Nem telik az idő: féléves értékelés, tollaslabda, Kuszma.

Ajh, Isssssstenem, hát nem hiszem el, hogy megint ez van.
Mint mikor legutóbb utaztam haza: mintha fogná valaki az Idő nevű pelenkás is hülyegyereket ezen az idióta gyereksétáltató pórázon, betenné egy Disney bolt kirakata elé, és miközben ez a szerencsétlen flótás menne neki az üvegnek, hogy ott összetaperolhassa-nyalhassa-taknyozhassa az egészet, és nagy vizenyős szemekkel nézze a Szimbás párnákat, ez a valaki húzná vissza, hogy NEM, MARADSZ BUKSI!

Esküszöm, nem is a napokat számlálom, hanem az órákat - néha a perceket, hogy mikor jön végre a heuréka pillanat, mikor egyszer csak úgy érzem majd, hogy MINDJÁRT! Mert egyelőre végtelennek tűnik ez a két hét.

Mindenesetre felvázolom a programot, ami eddig a következőként néz ki.
Az indulás előtti estén begyűjtöm Shaunt, mert ha rajta múlik, simán végigalussza a repülőutat - a saját ágyában anélkül, hogy egy pillanatra is eszébe jutna, hogy valamit mintha megbeszéltünk volna aznapra. Egy magyarországi kiruccanás? Ugggyan, hagyjuk már, ez itt kényelmes, nem megyek sehova. Szóval igen, nem vállalom a kockázatot.
Saját bevallása szerint az anyján kívül az egyetlen ember vagyok, aki képes felébreszteni és elérni, hogy fel is keljen. Az anyukája ezt úgy oldja meg, hogy teniszlabdákkal dobálja 4 méterről a fejét, vagy megcsapkodja a sebeket a lábán. Nem vicc, komolyan, de ne sajnáljátok, ez az ember elpusztíthatatlan :D Én próbálok gyengéd lenni, és ébredésig simogatom a kis pofiját, igaz, ez beletelik akár egy - másfél órába is olykor. Néha így elgondolkozom rajta, hogy mennyit bír, de úgy tényleg, és olyankor kicsit megtépkedem az arcát-fülét, de semmi, zéró, a szeme se rendül.
Szóval csak hogy ismételjem magam: biztosra fogok menni, és ha 10 percnyi bőrhámlasztás után nem áll nekem az ágy mellett felöltözve, vigyázállásban, akkor a biztonság kedvéért bevetem a direkt erre a célra betárazott 4 teniszlabdát.

Bepakoljuk az utolsó esszenciális dolgokat is, és 9kor kötelező jelleggel elindulunk a reptérre. Ami vagy horribilisen korán lesz, vagy pedig eszement rohanás, hogy az utolsó pillanatban még felférjünk. Mondom miért.
Eddig kétszer utaztam Lutonra. Egyszer Fannival, mikor hazament, és én kikísértem, hogy biztosan odaérjen. Akkor 10kor indultunk innen, és pöccre értük el a 14:20as gépét. Legközelebb szintén 10kor indultam, de valahogy úgy fogtam ki a vonatokat és a csatlakozást, hogy a biztonsági kapu után még két és fél órát vártam, mire megindult a beszállás a gépemre. Szóval abszolút kiszámíthatatlan, plusz most még lesz nálam egy bőrönd is, amit be kell, hogy csekkoljak. Inkább lébecolunk a reptéren pár órát, minthogy lekéssük, én azt mondom :)

Megérkezéskor még nem tudom mi lesz, mert a szüleim fognak várni a reptéren, és próbálok majd úgy zokogva a nyakukba omlani, hogy az Shaunnak ne legyen tök kellemetlen, lévén ha én kommunikációs fronton kiesek a képből, akkor mindenki meg van lőve - lévén SHENKI nem beszél angolul a családban.
Ezután megkapom a kulcsokat a lakáshoz, amit kölcsön kaptunk erre a néhány napra, odamegyünk, becuccolunk, elmegyünk négyesben meginni egy kávét, miközben apukám végre élőben is felmérheti Shaunt, és előre örülök, mert semmi sértőt nem fog tudni mondani neki. Úgy értem... az eddigi jelöltek bemutatása sosem ment túl könnyen nála. Anyukám imádni fogja, azt tudom, Shaun is őt, ami igazából adott mert csudi  jófejek mindketten :)

Ekkor jön a neheze. Ha nem leszünk totál kifingva az utazástól, meg attól hogy az utazással máris egy egész órát elvesztegettünk az időeltolódás miatt, akkor nekiállunk a pesti túrának. Körbejárjuk azokat a helyeket, amiket jó sötétben is megnézni. Remélhetőleg addigra megérkezik a korim, és be is fog férni a csomagba az övével együtt, szóval haladni is tudunk rendesen.
Van egy kellemes, több oldal hosszúságú listám a megnézendő - végigjárandó helyekről. Fizikailag kivitelezhetetlen, hogy minden sikerüljön, de igyekszem jó rabszolga hajcsár lenni, és elég könyörtelen ahhoz, hogy végigtuszkoljam őt a városon. Nem is a látványosságok lesznek a szűk keresztmetszetek, hanem azok a helyek, ahol jó időt eltölteni. Az állatkert, a Füvészkert, a Gellért hegy, a Margitsziget, és társai.
Minderre, és a kismillió többi látnivalóra, titkos helyre lesz összesen 3 napunk. Harmadik nap este tervezem, hogy hazamegyünk Tarjánba. Gyorsan köszönünk a nagyszüleimnek, vacsizunk egyet anyuékkal, majd ha az ég is úgy akarja, és jó idő lesz, kimegyünk a Fekibe aludni. Nagyon nagyon hiányzik már az a bizonyos forró nyár estén a baldachin alatt alvás az erkélyen, minden porcikám sír utána. A néhány otthoni nap után Shaun szigorúan hazatoloncoltatik, és onnantól még egy teljes hétig a TIÉTEK vagyok. Jöhetnek a kávézások, esetleg bulik, shopping körutak, találkozások, jógaórák, látogatások, fesztiválozás, ihaj csuhaj :)

Csak az addig lévő idő telne már el valahogy, ez a maradék 17 nap. Áttyáúristen.... :)

Az Idő, ahogy én most látom (igen, ez a pelenkás pórázon, az pedig a Disney bolt ott előtte) :D

Ami fejlemény történt amúgy azóta:
Tegnap megejtettük Gosiával (a general manager, a nagyfőnök) a féléves értékelésemet, ami szerint nagyjából 40%-ot fejlődtem az utóbbi értékelés óta: egy kivételével az összes szempontra maximális pontszámot kaptam. Tehát innentől hivatalosan is baromi jó munkaerő vagyok, de attól még a fizum ugyanannyi marad, és az előléptetésre is várhatok még X időt (ahol az X természetes szám, 100 és 1000 között, és ahol a mértékegység az év). De a tudat csak vigasztaljon, hogy tök jó vagyok! :) Jó, mondjuk nem mintha én késznek érezném magam ilyesmire, ismerem a korlátaimat, és még messze van mit fejlesztenem magamon, és begyűjteni még néhány skillt, hogy ledobhassam végre az emblémás fekete rabruhát. Mindenesetre tényleg jó esik, hogy a nagyfőnök is ilyen pozitív véleménnyel van rólam :)


Egyik nap sikerült úgy átszerkeszteni a beosztásomat, hogy volt értelme hazajönnöm, így itthon tölthettem a szünetemet, napsütéses időben, úgyhogy valami random ötlettől vezérelve az Atival úgy döntöttünk, hogy nosza, tollasozzunk. Gondoltam az jó lesz, mert gimiben szanaszét verünk mindenkit a bajnokságon, ez egy a szégyenletesen kevés sport közül, amit képes vagyok űzni. Nem is volt baj, de hát embertelen, milyen izomlázam kerekedett tőle, hát majd meghaltam. Mindenesetre rég nem nevettem annyit, mint abban a csökött 2 órácskában, úgyhogy ez kárpótol azért, hogy úgy érzem, mintha mindkét farpofámra egy-egy versenyzongorát erősítettek volna, majd kilógatták volna őket a tizedikről, miközben én küzdenék a fennmaradásért :)


Ugyanezen a napon visszatért Kuszma. Ami egyben a hét szava is lett, mert a fiúk nem tudták, mi az a
kuszma. Megjegyzem, részemről a hét szava az, hogy karaf, én ezt eddig eggggyáltalán sehol nem hallottam. A hét angol szava pedig a podge, ami a lötyögős pocakrész a köldök körül.
Na vissza kuszmára.
Szóval egyik nap békésen ücsörögtem a napon, élveztem, ahogy melengeti a bőröm, reméltem ott is hagyja rajtam a nyomát. Olvasgattam egy kicsit a Trónok Harcát, mikor is látom/hallom,hogy Jess, a macska ereszkedik lefelé a kerítésen, a szájában egy fém kampóval. A figyelmem akkor keltette fel, mikor elejtette, és mikor az leesett a betonra, nem koppant. Mondom mi a fene.
Odamegyek, látom, hogy a kampó pislog, és így lebeg a feje fölött a képregényes buborék, hogy HELP! Jess kérlekszépen talált egy lábatlan gyíkot, és az ugyan végső mentsváraként eldobta a farkát, most sajnos nem
jött be neki. Úgy állt a szénája, hogy nemsokára catgift lesz belőle. Tudjátok, mikor a macskák elmennek vadászni, és hazahoznak neked egy félig megrágott madarat, vagy egér fejet mert szeretnek téged. Gondoltam ezt azért mégse, úgyhogy elvettem tőle. Kihívtam Atit, hogy ezt nézze, mert szerintem tuti nem látott még kuszmát. Nem is. Készült néhány kuszma-selfie, majd útjára engedtük szegényt. Jess mindezt olyan utálattal a szemében nézte végig, hogy szinte üvöltött róla, hogy "a rohadt életbe elég a hülye instagramból, ÉHES VAGYOK! Itt küzdök ezzel a rohadt csengővel a nyakamban, végre sikerül elfognom valamit, erre nem elveszitek, ti rohadékok???"
Na aztán elmászott. Mármint Kuszma. Messzire nem jutott, ugyanis két napra rá, tollasozás közben újra felbukkant a fűben. Csilla kérésére eltávolítottuk, betessékeltük egy dobozba, és elvittük a legközelebbi tavas-parkos részhez, ahol van sok dzsindzsa, meg melegedő kövek, biztos boldog lesz majd ott :) Tán a farka is visszanő :D

Ja és csak hogy lássátok, mennyire magyarosra van hangolva az agyam, megesik, hogy ha elkalandozok a konyhában, arra eszmélek, hogy az elkészített tál kajám így néz ki:

Egy felszolgáló panaszai No2.: - a buta esetek

Ugye étteremben dolgozni sokszor annyit tesz: bólogass, mosolyogj, úgyis nekik van igazuk. Legtöbbször ez így rendben is vagyon. De ez a néhány eset a közelmúltban nagyon kiverte az úgy nevezett "MIÉRT VAGY ILYEN AMŐBA SZINTEN BUTA??????" megjelölésű biztosítékot. A teljesség igénye nélkül jöjjön 3 sztori, meg valami, ami nem ezt a biztosítékot verte ma ki, hanem egy sokkal rosszabbat.

 No1.: Amoeba proteus szintű buta

Derék család, kedves, ugyanakkor együgyű anyukával, és egy borzasztó jámbor férjjel, aki szerintem csak úgy tudja elviselni az anyukát, hogy add1) nonstop nyugtatókon él  add2) genetikailag programozottan kritikusan alacsony vérnyomással kooperál, és ezért tekint maga elé üveges szemmel, mikor anyuka beszél, mintegy átértékelve önmagában újra meg újra az házassági esküt. Anyuka ugyanis válogatós, de annyira, hogy ő el akarja veled hitetni, hogy ő nagyon különleges és az égvilágon mindenre allergiás, de mindemellé borzasztó együgyű is. Az allergiások amúgy is kedvenceim, ne értsetek félre, értem én, hogy ez egy komoly baj, és hogy az ételallergia nem tréfa dolog, de néha egyszerűbb lenne azt mondani, hogy "nem szeretem" és akkor ugyanúgy kiveszem a kajádból, csak akkor mondjuk nem stresszelem magam agyon, hátha mégis becsúszott egy csipet, és itt halsz nekem szörnyet. Abszolút érvényes a mondás, hogy ha azt akarod, hogy valami működjön, csináld magad. Márpedig esélytelen, hogy én csináljam a kaját, így nonstop gyanakodva viszek ki minden egyes tányért.
Namármost. Anyuka leült, megtekintette a menüt, rendelt, de mindaddig mind a 9 alkalommal, mikor az asztalukhoz léptem, elmulasztotta megemlíteni, hogy ő bizony semmiféle tej eredetű dolgot nem tud letuszkolni a torkán, mert ott rögtön el tetszik halálozni (ó mongyő). Ennek ellenére, miután A-tól Zettig átbogarászta a menüt úgy fél órán át, rábökött egy pizzára, hogy ő azt kéri. Prawn and lobster executive pizza. Magyarul: egy 40 cm hosszú, besamel alapú, királyrákkal, homárral, rukkolával, friss baba paradicsommal, meg minden jóval. Az EGYETLEN pizza  a menün, ami nem paradicsom alapú szósszal jön. Igen, tehát az EGGÉSZ böhöm pizza meg van kenve besamellel. Elismétlem a rendelést, bólogat, összecsapja a tenyerét, hogy hihiiiii, de jó, hát hiszen ez nagyszerű, de jól fog lakni ma!
Mikoris pedig lerakom elé, hirtelen lelohad a szájáról a vigyor, és felnézve rám rámordít, hogy mi akar ez lenni. Mi ez a fehér. Mondom besamel. Mi az a besamel. Elmagyarázom. Elzöldül a feje, hogy nem nem nem NEM, az tejes, és ő semmi tejest nem ehet!!!!! Feltettem a varázs kérdést: szólt erről, mielőtt rendelt? Nem, nem szólt. De semmi nem állította a menün, hogy ebben tej van. Odaadom neki a menüt, hogy megnézhesse: de, igen, ott áll, hogy besamel.
De természetesen neki van igaza, máris megyek, és eltávolítom a számláról a lehető legdrágább pizzánkat (amit próbálunk elkerülni, mert minden "void"-olás rossz pontot jelent. Ha egy üveg vizet kell void-olni, már azért is húzza a száját a menedzsment. Ez egy 14 fontos pizza. No de sebaj, az allergia az allergia, felajánlom neki, hogy elkészítünk neki egy másikat, paradicsomos alappal, és leveszünk belőle minden tej eredetű dolgot. Apuka közben már aktívan facepalm-ol szemközt. Fogom, visszaviszem a konyhára a friss gőzölgő pizzát, és azzal a lendülettel ahogy bekanyarodok a sarkon, ki is baszom a kukába az egészet, és elmorzsolok egy újabb sóhajt az etióp gyerekekért. Visszatérve az asztalhoz felveszem az új rendelést: akkor tehát egy prawn and lobster pizza lesz, paradicsomos alappal, sajt nélkül.
Anyuka felnéz rám értetlenül, majd közli, hogy a sajt maradhat. Biztos ami biztos, mert hát ezek után ki tudja, mennyire együgyű szegény, elmondom neki, hogy a sajt tejből készül. Azt mondja nem baj, mert a sajtot szereti. De... mondom.... az is ugyanúgy dairy, mint a besamel.
Erre kimondja az est kulcsmondatát: neki nem a tejjel meg a laktózzal van problémája, hanem azokkal a dolgokkal, amik úgy néznek ki, mint a tej. Na ezen a ponton kicsit elfordítottam a fejem a nyakam függőleges tengelyétől úgy 45 fokkal.
És ha ez még nem lett volna elég - de, elég lett volna - folytatta az információmorzsák elhintegetését, amelyekben kifejtette, hogy ez a két szép csemetét is undorodva szoptatta, mert félt hogy lehányja őket. Nem is akartam megkérdezni tőle, de őszintén szólva óhatatlanul sem tudtam másra gondolni, hogy vajon tudja-e, miből lett ez a két szép csemete :D Úgy döntöttem, oké, köszönöm, túl sok az információ, én most megyek, és a konyha tudtára adom, mi a kívánsága.
Ezek után még mindig nincs vége, mert le kell állnod a konyhával üvöltözni, hogy egy állítása szerint dairy-allergiás nő sajtot kér a pizzájára. Amit ők pedig érthetően nem szívesen csinálnak meg, mert onnantól az ő felelősségük is, ha valaki itt rosszul lesz. Négy kör ordítozás után elkészült a pizza, a chef üdvözletét küldte az asztalnak általam, én letettem elé a pizzát, nagyon boldognak tűnt a hölgyemény, én meg csak mosolyogtam egy ilyen rejtett sorozatgyilkos arckifejezésével, és jó étvágyat kívántam. Megdöglesz.
Úgy kellett visszafognom magam, nehogy meglapogassam apuka vállát, hogy "gratulálok uram, gratulálok".


No2. Polychaos fasciculatum szintű buta
Ez épp ma történt. Kísérteties véletlen tán, hogy ugyanazon az asztalon? (Hmmm....) Mindenesetre ez is egy allergiás történet, de a legfurább, amit eddig étteremben hallottam. Ment lefelé a nap, mikoris úgy döntöttünk - mint általában -, hogy itt az ideje meghitté varázsolni a helyet, és meggyújtani a gyertyákat az asztalon. Erre a vendégek 99,9999%-a úgy reagál, hogy de kedves, de cuki, jaj de figyelmes, köszönjük, sokkal jobb így.
Ez a hölgyemény egyenesen pánikba esett: ő kérlek allergiás a gyertyákra. Így, nemes egyszerűséggel. Semmi kertelés, kifogás, vagy kérdés, hogy ez amúgy viasz-e vagy mi a fene (amúgy nem). Takarítsam el ezt innen, mert meghal.
Na ez volt az a pillanat, mikor a kelleténél egy pár pillanattal tovább bámultam a nőt kikerekedő szemmel, azon gondolkodva, vajon elértem-e a személyes rekordomat, és a szemöldököm végre tényleg megérintette-e a hajam vonalát.


No3.: Saccamoeba stagnicola szintű buta
Az ifjú pár megjelenik az ajtóban egy romantikus késő esti vacsira. Tudjátok, az a fajták, akik az ültetés és a
rendelés közt eltelő időben lenyomnak egy laza pettinget az asztalnál, mert ők ugye szerelmesek. Övék a világ, és mindenki aki a szomszéd asztaloknál nem tudja elviselni, hogy a vacsi mellé pornó is jár, az bekaphatja.
Minden tökéletesen ment, a rendelést így adták le: kérünk egy normál classic királyrákos spagettit, és egy light méretet is, extra red chilli-vel. Megyek is, mint Dorothy a sárgaköves úton a kis virágos kosárkám helyett a menüköteget lóbálva, örömömben szökdécselve a géphez, hogy beüssem a rendelést. Egy classic spaghetti king prawns, és egy light ugyanebből + extra red chilli a hölgynek. OLRÁJT.
Kiviszem, megeszik, lovely minden, szegény királyrákok szerintem örültek is hogy megfőttek, mielőtt végig kellett volna nézniük hogy ezek még kaja közben is egymás füle belsejét nyalogatják - hát akkor ezért nem kértek semmi extra side disht, van bőven fülzsír, nekünk jó az is! (Fujj).
Na szóval minden tökéletes volt, imádtak minket, szuper a service meg miegymás. Mikor kifogyott a harmadik üveg bor is, integettek, hogy hozzak számlát. Hát vittem. Ami ez után jött, azt a hölgy valószínűleg azóta sem heverte ki, a szegény nyomorult.
Odaintett, és olyan hangon szegezett nekem egy kérdést, mint jóanyám anno, mikor megtudta, hogy a suliba csomagolt üveg teát este mindig a szobanövényre öntöttem titokban, nehogy megtudja, hogy nem ittam meg az egészet, és most átható rohadásszag árasztja a szobát, mert a virág túlcsordult a szekrény tetején, és most áporodott penészes rohadásszagú barna csíkban folyik lefelé a hófehér falon. Előttetek van a hangnem, ugye?
Tehát a hölgyemény kikiabált a nadrágomból, hogy most azonnal mondjam meg, mi ez a dolog, hogy én extrán charge-oltam a csiliért. És ha charge-oltam, esetleg szólnom kellett volna róla, nem gondolom?Magyarázzam ezt meg. Én meg néztem, hogy mi a manó. Hát...kértél extra dolgot. Az extra feltétért fizetni kell.
Ez után elhangzott az a mondat, ami után tudatosult bennem, hogy messze le vagyok maradva attól a fogyasztó szinttől, amin ő lébecol, ő ugyanis azt állította, hogy eddig millió étteremben járt, és bárhol kért extra feltétet, SEHOL nem charge-olták meg. Az úgy ingyen volt. Na mondom, anyukám, én a TE világodban akarok élni! Kikérek egy sima sajtos pizzát, és kérek rá extra 27 feltétet, és az attól még mindig sajtos pizza áron fog a tányéromra kerülni? Hahaaaa, aranyélet van gyerekek!
De eztán nem is hagyta, hogy magyarázkodjak, rögtön a menedzsert kérette. Én pedig egy pillanatot sem haboztam. Sok szerencsét kívánva Maria-nak odaküldtem az asztalhoz, ahol további 20 percig kellett győzködnie az asztalt, hogy nem a pincérnő volt a hülye. Ők pedig azt állították, hogy de, mert ez olyan, mintha sót kérnének, és extrát kéne érte fizetniük.
Nem tudom amúgy, ha már ennyire felfokozott hangulatú pornó randin vannak, hogy az istenben voltak hajlandók elcseszni a hangulatot egy 90 pennys extra pénzért, nem is csak annyira, hogy megkérnek, hogy szedjem le a számláról, hanem annyira, hogy a menedzserrel szeretnének erről vitatkozni. Fél órán át.
Hát gyerekek, ha nektek ez kell a tökéletes randihoz, hát megkaptátok! Lehet őket ez hozza lázba vagy nem tudom.


No4.: Chelonia mydas szint
A sztorinak semmi köze az étteremhez, de ma láttam úton munkába menet, és úgy elöntött a düh, hogy kb azóta is ezen forr az agyam, és legszívesebben megállítottam volna a hölgyet, és bedobtam volna a következő úthenger elé.
Ez az állat ugyanis nem amőba. Ez egy tengeri teknős faj, amelyik arról híres, hogy lerakja a homokba a tojásait, majd angolosan távozik, s utána - hát szebben ne mondjam: leszarja, hogy mi lesz a kicsinyeivel. Akiket ezután 98%-ban elfogyasztanak a ragadozók, mielőtt elérnék a tengert.
Tettem már néhány említést azzal kapcsolatban, mennyire érdekes szülők vannak errefelé. Unatkozó otthon ülő anyukák, akik tényleg csak unalomból szülnek, és igazából mindennek valók csak anyának nem.
Ez a mai teknőssziruppal túladagolt anyuka jelölt az úttesten kívánta áttolni a babakocsiját benne a szeme fényével. Egy nagy, központi, beláthatatlan kereszteződésben. Ahol lámpa jelzi a gyalogosnak, hogy átmehet.
De ah, minő kín, várni kell két percet, hát mit neki piros lámpa!
Ő szépen lelépett a járdáról, le az úttestre, a babakocsit büszkén tolva maga előtt, mikor is a sarkon befordulva egy hatalmas kamion fordult a zebrára, nem is lassan. A kamionos persze satufékkel állt meg, anyuka pedig visszaugrott a járdára, de a babakocsi fele még akkor is bőven az úton volt.
Én premier plan végignéztem az egészet. Eskü, ha én ültem volna a kamionban, biz kiszálltam volna, és egy akkora jobbost lekevertem volna a nőnek hogy fel se kel.

Hát elnézést a hangulatgyilkos befejezésért, de efölött még mostanáig sem tértem napirendre.

Egy felszolgáló panaszai - avagy nem csak a vendég complain-el.

Néhány tipp azoknak, akik szeretnék az egyik ebédjüket-vacsorájukat kicsiny éttermünkben elfogyasztani, és mellette nagyon jókat szórakozni más kínján. Nem ferdítés. Egytől egyig megtörtént eset, és még csak nem is egyedülálló. 

Egyébként a csatolt képekkel hadd emeljek szót, kifejezve, micsoda pofátlan pazarlás megy itt,  hogy ennek mennyire nem így kéne lennie, és hogy emberek képesek itt olyanokért hisztirohamot kapni, amiért ezek az emberek a képeken még csak imádkozni sem mernek, mert azt se tudják, hogy van ilyen egyáltalán.

Az érkezés:

1.) Megérkezésedkor, miután mosolyogva, melegen üdvözöltelek, és megkérdeztem, hogy érzed magad, milyen napod van, köpd csak oda azt, hogy "Two". A sziától, hellótól, "kösz jól, és a tiéd?"-től, ne adj isten a "Please" szócskától kiszaladok a világból, VÉLETLENÜL se használd, kérlek. Oké, rendben, table for two. 

2.) Megérkezésedkor ignorálj mindenkit, aki szemkontaktust próbál veled létesíteni, ne halld meg azt a négy embert aki köszön rád, csak sétálj egyenesen be az étterem közepére, és hagyd hogy fussunk utánad, hogy kiderítsük, hogy te most igazából asztalt szeretnél, vagy foglalni szeretnél, egyedül vagy, vagy esetleg jöttök még 9en.

3.) Megérkezésedkor, mikor belépsz az étterembe, kérlek az ajtóüveget told, véletlenül se az erre direkt kitalált fém részt az ajtón. Sőt, az a legjobb, mikor a pánt közelében próbálsz neki, így erőkar nélkül próbálod kinyitni az ajtónkat, s mikor nem nyílik, légyszi háborodj fel, hogy hogy lehet ilyen nehéz ajtót idetenni. Ezalatt pedig próbálj rá az üvegre még 7 helyen, hátha úgy könnyebb lesz. Imádom a kéznyomokat takarítani az ajtóról, félreértés ne essen! Ja és az abszolút kedvenc, mikor távozáskor újra tolni próbálod az ajtót, újra az üvegen. Nem nyílik? Hogy lehet ez... 

4.) Mielőtt elindulsz otthonról egy kisbusznyi óvodással, akiket csak azért szülsz, mert túl hülye vagy hozzá, hogy védekezz, és ha megfőznéd őket is jobb anya lennél, mint most vagy, SOHA ne mérlegeld, hogy egy ilyen kaliberű étteremben vajon díjazni fogják-e, hogy te ide be akarod őket hozni, holott világos, hogy nem bírsz el velük. Nyilván imádjuk, mikor rajtad kívül minden asztal inkább nem eszik desszertet, mert túl hangosak vagytok, így inkább fizet és távozik. Vagy inkább le sem ül, mert látja, hogy ti itt vagytok, és épp rommá zúzzátok az éttermet. 

5.) Pénteken este 7kor gyere be légyszíves 10ed magaddal, hogy ti bizony itt vagytok, és éhesek. Mikor megkérdezünk benneteket, hogy foglaltatok asztalt, a legnagyobb megrökönyödéssel válaszoljatok, hogy mi ugyan nem. Kellett volna? S mikor körbenézek az étteremben, ahol a csillárról is emberek lógnak, és ahova egy gombostűt nem tudok leültetni, és nagy sajnálkozva elmondom nektek, hogy jelen pillanatban sajnos nem tudok asztalt adni, de úgy egy-másfél óra múlva lesz, akkor légyszi háborodjatok fel, hogy ez mennyire nevetséges, és fennkölt hangon kiabáljátok a konkurensünk nevét, hogy ti majd inkább ott fogtok enni! 

Hogy fognak örülni....

6.) Ugyan évek óta anyák napjára, szentestére, húsvétra, apák napjára, szilveszterre már két-három héttel előtte nincs szabad asztal SEHOL, de te telefonálj be húsvét vasárnap 11kor, hogy ugye NEM kell foglalnod asztalt aznap ebédidőre 18 főre? Imádjuk elmagyarázni a telefonba, hogy nem, nem szükséges, mert így se úgy se tudok neked asztalt adni. Légyszíves ezután fél órán keresztül tarts ott a telefonon, kifejtve, hogy te ezt nem hiszed el. Semmi más dolgom nincs amúgy. 

7.) Mikor belépsz az ajtón, közöld velem, hogy nem foglaltál asztalt, de itt vagytok négyen, és anyunak ma van az 50. születésnapja nagyon szeretnétek ezt itt megünnepelni (ezer gratula, hogy ilyen körültekintően megszerveztétek anyu szülinapját), és én 1000x bocsánatot kérve elmesélem neked, hogy sajnos tele vagyunk foglalással, nem tudok asztalt adni, LÉGYSZIVES állj le velem vitatkozni, hogy te márpedig látod, hogy az meg az meg az meg az az asztal is üresen áll, hát mi az, hogy ti oda nem fértek be. S mikor kifejtem neked, hogy azok az asztalok sajnos foglaltak, 10 percen belül megérkezik rá a vendég, légyszi véletlenül se fogd fel, hanem kérdezz rá mindegyikre egyenként, hogy aztán mindegyikre egyenként mondhassam, hogy sajnos foglalt. 

8.) Mikor belépsz az étterembe, közlöd, hogy table for 4, és én mutatok neked egy asztalt, ami kellemes, készen áll, és csak rátok vár, légyszi inkább mutass a mellette lévőre, amelyikről mos távozott egy három kisbabás család, ahol 2 méteres körzetben spagetti darabok lógnak a plafonról is, és apokaliptikus helyzetek uralkodnak, hogy te oda szeretnél ülni. Mikor rávilágítok, hogy az az asztal koszos, előbb le kell takarítanom, véletlenül se gondold meg magad, hogy jó lesz neked akkor inkább az első is. Légyszíves állj ott mögöttem, hangosan szuszogva, hogy de sokáig tart, mire leszedem a poharakat, elviszem a bárba, visszajövök, leszedem a tányérokat és az érintő irányban elröppent evőeszközöket, papírfecniket, zsírkrétákat, nedves törlőkendőket, bébikaja pép darabkákat mindenhonnan, fertőtlenítem az asztalt, letörlöm, eltávolítom a gyerek székeket, felsöprök az asztal körül, visszahozom a ti széketeket, amik egyenként 15 kilósak (ilyenkor pedig véletlenül se állj félre az útból), felterítek nektek 4 személyre, és végre leültetlek. Már most nem kedveltek, mert hogy lehetek én annyira kegyetlen, hogy nem adom nektek oda elsőre azt az asztalt, ahova ti szerettetek volna. 

9.) Mikor megérkezel foglalás nélkül, látod, hogy tele az étterem és egyetlen asztal van szabadon, én pedig üdvözöllek a foglaláslistával a kezemben, légyszíves pillants rá, és olvasd fel az egyik nevet, és hazudd azt, hogy az te vagy az a bizonyos Reynold.. Imádjuk, mikor veled telik meg az étterem, és mikor az igazi Reynold megérkezik, NEKEM meg kell neki mondanom, hogy látom ám, hogy két héttel ezelőtt foglaltál asztalt, de a listám szerint te már itt ülsz. És bocs, nincs több asztalunk. Légyszi inkább....menj el.... Vagy várj itt az ajtóban úgy egy órát még. 

10.) Ha ketten vagytok, légyszi bökjetek rá a 6 fős asztalra hogy ti márpedig nagyon szeretnétek oda ülni, mert az lovely és kényelmes. Boldogan fogjuk elküldeni utánatok az esetlegesen betévedt 6 fős asztalt, mondván bocs, nincs nagy asztalunk. Szeretünk két fő után pénzt keresni a hat helyett, no para!

11.) Ha a mellettünk lévő színházba van jegyed 7re, légyszi gyere 6:30kor, közöld, hogy te most vacsorázni jöttél, rendelj előételt, főételt, utána még desszertet, meg egy kis kávét is, és ismételgesd, hogy de te nagyon rohansz, és ha nem lesz itt minden időben, és nem fogsz időben odaérni az előadásra, nagyon csalódott leszel. Ezek után pedig vedd személyes sértésnek, amikor elmagyarázom, hogy az, meg az, meg az, sőőt, az az asztal is ugyanarra az előadásra megy, mint te, és ugyanúgy rohannak mint te. Megteszem ami tőlem telik, de fél óra alatt elég nehéz 3 fogással levacsoráztatni egy egész étteremnyi embert. 

A rendelés:

1.) Ha hatan vagytok, és valaki tésztát kér, és én megkérdezem, hogy classic vagy light, és ő néz, mint a boci, hogy miiiii???? És én elmagyarázom, a menüre mutatva, ahol ez amúgy le van írva, hogy kétféle tésztánk van. A classic a normál adag, a light pedig egy kisebb, salátával, szépen, türelmesen, mert hát honnan tudnád (elvégre csak a menün ott van előtted) - akkor véletlenül se figyelj oda. Rögtön ez után kérj te is tésztát, és mikor megkérdem, hogy te classic vagy light méretben kéred-e, kérdezd meg légyszi te is, mi a különbség. Meg a biztonság kedvéért az utánad lévő is, ha kettő után még nem tört volna ki belőlem a Hulk.

Ugyanezt pizzával,  azt úgyis jobban szeretjük elmagyarázni mindenkinek egyenként, azok ugyanis három különböző méretben jönnek!!!

2.) Mikor először odamegyek az asztalotokhoz, bemutatkozom, mosolygok rátok, üdvözöllek titeket, és megkérdezem, hogy készen álltok-e rá, hogy italt rendeljetek, vágjátok rá, hogy persze! S mikor nekikészülök, hogy mindent felírjak, nézzetek rám boci szemmel, hogy hol van az itallap - amit nem mellesleg elmondtam, mikor leültettelek titeket : a menü hátulján. 

Mikor felajánlom, hogy visszajövök egy-két perc múlva, hagylak titeket gondolkozni, hangosan tiltakozzatok, hogy neeeeeeem, ne menjek sehová, hisz ti készen álltok!

Ekkor kezdjétek el az origamizást, ami alatt 40 féle permutációban forgatjátok a menüt, mire egy valaki megtalálja, és felkiált, hogy HEURÉKA! Itallap! Ezek után ti többiek inkább adjátok fel, ti biztos nem olyan menüt kaptatok, mint az, aki megtalálta, a tieteken nincs rajta. 

Majd kezdjetek molyolni, hogy borozzunk? Hm.... borozzunk.....ne borozzunk.... én vezetek. Én nem kívánom. Én innék. Én megkóstolom, ha ti is isztok. De én vezetek. Vegyünk csak pohárral? Ne, legyen üveg. Megegyeztünk? Meg. 

Akkor egy üveg fehér bort kérünk. 

Mikor a szemöldökömet megemelve megkérdem, hogy mégis melyiket 20ból, elmélyedten belesüppedtek, hogy úristen, hát választani is lehet? Hát honnan tudjam. Kiválasztotok egyet, aminek jól hangzik a neve, de fogalmatok sincs róla, milyen bor az. Ezután légyszi legalább egy valaki vétózza meg, mert ő azt nem szereti. 

Ezután az az egy valaki döntsön úgy, hogy ő inkább pohárral iszik csak. Ezután döntsön úgy mindenki, hogy pohárral iszik csak. Kérjetek ki légyszi 4 pohár olyan chardonnay-t, amit csak üvegben szolgálunk fel, ami vilgosan fel van tüntetve a menün.  Mikor ezt elmagyarázom,  jöjjön újra az újratervezés fázis, majd végül döntsetek úgy, hogy csak ház borát isztok. Jó lesz az nektek, úgyse értetek hozzá. 

Ha pohár, akkor pedig légyszi kérjetek közepes pohárral, lévén ugye csak kicsi meg nagy van. 

Mikor végül megkaparintom a szátokból a bor nevét és a kívánt mennyiségeket, megkérdem, hogy vizet kértek-e, kérjetek légyszi egy pohár bubis vizet, ami szintén ott áll előttetek feketén-fehéren, hogy csak üveggel jön. 

És sört. Minimum egy valakinek söröznie kell. Amit légyszi úgy kérj ki, hogy "én egy sört kérek". Ne haragudj, ha ezek után olyan kérdésekkel traktállak, hogy Melyiket? Üvegest? Csapoltat? Fél pint? Pint?  Kis üveg? Nagy üveg? Nem akarok az agyadra menni, csak szeretném azt felszolgálni neked, amire gondolsz, és amit amúgy elvársz, hogy magamtól kitaláljak. 

Kész szerencse amúgy, hogy kész voltatok az italrendelésre!! 

3.) Ha gyerekkel jössz, légyszi véletlenül se figyelj arra, mikor leteszem elétek a gyerek menüt, és felhívom a figyelmet arra, hogy ebből biz' kétféle van. Az egyik oldalon a piciknek való, a másikon pedig a nagyobbaknak. Az egyik cuki színezős, a másik rejtvényes. Nem szuper? 

Légyszi, mikor rendelsz, mutass rá a nagyobbaknak szóló menüre, olvasd fel róla, amit kérsz, hagyd hogy kihozzam, egyétek meg az egészet az utolsó falatig, és mikor kiviszem a végén a számlát, háborodj fel, hogy a nagyobbaknak szóló menüért charge-oltalak, nem a kicsiért. Mert te arra gondoltál. Csak nem mondtad. És a nagyról mutogattál. De amúgy nekem ezt tudni kellett volna, hisz nézzem meg a te csemetédet, ő még pici. Ennek ellenére megette az egész nagy menüt. De te akkor sem fizetsz kemény 6 és fél fontot egy sajtos garlic bread-ért, egy tál bolognai-ért, egy nutellás-banános calzone-ért, egy bambinoccino-ért, és négy kör italért. Neked az túl sok, és kész. Ó mongyő.

4.) Ha grillt ennél, és én felkínálom neked a lehetőséget, hogy ahhoz jár egy szalmakrumpli vagy egy adag saláta, melyiket kéred? Légyszi kezdj el vitázni, hogy nem lehetne-e hogy egy másik side dish-t kérj, mondjuk egy szarvasgomba olajos petrezselymes sajtos krumplit.  Mikor kifejtem, hogy nem, sajnos csak ez a kettő van benne foglalva az árban, a többi side dish drágább, de azért felajánlom, hogy attól független kérheted azt, semmi akadálya, de akkor meg kell érte charge-oljalak, akkor vedd már sértésnek légyszi, hogy valamiért fizetni kell, és azért kérdezz rá még egyszer, hátha fél perccel ezelőtt még rosszul tudtam, és most hirtelen megváltozott. 

5.) Rendelj bármilyen kaját, hagyd hogy kivigyem, és nézz rám úgy, mint aki épp egy rakás orrszarvú szart rakott le eléd, és kérdezd meg undorodva, hogy mi akar ez lenni. Mondom a bruschetta, amit rendeltél. Hogy ez nem az. De az. Nem az. De az. Próbálj még 7 körben meggyőzni róla, hogy az étel, amit kihoztam neked nem is az ami. Majd mikor megkérdezem, hogy mire alapozod azt az állítást, hogy én át akarlak verni, fejtsd ki, hogy múlt héten voltál egy másik étteremben, és ott az ugyanezen a néven futó fogás nem így nézett ki. Ezek után ne haragudj, ha nem tudlak tovább komolyan venni. 

(Bruschetta: bármilyen jellegű kenyér, friss lilahagymás paradicsomkoktéllal a tetején, zöld pesztóval. Szerintetek hányféleképp nézhet ki egy ilyen, tekintve, hogy csak a kenyér permutálhat 300 különböző fajta közt?)

A felszolgálás:

1.) Mikor a nagy asztalotok egész italrendelését kiviszem egy körben, mert király vagyok, és nagyjából fél percet szöszölök azzal, hogy megtaláljam az egyensúlyt a tálcán, légyszi sajnáljatok meg, és kezdjétek azzal, hogy mikor nem figyelek, leszedtek valamit róla, mert hát mégiscsak olyan nehéznek tűnik, segítsünk szegény lánynak. Miután emiatt pedig valamelyikőtök nyakába borult az egész hóbelebanc, legyek én a hibás. 

2.) Mikor kiviszem a kajátokat, ami már 5 perce áll egy 100 fokos melegpolcon, amitől kellemesen olvad le a bőr az alkaromról, véletlenül se emlékezzetek, mit rendeltetek. Mikor könnyekkel küzdve ordítok, hogy Pizza Tregusti, nézzetek rám és egymásra felváltva úgy 5 percig, míg végül szólalj meg a szádat húzva, hogy te ilyet nem rendeltél. Miért, mit rendeltél? Hát te azt nem tudod. AKKOR EZT RENDELTED BAZDMEG!

A végén természetesen kiderül, hogy mégiscsak ezt rendelted, de nyilván én voltam a hülye, megint, hisz csak egy pincérnő vagyok.

3.) Mikor leteszem a kajátokat, mindenki elé azt, amit rendelt, és felajánlom mindenkinek személy szerint, hogy a tésztához hozok parmezánt, a pizzához, hogy hozok csili olajat, a salátákhoz, hogy hozok dresszinget vagy oliva olajat/balzsamecetet, a sült krumplihoz, hogy hozok kechupot/majonézt, légyszi kérjetek csak csili olajat, a többiek mondják, hogy jól vannak. Várjátok meg, míg elmegyek a station-höz, felkapom a csili olajat, és visszaszaladok az asztalotokhoz. Ekkor valaki gondolja meg magát, hogy mégis kér kechupot. Várjátok meg, míg elmegyek a bárba, töltök ki kis tálkába kechupot, és visszaszaladok az asztalhoz. Ekkor valaki döntsön úgy, hogy egy kis oliva olaj jó lenne a salátára. Elmegyek a stationre, hozok rögtön balzsamecetet is, biztos ami biztos. Mire visszaérek, hirtelen majonéz is kell. Nem kicsit idegesen visszarongyolok a bárba, teszek nektek majonézt. Mikor aztán úgy döntesz te ott tésztával, aki a leghangosabban hirdetted, hogy neked aztán nem kell parmezán, hogy azért mégiscsak jó lenne rá egy kicsi, csak az íze kedvéért, és visszatrappolok a station-re sajtért, vissza az asztalhoz, nekiállok ráreszelni a fél fazéknyi tésztádra, és képes vagy nagyjából 4 milimól sajt mennyiségre azt mondani, hogy "that's plenty, thanks", ne csodálkozz kérlek, ha nem természetes mosollyal kívánok jó étvágyat, és belül az ellen küzdök, hogy belenyomjam a fejed. Még jó, hogy nem kértetek amúgy semmit, csak csili olajat.

4.) Mikor a legnagyobb a hajtás, légyszi állíts meg, hogy megkérdezd: amúgy én honnan jöttem? Ugye olasz vagyok? Mikor azt mondom, nem, nem vagyok olasz, vágjatok csalódott képet, és kérdezzétek azért meg, hogy "akkor ugye lengyel vagy?". Mert aki étteremben dolgozik, más nem is lehet! Nem, magyar vagyok. Erre reagáljatok valami olyat, hogy "mindegy, egy kutya", mert az amúgy jól esik. És ne, ismétlem NE hagyjátok ki a hungry hungarian poént, mert az minden ízében díjnyertes, és biztosan a ti szátokból hallom először!!!! 

6.) Miután megetted a risotto-t, amit az egekig ajnároztál, kérdezd meg tőlem, hogy mondjam meg őszintén: fagyasztott vagy nem? Mikor őszintén elmondom,hogy a risotto alap fagyasztott, de a 4 különböző fajtát már mi csináljuk és itt főzzük frissen, akadj ki, hogy ez elfogadhatatlan. Merthogy te idejössz, és elvárod, hogy olyan ételt kapj, olyan prezentációval, ami megéri a pénzét (ami egyáltalán nem sok amúgy). EHELYETT fagyasztott kaját kapsz. Elismétlem, hogy nem fagyasztott, csak az alap az. Az nem ugyanaz. Enélkül nagyjából 40 perc volna lekészíteni ezt a féle risotto-t, gondolom az sem tetszene, ha egy órán át jönne a kaja. Erről megy még a vita egy ideig, amiben kifejted, hogy téged ekkora csalódás nem ért még soha az életben, és ez borzasztó kiábrándító, inkább hazudtam volna, az is jobb lenne. De azért ugye mondjam meg őszintén. Ezek után közlöd, hogy most, hogy ezt tudod, inkább nem vagy hajlandó kifizetni a te risotto-dat, annak ellenére, hogy úgy bepusziltad, mint óvodás a nápolyit. 

Prezzo's VIP pizza

5.) Rendelj csak azért VIP pizzát, mert így hívják. Mikor leteszem eléd, kerek szemmel nézd az 50 centi hosszú, gazdagon megrakott pizzát, és hagyd ott a háromnegyedét, amit a végén ki kell dobnom a kukába. 

A fizetés

1.) Mikor néhány falat után megkérdem tőletek, minden rendben van-e,

olyan-e az étel, amit vártatok,légyszi mindenki teli szájjal mosolyogva bólogasson, aki pedig épp üres szájjal ül, mondja hogy ennél finomabbat aztán még sosem evett, ez egyszerűen fantasztikus! Mikor aztán végeztetek, és MINDENT megettetek, és én odajövök, hogy leszedjem a tányérokat előletek, kezdjétek el ócsárolni, hogy ez egyébként nem volt jó. És nem ilyenre számítottatok. Ez olajos, ez száraz, ez túl szaftos. Légyszíves fejtsd ki, hogy a Paradicsom-Lilahagyma saláta mennyire kiábrándító volt. Hogy tél közepén képes voltam letenni az asztalotokra egy nem gyönyörű piros paradicsomokból álló salátát. Merthogy te napérlelte, mosolygós paradicsomokra számítottál. És ennek köszönhetően most borzasztó csalódott vagy, nem is tudod elhinni, hogy téged ily atrocitások értek, hát mivel érdemelted te ezt ki? Légyszíves ezután kérdezd meg tőlem, hogy én képes lennék-e ezt elfogyasztani, őszintén mondjam meg. Majd mikor azt mondom, hogy igen, pont

tegnap csináltam egy hasonló salátát otthon, tél közepe van, a boltban sem kapok ennél szebb paradicsomot, háborodj fel, és azonnal kérdd el tőlem a head office telefonszámát, mert hogy eről aztán ők is hallani fognak. Hogy ezt a pimaszságot, hogy leteszek elétek egy ilyen szharrt, és még pofátlan is vagyok, ez mindennek a teteje. Mikor azt mondom,hogy sajnos nem tudom fejből, de adjatok egy percet, máris felírom nektek, akkor álljatok fel, a tálcára letett borravalót látványosan tegyétek vissza a pénztárcátokba, és intsetek, hogy nem kell, ÍGY már nem kell. És távozzatok.

Ha lehet, menjetek jó messzire. 

2.) Ha kuponnal jöttök, véletlenül se mutassátok meg az elején, ne is szóljatok róla, rendeljetek olyasmit, ami

nincs benne az ajánlatban (ami pedig le van írva feketén fehéren a kuponra, csak el kéne olvasni). Eztán kérjétek ki a számlát, várjátok
meg, míg kihozom, majd jelezzétek, hogy ti kártyával akartok fizetni, várjátok meg, míg visszamegyek a kártyagépért, majd mikor már a kártyátok benne van a gépben, közöljétek, hogy van amúgy egy ilyen kuponotok, azt ugye levettem az árból?

Miért, mondom, odaadtátok valakinek már? Nem. Szóltatok róla? Nem. 

AKKOR?????

Majd mikor felajánlom, hogy jó, akkor törlöm a tranzakciót (mert

mondhatnám, hogy sorry, késő, de nem, mert jófej vagyok), megnézem, mi tehetek értetek, és amikor számítógép visszadobja a kupont, lévén CSAK olyat rendeltetek ami nem foglaltatik benne az ajánlatban, légyszi akadjatok már ki, hogy ez micsoda átverés. Mikor felhívom a figyelmeteket arra, hogy ott vannak leírva a feltételek a kuponon, még csak nem is kis betűvel, majd megvigasztallak titeket, hogy ettől még érvényes maradt a kupon, legközelebb fel tudjátok használni, csak szóljatok időben, hogy van ilyenetek, hogy mi is figyelni tudjunk a rendelés felvételekor, hogy biztosan működjön, fogadjátok a hírt hangos cöccögéssel, közöljétek, hogy leshetem, mikor jöttök ide vissza többet, és a tökéletes kaja után, ami minden atomjában elfogyasztottatok, és amit tökéletes felszolgálással kaptatok meg, borravaló nélkül csattogjatok ki az étteremből, mert nyilván az én hibám volt, hogy sheggek vagytok.

AHHHH, kényelmes!

A nap jelszava.
Essssküszöm.

A tegnapi keddi nap, valami fájdalmasan lassan, nyűgösen, idegesítően telt.

Kezdve azzal, hogy valahogy felkapcsolva maradt a fűtés éjszakára, aminek következtében nagyjából 26 fok tombolt a lakásban. Ez még oké, ebben még csakcsak ellébecolok, de mikor Shaun is itt van, és hozza ezt az öntudatlanul kalodába zárós, "Copperfield legyek ha kiszabadulok" ölelős formáját, akkor egyszerűen olyan, mintha egy személyi radiátorhoz láncolnának, amit a maximumra tekernek, és ami minden egyes mozdulatodtól csak egyre szorosabban és szorosabban ölel. 

Nagyjából másfél percig lebegtem REM fázisban, ennyit a pihentető alvásról. 

Ezután következett egy elnyújtott, lassú, csendes, unalmas, iddddegölő nap. A nem alvástól csak rosszabb lett az egész, nyűgös voltam és hisztiztem, mint egy valamire való angol óvodás. 

Este aztán kulminált a helyzet, az egész staff majd meghalt az unalomtól. Ilyenek voltak, hogy Marco meg Maria elmentek az alagsorba italokat rakodni, meg a konyhára desszerteket szeletelni, mert valakinek meg kel tanítania ezt a legényt, hogy mi merre hány méter, de addig Rami, vidd az éttermet légy oly kedves, nem lesz gond. Viszem én, nem probléma.... vinném, ha lenne mit!!! 

Aztán 8 körül végre megindult az élet, bejön a konstans 3 asztalunk mellé még 5, végre van mit csinálnom, de még így sem rohanok. 

Aztán nyílik az ajtó, belép rajta két fess legény, hogy ők biz inni jöttek, ha nem probléma. Közlöm velük baráti hangon, hogy sajna nincs engedélyünk rá, hogy alkoholos italokat adjunk ki, ha nem esznek főételt nálunk, de a soft drink és a kávé teljesen oké. Nem pub vagyunk, aztán joccakát. 

Válasz? Drinks ugye? Na. Az oké.

Adok nekik asztalt, leülnek, kapnak ét-itallapot, megyünk rendelést felvenni, azt mondják, két gin tonic. 

Ej ej. 

Mondom srácok. Ha nincs kaja, nincs pia. 

Jó. Akkor egy bread board-ot.

Haladunk, haladunk, de az még mindig nem főétel. Elmagyarázom, hogy ha biz nem is esznek fejenként valamit, nem gond, de mondjuk ha egy light pizzát kérnek to share, az kb. akkora, mint egy karéj kenyér, csak elbírja a gyomruk. 

Nem tetszik nekik. 

Aztán alkudozni kezdenek velem, hogy és ha utána kávéznak...?

NEM!!!! EGYETEK VAGY HÚZZATOK INNEN!!!!!

Persze ezen felindult reakciómat úgy moderáltam, hogy "hívom a menedzsert, beszéljétek meg vele". Mert hát mégiscsak jobban hangzik :D

Megy oda Maria, eltölt az asztalnál 10 percet, bedobja a végzetasszonya kisugárzását, majd jön vissza a bárhoz füstölgő fülekkel. 

- Mit sikerült elérni? 

- Rendeltek egy pizzát. Meg két gin tonikot. 

- Akkor mi a baj?

- Telefonszámot is rendeltek. 

Na mondom, zsír. Még basszátok fel a főnök agyát, a végén én fogom a rövidebbet húzni. 

Na viszem aztán ki a pizzát, megkérdem, minden rendben van-e. Nagy viccesen még odaszúrtá-dk, hogy amúgy ha kérek, nyugodtan ehetek belőle, mert boldogan adnak belőle. Lévén ugye ők nem éhesek. De azért boldogok voltak. 

Felvettem egy másik rendelést, megyek a legközelebbi géphez, ami az ő asztaluk mellett volt. És magyar szófoszlányokat hallottam. Éljen éljen! Történelmi pillanat, ha magyar asztalom van, eddig, ez az egy év alatt 3x fordult elő. Íme, a címeres negyedik. Na majd legalább szót értünk. Odamentem beszélgetni, mikor épp semmi dolgom nem volt. 

Megindult a kunyerálás Maria telefonszáma iránt. Mondom, nincs az az isten, kérjétek tőle. Á, hát tőle már kérték, nem adja oda ( 1 - nem csodálom,  2 - akkor majd én oda fogom, mi?). És mi a helyzet az enyémmel? 

Jaj ne,  mondom ne kezdjük. Egyébként is kirúgnak, ha telefonszámot osztogatok munkaidőben. Na aztán még szívták a vérem egy ideig, nem engedtem nekik. Aztán csak annyit mondtak, hogy most átmennek a Cote-ba, ha akarok, csatlakozzak, miután végeztem. 

Nincs az az isten!

De aztán távoztak, és láttam hogy tényleg bementek a Cote-ba. Őszintén megmondom, gondolkodóba estem. Mert hát nem sok magyart ismerek errefelé, akit megismertem azok átutazóban voltak, vagy hazaköltöztek. Ők viszont itt laknak, itt dolgoznak. Miután végeztem, céltudatosan hazaindultam, lévén Shaunnal komoly program várt ránk este. 

Képzeljétek, előző hónapban volt egy közös offos napunk, és maratoni alvást tartottunk. Olyan sokat és olyan szinten aggodalommentesen aludtunk (telefon ki, minden program lemondva), hogy utána kb 2 hétre feltöltődtünk energiával. Gondoltuk itt az ideje még egy ilyennek, most, hogy a szerdánk közösen offos. Azt mondta, 10ig biztos nem ér rá, majd utána átjön valamikor. Ez általában azt jelenti, hogy olyan éjfél körül fog érkezni. Én meg 9kor végeztem. 

Engedtem hát a kisördögnek a bal vállamon, és hazafelé menet befordultam a Cote küszöbén. Megtaláltuk egymást, lecsücsültem, és beszélgetni kezdtünk. Az egyikük mondjuk korán lelépett, de a másikkal, az Attilával egész sokáig maradtunk. 

Jaj de üdítő végre új emberekkel beszélni, te jó ég. Apropó üdítés: szégyen szégyen szégyen, de olyan nagyon finom bort kaptam, hogy megőrülök, rendesen be is csiccsentettem. 

Na mondhatom, szép. Itt ülök egy vadidegen emberrel, fejembe szállt a bor, miközben Shaun szegény talán már vár rám otthon, nekikészülve a pizsimaratonnak. 

Olyan 11körül döntöttem úgy, hogy NA MOST, vagy soha, elindultam haza. Az hogy mentem, kicsit erős, inkább gurultam lefelé a dombon, de többé kevésbé egyben hazaértem. Fel is hívtam Shaunt, hogy fél óra és otthon vagyok, jöhet. Erre mondta, hogy ő még a pubban ül, de nemsoká jön, ne aggódjak. Ó hát nem aggódtam én, gondoltam jól is jön, ha kicsit késik, talán kicsit kijózanodok addig.

Le is feküdtem szépen a földre, csuklottam párat, a többiek meg néztek, hogy engem meg mi lelt. Nem igazán láttak engem még alkoholos állapotban. Mondtam nekik, hogy az egész az Ati hibája. A mi Atink meg a fotelból pislogott, hogy miiiiii???? Az enyém??? :D

Na aztán Shaun befutott, hamarabb, mint reméltem. Mosolygott ő is, mint aki ruhafogassal a szájában aludt. 

Kérdezte, hogy mi baj, édes? 

Aztán én is kérdeztem, hogy mi baj édes. 

Előbb te. 

Nem, előbb te. Közben letérdepelt elém, megfogta az arcomat a két kis kezével.

Előbb te.

Neeeeeem, előbb te!

Egyszerre.

JJJJJJo.

Egy, kettő, három!

Majd nagy lendülettel belekiabáltuk egymás arcába, hogy réééééészeg vagyok!!!

Mindezt pedig oly módfelett viccesnek találtuk, hogy inkább lefeküdtünk a szőnyegre és röhögtünk 20 percig. 

Mindez után jött, aminek jönnie kellett: elküldtük egymást fürdeni, beszédelegtünk az ágyba, elaludtunk, és ma délután 4ig fel se keltünk. Rendeltünk pizzát, csak annyira keltünk fel, hogy kifizessük. Megbeszéltük, hogy még mindig baromi fáradtak vagyunk, úgyhogy úgy döntöttem, megnézzük a Felhő Atlaszt, mert annak a megemésztésébe úgyis belezsibbad az agyunk, és visszaalszunk. A tervem tökéletesen bevált. 8 körül keltünk. Kisimultan, mosolygósan, hogy AHHHHHHHHH. Ez kellett ide. 

Imádom egyébként. Valahogy ez az ember olyan alakúra van faragva, hogy tökkkéletesen passzol az enyémhez, valahogy bárhogy fekszünk, annyira kényelmes, hogy legszívesebben infúzióra és katéterre kötném magam, hogy fel se keljen kelnem soha többé.  :)  :)

Paparazziztam, miközben szegény még nagyban szundikált :)