Eljegyzés, téli álomvilág!

Dunát Volgát lehetne rekeszteni az éttermi sztorikkal, hogy miféle atrocitások érnek minket nap mint nap, valószínűleg ezért nem mesélek nagyon róluk. Inkább szomorúak mint viccesek, elég kifordult humorérzék kell hozzá, hogy az ember továbbra is pozitív tudjon maradni és ne akarja felnyiszálni az ereit a nap végére. Jelentem egyébként, ezzel egyre jobban állok, egyre kevésbé tudnak kiborítani.

Ez a sztori most más.
Ez annak a története, hogyan alakult át egy eljegyzés előkészítése és az izgalomtól szétfeszülő várakozás abba, hogy a végén 3an álltunk egymással szemben a karjainkat nyitogatva, a vállunkat emelgetve, hogy most...most.... most mi van?

Elmesélem.

Egy elég forgalmas péntek estéről van szó, annyira tele voltunk, hogy kb. még 3x megtölthettük volna az éttermet az emberekkel akiket visszafordítottunk az ajtóból, mondván, bocsi, nincs asztal. 3 óra múlva lehet visszajönni, az előtt nem is lesz :D Ezt elmondtuk egy párnak is, egy csinos lánynak, és egy kevésbé csinos pasinak is. Mondták, hogy nem gáz, majd visszajönnek később. Emlékszem rájuk, mert a lány tényleg borzasztó csini volt.
Úgy 10 perc múlva megcsörrent a telefon, Isti vette fel. Szalad oda hozzám a Kasia hogy képzeljem el, most jött telefonon egy foglalás két főre, negyed 9-re, egy pár jön majd, és a pasi most fogja megkérni a barátnője kezét!!!!
Egyébként pont a napokban gondolkoztam ezen. Olyan sok ember kérődik meg éttermekben, hogyhogy nálunk még senki nem tett ilyet? Meg is válaszoltam rögtön magunknak. Mert ez egy étteremláncolat, gyors kaja, gyors kiszolgálás. Itt kb olyan, mintha otthon a mekiben kérnék meg a kezed. Te sem örülnél szívből ha a chicken nuggetsbe harapva találnád meg a gyűrűt gondolom.
De most elérkezett a várva várt pillanat.
A srác annyit kért telefonban, hogy terítsünk meg egy asztalt két főre, majd a lány szalvétájába írjuk bele a bűvös "Will you marry me?" kérdést, hajtogassuk vissza, és a többit bízzuk rá.
Hát... jó.
Aztán gondolkodóba estünk, mi van, ha nem úgy ülnek le, hogy a lány kapja a szerkesztett szalvétát? Úgyhogy azt csináltuk, hogy gyöngy betűimmel előkészítettem egy szalvétát, meg még egyet pluszban az összes terítékkel, és az asztal mellett hagytam, hogy majd ha leültek, majd én megterítsek, hogy mindenki a jó szalvétába törölje a pörköltszaftot a végén.
Ha belegondoltok egyébként, szerintem elég kockázatos. Úgy értem, eljöttök, úgy tervezed megvacsiztok, sütizés közben meg féltérdre ereszkedsz... de mi van, hogy rögtön kibontja, és az ölébe fekteti? Mi van, hogy hapci van, és belefújja az orrát? Minden az időzítésen múlna, de ez tök kiszámíthatatlan.
Isti is teljesen ráizgult a dologra. Befagyasztott két pezsgős poharat, bekészített nekik egy kis sparkling rosét, hogy koccinthassanak rögtön az igen után. Ha már étteremlánc, azért mégiscsak legyen meghitt, tegyük meg a mi tőlünk telik. Nem is ültettünk embereket köréjük, hadd legyenek elszigetelve. Én szolgáltam ki őket, hogy biztos minden oké legyen. Szóltam a konyhának, hogy a 24-es asztalon minden MINDEN legyen tökéletes, mert ez életük nagy napja.
Vert a víz, remegett a kezem, úgy izgultam :D

Aztán megérkeztek. 17 módon biztosra mentem, hogy ők azok, majd az asztalukhoz kísértem őket. Megvártam, míg leülnek, adtam nekik menüt, majd letettem a szalvétákat, és rögtön rá az evőeszközöket is. Remegtem mint egy valamirevaló újszülött antilop bébi. Dolgom végeztével láthatatlanná váltam, mindent úgy csináltam, ahogy a nagy könyvben meg van írva, a szememet folyton a szalvétán tartva.
Kijöttek az italok. A lány nem nyúlt hozzá.
Kijöttek az előételek... a lány nem nyúlt hozzá.
Elfogytak az előételek.... a lány nem nyúlt hozzá.
Jöttek a főételek, jó szószosan.... de a lány nem nyúlt hozzá.
Már teljesen kétségbe estem, hogy itt füstbe megy a terv. Mindemellett pedig a srác, hát hogy ne mondjam.... egy paraszt volt. Az hagyján, hogy velem bunkó volt, az előfordul, de ha én szép benyomást akarok tenni egy személyre, akit mindjárt megkérek, hogy öregedjen meg velem, akkor nem használom az F betűs szót kötőszóként, nem lógok a telefonomon az EGÉSZ vacsora ideje alatt, és nem csámcsogok nyitott szájjal, mindezzel ara késztetve a lányt, hogy a nem evős, beszélgetésre alkalmas időintervallumokban inkább ő is a telefonját macerálja, vagy a sminkjét igazgassa a kis tükröcskéjében.... vagy nem? Szóljatok, fiúk, ha de. Esküszöm, ez a két balfasz annyit nem beszélt egymással egész idő alatt, hogy "finom? ja. "
Már szétvetett az ideg. Már a végén nem is tudom, miért szurkoltam. Hogy nyissa már ki a szalvétát, és végre hangozzon már el két szó köztük, vagy azért, hogy ne, mert ez horribilis, amit művelnek :D

Aztán mikor mentem leszedni a tányérokat, csak szólt a srác, hogy kérik a számlát. Kicsit megfagytam, de pislogtam, hogy igen, persze, hozom.
Szépen fizettek, felöltöztek, távoztak. A szalvéta érintetlenül maradt az asztalon.
Mikor kiléptek az ajtón, Isti utánuk bámult, úgy, mint egy kisgyerek, mikor azt mondják neki, elmarad a karácsony.
Elfogadtuk a tényt, itt nem lesz leánykérés, semmilyen fizikai síkon sem.

Na de aztán jött a teveszar a zsebbe.
Megcsörrent a telefon. Isti vette fel. Egy fiatalember érdeklődött, hogy hogy van a jegyespár. Az a fiatalember, aki kiadta nekünk  parancsot, hogy hackeljük meg a szalvétát. Isti pislogott is egy jó fél percig, hogy mi? Ezt most nem érti. Hogy hogy hogy annak. Hát... most távoztak, még köszöntek is.
Nekünk evidens volt, hogy a vőlegényjelölt telefonált, hogy ő mondta el nekünk a tervét, és ő is bukkant fel.
De ebben a szent percben derült ki, hogy aki telefonált, és aki végül is eljött vacsizni a leányzóval, nem ugyanaz a személy volt.
TEHÁT.
Nemhogy egy, két embernek is óriási meglepetés lett volna ez az eljegyzés, mert ezek szerint a legénynek sem volt halvány lila gőze sem arról, hogy ő itt ma bizony felteszi a nagy kérdést :D

Na most képzeljétek el, mennyire rosszul sülhetett volna ez el. Csak gondoljatok bele. Fiúk.
Elmentek a csajjal randizni. Leültök, megkajáltok, majd a végén, teli pocival a leányzó megtörli a száját, és elolvassa a kérdést a szalvétán. Rád néz. Te meg vissza rá. Ő meg még mindig rád, és te nem érted. Aztán meglátod a szalvétát, és elkerekedik a szemed. Hogy te nem! Te ugyan nem! Nem nem! Nem elég, hogy a csajod előtt ki kell magyaráznod, hogy eszed ágában sincs megkérni a kezét, amit ő NYILVÁN nem fog zokon venni, főleg hogy izzadsz közben mint egy valamirevaló ribi a templom küszöbén, és vadul tiltakozol az ellen, hogy te komolyan gondolod vele.
Aztán kit kapsz elő? Persze hogy a pincérnőt. Hogy magyarázza ezt meg, mit keres ez itt, és hogy merészelem? Én meg állnék mint egy idióta, hogy "te kérted öregem, hülye vagy?", pedig nem is :D

Szóval összeálltunk a Kasiaval meg a Pistivel hápogni és karokat tátogatni, és megbeszéltük, hogy akkor ez most fura volt, ezt most nem értjük...

Én nem is tudom eldönteni, hogy a pasi a telefonban a legszemetebb ember aki valaha is keresztezte az utam, vagy a legjófejebb, legsegítőkészebb barát :D Hát döntse el mindenki maga.
Ha mást nem, annyit tanultunk az esetből, hogy ha csajt viszel randizni, bontsd TE ki mindkettőtök szalvétáját, biztos ami biztos.

Kicsit erre a képre emlékeztetett a szitu a végén.

Más.

Ma történelmileg egyedülállóan közös szabadnapunk volt Kasia-val. Ezelőtt, ha ez meg is történt, mindig annyira sajnáltam a kevés időt, ami végre megadatik, nem Shaunnal tölteni, hogy ezekre a napokra általában 100%-ig elköteleztem magam az úrfi felé.

De az úrfi most belecsapott a vendéglátós lecsóba szintén, egy, a miénktől 20 méterre lévő étteremben, ugyanolyan beosztásban, mint én. Ebből kifolyólag rengeteget dolgozik, de ugyanakkor van szünete mint nekem, kb ugyanakkor végez mint én - azaz túl későn ahhoz, hogy hazabandukoljon, lévén következő nap korán reggel bandukolhatna vissza. Inkább itt tölti az idejét nálam/velem, aki 1 percre lakom mindkét étteremtől. Így a randik most mindennaposak (napi kétszer), így a szabadnapom Shaun nélkül már nem olyan elképzelhetetlen, és nem tűnik szívbemarkoló drámai veszteségnek.

Így hát elhatároztuk Kasiaval, hogy az ikrek igenis ma csajos napot tartanak. Irány London, irány a Winter Wonderland!

Tegnap, mikor lefixáltuk a tervet, kegyetlen hideg volt. Száraz, csípős hideg. Egész Sevenoaks-t tűvé tettem (hogy keletkezett ez a kifejezés???) egy értelmes, hosszú télikabátért... de hát ez Sevenoaks. Két bolt van ahol ezt megkapod. Az egyik gagyi, a másikban 200 font egy kabát. Nem volt más választásom, mint a másik kabátomat választani, azt, amelyik nem vízhatlan. Megbeszéltem magammal, hogy olyan kemény hideg van, hogy úgysem fog esni.
Ki szeretne találgatni, hogy milyen időre virradtunk ma?
Igen. Jóóó finom, 2 fokos, orkán erejű szeles decemberi ESŐRE.

Csak az úton a vasútállomásig szarrá áztunk. De úgy bőrig, igazán. Mikor fáj lépni, mert a farmerod csurom vizes, és épp megfagy rajta a víz. Na olyan volt ez is.
A vonaton kicsit lecsepegtünk, de még mindig vizesek voltunk. Cuppogott a víz a cipőnkben.
Úgy döntöttünk, így nem fogunk tudni egy egész napot a szabadban tölteni. Előbb szereznünk kellett valamit, ami kibírja ezt az időt. Gumicsizmát, esőkabátot, méééééég pulcsit.
Becéloztunk egy költséghatékony áruházat.

Útközben útba esett a King's cross - St. Pancras állomás, ahol megálltunk Kasia kedvéért, mert még sosem járt a 9 és 3/4. vágánynál. Csináltunk neki kulibetologatós képeket, aztán elvertük a pénzünk felét a Harry Potteres boltban. Gyerekek, ész nélkül söpörtem mindent a táskámba :D Megvettem egy fehér lúdtoll pennát, csokibékát (híres varázslós kártyával), Bagoly Berti féle mindenízű drazsét, Hermione pálcájának replikáját (gyönyörű!!!), egy Griffendéles melltűt, egy könyvet Shaunnak (sosem olvasta a legendás lények gondozása c. tárgy tankönyvének különkiadását), és egy Roxfort Expresszes képeslapot.
Mindre NAGYON nagy szükségem volt, igen!!!!!
Ezt teljesítve, bűntudatunk mélyén kapirgálva baktattunk el az Oxfort streetre, ahol becéloztuk a Primarkot, hogy ott majd olcsón átruházkodunk. Eljöttünk egy bolt előtt, ahol végkiárusítás volt, bődületes leértékeléssel vettem egy csúcsszuper hosszú fekete szövetkabátot 40 fontért, Kasia meg egy bundás csizmát.
Mint aki jól végezte dolgát, állig felfegyverkezve érkeztünk a Hyde parkba, a Winter Wonderland-hez.
A bejárattal közvetlenül szemben volt egy alpesi kunyhót formáló kifőzde, ahol mindenféle germán eredetű csodákat lehetett kapni, mint a Bratwurst és társai. A szagok úgy vittek oda, mint a mágnes.  Egy kör alakú büfé kunyhót képzelj el, a közepén egy két méter átmérőjű tűzrakással, ahol izzó parázs fölött,lengő grillen sülnek a virslik és a bucik a szemed előtt. Ahhh. Kikértünk egy ló adag forralt bort hozzá, leültünk egy padra, és majszoltunk mint a mókusok. Konkrétan képzelj el két humanoid jellegű ruhacsomót, amint a minden befedő sál és sapkaréteg közt lévő lyukba tolják a kóóóbászkákat meg döntik befelé a bort.
Aztán így, hogy erőre kaptunk, kicsit megszédelegve a bortól, nekiálltunk megnézni, hova is jöttünk.
Hát más mint képzeltem. Ez egy vidámpark kérlekszépen, hullámvasutastul, óriáskerekestül, halálhintástul (halálhinta alatt értek mindent, ami eléggé rángat, tol húz nyom üt vág téged valamilyen módon, amire felülsz, mert kíváncsi vagy, de tudod, hogy ez nem lesz jó). Ezen berendezések közt meg mindenféle jégpaloták vannak, szédületesen szédítő giccses kivilágításban, csak hogy egyet mutassak:

Ja és ehhez adjátok hozzá azt is, hogy minden egyes égő villog.

Rendes LSD hatása van a dolognak (most majdnem LCD-t sikerült írni).
Na de nem az egész ilyen, mert a helykitöltő entitások természetesen a kis fabódék, ahol milliárd mennyiség ajándékot tudsz venni, meg díszt, meg vicikvacak dolgokat. És enni.
És enni, enni, enni.
Tudjátok, ezek a kézbeadós büfé, de MINDEN van. Perec. Főttkuki. Palacsina. Gofri. Virsli. Currywurst. Mézeskalács. Tea. Kávé. Sör. Forralt bor. Éééééééééés dobpergés kérek:

KÜRTŐS KALÁCS!!!!!!

Mikor megláttam, azt hittem, képzelődöm,  mert beütött a bor. De nem. Lángos és Kürtős kalács. Magyaroktól. Londonban. Igazi, ropogós mázú, puha belsejű, forró, frissen sütött kürtős kalács.
Ebben az évben a legértelmesebben kiadott 10 fontom volt, én mondom.
El is pityeredtem kicsit, mikor beleharaptam. :)

Mutatok még pár képet, nem sokat.

Még be se léptünk, de már érezni lehetett a sült kolbász szagot, yumm!!!

Ezt nem tudom miért örökítettem meg, de meg lett, és fura. 

Nem minden volt giccsparádé, a vásársor és a kajálós részleg ilyen cukkendáré volt :)

Az ikrek

Ez a mikulás meg feltűnően ördögi, de komolyan, a frászt hozza rám. 

Amint körbeértünk és elköltöttük minden elkölthető fontunkat, megcéloztuk a ki/bejáratot. Irány az állomás, irány haza. Előtte úgy döntöttünk, még mindig túlságosan is időben vagyunk (7 körül volt), elhatároztuk hát, hogy keresünk egy Prezzot, és beülünk vacsizni, kihasználva végre a kedvezményes kártyánkat. De végül inkább egy konkurens étteremláncnál kötöttünk ki, majszoltunk még egy kicsit, felolvadtunk, aztán tényleg nekiiramodtunk a hazaútnak. A vonaton a melegben el-elszundítva visszaértünk Sevenoaksba, és a gondosan megspórolt taxipénzünket odaadtuk az első sofőrnek, aki vállalta, hogy szárazon juttat minket haza. Így is lett :) Már a meleg ágyikómban vagyok, és vinnyogok magamban, hogy miért nem tudtam a seggemen maradni az egyetlen pihenőnapomon, mert most fáradt vagyok a gyaloglástól, és holnaptól egy újabb hajtós hét kezdődik.

Na ennyi mára, lövik a pizsit! Pacsi néktek.