy mennyire nem kell engem komolyan venni, félbeszakít, ha beszélek, nyilvánosan gúnyt űz belőlem és kinevettet a kollégák és a tanárok előtt - amivel kapcsolatban úgy döntöttem, én leszek a felnőttebb, és annyiban hagyom, nem adom meg neki a győzelemittas mámort amire vágyik, amiért képes megszégyeníteni egy nála hátrányosabb helyzetű kollégát. Biztos sokat csúfolták az iskolában régen, vagy mittudomén, hadd élje ki magát. Ja és elaltattatta a kutyáját csak mert néha elszökött. Szóval nem, nem plátói a kapcsolatunk, inkább részemről is színtiszta kétoldalú 20 lépés távolság.
Rod (60?), egy csöndes, szakmailag olyan "minden mindegy" technikus, aki bejön, megcsinálja, amit muszáj aztán hazamegy. Már-már csodával határos sebességgel hadar, mindenféle ajakmozgás nélkül, tehát a szájról olvasás lehetőségét is buktam, ha kommunikálnunk kell. Rendes, kedves, de távolságtartó.
És aztán ott van az én közvetlen kollégám, Helen (63), akiről már mindenki tud mindent.


Na most leltározva ezt a társaságot, látszik, hogy nem sok olyan metszete az univerzumnak, ahol én és ők érdembeli beszélgetéseket végezhetünk. Aki korban közel áll hozzám, az társadalmilag előrébb tart, mint én, és semmi másról nem tud/akar beszélni, mint a gyerekeiről, ami magában nem baj, de velem az totális zsákutca. A másik fele a társaságnak meg azzal üi el az időt, hogy nosztalgiáznak. Emlékeztek arra a rádió reklámra a 60as évekből? És az a sorozat 1987-ben? És a divat akkoriban? Rami mondd csak, milyen volt nálatok '89?
És hasonlók.

Egy ideje már feladtam, valahogy kifejlesztettem a képességet, hogy teljes mértékig kizárjak minden fehér zajt amiről magyaráznak körülöttem, mondván, így se úgy se tudok majd hozzászólni, és inkább bárgyún tekintek ki a fejemből, kicsit, mintha nyitott szemmel aludnék arra a 15 percre. Kis feltöltődés.

Aztán ezen a jeles délutánon, valaki megkérdezte Matthew-t, hogy min gondolkodik ennyire, mert nagyon törte valamin a fejét.
Aztán mondta, hogy azon, hogy miért van az, hogy ha egy távoli fényforrásból (mondjuk csillagból) a fény állandó sebességével közelít hozzám egy fénysugár, annak Doppler-féle eltolódási mintái lesznek.
Mire felpattant a szemem.
Először az egyik tanár magyarázott/kérdezett valamit, hogy mert a közeg, meg mert hogy fénytörés, meg ilyenek.
Aztán mikor befejezte, mondtam, hogy azért van benne eltolódás, mert a fényforrás is mozog. Aztán belementünk egy fél lélegzetvételnyi relativitásba, ahol sziklaszilárdan megálltam a helyem Matthew kérdései előtt, a tanár pedig igazat adott nekem.

Levegőt se mertem közben venni, és vadul arra fókuszáltam, hogy el ne terüljön az arcomon valami önelégült vigyor, úgyhogy inkább elmentem bögrét mosogatni, és hagytam hogy elöntse az adrenalin az agyamat, és hogy végre úgy érezzem, volt értelme elolvasni azt a kb 20 könyvet.
Az a bajom ezzel a témakörrel, hogy akárhányszor újra és újra tanulom, vagy más megközelítésből olvasok róla, értem, és átlátom. Aztán ha Shaun egy héttel később azt kérdi, hogy működik a relativitás ? (mert kell neki egy játéktervhez) - akkor meg állok mint hörcsög a sivatagban, hogy dunsztom sincs hogy kezdjek egyáltalán neki anélkül, hogy elbizonytalaítanám saját magamat, nem beszélve róla.
De úgy látszik, végre csak a fejemben maradt, és nemhogy Shaun, de egy olyan kolléga előtt bizonyítottam hogy nem vagyok segg hülye - ráadásul egy tanár igazolásával - akinek nagyon nem ártott már az arcába tolni, hogy felhagyhatna már a lesemmizó modorával.... ami egyébként meg is történt, azóta már kétszer röhögtünk együtt egy viccen, és egyszer a véleményemet is kikérte az egyik kísérletével kapcsolatban.

PROGRESSS!!!!!! :)

Képtelenség....

 ... felmelegedni ebben az időben.

Esküszöm, a csontjaim jéggé váltak, és belülről kifelé sugározzák a hideget.
Mára odáig fajult a helyzet, hogy a 3 pulcsi, sál, forró ital a standard lételem a lakásban, fűtés ide vagy oda.
Szerintem hüllő vagyok és teljes mértékben a környezet hőmérsékletétől függ az enyém. Vagy a környezet látványától. Vagy a süvítő jeges szél hangjától.... Ki tudja.

Hol van még a május....

Így spórolj a joghurton

Mai adásunkban elmondom nektek, hogy spóroljatok a reggeli joghurton.
Engem kb sokkolt azt, hogy ezt kb senki nem csinálja otthon (nem, én sem), pedig legyünk őszinték, csak egy icipici idő és energia kérdése.

A helyzet pedig a következő.

Joghurtot annyira könnyű otthon csinálni, hogy suliban, vödör szám gyártjuk mostanában, 12 éves kis bugrisokkal.

Merthogy a joghurt nem más, csak tej beoltva egy kis joghurt kultúrával.

Az igazság pedig az, hogy ha egyetlen egyszer életben veszel egy pohár élő joghurtot, soha többet nem kell venned többet.
Az eljárás pofon egyszerű: felmelegítesz egy pohár zsíros tejet olyan 84 °C körüli hőmérsékletre, majd hirtelen lehűtöd (hideg vízbe teszed a poharat), majd hozzáadsz egy kanál élő joghurtot, letakarod, és a következő hat órára meleg helyre teszed. Ettől aztán az élő joghurtban lévő élő bacik mint az őrült nekiállnak szaporodni, és joghurttá varázsolják neked az egész pohár tejet.
Ennyi.
Kész.

A következő adag joghurthoz pedig használhatsz a most megtermelt joghurtból egy kanálnyit. Olvassatok utána, ha érdekel. Az ízesítés pedig természetesen csak rajtatok áll. Mehet bele friss gyümölcs, méz, vanília, akármi :)

Ha érdekel titeket, olvassatok utána. Van többféle verzió is, ahol tejport is használnak, az biztos segít valamit a szuper állag elérésében. Engem tökre meggyőzött.

Ami pedig ráadásban tetszik a dologban, az az, ahogy a következő órán tesztelik a joghurtot cukor- és fehérjetartalomra. Ehhez Benedict és Biuret oldatot adnak az elkészült joghurthoz, és sima tejhez is, és csoda csoda színreakciókat kapnak.
Ez a tegnapi pasztell-szivárvány joghurt teszt:

Arról nem is beszélve, hogy finom friss joghurt illat szállingózik a technikus laborban egy egész hétig :) Nyami :)

Boszorkánykonyha!

Úgy megtetszett ez itt, amit begurítottam az egyik gyakorlatra a kis trolimon, hogy jól megmutatom most nektek.

Én csak boszorkánykonyha gyakorlatnak hívom. Mások úgy hogy bakteriális rezisztencia vizsgálat. Az első sokkal jobban hangzik. 

A gyakorlat lényege, hogy a népi gyógyításban, közhiedelemben kedvelt gyógyhatású készítményeket alávessük némi kivizsgálásnak, és levonjunk belőle fontos konklúziókat, főleg így megfázás szezonban.

Úgy néz ki a gyakorlat, hogy én egy héttel előtte már elkezdek rá készülni. Lefőzök egy lavór táptalajt, ami direkt úgy van kitalálva-összekotyvasztva, hogy azon a lehető legkedvezőbb körülmények uralkodjanak egy baktérium kolónia számára (kaja, pia, buli, minden).
Ezután sterilizálom a táptalajt, és steril körülmények közt kiöntöm kis petricsészékbe, hagyom, hogy lehűljön, szilárd kocsonyává szilárduljon, majd egyenként címkézem őket, és a szintén előre beoltott (figyeled, mint a Stahl konyhája, tartod a lépést?) baci törzsekkel inokulálom a csészéimet. Ez semmi másból nem áll, minthogy egy egyetlen baci törzset tartalmazó tápoldatból cseppentek egy picit a csészémben lévő táptalaj felszínére, majd szétkenem az egészet, hogy egy frankó kis baci-pázsitot kapjak. Kvázi ez az, ahogy egy mikrobiológus vajas pirítóst ken.

Sokat olvasott versenyzőink tudják, hogy baktérium és baktérium között óriási különbségek vannak, ezek közül pedig az egyik legkiemelkedőbb a gram+ és a gram- sejtfalú bacik közötti különbség.
Ezeknek megfelelően egy gram negatív bacira csak bizonyos antibiotikumok hatnak, míg ugyanezen  készímények a gram pozitív bacikra teljes mértékig hatástalanok, és vice verza.
E kettő tényezőt fogjuk most tesztelni, így mindkét fajtából van képviselőnk: a mindenki által kedvelt E. coli és a Bacillus subtilis - készül tehát 20-20 csésze mindkét törzsből.
Inkubátorba teszem őket egy-két napra, pöpec kis 37 fokos testhőmérsékletre, amin ezek a kis rohadékok tobzódni szeretnek, és már mehet is a gyakorlatra.

Innen onnen, boltból, kertből, út széléről pedig beszerezzük az annyira kedvelt és széles körben használt "antibiotikumokat".

Ma hoztunk: fokhagymát, mézet, fogkrémet, teafa olajat, rozmaringot, kakukkfüvet, majorannát, mentát (lásd fent), és szereztünk egy szuper, rendes, különböző gyógyszertári antibiotikumokkal átitatott kis korongot is.

A természetes alapanyagokat mozsárban összezúzzuk, kicsit nedvesítjük és pici, előre kivágott kis itatóspapír korongokat mártunk bele.

A gyakorlat lényege, hogy ezeket a természetes és "nem"természetes lemezkéket a baktérium pázsitunkra helyezve és inkubálva, elvileg azt láthatjuk majd, hogy az antibiotikus hatású készítményeink körül szépen körben-körben-karikában elpusztulnak a bacik - ezek a hatásos gyógyszerek.

Ez a készen vásárolt "profi" antibiotikum lemez, és néhány pötty körül szépen karikában kipusztultak a bacik

Ez pedig az, ahogy a természetes, saját készítésű kivonatokból származó minták festenek 

Az ezévi eredményekre még várunk, de annyit bizton állíthatok, hogy a tavalyi nyertesegyértelműen a fokhagyma volt, úgyhogy részemről én beszereztem néhány fejet a nátha szezon elején ;)

Hogy mit tetszik?

Amikor azt mondom, változatos a munkám, azt nem úgy értem, hogy sosem unatkozom.
Elég sokat unatkozom, hogy őszinte legyek, de ha már őszinteség: semmi komolyabb problémám nincs azzal, ha órabérben kell unatkozni.

Azt hogy "változatos" úgy értem, hogy soha de soha nem volt még két nap, ami ugyanúgy telt volna... de még csak két gyakorlat sem, amit ugyanúgy kellett volna előkészítenem. Hiába van egy standard eljárás, minderre van 8 biológia tanár, akik mind szeretik egy kicsit maguk képére formálni az órát és a gyakorlatokat.

Vannak napok, mikor rengeteget mosogatok.
Vannak napok, amikor egész nap csak ki-be kapkodok dolgokat az autoklávból és vadul sterilizálok.
Vannak napok, mikor órákat töltök az üvegházban, átültetem az atyaúristent is, virágföldet, homokot, tápoldatokat és vért-verejtéket nem sajnálva babusgatom-becézgetem a növényeket mindenféle kézikönyveknek ellentmondva, mert "majd én azt jobban tudom".
Vannak napok, amikor épp nincs mit tenni, ezért mikroszkópokat szedek szét és pucolok, vagy akasztókat varrok a laborköpenyekre.
Vannak nepok, mikor táptalajokat főzök-öntök megállás nélkül, és baktériumkultúrákat növesztgetek.
Vannak napok, mikor könyveket fóliázok.
Vannak napok, mikor egész nap fél mikrolitereket pipettázok konok eltökéltséggel.

És vannak napok, mint a mai, mikor próbálok megbízásra 12 műpéniszt vásárolni olcsón, úgy, hogy az iskola netes hálózata tiltja a szexuális tartalmakat *

*(szaporodás és fogamzásgátlás órára természetesen).

Brexit ellen Health&Safety-vel!

Most, hogy nagyjából minen másnap egymásnak ellentmondó hírek jönnek ki a Brexittel kapcsolatban, bevándorló legyen a talpán az, aki nem pánikol.
Belém az csapta az első ideggörcsöt, mikor olyan hírek röppentek fel, hogy keresethez fogják kötni az itt tartózkodást. Értsd: ha elég sokat keresel, ergo elég sokat adózol, maradhatsz. Mi kell ahhoz, hogy sokat keress? Hogy képzett szakember vagy akadémikus légy. Amit egyébként megint csak kimondtak így: a minőségi, képzett munkaerő maradhat.

Lehet arról vitatkozni, hogy ezek a hírek közül melyiknek van jogalapja, vagy hogy mi az amit ténylegesen be lehet vezetni, és mi az, aminek a felvetése is nevetséges.
A baj az, hogy ilyen helyzet a történelemben még nem volt, így senki a földkerekségen nem tud neked jogtanácsot adni, hogy most végülis mi az amire legyinthetsz, és mi az, amit komolyan kéne venned.

A nagy dilemma számomra most jelen pillanatban az állampolgárság kérdése. Olyan szépen hangzik az, hogy aki a Brexit életbe lépésekor már 5. éve tartózkodik az országban, megkaphatja az állampolgársgot. A többiek pedig maradhatnak, míg letellik az 5 év, és utána folyamodhatnak érte.
Ez csodaszépen hangzik, de azt sajnos elfelejtik hangoztatni, hogy az állampolgársági bizonyítvány nem hullik csak úgy be a postaládákon.
Folyamodni kell érte, és ha fogtál már drága papírfecnit a kezeid között, akkor ez mindenképpen a top10-ben van, hiszen a formanyomtatvány, amit ki kell tölteni az állampolgársági igényléshez, nagyjából ezer fontba, azaz nagyjából 340 ezer forintba kerül.
El ne írd anyád leánykori nevét.

És akkor ez még hagyján, de ott van maga az eljárás is, amiben vizsgát kell tanni brit történelemből és nyelvből, amely teszteket híresen a britek sem tudják úgy kitölteni, hogy átmenjenek rajta. Arról nem is beszélve, hogy mennyire le van terhelve most az a bizottság, amelyik ezeket a vizsgákat bonyolítja le, elvégre hirtelen kb 60x annyian folyamodnak állampolgárságért, mint eddig. A tesztek ezért nehezebbek, a vizsgáztatók keményebbek, a követelések magasabbak, az eljárás lassabb, a bukás és ismételés pedig jó pénzt hoz nekik - kb mint egy magyar jogsi megszerzése, csak kicsit durvább tétekkel.

Szóval lecke feladva, de ahogy anyukám mondani szokta, majd akkor megyünk át a hídon, ha a hídhoz érünk.
Most egyelőre még durván egy év van hátra a tárgyalások befejeztéig, amíg  úgy döntöttem, hogy inkább a kvalitásaimon próbálok dolgozni, hogy ha esetleg mégis beüt a "nem vagy elég képzett, mars haza" krízis, felkészültebb legyek, mint tegnapelőtt voltam.

Mikor felvetettem a témát a tanszékvezetőmnek, akinek a felesége lengyel származású, így tökéletesen átérzi a helyzetemet, felajánlotta első körben az iskola ügyvédeinek a támogatását, második körben pedig azt, hogy az iskola költségén beirat továbbképzésekre, amikkel bizonyítványt szerezhetek arról, hogy tudom, mit csinálok.
Mert legyünk őszinték, az egyetlen papír, ami alátámasztja az én szakmabeli oktatásban való részvételemet az indexem, és egy tanulói jogviszony igazolás az indexen feltüntetett időintervallumból.
Hiába van egy csomó ötösöm, négyesem, nincs elvégezve az iskola, nincs egy lezáró dokumentumom róla.
Tény, hogy nem is kell. Mármint, mikor jelentkeztem az állásra, a hirdetésben és az interjún is biztosítottak róla, hogy az A-level, azaz középfokú-emelt szintű szaktudás is elég a pozícióm betöltéséhez (de azért az összes többi technikusnak minimum master fizikus meg biokémikus diplomája van).

Mégis, a tanszékvezetővel úgy gondoltuk, tanulni nem fáj, és ne ezen múljon a jövőm az iskolánál vagy az országban, úgyhogy adott egy listát az aktuális CLEAPSS kurzusokról, amiből azt mondta, nyugodtan szemezgessek annyit, amennyit csak akarok, elvégre tavaly nem küldött képzésre, úgyhogy amit akkor megspóroltak rajtam, azt most nyugodtan költsem el.

Bejelentkeztem egyből 7 képzésre, amiből 5re be is kerültem.

A CLEAPSS egyébként az egyik legkirályabb dolog amivel összefutottam eddig itt. Egy hivatalos szervezet, ami nem másért alakult, minthogy a tudományos oktatást segítse az országban - normákat állítanak fel, biztonsági képzéseket tartanak, szabályrendszereket hoznak, recepteket adnak ki, folyton frissítve, folyton fejleszve a tudásbázist.

Most kedden az ő egyik képzésükön, a biztonsági és egészségügyi kurzuson vettem részt, amit itt Health&Safety-nek hívnak, röviden H&S.
Bárhol, bármilyen munkában dolgozol, egy felszínes H&S képzés mindig kötelező, hiszen bármit csinálsz, bármihez is nyúlsz, megvan a kockázata, hogy baleset lesz belőle. Azzal, hogy kapsz képzést rá, te is nagyobb biztonságban vagy, és a munkáltatód segge is fedezve van, ha mégis baj történik, és olyat csinálsz, ami ellentmond a H&S-ben foglaltaknak.
Ezek nagy része abszolút józan paraszti gondolkodáson alapszik, de vannak olyan részei is, amiket nem árt tudni.
Vendéglátásban pl megtanítják neked, hogy hogyan kell rekeszeket cipelni úgy, hogy abból utána ne legyen hátfájás, stb.
Itt a laborkörnyezetben főleg a vegyszerekre, tűzvédelemre, elsősegélyre és megelőzésre vonatkozik a szabályrendszer.

A témakör nagy része átfed a többi munkakör szabályrendszerével, mégis vannak olyan specifikus részek, amiket nem csak hogy nem árt tudni, de egyenesen kell is - ha elrontod, te felelsz egy esetleges balesetért, és az én helyzetemben, ebben az iskolában, szép perek elé lehet nézni, ha veszélybe sodrod a nagyon gazdag apuka egy szem szeme fényét. Jogosan amúgy.

Meglepően sok újat tanultam aznap. Igazán az nyitotta fel a szemem, mikor egy feladat során 36 állítást kaptunk, melyeket igaz-hamis kategóriába kellett sorolni, és majdnem a felét rossz helyre soroltam. Mentésgemre legyen, azért, mert inkább túl óvatos vagyok, semmint túl vakmerő.

A képzés lebonyolítása egyébként teljesen szuper: odameész reggel 9re, meleg kávé és péksüti vár. Kapsz diasort, kapsz feladatlapokat és szabálykonyveket, mintákat, és egy igen-igen cuki bácsit oktatónak, a kis mellénykéjével és elismerésre méltó méretű tokájával együtt, aki végig vidáman, röhögcsélve, bőségesen példákkal ellátva igyekszik a fejedbe tömni a száraz jogi szöveget. És sikerül neki, mert tök jó az előadás stílusa. Néha egy kis csapatmunka, beszélgetés, egymás közt csoportokban egy probléma megvitatása, feladatok, egykét rutin kísérlet, és a kérdéseid 100%-os szakszerű megválaszolása. Ebéd, kávé, megszavazott délutáni szünet kihagyása és a kurzus előbbi befejezése.
Mint a karikacsapás!

Maga a hely pedig abszolút az én szájízemre van szabva: az UCL (University College London) egyik épületében van, tehát minden tele van diákokkal, folyosókon ülnek könyvekbe temetkezve, a falakon lévő fehér táblákra rajzolnak egymásnak képleteket, ábrákat, térképeket; laptopokba merülve ülnek az ablakpárkányokon  2 literes kávésbögrékkel.... imádom a campus hangulatot :)

Alig várom, hogy márciusban újra jöjjek :)