Otthon és A Péntek Este

Na ma megkaptam, hogy "blogot írni luxus???" úgyhogy nagyjából kénytelen vagyok leírni egyet s mást, mielőtt a nagy testvér haragja lesújt :D

Valahol egy hónapja vesztettük el a fonalat.

Azóta voltam otthon.
Még mindig mosolygok kicsit, mikor eszembe jut az a pár nap, igaz, olyan, mintha már megint évek teltek volna el azóta.
Elég sok minden történt, jó dolog, rossz dolog, egymás után szépen karikában, ahogy kell.

Ami mindenképp megér egy misét, hogy végre személyesen tudtunk beszélni Sinyaúrral. Kijött elém a reptérre, és hazabuszozott velem, és hazakísért a régi lakásba. Amúgy borrrrzasztó kíváncsi voltam arra, hogy hogy fog reagálni Pamut rám. Emlékszik-e rám egyáltalán. Végülis macska....
Nos....két teóriám van. Az egyik, hogy nem, nem emlékszik. A másik, hogy nagyon is emlékszik, de annyira utál még ennyi idő távlatából is, hogy inkább levegőnek néz. Úgy csendben, kis betűvel zárójelben lábjegyzetben megjegyzem: az utálatra szavazok :D
Mondjuk nem pisilt a bőröndömbe, meg álmomban nem karmolta szét az arcom, mint vártam volna tőle, csak 2 méter távolságból követett folyton, és ha megálltam, vagy leültem valahol, ő is megállt, bebújt valami mögé, és onnan kukucskálva gyanakvóan fürkészett.

"Már egyszer elmentél innen!Miért vagy már megint itt???"

Sinyával aztán belementünk a városba, kávéztunk egyet, nagyokat dumáltunk, végre szemtől szembe mindent, amit illet volna így is megbeszélni ennyi együtt töltött idő után. Nem csak facebook chaten leírni, hogy hmm....inkább hagyjuk ezt (nem mintha nem csináltunk volna már ilyet az előtt). Na de aztán jött a dráma is dögivel, egy olyan, amire nem számítottam, mert az utóbbi időben abszolút baráti szintre degradálódtak a beszélgetéseink, hallottam egy csomó olyat, hogy kiábrándító vagyok, meg csalódott bennem, meg kifordultam magamból, stb stb, szóval nem előnyömre vonatkoztak a megjegyzések, joggal hittem tehát, hogy ez a mentalitás fogad majd otthon is. De csak sebtépkedés volt, az a rossz és nehéz fajta.
Az este tehát enyhe letargiába fulladt, és hamar véget ért.

A következő nap sokkal jobb hangulatban telt :)
Relative korán kelés után elmentem meglepi laptopot venni, ruházkodtam egy kicsit, majd beugrottam a Jászai téren az ASRAM-ba, hogy találkozzak kicsit ezzel a két irodás gyöngyszemmel, Ancsival meg Zsozsókával. Nórit, az exfőnökasszonyt is ott találtam, és hát annyira jó volt mindenkit viszontlátni. Eltöltöttem ott egy kis időt csacsogással, szagolgattam megint a régi jól megszokott tea illatot, láttam a régi matracokat, és a számítógépes programunk kezelőpaneljeit, és annyira elfogott a nosztalgia :) Ha tehettem volna, szerettem volna bemenni a két kedvenc órámra, aznap este, de aznapra elígérkeztem, így Luca és Andi óráját sajnos kihagytam.
Nóri ellenben tündér kedves volt, és adott a lányoknak 20 perc szünetet, hogy kiugorhassunk egy gyors kis kávéra. Az idő csodaszép volt, gyengén ugyan, de sütött a napocska, úgyhogy elviteles kávéval kiültünk a legközelebbi parkba.
Ahogy közeledett az este, egyre idegbetegebb lettem, a lányok pedig próbáltak nyugtatgatni.
Aznap este találkoztunk ugyanis Tomival, és nos ciki-nem ciki, tökre ráparáztam a dologra - jobban, mint eddig bármelyik találkozásunkkor. Ez most olyan... legális volt, vagy nem tudom :)
Aggódnom persze nem kellett, ugyanolyan jól elvoltunk, mint mindig, azzal a különbséggel, hogy most nem ijedtem halálra ha megölelt vagy egy kicsit közelebb került.
De az istenért, 5 éve kerülgetjük egymást, megérdemeltünk már egy is mókát :) Egy szó mint száz, szuper esténk volt, mindennel együtt - panorámás borozgatás, hosszú séta és teázás (még mindig nem tudom, hogy lehet úgy nevezni egy teát, hogy "Kuncogó körte flörtje") -, mely estében csak az volt a rossz, hogy hopp, vége lett, és semmi esély nem maradt egy kis repetára.
Ez ennek az időszaknak az általános védjegye, úgy látszik.
Szeláví.

Harmadnapon reggel feltámadva kótyagosan hazabandukoltam, majd Sinyával és a munkatársaival ebédeltem.

WTF catfish paprikash with hungarian csusza pasta... !?

Ezután találkoztam Violával, akivel egy hosszú-hosszú estét töltöttünk együtt az egyik belvárosi kávézóban, egy valag forró kávé-tea-kakaó társaságában, kivesézve az elmúlt időszak lényeges dolgait: pasikat.   :D
Csak, mint mindig. Úgy szenvedtünk ott azon a kanapén elterülve, mint két kegyvesztett partra vetett aszott moszat cafat a tűző napon. Én legalábbis nagyon.
De igen, még mindig olyan Violával találkozni, mintha csak egy rapid hétvége telt volna el a koleszban, és csettintésre fel tudjuk venni a régi idő fonalát. Remélem ez még sokáig így lesz.
Jaj és nem mellesleg pedig BOLDOG SZÜLINAPOT VIOLA!!!!!!

Negyednap.
Sinya dolgozik, a lakás az enyém, kezdem a  mostanában oly sokat gyakorolt rutint: költözök. Olyan nagyon sokat költözöm az utóbbi években....Hömmitől ki, Sinyához be, Sinyától ki, Angliába be, Bank streetről ki, Olive cottage-ba be, Sinyától megint ki, majd otthonról is ki. Közben egy egy Fun. szám ment, aminek az az ismételt sora, hogy Why am I the one always packing up my stuff?, de nem szomorkás, hanem olyan keservidám szám, szóval nem süllyedtem mély letargiába tőle. Csak veszettül aktuálisnak éreztem.

http://www.youtube.com/watch?v=dO6WmM7w93I

Összedobáltam minden cuccom, ami meg ott maradt, azt már valószínűleg sosem látom viszont. A kupac tetején ülve vártam, hogy anyuék megjöjjenek, végre láthassam őket is, és kicuccolhassak.

Jöttek is, 5-6 körrel lecipeltünk mindent, megtömtük a kocsit. Ezután egy kis vásárlókörút következett, ahol minden egyes magammal hozott forintot elköltöttem. Ittunk egy-egy nagyon finom egzotikus kávét a Frei-ben, majd ész nélküli ruhavásárlásba kezdtünk anyuval. Apu szegény hol kullogott utánunk, hol megvárt minket odaint, hol zsörtölődött, hogy vidult, de csak mint mindig :)

Estére mamához voltunk hivatalosak, egy kisebb családi összejövetelre. Amint hazaértem Tarjánba, éreztem, hogy kicsit megnyugszom. Otthon vagyok :)
Igaz - és ezt anyukám jól szóvá is tette - kicsit el voltam varázsolva, még mindig a keddi nap utórezgéseit szenvedtem, így 100%-osan nem is voltam jelen soha. Folyton azon járt az agyam, hogy tudnék kifacsarni ebből a kevés időből ami még hátra maradt még egy pesti kiruccanást, mert annyi meg annyi dolgom lett volna még. De amint tudatosult bennem, hogy ezt valójában teljesen esélytelen, már jobb volt.
Az idő amúgy pocsék volt: esős, szeles, és hideg. Az egyetlen szép idős nap akkor köszöntött ránk, mikor szüretelni mentünk, tehát ezt leszámítva a beltéri programok domináltak.

A Feki, vagyis a Szalczinger Spa and Pub :D

Mert fürtöket szedni az túl mainstream - az egész bokrot hozom. 

Az egyik legnagyobb lélegzetvételű projekt a szobám konszolidálása volt, a régi vackok és ruhák kidobálása. Egyetlen szempontot vettem figyelembe: ha ránézek az adott tárgyra, eszembe jut-e valaki arca vagy egy emlék? Ha nem - kuka. Így, kegyetlenül.
Rájöttem, hogy nagyon nagyon kevés emlékez őrzök tárgyi formában: szinte az egész szobám kiürült. Hirtelen nem is volt már otthonos. Isti szobájában pedig nekiálltam kipakolni a hazahozott dolgokat.
Potom 2 és fél napomba telt kiválogatni és rendszerezni az egyetemi anyagokat, jegyzeteket, és elrendezni őket. Mikor végeztem, leültem a szekrénysor elé, végignéztem ezen a méretben és súlyban eszméletlen mennyiségű adatkupacon, és döbbenten tudatosítottam magamban, hogy bizony én ezt mind megtanultam. Azta.

Az egész otthon töltött hétnek olyan gyorsan vége szakadt, hogy felocsúdni se volt időm. Hiphop újra a reptéren találtam magam, aztán a gépen, majd újra Sevenoaksban.

Újra felvettem a régi rutint, nyitás, vendégek, asztalok, bár és konyha, újra meg újra, meg újra.


Tartott ez a fásultság most péntekig, mikor is hirtelen az univerzum úgy döntött, jár nekünk egy kis móka. Angliára rátelepedett egy marcona esőfelhő, és kíméletlenül elöntött minket. Nem az a kis szemerkélő idegesítő fajta, hanem az a dézsából öntős típus volt.
Tudni kell, hogy az éttermünknek van egy hátsó udvara, ami a konyhából nyílik, és csak a staff számára járható. Ez az udvarka magasabban van, mint az étterem többi része, a vízelvezető képessége pedig korlátozott. Minden igyekezetünk ellenére az víz megállíthatatlanul betört az étterembe, úgy 6-7 cm magasan elárasztva ezzel a floort.
Nem volt mit tenni: lemondtuk az összes foglalásunkat, hazaküldtek mindenkit: itt ma nem lesz vacsi.
Így adódott, hogy vendéglátós fejjel végre megtapasztalhattuk, milyen az, mikor az összes többi ember szereti a péntek estét. Mert ugye nálunk az a legnagyobb hajtás, és mindig mellékletként csatolódik hozzá egy kis gyomorgörcs, idegbetegség, rohanás, káosz és téboly. Másnak ekkor kezdődik a pihi, a hétvége.
Na most kaptunk belőle egy kis ízelítőt.
Másnapra beszéltem meg Benivel (egy kedves ismerősöm az egyetemről, aki egy hete költözött Londonba), hogy kilátogat hozzám, de a törölt estét figyelembe véve felajánlottam neki, hogy ugorjon vonatra, és jöjjön most, itt alhat, főzünk valamit, eszünk finomat, iszunk finomat, jó lesz.
Így is lett, Beni szélsebesen ideért, főztünk, ettünk - nagyon régóta nem láttam embert ennyire hálásnak normális kajáért :) - majd elpilledtünk. Már majdhogynem úgy döntöttünk, hogy most lövik a pizsit, de ekkor hazaért Gergő.
Az ajtóban belépve elkurjantotta magát, hogy Állj, ne, ne szólj semmit, mindenről tudok, öltözzél, megyünk bulizni.
Nem volt apelláta: Benire adtunk egy party inget, én is felvettem magamra valamit, és készen vártunk Csillára, hogy ő is megérkezzen. Közben Pista is hazajött, megbeszéltük, hogy ő előre megy, mi meg majd utána.
Ráalapoztunk az estére, meggyőztük Csillát is, hogy ez jó ötlet, kirittyentettük magunkat, és elindultunk Tunbridge Wellsbe.
Egy olyan rémes buliba keveredtünk, amit csak tetemes mennyiségű alkohol tehetett elviselhetőbbé, így aztán mindent megtettünk, hogy elviseljük :D  Ott volt Maria és Ieva is, szóval így 7en, nagy kupacban mentünk neki az éjszakának, és buliztunk, és táncoltunk hajnalig, mint az idióták, mert VÉGRE (!!!!!) megtehettük.

Kellett ez már, én mondom nektek.

Azóta annyi újdonság történt még, hogy kiváltottuk a tagságimat a helyi szabadidő központba, ahová innentől az ebéd és a vacsi közti szünetben fogunk járkálni az Istivel, hogy legyen hol eltölteni ezeket a 3-4 órákat. Lehetőleg értelmesen.
Úgyhogy futkorászás, ellipszis, meg ilyen csípőtorzó bigyózás, meg úszás van, csak győzzem megunni :D
Vettem felszerelést is, hogy ez is motiváljon kicsit - mondván ha már ennyi pénzt kiadtam, legalább értelme legyen.
Otthon végre ráálltam az ősmérlegre, ami szerint 9 kilónak mondtam búcsút. Ami jó, mert már úgy érzem, képes vagyok megmozdulni, nem okoz fájdalmat a lét és az önmagam cipelése :D Így már nagyobb kedvvel vetem bele magam ebbe a kondi projektbe.  Plusz itt lesz velem Isti, aki piszkál majd, ha lusta leszek menni, és fordítva.
A mai edzés után konkrétan úgy érzem, hogy leszakad a seggem tőből, de hát azt hiszem ez a lényeg :D
A végszó pedig a seggleszakadás lett, hát nem zseniális?

Na sziasztok :D