Úgy elgurulok, vissza se találok!

Nem ér ez meg egy egész bejegyzést, de annyira be vagyok sózva, hogy muszáj ezt megosztanom veletek.
A hét egyetlen offos napját (hétfőt) azzal töltöttem, hogy ifjakat pesztráltam a parkban. Azaz, ültem a fűben, és néztem, hogy ezek mit meg nem képesek csinálni bicón/korin/deszkán/kézen/lábon.

A két fő pesztrált Shaun és Sean volt (igen, merthogy az ember véletlen se keverje a barátja nevét az ő legjobb barátjáéval, nemde?), akik szintén a figurázó tömeget gyarapították különféle mutatványokkal.

Én meg csak ültem, és ámultam, hogy franc belétek, én is akarok így repülni.
Úgyhogy aznap este az első dolgom volt átgondolni az anyagi helyzetem, és mérlegelni, hogy belefér-e nekem egy ilyen speckó ugrálós kori.
Hát nem igazán...
Viszont akkor rápottyant a tekintetem az éjjeli szekrényemen álló bödönre, amibe ezeket a haszontalan kis érméket szoktam dobálni, amik miatt csak nehéz a pénztárcám, de nagyon értékük nincs. Elkezdtem összeszámolni, és végül arra jutottam, hogy egy felső-közép kategóriás kezdőknek való korit simán meg tudok venni belőle anélkül, hogy  a fizumhoz hozzá kéne nyúlnom.
Szóval kérem szépen, a vadiúj korim épp egy hajón csücsül útban Amerikából, és alig várja, hogy szanaszét zúzzam őt én önmagam (mert fék ugye nincs rajta) az első kavicsos járdán.

Csend és béka van...

... Csúnyán hangzana, ha azt mondanám, végre.
Mert eltelt az a bizonyos rapid március, ami annyira sűrű volt, hogy tényleg csak úgy elszaladt. Kezdődött azzal ugye, hogy ideköltözött Ati, Geri öccse.

Kicsit ilyen volt  

Ez a lakás ugye elvileg 2 vagy három emberre van tervezve. Mi itt ugyebár élünk négyen, hát nem hiába alszom a nappaliban.
Aztán jött az Ati. Elvileg csak átmenetileg, míg be nem áll a tengerészgyalogsághoz, vagy mi a fene (csak tengerjáró hajóra menne dolgozni, csak még várja szegény, hogy idejöjjön a hajó és becsöngessen hogy heló, jöttünk érted, gyere).
Ez ugye már 5. Már ezt se volt könnyű kilogisztikázni. Nappal persze, elvagyunk, juhé, de ezt a ki hol alszik kérdéskört bizony rendesen csócsálni kellett egy hónapon keresztül.
De aztán jött a harmadik jómadár is: Geri másik öccse, Ákos, meg a barátnője, a Vivi.
Ez ugye már 7.
Látjátok ugye ti is, miféle matekolás kellett, hogy itt emberek elférjenek, értelmesen egymás mellett éljenek bárminemű személyes teret nélkülözni kénytelen és hirtelen felindulásból emiatt gyilkolászó incidensek nélkül :D
De valahogy megoldottuk, ráadásul úgy, hogy még mondjuk a fürdőért sem állt sorba soha senki.
Aztán ehhez még adjuk hozzá, mikor Shaun vagy Misi átjön.
Komolyan, majdhogynem az mondhatta szerencsésnek magát, aki kinyújtott tagokkal alhatott a fürdőkádban :D

No de aztán ezzel jöttek mindenféle pozitívumok is, amik nagyban nagyban megkönnyítették az egész helyzetet. Kezdve azzal, hogy
1.) MINDIG volt itthon valaki, sosem volt egyedül unatkozás, mindig volt egy kis asztaltársaság, meg pókerezés, vagy a gyengébb értelmű egyedeknek mint én, másféle kártyajátékok. Közös kajálások, főzőcske, italozgatások munka után, ilyenek. :)
2.) Azért, hogy Ákosnak és Vivinek legyen hol aludnia, vettünk felesben egy ugyanolyan matracot az Ikeában, mint az enyém, amin aludtak egy hétig, majd nekem adták. Én pedig rátettem az én meglévő matracom tetejére, így van végre egy süppedős ágyam, amire le lehet esni. Tudjátok, úgy bumm, egyenesen eldőlni, anélkül, hogy ettől elrepedne egy bordám vagy becsapódástól és a kemény földdel való találkozástól kidurranna egy cickóm. :D
3.) Volt megint Activity!!!! Megint írtam egy csomó cetlit (igen, harmadszorra is), most kicsit durvább feladványokkal. Most is kellett színt mutogatni. De most már egész mondatokat is. Csak mutogatás volt. Kis ízelítő:
 - Zsákutcába hajtottam a kombájnommal
 - Fehér
 - Könnyű más faszával verni a csalánt
 - Traktorkarburátor (igen, a híres-neves!)
 - Átlátok rajtad, mint sajtos szendvics a FollPack-on.
 - Szar van a palacsintában Nutella helyett.
 - Az Ákos túl hangosan horkol (És amúgy tényleg, senki nem maradt meg mellette, kivéve a Vivi,
   aki füldugóval alszik). Ez amúgy nem hangzik nehéznek, de mutogasd el mondjuk úgy az Ákost,
   hogy őrá nem mutathatsz. És lehetőleg ki is találják...
 - Rossz Krumpli vagy, megpucollak (Csilla meg Geri hívják egymást Krumplinak/Kumpinak, és
   Csilla ezt szokta mondani, ha a Geri csíntalan (milyen hülye szó ez...).
 - Kárpát-medence (khhhm....már ha valaki ugye tudja, hogy az hol van...!!!)
... és társai.

A három Grácia meg a Mihály.

4.) Oly rég óta végre egy helyen volt ez a három lüke, ami szerintem nagy dolog nekik, és jó volt ennek a szemtanújának lenni. Mert ugye Ákos otthon él, Ati meg Geri itt, de Ati eddig fent élt északon, az is nagy szám volt, hogy Ő meg Geri találkozni tudtak, nemhogy egyszerre mindhárman. Az ilyen jeles események adhatnak például alkalmat ilyen és hasonló képek elkészültéhez, mikor is eldőlt, hogy ezt a 4 pár harisnyát SOHA többé nem fogom felvenni.
Ez egyébként eddig is bbbbbborzasztóan érdekelt, hogy a bankrablók miért harisnyát vesznek a fejükre, hát hogy tudna az a felismerhetetlenségig eltorzítani....Hát... el tud.
Ezek az emberek ennyire nem rondák, esküszöm  :D  :D  :D

No de aztán a március jött és ment, Ákos és Vivi visszarepült, Ati pedig kiköltözött. No nem ment messzire. Hajóra legalábbis nem. Kiderült, hogy arra még akár hónapokat is várnia kell, így izibe találni kellett neki valami munkát + szállást addig. Így itt maradt velünk Sevenoaksban, és a szomszédban lakik Hannah-val meg Craig-gel, akik ketten fizettek eddig egy olyan lakást, amit mi négyen is nyögünk. Szóval ők boldogok voltak, hogy ugyanerre az összegre mostantól hárman lesznek, mi meg attól, hogy visszaáll a régi alvási órarend, mindenki a helyén. Azt hiszem, ezzel mindenki jól járt, de legalábbis találtunk egy kompromisszumképes arany középutat.



Más:
Azt hiszem, találkoztam a merénylőmmel.
Szégyen rám, és szégyen a szamárra, abszolute nem értek a pókokhoz, de azt tudom, melyik a gonosz, és ennek én mondom, mordori düh tombolt az összes gombszemében.
A helyzet úgy nézett ki, hogy hajnali négy körül borzasztó szomjúságra ébredtem, átbotladoztam Shaunon, kikecmeregtem a fürdőbe, hogy én most aztán rácsatlakozok a csapra, és addig iszom, míg fájni nem kezd. Felkapcsoltam a villanyt, kiittam a csapot, ahogy kell, és ha már ott voltam, gondoltam elintézek mást is. Odabotorkáltam a vécéhez, még mindig csukott szemmel, lecsücsültem, majd lassan kinyitottam a szemem.
Hát megállt a vízesés alattam.
Közvetlenül előttem a szőnyegen - valószínűleg centiken múlt, hogy nem léptem rá - egy tenyeremnyi nagyságú unnnnndorító hatalmas pók terpeszkedett. Nem az a kaszás fajta, meg álkaszás, ami akkora mint egy gombostű, és van 8 db 20 centis lába. Nem ez rendes, inkarnálódott vérengző fenevad volt, valami nonfiguratív mintával a gussztustalan kis potrohán. És hát így néztünk egymásra. Tudat alatt kicsit felhúztam a bokáimat, mert EZT
( -> ) a lábamra köszönöm, nem kérem még egyszer.
Hát lányos zavaromban mit tehettem volna. Hajnali négy volt, mindenki békésen aludta a legszebb álmát, nem is sejtve, hogy micsoda vadállatokkal élünk együtt. Körbekacsintottam a fürdőben, megoldást keresve. Ha ez otthon történt volna, és Anyu sikítva kérlelne, hogy szabadítsam meg ettől, eljátszottam volna a GreenPeace aktivistát, fogok egy poharat meg egy papír fecnit, eltávolítom az állatot, és kiengedem a szabadba, hadd éljen. De azóta sajnos az egyik ilyen példány megharapott, és kicsit megcsappant a szimpátiám értük. Én ezt a szörnyet bizony meg nem mentem, legyen másé a döntés. Lekaptam hát egy kupakot, a legnagyobbat, amit találtam, és rádobtam Mr Ferdinándra. Merthogy ezt a nevet kapta. Közelebb nem voltam hajlandó hozzá menni, így inkább kiszaladtam a nappaliba, írtam egy üzenetet angolul, hogy biztosan mindenki megértse, hogy NEHOGY felemeljétek gyerekek ezt a fedőt, mert egy ordenáré nagy pók van alatta. Vagy öljétek meg, vagy engedjétek ki, nekem mindegy, de valaki valamit kezdjen vele, aki érez magában egy kis merszet. Geri? Pisti? Shaun?
Végül Shaun volt az én hősöm, ő kelt a legkorábban velem együtt, és átbocsátotta Ferdinándot a szomszédba, riogassa csak szépen ott a népeket.
De mit ne mondjak, nem volt nyugodt az éjszakám az incidens után, tudva, hogy egy ilyen példány lazán képes volt elbújni itt valahol addig, hogy ekkorára nőjön. Hm....


Más:
Aggódom a Pistáért, mert mindenkinél többet dolgozik, és egyelőre szanaszét stresszeli magát, ha egy kicsit pörgés van, és neki kell koordinálnia mindent. Ez meg is látszik szegényemen, hát elfogyott teljesen.
Panaszkodott, hogy milyen görcsök gyötrik, hogy 6x kel fel egy éjjel, mert görcsben áll a combja, vádlija mindene.
Összeállítottam neki tehát egy vitamincsomagot, amit szépen szed is, hálistennek. A lába már nem görcsöl hálistennek, meg kapott ilyen porcerősítő ízület regeneráló csoda hatóanyagokat is, meg egy rakás hizlaló vitamint :D  Én ha otthon ráfanyalodtam a béres cseppre, meg a magneB6-ra, rettegtem, hogy miféle súlytöbblettel fog ez járni, mert ezek ugye köztudottan tapasztják rád az extra kilókat. Ez kell nekünk! Azt a mennyiségű kaját, amit ő megesz, nyom nélkül elégeti, holott csak a vacsorájából jóllakna egy etióp kisváros egy hétre. Szóval remélem, kicsit visszanyeri majd a formáját :)


Más:
Ha már forma visszanyerés: VÉGRE el tudtuk intézni, hogy befizessük a lógásunkat a konditerem felé, így újra aktív a bérletünk. Hatalmas elszántsággal vetettük magunkat bele az edzésbe, külön-külön, de a tapasztalatok félelmetesen hasonlóak voltak: december óta biz elpunnyadtunk. Kifingtunk mind a ketten, de totálisan. Helyre kell ezt hozni, különben nincs szép poci nyárra.


Más:
Még mindig mozgás.
Vettem kérlekszépen egy lépésszámlálót.
Tudni akartam, hogy
1.) hányat lépek egy műszak alatt
2.) ez hány kilométer gyaloglás?
3.) ez mennyi kalóriát éget el?
Az első műszakom ma volt, amiben használtam. Este 7-től 10 óráig 5,7 km-t gyalogoltam le, 7070 lépéssel, és megdöbbentően kevés, 230 kalóriát égettem el. Azt hittem, többet. Jó, ez csak a séta. Ebbe nem számlálódik bele a tányércipeléses erőkifejtés, emelgetés, rekeszek pakolása, stresszelés. És a távolság is ugyan kevésnek tűnik, de gondoljatok bele, 3 órából mennyi tellik el rendelésfelvétellel, fizettestéssel, ami ugye folyton egy helyben állás. Na de legalább már van adatom, ez is valami.
Az igazi próba holnap jön: nyitástól zárásig dolgozom. Arra eszek igazán kíváncsi.

Más:
Múlt héten az Isti odaállt elém, és azt mondta: Hugi. Te szerdán offos vagy, én meg csak estére megyek. Nem ugrunk le a tengerpartra? Menjünk Eastborune-be, ott vannak azok a nagy fehér sziklák, tudod... Innentől nem is hallottam a folytatást, belül már rég igent mondtam.
Mindig látni akartam őket :)
Nézzétek csak meg a hátteremet, mindig szerettem volna ezt az arcát látni Angliának, a nagy meredek sziklákat a tengerparton, ahol tép a szél, és akkor is lélegzetelállító, ha esős-borongós az idő. Nemhogy ha napos és csodaszép.
Eddig tartott tehát a győzködős része.
Előző este összecsomagoltuk Shaunt, korán reggel pedig útra keltünk.
Shaunnal végigaludtuk a másfél órás utat odafelé meg visszafelé, így csak a jó része maradt nekünk.
Mostanában sokat dolgoztunk mindannyian, és kicsit már kezdtem belefulladni ebbe a városba, meg a szűk sikátorokba, meg a rengeteg régi házba, meg a pici öltözők - pici utcák - pici terek forgatagába, elemi erővel vágytam valami nagy helyen lenni. Tudjátok, ahol veszel egy nagy levegőt, és olyan, mintha repülnél.
Éreztem mélyen, hogy ez egy ilyen hely lesz, és hogy ezt most kell nekem.
Néhány kép többet mond ezer szónál is, szóval beszéljenek inkább ezek helyettem. Tér...az volt bőven, az biztos.
(Előre is bocs a sok enyelgős képért, aki nem bírja, az nézze a hátteret, de csak ezek a képek vannak)

Kilátás csak a parkolóból

Pista álmoskás kicsit. De végre legalább felkészült rá, hogy hideg lesz.

Mr Croucher lenne szíves visszatakarni a veséimet?

Lekerült a napszemcsi. Fájt. Szóval inkább így. 

Mondtam neki, hogy másszunk körbe le, kagylókat akarok gyűjteni. Ő erre felkínált egy rövidebb utat. 

Pista is érzi, hogy övé a világ. 

Találtunk egy még jobb helyet de ez már tényleg mindennek a legszéle volt. 

Készült kép Anyukának, mert kérte. <3

Igen, épp leeszem a kis pofikáját a kis koponyájáról, mondtam hogy így lesz. 

Megy a gyűjteménybe, ahol a lábas képek vannak helyekről, ahol jártam. 

Nézd, Shaun, az ott Tarján, ide látszik a házunk!

Elég határozott szél van, elég határozott irányból. 

Ez pedig egy kis tájkémlelés, mielőtt nekivágtunk volna. :) Köszönet a panorámáért a Pistának :)