Költözés - HORROR,avagy instant agyvérzés perceken belül.

Az orvosok azt mondják, hogy ha problémák vannak a vérnyomásoddal, akkor próbáld kerülni a stresszt, élj kiegyensúlyozott életet, különben elpattan az ér a fejedben, és baj lesz. 

Tekintve, hogy nekem kritikán aluli a vérnyomásom időtlen idők óta, és most mégis úgy érzem, hogy úgy lüktet a halántékom, mintha minimum két, megtermett zsiráfszív dobogna rajtuk,az elárul egy keveset arról, hogy mennyire stresszelek, és hogy mekkora kondér szarban is ülök épp olyan mélyen, hogy csak a fejem látszik ki a két rászerelt zsiráfszívvel az oldalán.

Ha egy szóban kéne összefoglalnom a probléma forrását, akkor azt mondanám: KÖLTÖZÉS.

Viszont ezt igazán csak az érti meg, aki itt Angliában próbált már lakhelyet változtatni. Mikor otthon költöztünk, mi volt? Megtaláltuk a lakást. Megnéztük a lakást. Leraktuk (segítséggel) a foglalót (kár esetére, amit ha nem okozunk, visszakapunk), ami 2 havi lakbér ára volt (140ezer ft), átvettük a kulcsokat, beköltöztünk. PONT.

Történt ugyanis, hogy kicsiny társaságunk úgy döntött, innentől külön válunk. Geri és Csilla most már tényleg belevágnak a nagybetűs felnőtt létbe, ilyen mindenféle "ötvözzük DNS-ünket, és pakoljuk egy harmadik csöppnyi emberbe" projekbe, szóval előre, előre előre kell lépni, és abban nem játszik az, hogy egy vadidegen testvérpárral osztozunk a lakáson. Nem mellesleg pedig már nagyon szeretnék egy szobát. SZOBÁT, tudjátok, falakkal, ajtóval, meg minden, ahol ha aludnál, vagy a barátoddal töltenél egy kis miniőségi időt, az nem attól függ, hogy valakinek van-e kedve épp reggelizni vagy nincs.

Egy szó, mint száz: magunk mögött hagyjuk ezt a lakást - így döntöttünk. 

Amikor Isti nemrég szabadságra ment, úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást, mert Pistinek olyan lidércnyomásai voltak, hogy olyan lakásokat nézegetett, amik ilyen 1100-1200 fontba kerültek havonta. Jó, a mostani jelenlegi lakásunk is egy ezres, de 4en vagyunk rá, és néha ez is csücskösen megy csak. Na most gondoljátok el ugyanezt a pénzt feleannyi emberre. Nem, nem nem és kész!

Gondoltam szépen körülnézek, megnézem milyen árkategóriákban mozognak itt az átlag lakások. 

Hát gyerekek, bizton állítom: Anglia LEGDRÁGÁBB városában élünk. Mindenhol, ismétlem, mindenhol olcsóbbak a lakások - nemhogy olcsóbbak: fele annyiba kerülnek, mint itt. 

Olyanról pedig nem is álmodunk, hogy magánszemély adja ki a lakását. Nem. Minden ügynökségen keresztül zajlik, ami hadd ne mondjam, mennyi plusz költséget ró a bérlőre.

Gondoltam találok valamit 700 font körül, és az nekünk úgy pont jó lesz. 

Lementettem kb 20 lakáshirdetést azzal a mutatóujjat a levegőbe tolós mozdulattal felkiáltva, hogy na, uccu, holnap bemegyek az ügynökségekhez, és szépen jelentkezek megnézésre, meg minden egyébre. 

Na persze.

Kapásból az egyik ügynökség, hadd nevezzem a nevén: Leaders, akiknél kinéztem egy takaros kis kuckót,
ami pont jó lenne nekünk, két szobával meg minden, úgy kiátkozott az irodájából, hogy a vállaimat ölelgetve simogatva jöttem ki onnan, majdhogynem bocsánatot kérve, amiért jelentkezni mertem az egyik hirdetésre. 

Felhívtam őket csütörtökön egy lakással kapcsolatban, hogy szeretném megnézni. Azt mondták, csodás! Nagyszerű! Adtak egy leírást: két háló, egy nappali, egy fürdő, egy konyha, holnap felhívnak, és egyeztetünk időpontot. Hadd ne kelljen mondanom: pénteken nem csörgött a telefon. Hétfőn - mivel ugye hétvégén csak én dolgozom - bementem az irodába személyesen. 

Amikor kinyitottam az ajtót, még mind mosolyogtak, szélesre tárt karokkal üdvözöltek. Leültettek, teával kínáltak, de ami ez után következet, az gyerekek hollywoodi vászonra illő jelenet. Történt ugyanis, hogy megszólaltam. Mit is képzelek - akcentusom van. 

Mosoly lehervad, gerinc begörbít, szemöldök összehúz, könyék az asztalra, kéz az áll alá, mély hangon felszólalás: és miben segíthetek? Elmondtam szépen, hogy nagyon érdekel XY lakás, szeretném megnézni, és ha jó lenne, akkor kivenném. Gondoltam ez így mindenkinek jó, mert nekem van pénzem, de nincs lakásom nyár végétől, nekik van lakásuk, és kell nekik a pénzem... rakjuk össze! 

De nem. 

A lakás, amiről a telefonba még azt mondták, hogy két külön szobás, csodálatos és tökéletes, hirtelen csak egy szobás lett. És még mondhatnám is, hogy az legyen a mi bajunk, valaki alhat a nappaliban, megoldjuk, mire ő közli, hogy NEM.

Mire én közlöm, hogy de.

Mire ő megforgatja a szemgolyóit a szemgödrében, és agresszív kattintgatásba kezd a gépén, miközben a foga közt présel ki olyanokat, hogy "nem hiszem el" és társai. Majd kerek perec megkérdi, milyen területen dolgozom. Mondom, hogy vendéglátásban. Kérdi, hogy pontosan mit. Mondom, hogy pincér vagyok. Mikor folytatnám, hogy a bátyám viszont menedzser, és most leszek előléptetve én is, azt már nem hallja, hanem csak ismétli: pincérnőőő.... majd visszakérdez. És dohányoztok, UGYE? 

- Nem. 

- És és és.... háziállat van, UGYE????? 

- Nincs. 

- Csak a bátyám és én. (Láttam rajta, hogy keresi a fogást rajtam, ami aduász a pincérnői fizum mellé. Csak hadd mondjon valamire nemet!)

- Mikor tudnánk költözni? 

- Augusztus végén. 

ÁÁÁÁÁ, az nem jó, sajnálom, addig nem fogjuk tartani a lakást. Megkérdeztem, hogy akkor sem, ha  előre kifizetek mindent, csak később költözök be?

Nem, akkor sem, semmiképp, de hagyjam itt az elérhetőségeimet, és ők majd jól értesítenek, ha felbukkan valami hasonló. Szolidan közöltem velük, hogy csütörtökön megadtam nekik minden elképzelhető elérhetőségemet, amikor ugye azt ígérték, hogy következő nap felhívnak és megnézzük a lakást... szóval ha ilyen tempóban megy náluk az ügyintézés, hogy a "holnap visszahívlak" is 4 napig tart, akkor nem látom be, hogy érzik magukat képesnek komoly pénzügyi tranzakciók lebonyolítására és szerződések kötésére kevesebb mint egy hónap alatt - mert ugye augusztus vége már túl késő nekik. Valamint, hogy keressék ki a kukából a telefonszámomat, ha tényleg keresni akarnak. Felálltam, távoztam. 

Anyátokat.

A következő, ahol próbálkoztam a Cavendish nevű ügynökség volt, ahol az ellenkezőjét tapasztaltam.
Bementem, és a hapsi készséggel segített mindenben, meg is beszéltünk egy időpontot egy lakásra, hogy éljen, kedden ott találkozunk 11:30-kor. Nem is kell talán részleteznem, mennyire boldog voltam, bekészítettem a pénzt, hogy ha tetszik, le tudjam rakni a foglalót. 

Egyet kértem: ne hívjanak telefonon, mert 10:00-22:00 dolgozom, és nem fogadhatok magánhívásokat, még csak telefon se lehet nálam. Megadtam az email címem, hogy bármi van, ide írjanak, mert az email mindenképp befut, és ha van egy percem, rá tudok nézni a telefonomra. Meg is beszéltük, szépen le-emaileztük a részleteket, ahogy kértem, okkal reménykedtem. 

Eljött a kedd 11:30, ott vártunk Istivel a címen...semmi. Sehol senki. 11:40.... 11:50... sehol senki. Gondoltam ez azért nem valami profi hozzáállás, 20 percet késni egy megbeszélt találkozóról, ahol az ügyfél arra van kényszerítve, hogy a napon, utcán várjon 35 fokban... elegem lett, felhívtam őket, hogy most mi a rák van, rosszul emlékszem az időpontra? Mire az ügyintéző készségesen közölte, hogy óóóó mongyő, hát azt a lakást már kiadták... és mikor visszakérdeztem, hogy nem akaródzott volna erről esetleg tájékoztatni? Közölték, hogy de, megtették, hagytak nekem üzenetet hangpostán. 

HANGPOSTÁN.

Ezer köszönet és hála, hogy egy kérésem volt, azt is telibe szartátok, és azért is, hogy így haladtok a korral, hogy haaaangposta üzenetet küldtök, mert azt ugye mindenki napi rendszerességgel 10szer lehallgatja. 

Nézzük a következő ügynökséget, gondoltam. 

Barátságos, napraforgós címerű Sunflower. Ó, hogy kapnátok be....

Az előző kettő csak kis pisztlicsáré csínytevés ahhoz képest amit ezek művelnek az idegrendszeremmel. 

Bementem, mutattam nekik, hogy ez meg ez a lakás érdekelne. Rávágta az ügynök (innentől Hannah), hogy áh, felejtsem el, azokat már elvitték. 

Átsuhant az agyamon a a kérdés, hogy AKKOR MI A F.....ÉRT NEM VESZITEK LE A HONLAPRÓL TI SEGGFEJEK???? de inkább elengedtem. 

Ellenben megmutatta, mik a még szabad lakások, ami nekünk való volna. Kiderült, hogy ilyen nincs, ki is röhögött, hogy ennyiért keresek lakást Sevenoaksban. Megígérte, hogy keres, amint felbukkan valami. Ekkorra már sejtettem, hogy soha nem fogok többet hallani felőle, de gondoltam ezeket az udvariassági köröket mindenkivel le kell futnia, nem hibáztatom, csak a munkáját végzi. Nekem is búcsúzáskor csodás estét kell kívánnom annak a bunkó vendégnek, akit legszívesebben belefojtanék egy kanál levesbe.  

De mit ad isten, Hannah telefonált következő nap, biztosított róla, hogy nem felejtett el, csak még nem érkezett be olyasmi, ami nekünk való volna. Gondoltam NA! Itt van kéremszépen, egy ügynök, aki tesz is azért, hogy bízzanak benne. Hajrá csajszi, keress nekem lakást!

De aztán teltek a napok, és semmi. Istivel minden nap bújtuk a hirdetéseket, és SEMMIT nem találtunk 900 vagy 1000 font alatt. Igen, ez 370ezer forint havonta :D

Úgy döntöttünk, belevágunk, keresünk ilyen árú lakásokat is.

Találtam egyet 900 fontért a YourMove ügynökségnél, Sealben (ez a szomszéd falucska, csendes, cuki
környék). Festői, faberakásos, öreg épület, kandallóval, téglaszín falakkal, felszerelt konyhával, két hálóval. Egyeztettem az ügynökkel, hogy heló, jövök, megnézem. Ki is mentem a címre a megbeszélt időpontban. Felhívott az ügynök 10 perccel előtte, hogy most indul, ha kell fuvar, jöhetek vele. Kösz, jókor, most fizettem ki a taxit, mindegy. Mondtam, hogy nem, köszi, már itt vagyok. Mondta, hogy akkor csöngessek be, a lakók körbevezetnek, nemsoká jön ő is. Becsöngettem, apuka nyitott ajtót. Anyuka a konyhaasztalnál ült a pici lányukkal és egy példátlanul nagy pocakkal. Mindjárt beszélgetésbe is elegyedtünk, hogy de helyes pocak, mikorra van kiírva? Közli, hogy MÁRA. 

Gondolom elképzelni sem tudtak szebb eseményt a nagy napra, mint engem körbekalauzolni a lakásukban. Próbáltam rövidre fogni. Hadd ne mondjam: az ügynök nem is vette a fáradságot, hogy felbukkanjon, egyszerűen el sem  jött (és további 5 napig nem is keresett, hogy amúgy hogy tetszett a lakás?). Hát gyerekek, dédimamám jobb vályogházban lakott, mint ez volt, havi 900 fontért. Akkora volt az egész ház, mint a mostani nappalink, két szintes, és bele volt zsúfolva egy konyha, egy nappali, egy fürdő, és két hálószoba! A mennyezet olyan alacsony volt, hogy a fejem búbját súrolta sok helyen - pedig ismertek, vagyok vagy 160 cm magas. 

Menekültem onnan. Cuki hely, meg minden, de nem nekünk, nem Istinek, és főleg nem két embernek. Még a meglevő bútorainkat se tudnánk magunkkal hozni, mert egyszerűen nem fér be :)

Kiábrándultságunkban bementünk Istivel a megbízhatónak tűnő Sunflower-be, hogy gyerekek, kész vagyunk 1000 fontig felmenni, mutassátok, ennyiért mitek van. Ránk nézett a nő boci szemekkel, hogy... de ha ennyit fizetünk, miért nem maradunk, ahol vagyunk? Ez a lakás 995 font...

Rögtön rávágtuk, hogy nem, nem akarjuk, menni akarunk innen. Anélkül hogy belegondoltunk volna. Kérdezte, hogy miért. Csak annyit mondtam, hogy mert én nem szeretem ezt a lakást, punk tum. 

Mondta, hogy most csak ez, a miénk van ennyiért, de szól, ha lesz valami más is. 

Köszi.

Aztán úton a városba beszélgetni kezdtünk, és arra jöttünk rá, hogy ez a lakás, amiben most vagyunk, tulajdonképpen tökéletes két főre. Most azért utálom, mert 4en nyomorgunk benne, és mert nincs szobám, és nem férek el sehogy. De ha csak ketten leszünk, akkor megkapnám a nagy hálót, és megkapnám amire vágyom: falak, ajtó. 

Fél óra múlva visszarohantam az ügynökséghez, hogy szóljak Hannah-nak, hogy meggondoltuk magunkat, meggyőzött minket, maradunk - ha lehet. Hannah viszont már nem volt ott. A kollégáját kérdeztük, hogy szerinte lehetséges-e a dolog. Azt mondta, persze, csak beszéljük meg a tulajjal, hogy maradnánk. 

Persze a tulajnak fogalma sincs arról, hogy én itt lakom, csak hogy Geri meg Isti. 

Mégis, összeszedtem a bátorságom, bementem személyesen a rendelőjébe. Az asszisztensét találtam ott, aki felvilágosított, hogy Dr Hobbs éppen szabadságát élvezi, de holnap visszajön, és akkor majd ezen meg ezen a telefonszámon érem el. 

Nagyszerű. 

Várunk. 

Igen ám... de ugyanezen nap este 7kor becsöngetett hozzánk egy Sunfloweres ügynök két bátortalan mosolygós emberrel a háta mögött, hogy jöttek megnézni a kecót. Hiába próbáltam lebeszélni őket, meg negatív választ adni minden kérdésükre, hallottam őket beszélni a ház előtt, és igen, imádják. 

Persze hogy imádják, szuper kis lakás ez.

SOS próbáltam felhívni Hannah-t, hogy nehogy elfogadjon bármi pénzt tőlük, mert maradni akarunk. Nem vette fel. 

Írtam neki emailt, amire 2 óra múlva jött a válasz: be tudok holnap jönni az irodába 9re?

Ez kicsit olyan.... "beszélnünk kell" jellegű válasz volt, tudtam hogy jóra nem számíthatok. 

Bementem reggel, aholis közölte velem, hogy a tegnapi pár kifizette a lakást, az övék. Szó szerint elvitték az orrom elő. Vagy a fejem felől, ha úgy tetszik. 

DE!

Azt mondta, elég szarul érzi magát, hogy ez történt, úgyhogy cserébe hadd mutasson valamit. Előző este küldte be a tulaj ezt az új lakást, és szerinte jó lenne nekünk. Két ugyanakkora dupla hálószoba, konyha, külön nappali, fürdő, első emeleti lakás, hatalmas kert, közelebb a munkahelyemhez, olcsóbbért, mint a mostani. 

Gyerekek, az a lakás GYÖNYÖRŰ. 

Megbeszéltük aznapra, hogy elmegyek és megnézem, és leteszem a foglalót. Szaladtam, kivettem 250 fontot (egy heti fizum). Hívott később Hannah, hogy mégse jöjjek, mert még nem sikerült megszereznie a kulcsokat a tulajtól, majd holnap (ennyire új a dolog!) Visszakérdeztem, hogy attól még a foglalót lerakhatom? Láttam a képeket, láttam az alaprajzot, szeretném lerakni a pénzt, hogy még csak fel se kerüljön a netre ez a lakás, nehogy ezt is elvigyék előlem. Azt mondták, persze, ennek semmi akadálya. 

Elmentem, odaadtam nekik a pénzt, aláírtam a papírt, megbeszéltük a további anyagiakat, és hogy mi a következő lépés, és boldogan távoztam.

ENYÉM A LAKÁS.

Az álomlakás. 

Vártam Hannah hívását következő nap, hogy akkor menjünk, nézzük meg a lakást, ha már egyszer kifizettem. De Hannah nem hívott... talán nem kapta még meg a kulcsokat? Azt mondta első körben, mikor felajánlottam, hogy pénteken (ma) tudnám megnézni, hogy az ki van zárva, addig eladja. Hogy a francba, ha még a kulcsok sincsenek meg hozzá? Vagy ha meg már meg vannak, miért nem tud felhívni? 

Rohadtul érdekelne, mire költöttem el egy heti kemény munka árát. 

Mindeddig mégis nyugodt voltam. 

Ma viszont robbant a szargránát.

Isti megtalálta a lakásunk hirdetését a neten - egy másik ügynökség által hirdetve, drágábban ( ez fontos, mert ha tulaj lennél és választhatnál, hogy az költözzön be hozzád, aki 930at fizet, vagy az, aki 950et, te kit választanál? Persze hogy a drágábbat).
Holott azzal, hogy én befizettem rá a foglalót, megígérték, hogy fel sem fog kerülni. Mondjuk nem is került fel a Sunflower által, ez igaz, mert a drága jó Cavendish hirdeti, de akkor is. Nyilván a tulajnak jobb, ha minél több ügynökségnél hirdet, akkor hamarabb megy el a lakás. De nem értem, miért van ott egyáltalán. Ma került fel a Cavendish-es hirdetés, mikor én már 2 nappal ezelőtt leraktam rá a foglalót a Sunflowernél. Erről a tulaj nem tud? És ha nem, akkor miért nem??? Nyilván ha megkapja a hírt, hogy heló, kiadtuk a lakásodat 5 óra alatt, ő sem fordul másik ügynökséghez, hogy hátha ők eladják, mert tudná, hogy már elkelt. 

És miért nem tudom elérni Hannah-t azóta??? 

Sem az irodájukat????

És ha egyszer a referenciavizsgálatom zajlik épp (azaz utána járnak, hogy mit dolgozok, hol dolgozok, megbízható vagyok-e, eleget keresek-e), akkor miért nem kértek tőlem semmiféle adatot? Sem azt, hogy hol dolgozom, kit hívjanak, sem hogy melyik banknál vagyok, SEMMIT. Email cím, telefonszám. Ennyit kértek tőlem. 

Keveslem.

Ahhoz képest, hogy azt mondták, szombat délre (holnap) lezárul a referenciavizsgálat, és ha befizettem a 2200 fontot (minden további költséget), akkor odaadják a kulcsokat, és az enyém. 

Ehhez képest még az adataimat se tudják, hogy lenne ez így kész?

És ha valaki a másik ügynökségen keresztül közben elviszi? Ha azok már kapásból ki tudják csengetni a 2200at, akkor mi van? Engem csak az a 250 font véd, amit már kifizettem, és azt pedig nem kapom vissza, ha valami oknál fogva mégsem fogadják el a kérelmemet.

Arról nem is beszélve, hogy kérnek ilyeneket, hogy lakcímigazolás, amihez egy számlát kéne bemutatnom, amim nincs, mert egyik számla sincs a nevemen.... kéne jelenlegi tulaj referencia, amim nincs, mert jelenleg nem is lakom itt hivatalosan... kéne számlatörténeti kimutatás, amit nem találok, mert ugye miért is lenne sima és egyszerű a dolog....

Szóval igen.... holnap bizony odamegyünk és az asztalra szarunk, hogy MOST mondják meg hogy mi folyik itt, tessék, itt vannak az igazolások, de látni akarjuk a lakást személyesen, és ugyanakkor nem akarjuk tovább az interneten látni, úgyhogy vegye fel a kontaktot a tulajjal, és vonassák vissza a többi hirdetést, mert hisztit csapunk. 

Én legalábbis. 

Az egyetlen pozitívum ebben az egészben, hogy Shaunnal és Andyvel ültünk a Knole parkban éppen, mikor ezt megtudtam, és kikeltem magamból, és olyan szenvedélyesen küldtem mindenkit az anyja p....ba, hogy csak bámultak, és mikor próbáltak megnyugtatni, hogy hagyjak üzenetet, kérjem meg őket, hogy magyarázzák meg ezt, és én felcsattantam, hogy nem, személyesen fogok bemenni, és úgy fogok velük beszélni, mire Shaun közölte velem, hogy soha nem látott még ennyire határozottnak és eltökéltnek, és wow.

Hát öregem, te is így lennél, ha épp veszni látnád egy heti fizetésed, és komoly veszélye állna fent annak, hogy fedél nélkül maradsz. 

Szó.

Itt tartunk most. Eddig se semmi,és úgy sejtem, tartogat nekünk ez a lakás még meglepetéseket. 

És ti pedig itt vagyok pár százan, úgyhogy mindenki szorítson légyszíves, hátha a nagy tömeges ellenvélemény meggyőzi Murphyt, hogy szálljon le rólam egy időre, Anyu, te pedig dörgöld nekem azt a francos szerencsehozó teknősbékát légyszi, mert nagyon kell a felsőbbrendű gondviselés.

Félek, és szeretetre van szükségem!!!!!