Fantasia

Újra belebotlottam ebbe a remekműbe.
Ha tehetitek, nézzétek meg.
Disney - Fantasia 2000.

A lényege, hogy a Disney animátorai meglévő klasszikus zenékre kreáltak animációkat, és találtak ki történeteket, és némelyik egészen fantasztikus.

https://www.youtube.com/watch?v=3eG_O1wEJ40

Ez pedig egy külön gyöngyszem, a Firebird. Szerintem csodálatos :)

Sasha

Tegnap abban a szerencsés helyzetben találtam magam, hogy szabad volt a délutánom, így úgy döntöttem, most, hogy kiismertem, mit is jelent az iskola "smart" öltözködési előírása, és hogy az a bizonyos előírás kicsit lazább, mint amihez én nyáron bevásároltam, úgy határoztam, ideje pénztárcát üríteni.

Felvettem a sétálós cipőmet, a hátamon vezettem fel a fülhallgató kábelt (ezt csak nagy vándorlások idején szoktam csinálni, hogy ahelyett, hogy folyton kitépkedném a fülemből a bucit, helyette így ha kiesik, csak lóg a nyakamon, mert hátul rögzítve van), és repeat-re rettem a relax zenét, mert London nekem csak így elviselhető (embertömegek, lézengések, 4 sávban egymás mellett sétálások, satöbbi).

Egy kisebb vagyont hagytam az Oxford streeten, úgyhogy úgy döntöttem, ideje véget vetni a dolognak. Ettem egy gyors hambit, beültem egy cukrászdába egy süti-kávé erejéig, majd elindultam vissza a vonatomhoz.

A nemzeti galéria előtt vágtam át épp, mikor meghallottam egy utcai zenészt, és azonnal, két pillanat alatt megfogott. 

Egy hosszú hajú szőke pasas, és egy magas szakállas pasas sárga csokornyakkendőben énekelte a Pompeit, és annyira szuper volt, hogy azonnal elfeledtette velem a vonatot: leültem a járdára a többi ember közé, és élveztem. 

Ezután a szám után a hosszú hajú összepakolt, mint kiderült, két független utcazenészről van szó, csak összeálltak egy dalra amit mindketten ismertek/játszottak - és atttyaúristen de jó volt. 

Utána már csak a csokornyakkendős maradt, Sasha. 

Több, mint másfél órán át kockáztattam a felfázást és a zsebmetszést a késő szeptemberi estén, de minden pillanata csoda volt, teljesen beszippantott a srác hangja meg a mosolya, mikor szólt, hogy ugyan üljünk már közelebb, ne 10 méterről nézzük már, és mindenki közelebb mászott, mikor mondta, hogy szülinapja van, és a kisebb tömeg ami összerázódott elénekelte neki a happy birthdayt.

Egész este őt kerestem, mert nem volt pénz a zsebemben ott és akkor, úgyhogy meg akartam venni a CD-jét. Eltartott egy ideig, mert csak annyit tudtam róla, hogy Sasha, Nem sok mindent találtam tőle feltöltve, úgyhogy befizettem a CD-re, és nagyon szupi, plusz lehetett üzenni is neki, úgyhogy megtettem mert nem tudtam szó nélkül hagyni az élményt :)

# Saha Broad-Kolff

Szerintünk így kell megváltani a világot

Két nagyon fontos gondolat tapadt meg a fejünkben Shaunnal tegnap, mikor az élet nagy kérdéseiről beszéltünk, és a bolygónk jövőjéről, és hasonló magasröptű dolgokról. És a kettő valószínűleg összefügg, de most tárgyaljuk őket külön.

1.) Az egyetemek

Nézünk egy sorozatot, amiben a fura nevű indiai bajuszos tudós fazon magyaráz asztrofizikáról, evolúcióról, csillagokról és fekete lyukakról, és olyan dolgokról, amikről szerettünk tanulni fizika órán. Minden részben érintőlegesen bemutat egy tudóst a régmúlt időkből, olyanokat, akik igazán fontos részei voltak az éppen szóban forgó találmányoknak, vívmányoknak, és egytől egyig mindannyian igazi, ízig-vérig felfedezők voltak - azaz ha érdekelte őket valami, akkor addig figyelték, próbálgatták, míg teljesen ki nem ismerték az adott dolgot, majd leírták, elküldték egy akkor műr híres tudósnak, hogy véleményezze, akik meg általában kiröhögték őket, és majd csak később, egy generációval arrébb jöttek rá, hogy igaza volt, és poszthumusz elismerést kaptak. Megszállottan keresték a válaszokat könyvekben, megfigyelésekkel, kísérletekkel, és tudták, hogy ha valami nagy dolgot találtak, azt meg kell osztaniuk az emberiséggel, akárhogy is reagálnak (elégetik, élve eltemetik, nevetség tárgyává teszik, vagy ne adj isten, elismerik). Ezek az emberek nem feltétlen voltak tanult emberek, sokuk csak istállófiú volt, vagy üvegöntő, vagy tudom is én, nem ültek az iskolapadban 6 éves koruk óta, nem csiszolta senki az agyukat, így ha valami érdekelte őket, örömüket lelték abban, hogy tanulmányozhatják. Ha pedig egyetemre jártak, az újabb korokban, a professzoraik figyeltek rájuk, biztosították számukra a hátteret, hogy rájöjjenek annak a bizonyos titoknak a nyitjára.
De ma hogy megy az ember egyetemre? Azt se tudja, mit akar kezdeni magával, nem érdekli semmi úgy mélyebben, ha pedig igen, akkor egyszerűen nincs lehetősége, sem alkalma elmélyedni benne. Hiába érdekeltek engem a mikorhiza gombák, és az, ahogyan összekötik a fákat, és jeleket, anyagokat továbbítanak köztük A-ból B-be, mint egyfajta távkommunikációs csatorna, másodévben érintőlegesen volt csak róluk szó, és 3 könyv taglalta őket az egyetemi könyvtárban, a tanszék pedig olyan összetett volt, hogy nem is igazán tudtam, kihez kéne fordulnom, hogy foglalkozhassak a dologgal. Talán később, phd keretei közt lehetett volna rá alkalmam, de akkor is, addig keresztül kellett volna vergődnöm minden máson, ami annyira nem érdekelt, olyan órákon és oktatókon, akiknek nem tagadott szándéka tőlem megszabadulni, és olyan vizsgákon és teszten átevickélni, amik egyáltalán nem szolgálják az intelligens, tudományos gondolkodás megteremtését (magold be holnapra ezt a kétezer növény nevet latinul, különben megbuksz).
Egy igazi tudós képes az életét szentelni egy gondolat szikrának, és itt a kulcs a következő gondolatmenethez.

2.) A világ vezetői

Avagy mi a legnagyobb baj a civilizációnkkal? Mert ugyan látjuk, hogy baj van, és hogy rossz felé tartunk, mégsem történik semmi, mindenki ujjal mutogat a másikra, hogy ők a rosszak, ők bántják a bolygót, miközben mi magunk, individuell is csak akkor vigyázunk rá, mikor kedvünk tartja, vagy amikor kényelmes. Azt ne mondd, hogy ha elfelejtettél magaddal vászont táskát vinni a boltba, és ez a pénztárnál jut eszedbe, inkább visszateszel mindent a polcra, hazamész a táskáért, majd vissza a boltba. Nem. Megveszed a műanyag zacskót 5 pennyért, és egy időre félrenézel, hogy ne lásd a globális felmelegedés tényét, és azt, hogy ezzel te is hozzájárultál a dologhoz.
A baj a civilizációnkkal - szerintünk - az, hogy amióta vagyunk ezen a bolygón, politikusok vezetnek minket. Uralkodók az idők kezdetén - királyok, császárok, akik vagy azért kerültek hatalomra, mert megölték az elődjüket, vagy hősként kerültek ki egy csatából/háborúból, vagy csak szimplán mert jó családba születtek. Lehettek akármilyen rátermetlenek, "járt" nekik a cím, a tisztelet, az alattvalók, és a hatalom - pedig semmi nem garantálta, hogy alkalmasak is.
Ma pedig kik ülnek az országok élén? Politikusok, közgazdászok, olyan emberek, akikbe azt verik az egyetemen, hogy hogyan lehet pénzt csinálni, és ha van pénz, hogy lehet belőle még több pénzt csinálni, mindegy kinek a kárára, mert a hosszútávú következményt amúgy is a gyerekeink, vagy a későbbi generációk szenvedik el - majd ők megoldják.
Amire ezeket az embereket tanítják, az az, hogy hogyan csitítsák el a lelkiismeretüket, hogy ne sipákoljon, mikor az egyetlen vallásnak tisztelegnek, amit ismernek: a kapzsiságnak.

A vezetőinkkel ez az egy baj van: kapzsik. Mind egy szálig, kivétel nélkül.

És amikor ez azzal társul, hogy még mellé buták is (lásd: a világ egyik leghatalmasabb országának vezető pozíciójára pályázó politikus azt állítja, hogy a klímaváltozás mint olyan, csak kitaláció, egy aljas kínai koholmány, ami egy célt szolgál: hogy kitaszítsák az amerikai piacot, és világuralomra törhessenek), akkor van igazán baj. Százezrek ünnepelnek olyan embereket, akiket a Győzike showban sem mutogatnának, mert az azért mégis csak degradáló lenne a Gáspár családnak.

Kiket kéne akkor vezető pozícióba ültetni?

Szerintünk tudósokat.

Asztro- és kvantum fizikusokat, mérnököket, matematikusokat, biológusokat és vegyészeket.

Van például egy találmány. Hadd példálózzak ezzel.  Ez egy egyfajta járólap, ami elnyeli és feldolgozza az energiát, ami abból adódik, hogy rálépsz, és átkonvertálja használható energiává. Mikor letesztelték egy TV-showban, ilyen járólappal rakták le a folyosót, amin ki-be jött a közönség (kb 300 ember) a show elején, és a szünetben. A show végén elmondták nekik, hogy csak azzal, hogy ők átnyargaltak ezen a "járdán" elég energiát termeltek az egész stúdió világítására, a felvétel teljes idejére. Tehát ha egy ilyen járólappal fektetnék le az Oxford streetet, a Time square-t, bármelyik indiai nagyváros piacát, képzeljük el, mennyi energiát termelhetnénk csak azzal, hogy semmivel nem csinálunk többet, mint amennyit amúgy is: sétálunk.
És hogy miért nem létezik ez mégsem?
Azt mondják, azért, mert nincs rá pénz.
Nincs
Rá
Pénz.

Mikor milliárdnyi milliárdokat fektetnek egyes országok mibe? Na mibe? Háborúzásba, és fegyverkezésbe. És minek? Pénzért. Olajért. Kapzsiságból.
Amit ha így folytatnak, nemsoká ugyanez a háború a vízért megy majd.

Na most képzeljük el, hogy mi történne, ha ez a mérnök/tudós, aki ezt a járdát kitalálta, ami valószínűleg nem egy délutánjába került, valószínűleg ez az életműve - hatalomra kerülne. Egy ember, aki végre hozzáfér olyan forrásokhoz, amiknek az átcsoportosításával tömeggyártásba kezdhetne, és kitelepíthetné a járdáit először a frekventált helyekre, majd országszerte egyre több helyre. Mennyi mennyi megújuló energia ez?
Felbecsülhetetlen.
Mégis, valakinek még mindig érdeke az, hogy ez a találmány ne kaphasson elég figyelmet - mert pénze származik abból, hogy a régi rendszerben olajat ad el, és kiskirályként él a márványpalotájában. Épp csak arra nem gondol, hogy ami neki most jó, nem biztos, hogy a dédunokáinak is ilyen jó lesz.

Egy igazi tudós megszállottan keresi a választ arra, amire feltette az életét. A legtöbb tudós nem él kastélyban, nem vezet drága autót, és nem is igazán törekszik rá. Az IGAZI tudóst más dolgok érdeklik, és talán akkor is képes volna felül emelkedni a kapzsiságán, ha lehetősége lenne kapzsinak lenni - elvégre addigra már egy élet munkája benne van egy elméletben, egy találmányban.

Képzeljük el, micsoda világban élnénk, ha mondjuk Tesla nem közröhej tárgyaként, bogaras vénembernek hitten hagyta volna maga után a világot, olcsó hoteleken tengődve, úgy, hogy nem volt pénze elvégezni a kísérleteit, hanem mondjuk egy hatalmon lévő tudóstárs figyelte volna a munkásságát, és tudta volna nagyon jól, hogy érdemes bele invesztálni.
Vagy ha klasszikus nagy neveknek mint Kopernikusz nem kell attól rettegnie hogy rágyújtják a házát, míg alszik, mert az egyháznak épp nem tetszik, amit állít.
Emberek, akik tudnak racionálisan gondolkozni, akik a jövőt nézik, akik tisztában vannak alapvető fizikai-kémai folyamatokkal, és azzal, hogy ezek hogy befolyásolják és alakítják a bolygónkat.

Amíg olyan emberek mögé sorakozunk fel, akik "nem hisznek" az evolúcióban, vagy "nem hisznek" a globális felmelegedésben, nyugodtan hátradőlhetünk, és megvehetjük a műanyag zacskót, mert így is úgy is süllyedő hajón ülünk.

An organic girl in an inorganic world

Van nekem egy ilyen. - nevezzük tulajdonságnak - tulajdonságom, hogy szeretek pánikolni. No nem akkor, amikor kell, akkor általában gyors problémamegoldó készséggel és hűvös fejjel állok a dolgokhoz.
Amikor úgy beüt a kaki, mint az utóbbi időben, hogy költözni kell, van lakás, nincs lakás, új munkahely, helytállni, miközben fogalmam sincs, mit várnak tőlem és hogy mire vagyok képes, hogy hiába látom a fényt a financiális  alagút végén, akkor sincs pénzem zsömlére holnapra - akkor semmi gond nincsen, tervet írok, összeadok, kivonok, szorzok, ki-osztok embereket és be-osztást írok, és ha megvan a túlélés képlete, akkor már csak át kell ültetni a gyakorlatba, mi sem egyszerűbb.
Amikor pedig minden helyre rázódik, lezajlik a költözés,  kifizetem az első egy-két havi lakbért, megkapom az első fizetésem, és egy busás adójóváírást is, és úgy néz ki, megtapadok az új munkahelyen, mint azok a bizonyos piranják Patrokloszon (belső vicc), akkor beüt ez a pánik, és azon kapom magam, hogy vasárnap este, éberen lebegek az ágyamban, és vadul hallucinálok olyan dolgokról, amik a legkevésbé sem nyugtatóak.
Nem alszom, mert folyton azt mondogatom magamnak, hogy "jó, ez faszság, nyisd ki a szemed, kelj fel!", és akkor kinyitom a szemem, megrázom a fejem, megnyomom a reboot gombot az agyamban, hogy újra el tudjak aludni, ezúttal szép álmokkal, vagy álmok nélkül.
Tegnap több, mint 50x reboot-oltam, akkor sem sikerül ezeket a rémképeket kiverni a fejemből, és mindegyik csak egyre rosszabb és rosszabb volt, míg végül már az zsigereimben remegtem félelmemben.
Akkor bejött egy olyan kép, amiben egy kísérletet kellett felépítenem, amiben fogaskerekek, és egerek, és kallantyúk, és minden forgott, gőzölgött, működött, míg végül összeomlott, mint egy kártyavár, majd ebből már nem sikerült felébredni, és egy széken ültem, és valami hatalmas zengő hang közölte velem, hidegen, hogy  "You are alone. An organic girl in an inorganic world". Amitől felpattant a szemem, mert amint meghallom az inorganic szót, beindul bennem a tagadógépezet még ébren is, nemhogy egy olyan "világban", ahol minden rossz, és még rosszabb is lehet. Rettegek tőle, mindig is rettegtem, és azt hiszem ez a munka előhozta belőlem ezt a félelmet újra. Ez a mondat, hogy egyedül vagyok, már alapból is elég lett volna a teljes kiakadáshoz, de ez ami utána jött, hogy minden MINDEN kémia, és ha közelről nézzük, az a fajta, amelyiket én nem tudom a magamévá tenni, megbénított, és nem tudtam felkelni, hiába parancsolgattam magamnak, hogy nyissam ki a szemem.

Mikor végre sikerült, reszkettem, mert verítékben úsztam, a szoba forgott, vert a víz, a szívem majd kiugrott a helyéről, a fejem pedig mintha folyton zuhant volna hátrafelé.
Azonnal felkeltettem Shaunt, mert jól tudtam, hogy mi ez - amikor legutóbb megtörtént, kórházban végeztem. Kértem Shaunt, hogy segítsen, és tartson ébren, és beszéljen hozzám.
Fél óra múlva be is ütött a dolog, teljes erővel. A levegővételeim, úgy éreztem, nem mennek tovább a torkomnál, fulladtam, ziháltam, zsibbadt az arcom, bizsergett a szám, nem bírtam megállni a lábamon, eldőltem a konyhapadlón, nem éreztem a karjaim-lábaim, csak hogy dőlnek a könnyeim, ami akkor már jól esett, mert mintha megkönnyebbültem volna miattuk. Shaun elcipelt a kanapéhoz, letett, főzött egy kamilla teát, hátha az lenyugtat, mire visszaért vele, elájultam. Úgy pofozott fel. Utána nem sokkal újra. Megint felpofozott, de akkor már kaptam levegőt. Ébren tartott, meséket mondott nekem, és addig addig mondta nekem a szép dolgokat, míg vissza nem állt a normál, lassú légzésem. Akkorra hajnali 5 volt, akkor bújtunk vissza az ágyba.
6-kor kelnem kellett, és indulnom munkába, és helytállni a következő 11 órában, de a legkevésbé sem éreztem jól magam, főleg, mikor elolvastam az aznapi nagy kísérletünket, a Hill reakciót, amiben olyan reagensek vannak, amikről, csak halvány ködként felsejlő homályként volt valami fogalom a fejemben (DCPIP) és foszfát pufferek, amik meg aztán igazán bekaphatják már alanyi jogon is, 5 oldalon taglalva.
Shaun általában végigalussza, míg készülődöm, most mégis, mire fogat mostam, felöltözött és segített nekem is, majd közölte, hogy ha nem akarok beteget jelenteni, akkor elkísér munkába, mert fél, hogy ha egyedül maradok, megint baj lehet, mondjuk a vonaton, vagy úton munkába menet.
És őszintén szólva nem akartam egyedül maradni a gondolataimmal.
Az inorganikus gondolataimmal.

A birkaszem szívfájdalma

Tudjátok, vannak azok a random gondolatok, amik szöget ütnek a fejedben, és nem hagynak nyugodni, de legalábbis némi diszkomfortot okoznak, ha eszedbe jutnak.

Na már most, nekem az okoz nyugtalanságot, hogy az iskola szerződött biológiai beszállítója professzionális, vákuum csomagolt, tartósított birka szemeket küld nekünk boncolás céljára, és ez rendben is van. Ami nincs rendben, az az, hogy 25-ösével érkeznek a szemek egy csomagban.
Huszonöt.
HUSZONÖT.
Ez olyan, mint egy nagyon rossz randi, ahol te vagy a gyertyatartó. Csak itt 24-en vannak rajtad kívül párban, te meg egyedül vagy nyomorék fél szemként, és kénytelen vagy elfogadni a tényt, hogy a másik feledet másik iskolába szállították.

Ez egy kegyetlen, kegyetlen világ.

Rami, a hamis pisi koronázatlan királynője

Hadd kezdjem ezzel a tanárral, akit úgy hívnak Mark.
Alapból eddig mindenki végtelenül cuki velem, türelmesek és kedvesek, de komolyan, szerintem ennyi kedves embert egy kupacon dolgozni még életemben nem láttam. Mindenki el van ájulva a ténytől, hogy nem vagyok angol, mégis milyen szépen beszélem, és milyen jól helytállok már harmadik hete. Mindenki nagyon figyel arra, hogy úgy beszéljen hozzám, hogy biztosan megértsem.

Mark viszont nem, ő az egyik nagyon nagyon okos ember, akinek doktorija is van meg minden, aki úgy néz ki a talárjában mint valami Piton professzor. Na ő az, akit egy percig sem érdekel az, hogy te honnan jöttél, és vannak-e nehézségeid, kivétel nélkül mindenkivel ugyanúgy beszél: hadarva, és nem mozgatva az ajkait, hogy még egy kis sunyi szájról olvasásra sincs esélyed. És aki, ha valami nem működik, vagy nem sikerül, hajlandó felemelni a hangját.

Mondanom sem kell, rettegek tőle. Rettegek attól, hogy egyszer majd odajön hozzám, mert kell neki valami, és nekem fingom sem lesz róla, hogy mit akar. Attól is, hogy rosszul készítek össze neki valamit, és lekap a tíz körmömről.

Pénteken épp egy gyakorlatot készítettem elő Mark felsőéves csoportjának. Vizelettesztet kellett imitálnunk nekik, amit el szoktak annyival intézni, hogy fehérjét és glükózt feloldanak vízben, beüvegezik, aztán odaadják nekik a teszt csíkokat. Tegnap viszont annyira unatkoztunk, hogy gondoltuk Helennel, adjuk meg a módját a pisis gyakorlatnak. Lefőztünk egy jó erős teát, és abból kanalaztunk a mintánkhoz, annyit, hogy gyönyörű pisi színe legyen.
A gyakorlatról kiszűrődő hangok pedig alátámasztották: ez tényleg pisinek tűnt.

Lement a gyakorlat, bementem összeszedni a kellékeket óra után, mikor Mark még mindig az asztalánál ült. Miközben szedelőzködtem, odajött hozzám, és csak annyit mondott:
A fiúk azt hitték, igazi pisit kaptak, nagyon hiteles volt.

Az ő szájából pedig nekem ez a teljesen kifordult, fura mondat is bóknak számít, és személyes sikerként könyvelem el.

Szombat este

.... van, és a kanapémon ülök, vacsit sütök a szerelmemnek, és habos fürdőt készítek, mert szeretem a jó feleség szerepét, és a beszűrődő hangoktól is kiver a frász - arra gondolva, mi zajlik most az étteremben.
Tegnap előtt megígértem magamnak, hogy ha megkapom az első standard fizetésem, és 4 számjegyű, soha többet nem teszem be a lábam étterembe egyenruhában, max nyáron, ha unatkozom iskolaszünetben.

Unatkozom szombat este.

Imádom.

Pascal

Csak szeretném kifejezni, mennyire király, hogy van nekünk Pascal.

Pascal igazából lány, és egy Disney referenciából lett így elkeresztelve: Pascal egy kaméleon, aki a tanszékünkön lakik.
Rajta kívül van még egy pitonunk és két szakállas agámánk, de egyikük sem olyan cuki és interaktív, mint Pascal, akit szépen kézben lehet tartani, etetni, satöbbi.

Olyan szerencsés vagyok, hogy egy kaméleon csücsülhet az ölemben, vagy a vállamon, azokkal a sunyi, betépett, kétfelé tekintő szemeivel miközben a tea szünetben kortyolgatom a forró italom, és szerintem ez jó dolog és vicces, és jó kedvre derít :)

Jamie

Rögtön az elején les szeretném szögezni, mennyire nem vagyok híve ennek az egész feminista fan hullámnak, ami mostanában kontrollálatlanul dühöngő férfigyűlöletbe csapott át, és annyiból áll, hogy "YOU GO GIRL!!!!", amíg fel nem kell cipelni egy ruhás szekrényt a harmadikra, vagy levinni egy hétfő délelőtti egész hetes italszállítmányt a pincébe.

Viszont ez a lány lenyűgözött.

Öten ültünk technikusok egy 6 fős asztalnál ebédnél, belemélyedve mindenféle mocskosnak vélt pletykákba a személyzetről. Egyszer csak elhaladt mellettem egy ilyen világos barna maszat, egy negyed másodperc alatt megállt, 90 fokot fordult, kérdés nélkül, határozottan lecsapta a tányérját az asztalunkra, és elfoglalta a hatodik széket.
Felpislogtam a sültemből:
Egy magas, nagy bambi szemű, karcsú lány ült előttem, talpig terepmintás ruhában, vastag övvel a dereka körül, szorosra fogva, bakancs, és olyan szálfa egyenes tartás, amiről minden ortopédus álmodik.
Nem volt kérdés, hogy leülhet-e, vagy hogy foglalt-e a szék, vagy ilyesmi. Csak egy határozott "Hi, I'm Jamie".

Persze, mint tyúkok etetéskor, rárepültünk a lányra, és megtudtuk, ki ő, mi ő, mit csinál, hogy kerül ide.

Jamie 26 éves, mint én, és középiskolában döntött úgy, hogy neki nem kell ez a lányos maszlag, amit az osztálytársai toltak. Sosem érdekelték a sminkek, sosem szedte a szemöldökét, soha nem volt rajta szoknya, ellenben mindent tudott a sport eseményekről, és fogalma sincs ki Kim Kardashian. Egy átlag tini lány ebből arra következtetett volna, hogy leszbikus. Ő inkább úgy döntött, fiú pályán fog játszani, és beállt a hadseregbe. Ott támogatták minden oldalról, tanulhatott, két egyetemet végzett, ezek közül egyik orvosi, a másik pedig valami pedagógiai irányú dolog. Közben ötször volt külföldön, különböző borzasztó küldetésekben, ahol többek közt fronton harcoló katonákkal vezényelték ki, a célból, hogy kvázi harctéri mentőst játsszon: ő látta el a sérülteket közvetlenül ott a placcon, míg el nem tudták szállítani az illetőt a legközelebbi kórház jellegű intézménybe. Varrt már össze ereket, stabilzált betört koponyákat, ugrasztott vissza kifordult végtagokat a helyükre, állított el vérzést egy cafatokra robbant karon, és hasonlók, mindezt úgy, hogy közben úgy tűnik nem sérült benne a NŐ.

Szavunk elállt, mikor mesélte ezeket, csak bámultunk, ámultunk, hogy mennyire csodálatos is ő. Én legalábbis így tettem.
Azóta egy egész estét szenteltem annak, hogy megtaláljam a neten valami formában, de nincs, csak elszállt mint valami superman. Superwoman.

Baba fóbia

Túl vagyok már azon, hogy az emberek mééélységesen hajlandóak túlreagálni, ha a normálistól eltérő dolgot látnak. Esetemben ez általában akkor következik be, mikor hangot adok annak, halkan és óvatosan, hogy én nem igazán vagyok oda a gyerekvállalás gondolatától.

Erre általában a következő reakciókat kapom:

1.) Akkor mit gondolsz, mi az életed értelme?
2.) Önző vagy.
3.) Ki fog rád vigyázni, mikor öreg leszel?
4.) Unatkozni fogsz.
5.) Ezt csak most gondolod így, majd idővel megváltozik a véleményed.
6.) Így nem lesz teljes az életed.
7.) Öreg korodra fogsz rájönni, hogy valami hiányzik, és akkor már nem csinálhatod vissza.
8.) Szülni egy olyan élmény amit semmi más nem tetőzhet.

És bármelyikre is próbálok reagálni, általában megsértem a másik felet, aki vagy már anyuka, vagy kétségbeesetten az akar lenni. Mert nem gondolom, hogy azért vagyok ezen a világon, hogy szaporodjak. Se nem tartom magam önzőnek azért, mert nem szeretnék gyereket hozni egy olyan világba, ami a háború küszöbén áll egy végletekig kimerített bolygón. Vagy azért, mert a férfi aki társául választ, nem kap tőlem kisbabát. Meg mert nem gondolom, hogy nyerő befektetés csak azért gyereket szülni, hogy majd később ők fürdessenek engem, mikor én már nem érem el a hátam. Sem azt, hogy egy nap majd a kanapén ülök, és rádöbbenek, hogy semmit az égvilágon nem tudok csinálni, a világ összes könyvét kiolvastam, az összes filmet megnéztem, és MOST unatkozom, úgyhogy baba. Azt sem gondolom, hogy az utóbbi 10 év alatt, mikor is ideje lett volna bezsongnom és gyerekekre sóhajtoznom és ujjal mutogatni csecsemőkre, hogy de cukik, nem hogy erősödik, de gyengülni látszik bennem a vágy, hogy egyszer bele akarjak vágni - masszívan a tagadás fázisban vagyok. Azt sem gondolom, hogy üres életem lesz, és üveges tekintettel fogom a macskáimat simogatni a verandán, kizárólag azért, mert nincs gyerekem.

Mégis, valahogy mindenhol, minden sarkon valami a homlokomra koppint, és az arcomba üvölti, hogy tessék szaporodni!!!!!

Felmész youtube-ra, hogy megnézz egy videót. Rendben van, hogy vannak ezek a reklámok előtte. 5 másodperc alatt el lehet tekerni. De vannak azok a reklámok, amiket végig KELL nézned. Nem tudom, hogy ezeket felhasználóra szabják-e azzal, hogy megnézik,  mennyi idős és milyen nemű, vagy pedig mindenki ugyanazt nézi minden videó előtt, de az hótziher, hogy én mindig ugyanazt a két rohadt reklámot nézem. Az egyikben két barátnő ül a konyhaasztalnál, és az egyik meséli a másiknak, hogy terhes, és azt is, hogy MÁR két hetes. Esélyt sem hagy a barátnőjének, hogy kiujjongja magát örömében, rögtön szöget üt a fejében, hogy ezt meg honnan a f.mból tudod? Mire elmondja neki a másik, hogy ezt a bizonyos terhességi tesztet használta, ami azt is megmondja, hány hetes terhes vagy. Mire a másik rájön, hogy ezt igazából ki nem szarja le, és elkezd ujjongani, és azt mondja, hogy juuuuj, azt hiszem sírni fogok.
Rendben van. Terhességi teszt. Hm...jó.... hát...kell. Nem is tagadom, én is veszem őket rendszeresen, mert az én szervezetem, és a biológiai óra, az három - ha 50 napja nem változtam idegbeteg szörnyeteggé, akkor szeretném tudni, miért nem, és oké, nem árt, ha tudom, hogy ha esetleg kis emberke növekszik bennem, mióta.
Rendben.

De amikor az arcomba tolják a másik reklámot, akkor szoktam elveszíteni a hideg vérem. Ebben kisbabák nyögdécseléseiből mixelte össze valami DJ tehetség az ABC dalt, angolszász földön a Twinkle twinkle little start, ami egy altató, majd mikor a szemhéjaim megtalálják az utat vissza a koponyámból hogy letöröljék a borzadalmat az arcomról, előjön maga a termék: egy ovulációs teszt, ami megmondja neked, hogy MA kell szexelni, nincs mese, ha szél, ha fúj, itt gyermeknemzés lesz, különben oda a lehetőség, és még egy hónapot csúszik a családi idill. Még ez is oké, mert sok pár tervezi a gyermekáldást (érthető, én sem akarnék mondjuk júliusban 8 hónapos terhes lenni, mikor fáj a létezés alapjáraton is, és hozzá még 50 fok is van). De a szöveg hozzá az, hogy "ess teherbe még gyorsabban!!".
Na most ez, egy olyan embernek, mint én, aki nem tervezi a minél hamarabbi teherbeesést, sőt, tűzzel vassal küzd ellene, annyit jelent, hogy lélegzet visszafojtva felhúzom a lábaimat az ölembe, felveszem a védekező pozíciót, és ha a párom esetleg a közelembe jön a következő 3 napban, valószínűleg ráordítók, hogy ha hozzám merészel érni, vér fog folyni.

És mindenhol ez van! Egész Anglia babalázban van! Durex reklám nincs. Olyat nem látsz, hogy próbáld ki ezt meg ezt a tablettát, és jó eséllyel nem leszel terhes! Nem! Azt látod, hogy tukmálják az agyadba ezt a baba propagandát, hogy SZÜLJ! SZÜLJ! SZÜLJ!!!!

Vagy ma: gondoltam felkeresek néhány oldalt, mert kezdek aggódni a biológiai órám működése miatt, mert most már kezd kicsit elfajulni ez az uborkaszezon, hogy itt 1-2 hónapig nincs egy csepp vér se, ha viszont van, a méhem biztosra megy, hogy megbűnhődjek minden egyes vérmentes napért.
Tehát gondoltam utána olvasok, mi állhat a dolog mögött.

És minden oldal érintőlegesen megtárgyalja, hogy mi lehet az oka, majd rögtön utána azt is, bő lére eresztve, hogy mi csinálj ez ellen, hogy teherbe tudj esni. Mintha minimum ez lenne MINDEN nő kérdése, az egyetlen, amivel foglalkozni hajlandók: mit tegyek, hogy teherbe eshessek?
Az hogy "mi lehet az oka annak, hogy nem minden rendszeresen működik?" , vagy hogy "Félek, hogy valami komoly baj van velem", vagy "csak szeretnék megnyugodni, hogy nem vagyok rákos vagy ilyesmi", az ilyen kérdések valahogy nem bukkannak fel. Minden nő segít a másiknak, hogy most cickafark teát igyon, és közben kötögessen rugdalózót, miközben a Hold járása felé mutatja  a méhét, mert az segít az egészséges, extra autizmus mentes kisbabák megfoganását, de te ilyen helyeken nem tudsz kérdezni vagy hozzászólni, mert magadra haragítod az egész Egy Mama Mindfelett klubot, akik lehordanak a sárga földig, hogy utolsó kis senki vagy, hogy még gyereket sem akarsz, biztosan megkeseredett, karrierista boszorkány vagy, és meg is érdemled hogy méhnyakrákod legyen, biztos az a bajod.
És így...kösz.


Nem arról van szó amúgy, hogy ne látnám a szépet az ilyesmiben. Oda vagyok például a barátunkék kislányáért,  ha látom, odaleszek a tesóm kisbabájáért, sokáig pedig szülész akartam lenni, mert egy csodának tartom a terhességet. De valahogy a szülőséget nem. És ez sajnos összeegyeztethetetlen.

Iskolacsengő

Egy ismerősöm segítségét kellett, hogy kérjem, hogy vissza tudjak emlékezni, hogy vajh az egyetemen hallottam-e.
De azt mondta, nem hallottam.

Ez azt jelenti, hogy 7 éve volt utoljára, hogy a fejem búbjától leszaladt az a zsibbadás a nagylábujjamba, mikor mindent elsöprő erővel ránk üvöltött a csengő.
Nem tudom, amúgy ha azt mondod, csengő, én azokra a cuki dolgokra gondolok a karácsonyfán, nem pedig egy ilyen hajókürt erejű, kómás betegeket, sőt halottakat is felébresztő... hát.. zajra.

Mégis jól esett hallani :)

Roxfort pedig megtelt élettel, nyüzsgés van, órára rohanás, újoncok (Novi, ejtsd, Nováj, fujj) kastély térképpel, másodévesek, akik a Novikat terelgetik, harmadévesek az összeomlás küszöbén, sőt, eljöttem egy terem előtt, ahol ma már rögtön vizsgát írtak, nagyot. Olyat, ahol egy nagy teremben elmozdítanak mindent a falhoz, a fiúkat leültetik az egyenként, kimért távolságra álló padokhoz, és két akkora óra üti a fejük fölött a másodperceket, mint az ablakom, hogy elnyomja a könnyek és az izzadtság cseppek becsapódási hangját a papírlapok fölött. Aztán ott vannak a tanárok, akik hatalmas fekete talárban suhannak a folyosókon, mint valami hatalmas halálmadár, közben pedig egyenként, félóránként szaladnak a technikusok barlangjába, hogy megtudakolják, mi is történik igazán, mert velünk ellentétben, nekik tegnap ért véget a nyár, nekünk pedig már 2 hete. Mi már visszarázódtunk.

Ma egyébként újra kotyvasztottam, nyitott ajtónál, miközben jobbra és balra is óra zajlott. Két okból is kiemeltem a "nyitott ajtónál" dolgot. Először is, az iskola borzasztóan figyel arra, hogy megfeleljen a saját "open doors policy"-jának, azaz annak az elvnek, hogy itt mindenki bizalommal fordulhat mindenkihez, ajtónk mindig nyitva áll egymás előtt. Nos, ezt szó szerint értik. Tehát én még javában kevergettem a boszorkányfőzetemet a pultnál, miközben a diákok éhes várták, hogy elhasználhassák mindet. A másik ok, amiért említettem pedig az, hogy ezáltal természetesen folyton fennáll a kockázata annak, hogy ha valamit elrontok, és pukkan, robban, kipezseg, felforr, spriccel, akkor jól eldobom, eltöröm, és jó eséllyel még káromkodok is hozzá egy cifrát - nyitott ajtók mellett.

Na de aggodalomra semmi ok, Helen azt mondta, hogy erre a háromra lesz szükség, csináld meg. És ott hagyott egyedül. Úgy éreztem magam, mint aki bombát semmisít meg.

Csináltam valamit, ami a Brodie oldat névre hallgat, és meg is mutatnám nektek, mert érdekes, mert egy undorító barnás, ködös lötty, és ránézésre csak az különbözteti meg a szennyvíztől, hogy a folyadék felszíne, illetve ahol az üveggel érintkezik, vagy öntéskor vékony mintarétegben/kapillárisban gyönyörű, erőteljes korall-pink színe van. Azért szeretjük - mint megtudtam -, mert nem hagy nyomot üvegen, és ELVILEG könnyen mosható vízzel. Gyakorlatilag kb 30 kézmosással később még mindig rózsaszín a nagyujjam, és a munkafelületről is csak komoly 10 perces fehérítős kaparással jött le. De legalább lejött, nem hagytam magam után nyomott, mint egy csiga, hogy látjátok? Itt jártam, itt bénáztam.

Nem úgy a következő oldattal, az pedig a szuper szuper kék Leishman oldat volt, amit vérminták mikroszkópos megtekintéséhez szeretnek használni, Itt nem volt mit tenni, 50 fok volt a tetőtéri laborban, főleg 2 réteg ingben és laborköpenyben, a két csúszik, a kéz remeg: ott hagytam örök nyomom az előkészítő terem hófehér munkaasztalán, míg asztal az asztal: két szuper szuper kék folt árulkodik róla, hogy ide is megérkeztem. :)