Arrivederci Prezzo!

Az utóbbi időben nem kicsit csaptak össze a fejem fölött a hullámok. Ezek az undorító, a beledet kidolgozós hétköznapok sunyin átkúsztak valami eszeveszett pánikba.

Néhány hete realizálódott bennem a tudat, hogy elég ebből a rendmániából, tisztaságmániából, amit csinálok a munkahelyemen, és amit mások szerint túlzásba viszek. Nem tudtam elképzelni, hogy miért az a baj, ha valaki a maximumra törekszik, miért nem inkább azt baszogatják, aki lusta, aki leszarja. Egy ideig küzdöttem a dologgal, tudjátok, felhoztam csapat meetingeken, felhoztam a főnöknél, felhoztam a lusta/tudatlan kollégáknak szemtől szembe, de nem nagyon lett foganatja. Rájöttem, hogy ha itt olyan szintű tisztaságot akarok, amit elképzelek az étteremnek, azt vagy én csinálom meg, vagy senki más. Ellenben mivel a főnökség is ellenzi ezt a precizitást, senki nem fog a több befektetett munkáért többet fizetni nekem. Vagy megcsinálom lelkesedésből, vagy hagyjam a fenébe - konkrétan ezt olvasták az orromra.

Bárki benéz a szobámba, vagy a konyhámba néha, bizony elszörnyülködhet, hogy ekkora kuplerájt nem látott még a büdös életben. Nincs időm pakolászni, ez van. Heti -3x rendet rakok, elmosogatok aztán joccakát. Igen, ilyen vagyok, de a munkahelyemen ugyanakkor precíz és odafigyelő. Ha egy porszem keresztben áll, sikítok. Ha a kés nem párhuzamos a villával az asztalon, sikítok. Ha a pohár nem 45°ban áll a szalvétához képest, sikítok. Ha megjelennek azok az ocsmány fekete foltok a világosszürke padlón, amik elkerülhetőek lennének, ha mindenki értelmesen mosna fel, nem csak bevizezné a padlót, üvöltök. És legutóbb: amikor 6x kel megcsinálnom ugyanazt a szakasznyi felmosást, mert a munkatársak leszarják, hogy ott izzadsz két órán keresztül az étterem tisztaságáért, és szépen összetipegik 5x egymás után, tombolok. Ha pedig a séf épp "vicces" kedvében van, és bemegy elintézni a nagy dolgát a mosdóba, amit most kell kigányolnod, és olyan bűzfelhőt hagy maga után, hogy azon nyomban kidobod a taccsot (holott van másik mosdó, direkt a konyhának, amit nem én takarítok), akkor bizony eldobok mindent, kimegyek a hátsó kertbe, és addig rugdosom a kukákat, amíg el nem törik valami. Vagy a kuka, vagy a lábam.

Úgy gondolom, beérett a pillanat, mikor leírom papírra, hogy köszi srácok, de én végeztem, és átnyújtom a főnöknek. Már tervezgettem, hogy hol és mikor lehetne ezt megcsinálni.
Úgy gondoltam, megvárom, míg az új fiú betanul, mert rajta látszik, hogy akarja, és tudja is majd ezt csinálni. Kell egy utód nekem, és kész. Mert most bizony mindenki távozik. Jakub áprilisban, Seb márciusban, Olivia már távozott is. Magyarán én maradnék, meg Tomi, az új fiú. Ami elég is lenne, de ha én is lehúzom a rolót, csak Tomi marad egyedül. Szóval úgy döntöttem, várok... és várok, és várok, addig meg nyelem a békát.

Aztán Shaun egyik este, munka után leültetett, és előállt egy ötlettel. Mivel náluk is kolosszális emberhiány van, és szükségük van egy erős, full time-os pincérre Shaunon kívül, mi lenne, ha csatlakoznék az ő csapatukhoz. Annyit hallott panaszkodni a munkatársakra az utóbbi időben (nem jönnek be nyitni, és nekem kell beugranom helyettük, vagy bejönnek dolgozni, de semmi hasznuk, mert csak tenglengenek fel-alá, ugyanakkor pedig képeset verni a nyálukat azért, hogy nekik igenis jár a teljes borravaló, mert ha nem, az micsoda kicseszés már, stb), hogy gondolta megkérdezi: ha eljött az ideje, hogy belelt a pohár, ők több, mint szívesen várnak.

Bogarat ültetett hát a fejembe, és elkezdtem gondolkozni. Konkrétan nem aludtam 2 napig, annyi minden megfontolni való volt. Arra a döntésre jutottam, hogy míg a Gosia el nem hagyja ezt az éttermet, addig itt bizony nem lesz változás, nem fogok sem előrébb lépni, sem pedig nem lesznek szigorúbban kezelve az újoncok sem. Elkezdtem vért gyűjteni a pucámba, hogy elmondjam neki: két évig güriztem eredmény nélkül, elég volt.
Aznap este, láss csodát, az area menedzser felhívta Gosiát, hosszasan beszélgettek, miközben Gosia rám pillantgatott. Éreztem, hogy itt biz valami van a levegőben.
Mikor letette a telefont, azt mondta: Rami, beszélnünk kell.
Hurrá. Hát ez sosem jelent jót.

Majd röviden és tömören közölte velem, hogy előléptetnek. Hurrá! De nem itt.
Hopsz.

A terv az lenne, hogy megkapom a floor supervisor pozíciót, de a szomszéd városban (ca 30 perc kocsival). Ott tanulnék be Ieva szárnyai alatt, amíg az ottani étteremvezető vissza nem ér a szülési szabadságáról augusztusban. Ez az időszak alatt belőlem szuper menedzsert lehetne faragni. Igen ám, de ha engem innen elvisznek, konkrétan senki sem marad itt pincér, csak Tomi, a tanoncunk.
Akkor jött az az ötlet, hogy én majd augusztusig itt IS meg Tunbridge Wellsben IS fogok dolgozni, hogy sehol ne legyen emberhiány.

Na ez volt az a pillanat, mikor le kellett ülnöm magammal, és elgondolkozni.
Belegabalyodtam mindegyik gondolatmenetbe nagyjából egy perc után, szóval úgy döntöttem, hogy írok egy PRO és KONTRA táblázatot, összehasonlítva a két éttermet, és a lehetőségeket, és a számokra bízom a döntést.
Ezt pedig megosztom veletek, hogy lássátok, mennyire nem egyszerű ez a helyzet, és hogy végül is miért döntöttem úgy, ahogy.

PREZZO PRO1
Az előléptetés ténye maga. Két éve gürizek, megállás nélkül, egész napokat végig dolgozva, igen,
megérett már az előléptetésem. Az egy ugrás, egy fokkal feljebb a szamárlétrán, és némi fizetésemelés. No nem konkrét fizetés emelés. Ugyanúgy minimálbérért dolgoznék, ugyanannyit kapnék a készpénzes borravalókból (egy perselyben gyűjtünk mindent, majd műszak végén elosztjuk olyan arányban, ahány órát dolgoztunk), épp csak a kártyás borravalókból kapnék többet. Ez a rendszer ugyanis úgy működik, hogy adott a vendég, van egy 80 fontos számlája, amit bankkártyával óhajt kifizetni, és hagyhat borravalót a kártyán. Teszem azt, legyen 10 font. Ez a 10 font beszáguld a főnökséghez, ahol megadóztatják, ahol a főnökség lekarmolja belőle az ő részét, majd a maradékot visszaküldik nekünk, de nem egyenlő arányban. Az étteremvezető kap belőle 5 részt, az asszisztensével együtt, a supervisor kap belőle 3 részt, a pincér pedig, aki izzadt az asztallal egész este, ő kap egy részt. Azaz úgy 50 pennyt. Azzal, hogy supervisor lennék, kapnék a heti 30 helyett heti 90 font borravalót. Ennyi.

PREZZO PRO2
Továbbra is együtt dolgozhatnék olyan emberekkel, akiket imádok: Gosia, Kasia, Ieva... kitűnő társaság, és már van egy jól összeszokott munkatempónk.

PREZZO PRO3
Már mindent tudok, amit eddig meg lehetett tanulni. Ismerem a menüt, a vendégkört, a visszajáró embereket, már belekontárkodok a menedzsment dolgaiba, ismerem a beszállítókat, tehát libafoson csúszik minden. Ami újdonság várna, az egyedül a papírmunka. Ennyi.

PREZZO PRO4
Többet a büdös életben nem kéne a porszívóhoz, meg a felmosóhoz nyúlnom, nem kéne többé
takarítanom.

PREZZO PRO 5
Ezt a céget ismerem, bízom bennük, tudom, hogy működik, hogy mire számíthatok. Időben kapom a fizetésemet, szerződésem van, nyugdíj alapom van, TB meg minden.




PREZZO KONTRA 1
Azzal, hogy elfogadnám ezt az előléptetést, fél évig kellene ingáznom a két város között úgy, hogy nincs se kocsim, se jogsim. Mehetek vonattal, persze, de az 15 perc séta a vasútállomásig (esetenként a szarrá ázással/fagyással fenyegetve), onnan fél óra vonat út, onnan pedig megint 10 perc séta az étteremig. Egy-egy órát elvesz oda vissza, napi két órát veszítek. Kérdezhetitek, hogy ugyan miből, mi más dolgom lenne, és most hadd legyek szentimentális: Shauntól. Jelenleg az egyetlen fénypont az életemben, és nem vagyok hajlandó egy percet sem feláldozni a vele tölthető időből. Ha meg izibe letenném a jogsit (bár az is eltart pár hónapig), akkor is hajnali 1 körül kéne vezetnem egy friss jogsival - nemmmmmmm volnék nyugodt.

PREZZO KONTRA 2
Arról pedig nem is beszélve, hogy az utazás drága. A vonatbérlet egy vagyonba kerül. Ha kocsit kell venni, az ugyan nem egy vagyon, de fenntartani az. Angliában a biztosítás és az adó csillagászati, plusz ugye a benzin.

PREZZO KONTRA 3
Ha adódnak olyan műszakok - márpedig adódnak -, hogy én zárok, másnap pedig én nyitok, az azt jelenti, hogy mivel friss kezdő nyomi menedzser vagyok, minden másfélszer addig tart, így valahogy 1 felé támolygok ki az étteremből, 2-re haza is érek, 3-ra el is alszom, majd másnap kelhetek 7kor, hogy legyen idő reggelizni, és szaladni a vonathoz, hogy odaérjek 10-re.
Lehet, kicsit gyűrött lennék..... Lehet.

PREZZO KONTRA 4
Nincs szünet. A menedzser műszak egy szörnyeteg. Hétköznaponként 10kor kezdesz, és 5kor végzel, oké, ez baráti. De még így is hosszabb, mint bármelyik műszakom eddig. Hétvégén pedig 10kor kezdesz, és este 10kor végzel. A-a.... nincs szünet.

PREZZO KONTRA 5
A megbecsülés hiánya. Értem én, hogy csak gy homokszem vagyok a parton, és mindenki tesz rám magasról. De ha bemegyek hétfőn két órával előbb, meg vasárnap bent maradok plusz négy órát, hogy felsikáljam azt a rohadt padlót amit a többiek nem tudnak tisztán tartani, és csillog villog minden, nemhogy azt mondják, hogy jó, beírunk több órára, vagy több órával szállsz be a borravalókba... sokszor az sincs, hogy köszi. Szívesen amúgy.
Vagy mikor elmegyek 2 hét szabadságra, és magam mögött hagyom Kasiat, aki abban a két hétben nyitástól zárásig bent van, és ezét kap cserébe 200 shine-pontot (amik levásárolhatók, vett belőle egy baromi drága parfümöt). Rögtön ezután Kasia ment ugyanígy két hát szabadságra, és én maradtam itt. Múlt héten eszembe jutott, hogy meg kéne nézni, hány pontom van, ha már én is végig csináltam ugyanazt, amit ő, plusz azóta csináltam egy 98 és egy 99%-os mistery dinert.
Na tippeltek, hány pontom gyűlt össze KÉT ÉV alatt, amióta itt dolgozom?
Huszonöt.
Köszi.

PREZZO KONTRA 6
Seggfej kollégák. Már fentebb részleteztem. Imádom a menedzsmentet, de azok az emberek, akik megfordulnak  nálunk, és akiket ki kell képezni, az kritikán aluli. Az egyik nem beszél angolul. A másiknak derogál ez a munkakör, lévén napi 20x mondja el, hogy ő Dubaiból jött ide egyenesen, és ott ő szállodát menedzselt, és ez a munka egy szar, meg ez a város is. Akkor miért jöttél ide? A másik meg nem jön be a nyitós műszakokra, ha meg bejön egy műszakra, akkor meg elbolondítja a menedzser fejét, és nem csak ő nem dolgozik, de a menedzser sem, és te csinálsz mindent helyettük, míg ők a hátsó kertben romantikáznak/veszekednek. A másik meg jön, de úgy, hogy "apukám azt mondta, nem dolgozhatok tovább, mint este 10", és tényleg, fél 11kor apuka felbukkan, hogy ő most azonnal hazaviszi a pici fiát. Vagy jön, és csak úgy szimplán tesz mindenre, nem tetszik neki a rendszer, és sztrájkol ellene, megállás nélkül panaszkodik, hogy mennyire fáradt, mikor pedig megkérded, miért, azt mondja, kondiban volt. Elmagyarázod neki, hogy senkit nem érdekel, mit kezd a szabadidejével, de ha nem tud tőle értelmesen dolgozni, akkor hagyja abba, amit csinál. De nem. Persze miért is tenné, ha van egy idióta aki mindent megcsinál helyette. Vagy jön és azt hiszi, mindenki a talpát fogja nyalni, mert csinos, és a telefonján lóg egész műszak alatt, mély döbbenettel fogadja a 30adik alkalommal is, amikor azt mondjuk neki, hogy nem lehet nála telefon (ezt ő még sosem hallotta!!!), de cserébe szanaszét keveri azt a négy asztalt, amivel foglalkoznia kellene - valamint természetesen mindig történik valami elképzelhetetlen véletlen,ami miatt nem tud hétvégén bejönni dolgozni, és ami miatt a nyitós műszakait is le kell hogy mondja 10 perccel a kezdés előtt. Ki ugrik be a helyette? Na ki van kicibálva az ágyból? És holott mindegyiknek elmondjuk az elején, hogy akkor kapsz teljes borravalót, ha megcsináltad az academy vizsgákat, és ha felügyelet és hiba nélkül elviszel egy section-t, mégis egytől egyig mindegyiknek van pofája csapkodni az asztalt, hogy nekik kell és jár a teljes borravaló. És mikor én szenvedek az ő asztalaikkal is, segítek, és javítom a hibáikat, plusz öntöm be a borrvalókat az elégedett asztalaimról, engedtessék meg nekem, hogy fancsali fejet vágjak, mikor megkapják a kikövetelt pénzüket, holott a fele munkát se végzik annak, amit én csinálok. Értem ez alatt a felszolgálás minőségét, a section nagyságát, a takarítást, a desszertek vagdalását, a címkézést, az italok rendbetételét. Blah....

PREZZO KONTRA 7
Ugyanekkor, bármennyire is jól esne egy seggberúgással itt hagyni ezt a sok hülyét, el kéne hagyni Gosiat és Kasiat, akiket tényleg imádok, főleg Kasiat, a kis ikremet, a kis szívem csücskét.

PREZZO KONTRA 8
Felelősség. Maximalista vagyok. Szeretek mindent a legapróbb részletekig tudni, érteni, és helyesen csinálni. De ha vétek, lévén ember vagyok, nincs kihez fordulni. Nincs ott a menedzser, aki átvariál mindent, és kijavítja a hibát. Magamért felelek, és az egész étteremért. Ha elfelejtek leadni egy rendelést, az egész étterem törlőpapír, vagy csirke nélkül marad a hétvégére. Ha az egyik pincér alattam elront valamit, az én felelősségem kijavítani, és az arcomat adni a vendég felé, ha konfrontálódni kell. De bármi történik az én műszakom alatt, elő vagyok véve. A vendég elcsúszik a nedves padlón, mert kint ömlik az eső? Te vagy a felelős. A pincéred leönti az asztalt egy pint sörrel? Te simítod el...

PREZZO KONTRA 9
... és ezzel nem kicsit stresszeled túl magad. Ha nem figyelsz mindenre, nem irányítasz mindent, a feje tetejére áll az étterem. Minden másodpercben figyelni kell. Segíteni. Csinálni a bárt. Embereket fogadni, akik egyszerre két ajtón ömlenek befelé, de egyedül vagy, hogy leültesd őket. Közben csörög a telefon. Közben eldugul a női vécé. Közben kuponok jönnek. Közben jönnek megszerelni a konyha csempét. Közben beesik egy ellenőr.
De azért legyél ott mindenhol....
Ja és nem is beszélve a legújabb top trend szabályunkról: mivel nem csinál elég pénzt az étterem a kimutatások szerint, kiadták rendeletbe, hogy hétfőn és kedden ebéden csak egy menedzser és csak egy pincér lehet bent. Nem mintha nem lennénk tele amúgy. De ugye mindenki hozza a hülye kuponjait, és a fele pénzt elvesztjük. Teltházat csinálni két emberrel: öhm..... szívás. Nem csak szívás, lehetetlen. És főleg legyen minden tökéletes, meg sparkling, mert ez a Prezzo, mi itt adunk a minőségre! Ja persze.... ha minőség alatt azt érted, hogy McDonalds szerű sebességet követelnek meg tőlünk, rohanunk, izzadunk, remegünk az idegtől, ja... megkapod a minőséget. De nyilván nem ám a kuponozást gondoljuk át: nem. Szívassuk meg a dolgozókat. Legyél egyszerre 7 helyen és kész...

PREZZO KONTRA 10
... és ha nem sikerül, akkor pedig a felsőbb vezetőséget kapod a kis fenekedbe. Szégyen nem szégyen, én rettegek az area menedzserünktől. Eddig egyszer szidott le, remegtem utána fél napon keresztül, holott még csak nem is volt oka rá. Csak felolvasta nekem, miért koszos a lécső, holott még nem is értem ahhoz a részhez a takarítással. De akkor Gosia felelt értem, ő kapta a hidegebb zuhanyt. Viszont most egyenesen és joggal én lennék leüvöltve, ha valami félremegy. Nem rendeltél csirkét? Mifaszért neeeeeeeem??????

PREZZO KONTRA 11
Ha ebben a beosztásban dolgoznék, azaz a két étteremben egyszerre a következő fél évben, nem hogy elfelejthetném a májusi szabadságomat, meg minden egyéb szabit augusztusig, de a szabadnapok miatt se nagyon kéne tepernem. Hiszen épp ezért kellek, hogy a többi menedzser elmehessen végre pihenni, akik már güriznek hónapok óta minden nap.

PREZZO KONTRA 12
Az egyenruha. Az előléptetéssel eldobnám a fekete Prezzo emblémás rabruhát, és a saját cuccaimban dolgozhatnék. Hurrá? NEM! Egy fekete egyenruhában mindegy, hogy mit kensz magadra, nem látszik. Nyakig paradicsomszószos lehetek a nap végére, akkor is fekete maradok. A menedzser meg mit nem hordhat egyedül? Úgy van! Feketét! Ugyanígy nyakig szószos lennék, csak épp ha a fehér Zara ingből nem tudom kimosni a foltot, akkor kuka. Az meg nem olcsó buli....

PREZZO KONTRA 13
A lépcsők. A legnevetségesebb kifogás valaha, de íme. Vannak nekem hülye fóbiáim. Nem merek elsőre mondjuk kilincset vagy kocsikilincset megfogni, mert félek, hogy ráz. Meg ilyen marhaságok. De bizony, ha le kell menni egy lépcsőn, aminek nincs hátulja, akkor is gondban vagyok. Mégpedig nagy gondban. Megragadok a tetején, és lépcsőhossztó függően akár 20-30 percbe is beletelhet, mire leérek. Na már most, a másik városban lévő étterem belső építésze azt a zseniális ötletet találta ki, hogy a földszintre helyezi az asztalok 20%-át, a többit pedig az emeletre, a kettőt pedig egy hosszú, nyitott hátú csigalépcsővel köti össze. Kösszépen. Biztos hasznos munkatárs lennék.


Ennyit a Prezzoról, nézzük a másik helyet.

LOCH FYE KONTRA 1
Mindent elölről kell kezdeni megtanulni. Sem a menüt, sem a vendégeket nem ismerem. Teljesen más profilú étterem, picit sem olasz, ellenben nagyon brit és skót, olyan kajákkal, olyan nemzeti több száz éves hagyományos receptekkel, hogy kettéáll a fülem.

LOCH FYNE KONTRA 2
Jelenleg gondban vannak a konyha személyzettel, mivel ott is kilépések vannak, és vagy betanulójuk van, vagy pedig még csak keresnek a helyükre embereket. Így a pincérnek kell tartania a hátát a vendég előtt, és fedeznie a konyha csúszásait, ami nem mindig könnyű.

LOCH FYNE KONTRA 3
Túúúúl sok idő Shaunnal. Leírhatatlanul rettegek attól, hogy megszűnünk pár lenni, és kollégák leszünk a végére, meg attól, hogy úgy érzi majd, eleget látja a fejem egész nap, és inkább ma este nem jön át hozzám. Vagy én fogom megunni bámulni az ő fejét egész nap.... Velőmből rettegek ettől.

LOCH FYNE KONTRA 4
A Shaunnal töltött szabadságok és utazások valószínűsége a béka segge alá találtatik pottyanni. Mivel ketten lennénk a két ful time-os pincér, ezért mindkettőnk távolléte baromi nehézzé teszi az étterem vezetését. Nem megoldhatatlan, de a főnökség mindent meg fog tenni, hogy ne kelljen megoldania.

LOCH FYNE KONTRA 5
Hát a szag. Ez egy halas étterem, és bizony ha gikszer áll be a tárolásban, vagy a rendelésben, ezek a dolgok nem állnak el. Van ráadásul egy halas pult a flooron, ahol jégen fel van kínálva minden, amink csak van, és lehet őket elvitelre vásárolni, vagy, úgy is lehet kaját rendelni, hogy odaállsz, azt mondod, hogy te AZT a szent halat akarod, így és úgy sütve, ilyenolyan körettel, szósszal, satöbbi. Ezt a nap végén el kell takarítani, jegestül mindenestül, reggel meg újra tölteni, és hát hmm... nem egy álom az a szag. De nap közben, mikor fut az étterem, valahogy sosem érezni semmit, szóval ezzel el lehet bírni.

LOCH FYNE KONTRA 6
Fehér ing.... itt is. Itt is lehet szépen nyakig szószosnak lenni nap végére, úgy hogy látszik is rajtad. Bár ezeket az ingeket a cég adja, és nem a saját zsebedből kell újat venni, ha tönkretettél egyet, mert nem jön ki a folt.

LOCH FYNE KONTRA 7
Hosszú betanulás. Tényleg mindent az elejéről kell tanulni, és bizony olyan dolgokat, amik eddig totál elkerültek. A tradicionális angol kaják, a sztékek, a skót nevek és hagyományok, ez bizony mind új, és nem egy két nap alatt fogom megtanulni... addig pedig el kell viselnem, amit utálok: hogy új vagyok, és nyomi vagyok, és nem megy minden olyan simán, mint ahogy megszoktam.

LOCH FYNE KONTRA 8
Ez igazán nem is hátrány, de mindenképp valami új, amivel meg kell birkózni: minden 4. héten fizet. A Prezzoban hetente kaptunk fizut, és hozzászoktam, hogy eszerint osztom be a pénzem. Itt viszont le kell dolgoznom előbb a 4 hetet, és akkor kapom meg az első fizum. Azaz a Prezzotól kapott utolsó heti fizetésemből kell kihúznom egy hónapig úgy, hogy közben ugyanúgy lakbért, számlákat és councilt kell fizetni. Fogyókúra elé nézek, úgy érzem :D

LOCH FYNE KONTRA 9
Azzal, hogy új helyen kezdek, visszadobom magam a szamárlétra aljára. Teljesen nulláról kezdek mindent, és a ehető legtávolabb esek egy lehetséges előléptetéstől. Hozzáadva, hogy fiatalabb már nem leszek, és hogy még mindig sejtésem sincs, hogy hol eszek 5 vagy 10 év múlva, ez kicsit para. Nem különösebben izgat a tudat, hogy 35 évesen még mindig pincérnőcske legyek, hogy őszinte legyek...


És végül:

LOCH FYNE PRO 1
Lélegzet elállító borravalók. Teljesen más a rendszer. Eleve, a menedzserek olyan fizetésemelést kapnak az előléptetésükkel, hogy ők onnantól nem kapnak (és nem is kérnek) a borravalókból. Minden a pincéreké. Plusz, és ez a legjobb: saját section-öd van, az csak a tiéd, senki más nem nyúl bele, és amit ott kapsz borravalót, az mind a tiéd, senkivel nem osztozol rajta. Tehát ha jó vagy, - márpedig jó vagy, akkor dől be a pénz, és egy lusta kolléga se húzza le rólad. Egy-két nap alatt megkeresed azt a pénzt, amit a Prezzonál egy hét alatt. Ez pedig ugyanaz a pénzkülönbség (ha nem több), ami a supervisor-i pozícióval járna.

LOCH FYNE PRO 2
Kitűnő floor staff. Mind a hárman motivált tapasztalt pincérek, jókedvűek, szeretik egymást és a főnököt, szeretik a munkájukat. Segítenek egymásnak, és jól telik az idő, amit munkában töltenek.

LOCH FYNE PRO 3
Maradhatnék a seggemen. A nagy számok azt mutatják, hogy ha egy menedzsert másik városba küldenek, akkor előbb utóbb meg fogják arra kérni, hogy költözzön is oda. Ha meg nem, akkor belátja magától, hogy úgy az egyszerűbb, és oda költözik. Na már most rémálmaimban még mindig előköszön néha a legutóbbi költözéssel járó horror, nem is beszélve az anyagi vonzatáról (ez a költözésünk olyan másfél millió forintba került).  Ha itt dolgoznék, maradhatnék a seggemen, ebben a lakásban, 5 percre a munkahelytől.

LOCH FYNE PRO 4
Ezzel együtt  nem kéne jogsira költenem, kocsira, útadóra, biztosításra, benzinre, vagy vonatbérletre, ami el is venné az előléptetéssel járó pénztöbbletet.

LOCH FYNE PRO 5
Egy komoly, szigorú, profi étteremvezető alá dolgoznék, aki motivált, és aki olyan főnök, akitől azért kicsit félsz is. Nem tudom, érzitek-e, hogy ez miért fontos, de biztos ti is jobban megtanultátok a leckét, ha egy olyan tanár kérdezte ki másnap, akitől féltetek, mint egy olyan, aki laza.

LOCH FYNE PRO 6
Talán túl sok, de mégis marad időm Shaunnal. Ha pedig ez nem működik, és rámegy a kapcsolatunk, magunkat, és a döntésünket okolhatjuk, és nem pedig a Prezzot, valamit, amiről nem tehettünk, és csak üldözne minket a "mi lett volna ha" dolog.... de együtt dolgoznánk, jó kedvvel, majd munka után leülnénk meginni egy sört a pultnál a többiekkel, majd együtt hazasétálnánk, és bedőlnénk az ágyba. Ez idő, és idő vele. És nekem ez fontos.

LOCH FYNE PRO 7
Lenne lehetőségem Istivel együtt szabadságra menni. Ugyan Shaun így kiesik a nyaralásokból, de végre lehetne az, hogy Isti meg én egyszerre vagyunk otthon. Vagy ha anyuék jönnek meglátogatni minket, egyszerűbb lenne elintézni, hogy valaki (vagy mindketten) itt legyünk velük.

LOCH FYNE PRO 8
Állításuk szerint könnyű a számítógépes rendszerük, és állandóan frissítik, ők ott helyben. Nem az van, mint a Prezzonál, hogy feltesznek egy új hozzávalót a menüre, mondjuk a céklát, de basznak rá beletenni a rendszerbe. Ha valaki cékla nélkül kéri a grillezett kecskesajtot, szaladj a konyhára, és magyarázd el, nem tudod beütni a gépbe. Úgysincs más dolgod, nem? Aztán ők meg vagy elfelejtik, vagy nem.
Itt ha valami változik, vagy valami logikusabb, akkor bepakolnak rá egy extra gombot, aztán joccakát.

LOCH FYNE PRO 9
Sokkal könnyebb eladni valamit, ha hiszel benne. Olasz étteremben dolgozva, úgy, hogy az étlap háromnegyede egészségtelen, és hizlal, és hosszútávon tönkrevágja az emésztőrendszered (saját példán okulva), nem mindig könnyű mosolyogni, és rábeszélni valakit egy posh pepperoni pizzára.
A Loch Fyne egy első osztályú halas étterem, olyan farmerektől szállítanak, akik szigorúan környezettudatosan végzik a dolgukat, nem nagyhálós halászcégektől vásárolnak, hanem helyi pecásoktól a skót tavaknál. Ennek eredményeként a kaják drágák, a de minőségük kritikán felüli, az eredetük tiszta, semmi sem fagyasztott. Arról nem is beszélve, hogy a staff kaják ugyanúgy a menüről jönnek, tehát ha olcsón akarsz enni a műszakod után, nem kell pizzát vagy tésztát enni, és hízni, hanem jöhet egy kis halacska, vagy egy kis rák vagy homár. Nyami :)

LOCH FYNE PRO 10
Greene King Card. Ez egy kedvezménykártya, ami minden alkalmazottnak jár. Ez a cég az anyacég, ennek vannak pub-jai, éttermei és hoteljei Anglia, Skócia és Írország szerte, ahol a kártya felmutatásával azonnal 50% kedvezményt kapsz, bármit is kérsz. Szobát, sört, kaját.

LOCH FYNE PRO 11
Farmer. Oh, farmer. Abban dolgozol. Nem ünneplős naci, nem 50 fontos NEXT meg ZARA naci, nem. Olcsó, sötétkék, kényelmes farmer. Yissss :)

LOCH FYNE PRO 12
Nincs, nincs nincs nincs itt sem takarítás. Van egy leszerződött takarító cég, aki minden reggel elküld két lányt, akik kigányolják az éttermet. Egy porszemet se kell letörölnöd, pincér létedre.

LOCH FYNE PRO 13
Nincs automatikus service charge. A Prezzonál minden 7 vagy annál több főt számláló asztalnál a rendszer hozzáad a számla végösszegéhez 10% automatikus borravalót. Ha már szoptál egy 20 fős asztallal egész este, akkor legyen garantált a borravaló. Igen ám, de egy percig se hidd, hogy az a pénz a tiéd. Az kérlek megy a head office-ba, és ott is marad. A vendég meg abban a tudatban, hogy kifizette a borravalót, és boldoggá tette a pincérét, nyugodt szívvel távozik. Te pedig 3 órán át güriztél, hogy 20 ember egyszerre elégedett legyen (plusz az 5 másik asztalod), és SEMMIT nem kapsz érte. Csak egy három héten át tartó képsorozatot a heti Prezzo hírekben, hogy milyen jó is volt a 3 napos vezetőségi nyaralás, ahol vidámparkokba járnak, meg méregdrága hotelokban szállnak meg MIND, és bulizzák végig azt a 3 napot. Nini, ott isszák a service charge-omat!!
Itt ilyen nincs. Ha a 20 fős asztal boldog, tiéd a borravaló. Tisztán, kézbe. Megérdemelted.

LOCH FYNE PRO 14
Ugyan később zárok, mint most, mégsem kell aggódnom a kevés alvás és pihenő idő miatt, akkor sem, ha másnap én nyitok: 11 és 12 óra előtt nem kezdünk. Egyszerűen nem vagyunk nyitva, nincs ott senki és kész. Hétvégenként van reggeliztetés, de csak egy órás, és az is csak 11től van. Még ha éjjel 1kor is végzel, bőven van 8 óra alvásidőd, plusz 2-3 órád a barátoddal :)


Összesítő:
Prezzo PRO                5
Prezzo KONTRA        13
Loch Fyne PRO          14
Loch Fyne Kontra        9


Kéremszépen, tisztán matematikai alapokon nyugvó elhatározásból holnap beadom a hivatalos felmondásomat. 

Arrivederci, Prezzo

Megkésve: DOLGOK történtek decemberben!!!

Némileg ambivalens érzések kötnek december hónaphoz újonnan... van ugye mikulááááás, meg karácsooooony, meg szülinaaaaap, meg szilveszteeer, ami szuper és éljen és hurrá, de egyben ezt az egészet felöleli egy mindent átitató szopóroller a karácsonyi őrültekháza miatt az étteremben.

Csak hogy értsétek. Év közben, azaz az év 11 hónapjában nagyjából 123ezer féle kupont meg kedvezményt fogadunk el. Ha felmutatsz egy kódot, csak 2,5 fontot fizetsz az egyik főételért. Ha felmutatsz egy kártyát, az egyik főételért egyáltalán nem fizetsz. Ha felmutatsz egy másik kártyát, az egész számládból leharapunk 25%-ot. Ha felmutatsz egy 9 jegyű számot, 10 vagy 20 fontot törlünk a számláról. Diák vagy? Nem fizetsz. Miiiindenféle kombinációban jelentkeznek a kedvezmények.
Sevenoaks pedig egy olyan kisváros, ahol az emberek 20 penny-s árkülönbségtől is a plafonra másznak, nemhogy ha a felét lespórolhatják a fizetendő összegnek. Én már rájöttem amúgy, azért ilyen mocskosul gazdag itt mindenki, mert ezek SHEMMIÉRT nem fizetnek. Elhoznak 17 féle kedvezményt, a maradékot pedig, amit ki kéne fizetni valami mondvacsinált panaszáradattal töröltetik a számláról. Kész. Jóllakott egy 5 fős család, és kerestünk belőle 10 fontot. Juhé?
Azzal azonban, hogy decemberben a klubkártyás kuponokon kívül semmit az égvilágon nem fogadunk el, lehetőség nyílik, hogy az egész évben ilyen módon elpazarékolt pénzhiányt felhozzuk.
És bizony ütnek vágnak minket, hogy fel is hozzuk.
Karácsony közeledtével valahogy mindig megfigyelhető egy amolyan egyenes arányosság a nappalok, és a műszakok közti szünetek hossza közt. Ahogy rövidül az egyik, úgy a másik is.
Azon kapod magad, hogy fél órával előbb beugrasz, és másfél órával tovább maradsz. Ami jó, mert dől a pénz, a borravalók isteniek, de mint azt ahogy a bevezetésben említettem, bőven van mire készülődni a munkán kívül is.
Úgyhogy mire lemegy a 3 csúcs karácsonyi nap, nem az van, hogy hátradőlsz, megsimogatod a telepakolt pocakot, és úgy gondolsz a következő munkanapodra, hogy jó, most már igazán dolgozni is kéne, mert most aztán kilustálkodtad magad.
Ebben a szektorban sajnos te vagy az, aki emlékezetessé kell hogy tedd más emberek karácsonyát, miközben a sajátodat alig van csak pár órád megszervezni.

Az enyém azonban meg lett szervezve, és nem is akárhogy.
Na akkor az elejéről.

Mikulás

Az hagyján, hogy Mikulás, de december 6.-a egyben egy másik nagybetűs ünnep is. Tavaly ilyenkor csempésztünk Shaunnal először csokit a Geriék meg Isti csizmácskáiba, és csattant el az első csókunk a konyhában, mielőtt kirajzottak volna a megajándékozottak a szobából, hogy megköszönjék. Bizony, ez egy évforduló, amit ugyan nem vertünk nagy dobra, mert szombatra esett, és mind a ketten halálra dolgoztuk magunkat, de azért reggel álmosan, csipásan még gratuláltunk egymásnak a túléléshez. Értettük ez alatt az együtt töltött egy egész évet a viták és nehéz helyzetek ellenére, és a jelen pillanatot is az előző este elfogyasztott töménytelen mennyiségű fokhagymás kenyérgombóc tekintetében.
Mindketten szépen rácsodálkoztunk a másikra, hogy tényleg, ennyire bolond vagy értem, hogy még mindig kellek? De aztán bólogattunk, hogy igen, kellesz, aztán ölelésidő, aztán munka.
Éjjel mondanom sem kell, alvás nem volt. Nem nem nem, mindenki más aludt, csak én nem. Fontos volt, hogy ez a két jómadár, Isti meg Shaun már mélyen aludjon, mikor én nekiállok a csokicsempészésnek. Ez abban merült ki, hogy ébren tartottam magam hajnali 4ig, majd fel-le osontam a recsegő lépcsőn, meg kommandóztam a zizegő csokipapírokkal a vaksötétben, nagyjából 1 órán át. Anyuék a karácsonyi extra különkiadású segélycsomagban küldtek mikulás csokit meg szalon cukrot, így teljes mértékig autentikusra sikerült a meglepetés :)
Isti természetesen ráugrott, mint ovis a nápolyira, Shaun viszont szegényem a kis rövid eszével nem emlékezett, hogy tavaly is ugyanezt csináltuk, és pislogott boci szemekkel, hogy miért van csoki a cipőben (nem lesz lábszagúúúú...?). De elmagyaráztuk neki. Kicsit se lepődtem meg, hogy ugyanolyan új információként fogadta a dolgot, mint tavaly... :)


A Vendég
Én teljesen be voltam sózva attól, hogy vendégünk lesz, a Pista mondta. Jó, nem vendégünk, csak az ő vendége. Otthonról az egyik barátja jött látogatóba. Igaz, ez engem egy 2x5 perces beszélgetésben érintett csupán, meg annyiban, hogy enyém volt a ház egy teljes éccakára, hogy félhessek egyedül.
No meg abban, hogy végre ki lett takarítva minden, és nem utolsó sorban abban, hogy ide varázsolódott egy hatalmas üveg whiskey, ami jól jött, hogy leöblögessem a hólyagosra-sebesre gyulladt torkomat az utóbbi napokban (ha már egyszer a házi pálinka készlet kimerült).
Köszi Joci :)


A konflikt
Mélypontra jutottam motivációügyileg munkában. Tudni illik felvettünk valahol október tájékán egy srácot, akit még én nyomtam a főnöknél, hogy IGEN IGEN őt akarom, mert fiú, és nagy, és erős, és lesz ki cipelje az italos rekeszeket és mert lelkes és gyors felfogású.... amely lelkesség és gyors felfogás kimerült a megkövetelt szint előtt 20 kilométerre. A srác katasztrofális modorban és hozzáállással dolgozik, nem hogy segít a staff-nak, de keresztbe is tesz. És ugyan van egy harmadik emberünk, aki csak part time-os, de szintén lassú, szintén kis tudatlan, és nincs idő, hogy képezzük, mert egyszerűen nem tölt el elég időt az étteremben.
Én már próbáltam minden úton hatni az előbb említett egyénre, személyes beszélgetés keretében, vicceskedve, tanárosdit játszva, baráti sörözés közben, majd lila dühtől ordítozva, a menedzsmentnél panaszkodva, staff meetingen mindenki előtt, de semmi sem használ. Konkrétan zsákkutcában toporgunk vele, mert olyan kardinális emberhiányunk van, hogy hihetetlen, és még az ő semmirekellő leszarom hozzáállása is kell. Ki valami rejtélyes módon nem lett/lesz rúgva, de áprilisban elvileg magától is elmegy úgyhogy szó szerint pipálgatom a napokat a naptárban addig, és behűtöttem a jeles eseményre egy pezsgőt is már. Közben vannak újoncaink, kettő is, akiket csökkenő lelkesedéssel, de - megfogyva bár, de törve nem ugyebár - képezgetek/képezgetünk.
De hogy itt is le legyen írva, mert ugye a szó elszáll, de az írás megmarad: Jakub, takarodjál már  innen el a lábaddal!!!!!


Ügynökségi check-up
Fun fact: azzal a feltétellel írtuk alá a bérleti szerződést, hogy minden hónapban el fog jönni vagy a tulaj, vagy az ügynökség, hogy jól megnézzék, hogy szépen bánunk-e a lakással, és hogy biztosan csak ketten bánunk-e szépen a lakással, nem költöztettünk-e be ide senki mást. Namármost, ez a beköltözés óta most először történt meg. Arra legalább jó volt, hogy szépen kitakarítottunk, és időben felkeltünk. Nem tudtam, mire számítsak, hogy ujjhúzogatás lesz a vízszintes felszíneken, vagy majd szembevilágítósan rákérdeznek majd Shaunra, hogy ki ő és mit csinál itt? Itt lakik? Nem? NEM?
De aztán csak szolidan körülnézett, megkérdezte, van-e valami problémánk, elmondtam neki, hogy újonnan pityereg a hűtőnk (könnyezik konkrétan, sír egy kicsit minden nap egy kis tócsát maga alá), de amúgy minden okés. Megköszönte, megköszöntem, távozott, mi meg visszaestünk kómába, ahogy azt tettük, mielőtt megérkezett volna, reggel 8kor :)

Bevásárlás:
...és megint és megint és megint.
Lévén itt éccsanyám és éccsapám elvendégeléséről volt szó egész karácsonyra, mindennek flottul
kellett mennie. Főleg éccsapa részéről. Tudjátok... ő az a fajta ember, aki azt hiszi, hogy mi itt éhezünk, fázunk, hogy csak büntetésből vagyunk itt, és rosszabb nekünk nem is lehetne. 3 héttel karácsony előtt pánikolni kezdett, mikor megtudta, hogy december 25.-én az égvilágon semmi sincs nyitva. Hogy hol fogunk mi akkor kenyeret venni. Hiába mondtuk, hogy de 24.-én és 26.-án viszont minden nyitva van, és előremenőleg is vettünk 7 kiló kenyeret, és lefagyasztottuk, hogy HA esetleg szükség lesz rá, akkor csak be kelljen dobni a sütőbe, és olyan lesz, mint a frissen sült.
De még ha sikerült is apuka sipákoását az éhhalálról kizárni a tudatomból, azt akkor is be kellet látnom, hogy ez nagy falat lesz.
Eddig mindig csak segítettem megfőzni az ünnepi ebédet-vacsit, meg persze főleg elpusztítani voltam alkalmas az egészet, most viszont meg kellett tervezni, és be kellett rá vásárolni.
Előre terveztem, az égvilágon semmire nem költöttem, csak hamar hamar összeraktam a lakbérre szánt pénzösszeget, majd megnéztem, mennyi maradt a karácsonyra. Szerencsére Shaun ajándékát már megvettem októberben, Istié pedig alacsony költségvetésű volt, így tisztán láttam, mi az a summa, amit el fog fogyasztani a kedves kiscsalád itt az ünnepek alatt.
Megterveztem, mit veszek meg előre. Leghamarabb azt, amit le lehet fagyasztani. Karácsony hetében azt, amit hűteni kell, de eláll. Karácsony előtt közvetlenül pedig azt, ami csak frissen jó.
Ez így tehát minimum 3 felvonásos vásárlás. Büszkén jelentem, nekem ez lett minimum 5 vagy 6. Lévén karácsonyi időszakban Istivel szinte egy perc közös szabadidőnk sem volt, így vagy ő intézett mindent, vagy én. Mondanom sem kell, nem mertem rábízni, szóval úgy nézett ki, hogy elmentem boltba, megvettem 3 szatyornyi dolgot, hazavittem. Vissza. Megint 3 szatyor. Haza. Vissza. Megint 3 szatyor, és így tovább.
Egyik nap munka után sikerült elcsípnünk egy last minute nagy Tessco túrát, ahol végül is minden hiányzó kis pöttöm vackot be sikerült szerezni.
Csak hogy értsétek a problémát, a karácsonyi menü többek közt a következőkből állt (a teljesség igénye nélkül): sült kacsa, pulyka, töltött káposzta, húsleves, paradicsomszósz, beigli, mákos-diós guba, füstölt főtt csülök. Persze ezek több napra elosztva.
Mindezt oldd meg anélkül, hogy bármelyik áruház is tartana egész kacsát, savanyított káposztát, húslevesbe való csirkeaprólékot vagy nagyobb cafat marhahúst, a szósz anyu házi paradicsomsűrítménye nélkül elképzelhetetlenül pocsék, beigli készítéshez alkalmas hozzávalók és sütőeszközök legközelebb 1400 km-re innen találhatók, a csülköt máshogy szeletelik és csontozzák, és fűszerezik, gubához meg nincs se kifli, se dióőrlemény, mák meg aztán főleg. DE ennek ellenére minden elkészült, mindent be tudtunk szerezni, minden olyan volt, akár az otthoni, és bizony mondom néktek, ez teljesítmény.
Egy valami okozott nekem egy kisebb idegösszeroppanást, az pedig a húsok kiválasztása volt.
Kezdődött a kacsa problémakörrel. Azt hinnéd, nem kívánsz nagyot, hogy kacsahúst keresel, főleg hogy minden étterem étlapján van legalább egy kacsa-kaja. Ennek ellenére a vezető sevenoaksi üzletek kerek szemmel néztek rám, mikor megkérdeztem, tartanak-é kácsát. Waitrose: no. Tesco? No. Sainsbury? No. Sarki hentes? Kösz nem. Félreértés ne essék, jó nekem a sarki hentes, de egyszer, úgy fél évvel ezelőtt bementem oda MEGKÉRDEZNI, tartanak-e kacsát. Akkor azt mondta, hogy nem, de ha akarok, rendel nekem hétfőre. Mondtam, hogy köszi, nem kell, még nincs edényem se, hogy megsüssem, de majd jövök, ha kell, csak tudni akartam. Követező hétfőtől számítva 2 hétig minden nap üldözött az utcán a 300 kilós hentes lobogó bárddal a kezében, hogy itt a kacsa, vigyem el, mert rárohad. Én meg mondtam, hogy nem kell a kacsa, és ezért valamiért nem nyertem el örök szimpátiáját a jóembernek.
Na szóval kemény másfél órát vett el az életemből, hogy a Waitrose húspolca előtt szobroztam, és rendesen pánikoltam. Először is, mert szótár nélkül mentem, és sajnos a disznóanatómia még nem megy angolul. Hogy most rib vagy belly (jó ezek egyértelműek), de a ribeye, loin, joint, gammon, gammon joint, főleg ha bekevernek a sirloin meg ilyen dolgokkal, és még a jó isten tudja, mivel, egy szó mint száz: teljesen elvesztem. Azt hittem, végignéztem már elég disznóvágást meg nagy főző sessiont, hogy tudjam, mi micsoda, mi hogy néz ki, de itt teljesen elvesztettem a fonalat. Ezek mindent teljesen máshogy osztanak fel, máshogy szeletelik, máshogy csontozzák. Disznórésszel még úgy ahogy jól megvoltam, de mikor odafordultam a marhás polchoz, ahonnan a húslevesbe való cafatot reméltem beszerezni, kicsit összeomlottam. A steak kultúra ősvermében fűszerezetlen, érleletlen, nyers, nem steaknek előkészített marha alkatrészt nem találsz. Ha találsz, azok pörköltnek felvágott kicsi cafatkák. Rendesen lecövekeltem, és vártam a megmentőre. Ami meg is érkezett egy anyuka személyében, akire ráugrottam, mint a piranhák Patrokloszra (régi DNG-s mondás, ne kérdezzétek), hogy segítsen, mert különben nem megyek el innen zárásig máshogy. Végül azon kaptam magam, hogy megvettem egy a fejemnek megfelelő méretű húst, benne egy irdatlan nagy csonttal. Nem érdekelt, hogy nincs akkora fazekunk, amibe ez, meg a zöldség, netán még 2-3 evőkanálnyi leveslé is belefér, hoztam, és örültem neki mint hal a víznek.

Szergej

Az ikrek megkarácsonyozzák a
hangulatot - avagy kenj fel
egy réteg rúzst, és őrjítsd meg
a konyhát

Felbéreltünk egy, sokak által nagyon ajánlott cégszerűséget, hogy hozzák el kedves szüleimet a
reptérről. Lévén december 24.-én, dél körül szállt le a gépük London tuffelén, és hadd ne kelljen részleteznem, hogy karácsonya napjának előestéjén, délben hány ember lóg a csillárról is az étteremeben. Általában nagyon rugalmas ezzel a Gosia, és úgy ír beosztást, hogy valamelyikünk ki tudjon menni felvenni őket a reptérre. Most viszont a karácsonyi hajtásnak hála, még csak meg se próbáltuk felvetni az ötletet, hogy valamelyikünk ne dolgozzon szenteste, délben. Azonnali fővesztés terhe mellett meg lehetett volna próbálni, de inkább bevontunk egy harmadik felet.
Ez pedig nem volt más, mint SERGHEI!!!!
Szergej kérlek jó pénzért vállalja, hogy kimegy a reptérre, egy megbeszélt helyen megáll, kimutat egy táblát a szeretteid nevével, majd az egymásra találás után elviszi őket egy megadott címre.
Ez MAJDNEM így történt.

Elvégre Szalczingerék nemzetközi utazását kiszolgáló etikett szabályzat szerint valaminek MUSZÁJ gallyra mennie. Esetünkben a repülőút rendben volt, a landolás simán ment, majd mikor a szüleim megtalálták a helyet, ahol Szergej elvileg várta őket, mondanom sem kell, a kutya nem volt ott.
Eleget aggódtunk amiatt is, hogy a szüleim és Szergej nem beszélik a közös nyelvet, így a hazaút némileg fura lesz, de kit érdekel, legyenek itt és kész. Az eszünkbe sem jutott, hogy meg sem fogják találni egymást.
Szergej, te barom.... az emberünk nem csak hogy máshol állt, de még a névtáblát sem volt esze kitenni. Anyu 17x elment mellette, és nézett rá (kevesen voltak a reptéren), de semmi. Isti próbált valami kapcsolatot létesíteni köztük telefonon, miközben menedzselnie kellett egy teltházas, ünnepi ebédjét költő éttermet. Kicsit megzuhantunk, mikor megcsapott minket a tény, és a kép, hogy Serghei, és az akkora már különvált szüleim, anyu a fel-le szaladgálással, apu a mankós bicegéssel, úgy, hogy egyik sem beszéli a másik nyelvét, mászkálnak fel-alá egy reptéren, amit a 3ból két ember egyáltalán nem ismer, és egymást keresik. És ha meg is találják egymást, be kell még gyűjteni egy harmadik embert is, mert anyu és apu miért ne válna külön, hogy azzal könnyebben megtalálják Szergejt... Végül több mint egy órába telt egymásra találniuk, aminek az lett a vége, hogy a 70 font, amit kifizettünk a fuvarért, a parkolódíjat se nagyon fedezte, nemhogy a benzint oda-vissza, plusz a munkadíjat. Mindegy, ők voltak a hülyék.
Anyék ideértek egy órás késéssel.
Fenntartottunk nekik egy asztalt, hogy megebédelhessenek a nagy ijedtségre, majd önjelölten hazamentek, és nekiálltak a nagy főzésnek. Istivel 8kor és 9kor végeztünk (kivételesen korán!!), és végre megtörtént:

Együtt karácsonyozott a család. Volt fa (gyönyörű fa!!!), meg vacsi, és asztal, és végre 4 szék, és
4en egy helyen szenteste. Nem volt ilyen már nagyon nagyon NAGYON régóta. És volt egy kis ajándékbontogatás is, nem nagy ugyan, de rengeteg képeslapot kaptunk otthonról, meg ittenről is (munkatársak, stb). De a legkirályabb tényleg az volt, hogy itt voltunk mind a négyen :)
Kivégeztünk gyorsan egy issssteni pulykát, lévén Istivel egész nap nem volt időnk enni, majdnem nyomtalanul el is tüntettük az egészet :)

Később, olyan éjfél felé Shaun is felbukkant. Megbeszéltük, hogy mivel nekem, mint magyar embernek, a szenteste nagyobb dolog, mint a 25.-e, ezért ünnepeljük a közös karácsonyt akkor, mert neki, mint angolnak a 25.-e az, ami szent, és azt fogja a családdal tölteni. Ő sajnos nem végzett olyan korán mint én, de még így is vette a fáradságot hazamenni munka után, becsomagolni az ajándékomat, és feljönni vissza a városba. Anyukája hozta, akivel megejtettük a köszöntést, de igazán nem számítottam rá, hogy találkozni fogunk, így nem is készültem semmivel. Ő ellenben sütött nekünk egy EGÉSZ tortát, gyerekek, csodaszép, hófehér mázzal bevont, ehető gyöngyökkel meg hópihékkel meg mindennel, ami kell, azt se tudtam, mit mondjak :$
De az hagyján.
Az én ajándékom Shaunnak egy icipici dobozban érkezett, ami elfért a tenyeremben. Ő pedig 10 percen keresztül mást se csinált, csak ajándékokat rakodott ki a csomagtartóból, és utána megállt előttem 7 ajándéktasakkal meg egy hasszú, hatalmas dobozzal. Hogy akkor menjünk be.
Integettünk az anyukájának, majd segítettem becincálni mindent a lakásba, fel a fa alá. Szerencsére a 7 tasakból nem mind volt az enyém... egy az övé volt.
Mivel az a szokás, hogy 25.-én ha felkelnek, akkor van ajándékbontás, ezért az anyukája elküldte az ő ajándékát, hogy majd itt bontsa ki ha felkelt.
Na mondom nem, olyan nincs. Szépen visszaviszed magaddal, és anyukáddal fogod kibontani, nem fogom itt elrabolni a családi karácsonyt. Tiltakozott, de végül belement. Másnap felhívott, hogy magyarázzam már el az anyukájának, miért kényszerítettem, hogy NE bontsa ki az ajándékát, mert nem érti, és meg van sértődve, azt hiszi, nem is kell neki az ajándék, amit olyan nagy gonddal választott ki neki. Elmagyaráztam, aztán a végén mindenki jót nevetett rajta, de NAGYON fura volt. Én csak jót akartam, de valahogy nem akarták megérteni ezt a szenteste kontra karácsony nap dolgot itt a kulturális szakadékok miatt. Én csak úgy gondoltam, a család fontosabb, mint egy barátnő, és ne velem nyissa ki a családi ajándékokat, hanem csinálják együtt.
Na mindegy.
Nem tárgyiasítom az ajándékok listáját, csak egyet emelnék ki, ami nem más, mint a nekem írt képeslap, ami oda volt biggyesztve a halom tetejére.
Tudjátok, Shaun nem az a lelkizős fajta. Ha mondania kell valami érzelgőset, akkor inkább megszorongat-fojtogat úgy, hogy tudjam. Itt viszont olyan dolgok voltak leírva, hogy esküszöm majdnem el is pityeredtem, olyan szép volt. Biztos helyen van, titkos széfben őrzöm, ha egy pillanatig is rosszkedvem van, elég ránéznem, és újra rózsaszín a világ :)

Hogy mit tetszik?
Még valami történt aznap este, ami nagyon durva és fura volt.
Tudniillik Isti legjobb barátjának nyáron volt az esküvője, és végre megkapták róla a fotókat, és megnéztük őket. És a fejembe ötlött valami, amit megosztottam Shaunnal, mikor végre pizsi idő volt. Nagyjából így zajlott:
- Te figyelj, hogy megy ez itt nálatok az esküvőkkel kapcsolatban? Mert otthon választasz egy tanút, aki tanúskodik melletted a ceremónián. De hogy az ilyen nemű, az elvileg nincs korlátozva. Itt viszont van best MAN és bridesMAID. Tehát a menyasszony csak lány tanút választhat? Vagy ők nem is tanúk? Az ő aláírásuk nincs rajta a házastársi oklevélen? Na csak azért kérdem, mert mi van akkor, ha én a bátyámat szeretném tanúnak? Lehet ő a tanúm, ha nem lány?
- Husi, ha a tesódat szeretnéd tanúnak, én benne vagyok, fő, hogy te boldog légy.
- Mi? Nem nem nem! Nem rólunk van szó. Jesszsuom, dehogy, nem akarlak megijeszteni. (fun fact nektek: Shaun nagyon fiatal az ilyesfajta dolgokhoz, eszembe nem jutna ilyesmiről faggatni). Csak elvileg, szerinted van korlátozás, vagy mindegy?
- Jaaaa, persze, szerintem  meg lehet oldani.
- Várj, te ilyesmiken gondolkodsz?
- Milyesmiken?
- Hogy te meg én majd...
- Hááát, sok mindenen gondolkodom, néha ilyesmin is.
- Váo...
- Miért csodálkozol, hát tudod hogy mennyire különleges vagy nekem.
- Váo.

Ja, nem sokat aludtam utána, elhihetitek, egy ilyen levél meg egy ilyen kijelentés után. :D



A skype.
Újabb fun fact áradat.
Bátyámat, apukámat és nagypapámat Istvánnak hívják, akiknek december 26.-án van a névnapjuk.
Nagynénémnek december 24..-én van szülinapja.
Nekem december 29.-én van szülinapom, január elején pedig névnapom.
És ugye a karácsony maga, és a szilveszter, mint esemény.
Másnap, mikor végeztünk az ebéddel, próbáltunk valamilyen telekommunikációs csatornát nyitni az otthoniakal, akik minde egy helyen voltak: most vagy soha, most kell velük beszélni, és akkor mindenkit letudunk egy körben.
Fanny, az unokahugim volt a kulcs a dologhoz, nála volt okostelefon. Végül sikerült létrehozni egy skype beszélgetést, ami valahogy így nézett ki a nagyszüleim, nagynéném, unokatesóim, és az ő nagyszülei közt.
Mi: Sziasztok! Boldog karácsonyt!
Ők: Sziasztoooook! Boldog karácsonyt!
Mi: Reni boldog szülinapot!
Reni: Köszi! Neked boldog névnapot István!
Isti: Köszi!
Reni: Meg neked is Pityu!
Pityu: Köszi Reni! Boldog szülinapot!
Reni: Köszi! Jól vagyt....
Papa (belevágva): ETTETEK???????
Mi: Ettünk, most végeztünk. Jól vagytok?
Mama (beleordítva): Boldog szülinapot Ramóna!
Én: Köszönöm.
Ők: Ja igen! boldog szülinapot! Meg névnapot is!
Én: Köszönöm szépen!
Anyu: Köszönöm szépen!
Ők: Neked is Ramóna!
Anyu: Köszönöm!
Papa (beleordítva): És boldog új évet!!!!
Mi: Nektek is! Mi újság?
Ők: IGEN!!!!
Mi: Mondom mi újság??????
Papa(beleordít): Nektek is!!!!!!!
Mi: Papa, meséljetek, mi újság? Ünnepeltek?
Papa: Majd megmondom a mamának!!!!
Mi: Mama nincs ott?
Mama: Itt vagyooooooook!
Mi: Szia mama!!!! Hogy vagy??
Mama: Nektek is!!!!
.
.
.
És egy ilyen lehetetlen beszélgetésáradat folytatódott még úgy 20 percig, amiben 13 ember beszélt el lenyűgöző lendülettel egymás mellett, és mire mindenki MINDENKINEK minden jót kívánt minden alkalomra, egy gyönyörű gráfot lehetett volna felrajzolni belőle, a régi matek órák emlékére :D
Nem mondom kétszer, hogy valaki befüvezte az ottani sütikészletet, vagy legalábbis a papáét tuti, mert hogy ő egyszer sem arra válaszolt, amit kérdeztünk, az hótziher :)

London
December 25.-én minden az égvilágon zárva volt. Természetesen anyuék megérkezésével, ahogy megcsapott az ünnep szele, a biológai órám is bekapcsolt: idestova 8. éve zsinórban MINDEN karácsonykor/szülinapomon beteg vagyok. Szenteste felment a lázam, és el sem múlt januárig.
Másnap mégis úgy szavazta meg a család, hogy nézzük meg Londont. Felmegyünk kocsival, sétálunk egy kicsit, taxizgatunk, aztán hazajövünk. Én MINDENT felvettem magamra, ami csak picit is meleg ruhadarab volt, de hát csontig fagytam természetesen. De ehhez képest egy elég tekintélyes kört sikerült lesétálnunk Londonban. Láttuk a Shardot, a lábánál tettük le a kocsit, a Tower Bridge-t, azt a hidat amit nem tudom hogy hívnak, csak hogy az egyik Harry Potter filmben azt rombolják le a halálfalók, a Szent Pál Székesegyházat, London Eye-t, Parlamentet, Big Bent (isten áldja a Big Ben lábánál pofátlan áron forró palacsintát és teát áruló indiánt).
A végén valahogy visszakerültünk a kocsihoz, de ez térképen nézve is egy bődületes nagy kör.
Le a kalappal előttünk :)

Pötli kis épület

NINCS négyünkről kép legalább egy grimasz nélkül.

A Shard. Onnan jöttünk idáig. És innen még sokat.

Mindenki imádta a hagyományos angol pubokat :)

Kabátba bugyolálték.

Lusta napok
Mindezek után nem volt más hátra, mint visszaugrani munkába másnap. Nincs az az isten, hogy esélyem lett volna betegszabira, próbáltam kihúzni ezt a pár napot, mert néhány nap múlva amúgy is szabadságra mentem.
Minden gördülékenyen ment, munkába mentünk, utána anyu forró ebéddel várt minket haza, néha sütivel, szuper volt :)



Szüszüszülinaaaap!
Hivatalosan, immár szám szerint is felnőttnek számítok, 25 lettem kéremszépen. Nem para, á nem.
De.
Gosia felajánlotta, hogy mivel úgyis ki kell adnia a szabadnapjaimat, de rendes szabira már nem tud elküldeni, így kiír ilyen egy-két napokra karácsony után. És láss csodát, ez pont a szülinapom és annak másnapja lett. Nem király???
Nem volt nagy dobra verhetnékem, csak szerettem volna Shaunnal tölteni ezt az időt és ünnepelni, meg kicsit szusszanni a karácsonyi őrület után.
Karácsonyra kapott tőlem egy páros belépőt a London Aquariumba, ahová már a kezdetektől sír a szája, hogy el akar menni, de se pénze, se ideje. Októberben lefoglaltam a jegyeket, és kiírattam az úrfit szabira 30.-ára (és reménykedtem, hogy evidens, hogy én leszek a plusz egy fője) :D
Hamar hamar felkeltünk aznap, rekordsebesen pattantunk ki az ágyból, és szaladtunk a vonathoz.
Szuper napot töltöttünk együtt. Volt benne séta a Temze parton, random megbénult kolosszális embertömeg közepébe keveredés és fél órán át mozdulni nem tudás, halak halak és halak, cápák, ráják, óriástekik, minden, ami kell, meg szuvenírbolt, a legfontosabb ugyebár.
Utána úgy döntöttünk, fiatal még a nap, menjünk el moziba. Az IMAX-be szerettük volna, Hobbitkákat nézni, de már nem volt jegy, így átvonatoztunk Tunbridge Wellsbe, és ott ültünk be. Az előtte lévő időt kitöltöttük egy ünnepi vacsival, volt gyertyafény meg minden az égvilágon. Meg aztán egy fulladozó kislány is, akire én figyeltem fel. Gyűlt a tömeg, majd mikor felhívtam Shaun figyelmét, hogy szerintem baj van, szerintem valaki rosszul van, és odamutattam, Shaun megtörölte a kis száját, letette a szalvétát, mondta, hogy máris visszajön. Végignéztem, hogy eltűnik az embergyűrűben, majd vártam, és vártam. Kezdtem aggódni, mikor úgy döntöttem odamegyek megnézni, hogy hátha tudok-e segíteni valamit. Beálltam az embergyűrűbe, hogy végignézzem, ahogy szívem választottja lent guggol egy lila fejű szőke loknis kislány mellett és valami olyan profi dolgot művel, (tudja, mit mikor és hova kell nyomni meg fogni meg forgatni), hogy pár pillanatra rá a kislány torkából felrepült egy akkora popcorn darab, mint a kislány fél feje. Köhögött szegény még párat, miközben visszanyerte az egészséges piroskás színét, anyuka pedig a sokktól meg a megkönnyebbüléstől ölelgette a páromat meg a csemetét felváltva. Ezt az időpontot választotta a mentő is, hogy megérkezzen, berontottak az étterembe, és átvették az ügyet, de akkorra a kislány már jól volt :) Shaun elmondta, mit csinált, hogy up to date legyen minden orvos, hogy mi történt, aztán megfogta a kezem, és visszavitt az asztalunkhoz.
Én meg csak pislogtam. Hogy én hősöm :)


Fura szilveszter
Nem vesézném komolyabban a szilvesztert, nem volt egy ereszdelahajam, mindenki ki volt purcanva.
Ievával, a lakótársával Juliaval, Marissal és Marcoval töltöttünk a szilvesztert.
Van kérlek egy fura orosz szokás szilveszterkor:
Mialatt megy a visszaszámlálás éjfélhez, az utolsó 10 másodpercben le kell írni egy rövid kívánságot egy cetlire, meg kell gyújtani, elégetni, a hamvait egy pohár pezsgőbe szórni, és mikor 12-t üt az óra, meginni.
Mi pedig megcsináltuk ezt. Persze nem mondhatom el, mit kívántam, de azon kevesek közt tartoztam, akiknek sikerült az égestés. Pistának pl megmaradt egy nagyobb cafat cetlije, ami feltapadt a torára, és nem tudta sem felköhögni, sem lenyelni. Elgondolkoztam rajta, hogy balszerencsét hoz-e, ha valaki felhányja a kívánságát....
Ja elég gusztátlan. De nekem tetszett :) Mármint úgy az egész jelenség. Van benne valami költői, hogy az a kívánság effektive a részeddé válik. :)