Csak hogy értsétek. Év közben, azaz az év 11 hónapjában nagyjából 123ezer féle kupont meg kedvezményt fogadunk el. Ha felmutatsz egy kódot, csak 2,5 fontot fizetsz az egyik főételért. Ha felmutatsz egy kártyát, az egyik főételért egyáltalán nem fizetsz. Ha felmutatsz egy másik kártyát, az egész számládból leharapunk 25%-ot. Ha felmutatsz egy 9 jegyű számot, 10 vagy 20 fontot törlünk a számláról. Diák vagy? Nem fizetsz. Miiiindenféle kombinációban jelentkeznek a kedvezmények.
Sevenoaks pedig egy olyan kisváros, ahol az emberek 20 penny-s árkülönbségtől is a plafonra másznak, nemhogy ha a felét lespórolhatják a fizetendő összegnek. Én már rájöttem amúgy, azért ilyen mocskosul gazdag itt mindenki, mert ezek SHEMMIÉRT nem fizetnek. Elhoznak 17 féle kedvezményt, a maradékot pedig, amit ki kéne fizetni valami mondvacsinált panaszáradattal töröltetik a számláról. Kész. Jóllakott egy 5 fős család, és kerestünk belőle 10 fontot. Juhé?
Azzal azonban, hogy decemberben a klubkártyás kuponokon kívül semmit az égvilágon nem fogadunk el, lehetőség nyílik, hogy az egész évben ilyen módon elpazarékolt pénzhiányt felhozzuk.
És bizony ütnek vágnak minket, hogy fel is hozzuk.
Karácsony közeledtével valahogy mindig megfigyelhető egy amolyan egyenes arányosság a nappalok, és a műszakok közti szünetek hossza közt. Ahogy rövidül az egyik, úgy a másik is.
Azon kapod magad, hogy fél órával előbb beugrasz, és másfél órával tovább maradsz. Ami jó, mert dől a pénz, a borravalók isteniek, de mint azt ahogy a bevezetésben említettem, bőven van mire készülődni a munkán kívül is.
Úgyhogy mire lemegy a 3 csúcs karácsonyi nap, nem az van, hogy hátradőlsz, megsimogatod a telepakolt pocakot, és úgy gondolsz a következő munkanapodra, hogy jó, most már igazán dolgozni is kéne, mert most aztán kilustálkodtad magad.
Ebben a szektorban sajnos te vagy az, aki emlékezetessé kell hogy tedd más emberek karácsonyát, miközben a sajátodat alig van csak pár órád megszervezni.
Az enyém azonban meg lett szervezve, és nem is akárhogy.
Na akkor az elejéről.
Mikulás
Az hagyján, hogy Mikulás, de december 6.-a egyben egy másik nagybetűs ünnep is. Tavaly ilyenkor csempésztünk Shaunnal először csokit a Geriék meg Isti csizmácskáiba, és csattant el az első csókunk a konyhában, mielőtt kirajzottak volna a megajándékozottak a szobából, hogy megköszönjék. Bizony, ez egy évforduló, amit ugyan nem vertünk nagy dobra, mert szombatra esett, és mind a ketten halálra dolgoztuk magunkat, de azért reggel álmosan, csipásan még gratuláltunk egymásnak a túléléshez. Értettük ez alatt az együtt töltött egy egész évet a viták és nehéz helyzetek ellenére, és a jelen pillanatot is az előző este elfogyasztott töménytelen mennyiségű fokhagymás kenyérgombóc tekintetében.
Mindketten szépen rácsodálkoztunk a másikra, hogy tényleg, ennyire bolond vagy értem, hogy még mindig kellek? De aztán bólogattunk, hogy igen, kellesz, aztán ölelésidő, aztán munka.
Éjjel mondanom sem kell, alvás nem volt. Nem nem nem, mindenki más aludt, csak én nem. Fontos volt, hogy ez a két jómadár, Isti meg Shaun már mélyen aludjon, mikor én nekiállok a csokicsempészésnek. Ez abban merült ki, hogy ébren tartottam magam hajnali 4ig, majd fel-le osontam a recsegő lépcsőn, meg kommandóztam a zizegő csokipapírokkal a vaksötétben, nagyjából 1 órán át. Anyuék a karácsonyi extra különkiadású segélycsomagban küldtek mikulás csokit meg szalon cukrot, így teljes mértékig autentikusra sikerült a meglepetés :)Isti természetesen ráugrott, mint ovis a nápolyira, Shaun viszont szegényem a kis rövid eszével nem emlékezett, hogy tavaly is ugyanezt csináltuk, és pislogott boci szemekkel, hogy miért van csoki a cipőben (nem lesz lábszagúúúú...?). De elmagyaráztuk neki. Kicsit se lepődtem meg, hogy ugyanolyan új információként fogadta a dolgot, mint tavaly... :)
A Vendég
Én teljesen be voltam sózva attól, hogy vendégünk lesz, a Pista mondta. Jó, nem vendégünk, csak az ő vendége. Otthonról az egyik barátja jött látogatóba. Igaz, ez engem egy 2x5 perces beszélgetésben érintett csupán, meg annyiban, hogy enyém volt a ház egy teljes éccakára, hogy félhessek egyedül.
No meg abban, hogy végre ki lett takarítva minden, és nem utolsó sorban abban, hogy ide varázsolódott egy hatalmas üveg whiskey, ami jól jött, hogy leöblögessem a hólyagosra-sebesre gyulladt torkomat az utóbbi napokban (ha már egyszer a házi pálinka készlet kimerült).
Köszi Joci :)
A konflikt
Mélypontra jutottam motivációügyileg munkában. Tudni illik felvettünk valahol október tájékán egy srácot, akit még én nyomtam a főnöknél, hogy IGEN IGEN őt akarom, mert fiú, és nagy, és erős, és lesz ki cipelje az italos rekeszeket és mert lelkes és gyors felfogású.... amely lelkesség és gyors felfogás kimerült a megkövetelt szint előtt 20 kilométerre. A srác katasztrofális modorban és hozzáállással dolgozik, nem hogy segít a staff-nak, de keresztbe is tesz. És ugyan van egy harmadik emberünk, aki csak part time-os, de szintén lassú, szintén kis tudatlan, és nincs idő, hogy képezzük, mert egyszerűen nem tölt el elég időt az étteremben.
Én már próbáltam minden úton hatni az előbb említett egyénre, személyes beszélgetés keretében, vicceskedve, tanárosdit játszva, baráti sörözés közben, majd lila dühtől ordítozva, a menedzsmentnél panaszkodva, staff meetingen mindenki előtt, de semmi sem használ. Konkrétan zsákkutcában toporgunk vele, mert olyan kardinális emberhiányunk van, hogy hihetetlen, és még az ő semmirekellő leszarom hozzáállása is kell. Ki valami rejtélyes módon nem lett/lesz rúgva, de áprilisban elvileg magától is elmegy úgyhogy szó szerint pipálgatom a napokat a naptárban addig, és behűtöttem a jeles eseményre egy pezsgőt is már. Közben vannak újoncaink, kettő is, akiket csökkenő lelkesedéssel, de - megfogyva bár, de törve nem ugyebár - képezgetek/képezgetünk.
De hogy itt is le legyen írva, mert ugye a szó elszáll, de az írás megmarad: Jakub, takarodjál már innen el a lábaddal!!!!!
Ügynökségi check-up
Fun fact: azzal a feltétellel írtuk alá a bérleti szerződést, hogy minden hónapban el fog jönni vagy a tulaj, vagy az ügynökség, hogy jól megnézzék, hogy szépen bánunk-e a lakással, és hogy biztosan csak ketten bánunk-e szépen a lakással, nem költöztettünk-e be ide senki mást. Namármost, ez a beköltözés óta most először történt meg. Arra legalább jó volt, hogy szépen kitakarítottunk, és időben felkeltünk. Nem tudtam, mire számítsak, hogy ujjhúzogatás lesz a vízszintes felszíneken, vagy majd szembevilágítósan rákérdeznek majd Shaunra, hogy ki ő és mit csinál itt? Itt lakik? Nem? NEM?
De aztán csak szolidan körülnézett, megkérdezte, van-e valami problémánk, elmondtam neki, hogy újonnan pityereg a hűtőnk (könnyezik konkrétan, sír egy kicsit minden nap egy kis tócsát maga alá), de amúgy minden okés. Megköszönte, megköszöntem, távozott, mi meg visszaestünk kómába, ahogy azt tettük, mielőtt megérkezett volna, reggel 8kor :)
...és megint és megint és megint.
Lévén itt éccsanyám és éccsapám elvendégeléséről volt szó egész karácsonyra, mindennek flottul
kellett mennie. Főleg éccsapa részéről. Tudjátok... ő az a fajta ember, aki azt hiszi, hogy mi itt éhezünk, fázunk, hogy csak büntetésből vagyunk itt, és rosszabb nekünk nem is lehetne. 3 héttel karácsony előtt pánikolni kezdett, mikor megtudta, hogy december 25.-én az égvilágon semmi sincs nyitva. Hogy hol fogunk mi akkor kenyeret venni. Hiába mondtuk, hogy de 24.-én és 26.-án viszont minden nyitva van, és előremenőleg is vettünk 7 kiló kenyeret, és lefagyasztottuk, hogy HA esetleg szükség lesz rá, akkor csak be kelljen dobni a sütőbe, és olyan lesz, mint a frissen sült.
De még ha sikerült is apuka sipákoását az éhhalálról kizárni a tudatomból, azt akkor is be kellet látnom, hogy ez nagy falat lesz.
Eddig mindig csak segítettem megfőzni az ünnepi ebédet-vacsit, meg persze főleg elpusztítani voltam alkalmas az egészet, most viszont meg kellett tervezni, és be kellett rá vásárolni.
Előre terveztem, az égvilágon semmire nem költöttem, csak hamar hamar összeraktam a lakbérre szánt pénzösszeget, majd megnéztem, mennyi maradt a karácsonyra. Szerencsére Shaun ajándékát már megvettem októberben, Istié pedig alacsony költségvetésű volt, így tisztán láttam, mi az a summa, amit el fog fogyasztani a kedves kiscsalád itt az ünnepek alatt.
Megterveztem, mit veszek meg előre. Leghamarabb azt, amit le lehet fagyasztani. Karácsony hetében azt, amit hűteni kell, de eláll. Karácsony előtt közvetlenül pedig azt, ami csak frissen jó.
Ez így tehát minimum 3 felvonásos vásárlás. Büszkén jelentem, nekem ez lett minimum 5 vagy 6. Lévén karácsonyi időszakban Istivel szinte egy perc közös szabadidőnk sem volt, így vagy ő intézett mindent, vagy én. Mondanom sem kell, nem mertem rábízni, szóval úgy nézett ki, hogy elmentem boltba, megvettem 3 szatyornyi dolgot, hazavittem. Vissza. Megint 3 szatyor. Haza. Vissza. Megint 3 szatyor, és így tovább.
Egyik nap munka után sikerült elcsípnünk egy last minute nagy Tessco túrát, ahol végül is minden hiányzó kis pöttöm vackot be sikerült szerezni.
Csak hogy értsétek a problémát, a karácsonyi menü többek közt a következőkből állt (a teljesség igénye nélkül): sült kacsa, pulyka, töltött káposzta, húsleves, paradicsomszósz, beigli, mákos-diós guba, füstölt főtt csülök. Persze ezek több napra elosztva.
Mindezt oldd meg anélkül, hogy bármelyik áruház is tartana egész kacsát, savanyított káposztát, húslevesbe való csirkeaprólékot vagy nagyobb cafat marhahúst, a szósz anyu házi paradicsomsűrítménye nélkül elképzelhetetlenül pocsék, beigli készítéshez alkalmas hozzávalók és sütőeszközök legközelebb 1400 km-re innen találhatók, a csülköt máshogy szeletelik és csontozzák, és fűszerezik, gubához meg nincs se kifli, se dióőrlemény, mák meg aztán főleg. DE ennek ellenére minden elkészült, mindent be tudtunk szerezni, minden olyan volt, akár az otthoni, és bizony mondom néktek, ez teljesítmény.
Egy valami okozott nekem egy kisebb idegösszeroppanást, az pedig a húsok kiválasztása volt.
Kezdődött a kacsa problémakörrel. Azt hinnéd, nem kívánsz nagyot, hogy kacsahúst keresel, főleg hogy minden étterem étlapján van legalább egy kacsa-kaja. Ennek ellenére a vezető sevenoaksi üzletek kerek szemmel néztek rám, mikor megkérdeztem, tartanak-é kácsát. Waitrose: no. Tesco? No. Sainsbury? No. Sarki hentes? Kösz nem. Félreértés ne essék, jó nekem a sarki hentes, de egyszer, úgy fél évvel ezelőtt bementem oda MEGKÉRDEZNI, tartanak-e kacsát. Akkor azt mondta, hogy nem, de ha akarok, rendel nekem hétfőre. Mondtam, hogy köszi, nem kell, még nincs edényem se, hogy megsüssem, de majd jövök, ha kell, csak tudni akartam. Követező hétfőtől számítva 2 hétig minden nap üldözött az utcán a 300 kilós hentes lobogó bárddal a kezében, hogy itt a kacsa, vigyem el, mert rárohad. Én meg mondtam, hogy nem kell a kacsa, és ezért valamiért nem nyertem el örök szimpátiáját a jóembernek.
Na szóval kemény másfél órát vett el az életemből, hogy a Waitrose húspolca előtt szobroztam, és rendesen pánikoltam. Először is, mert szótár nélkül mentem, és sajnos a disznóanatómia még nem megy angolul. Hogy most rib vagy belly (jó ezek egyértelműek), de a ribeye, loin, joint, gammon, gammon joint, főleg ha bekevernek a sirloin meg ilyen dolgokkal, és még a jó isten tudja, mivel, egy szó mint száz: teljesen elvesztem. Azt hittem, végignéztem már elég disznóvágást meg nagy főző sessiont, hogy tudjam, mi micsoda, mi hogy néz ki, de itt teljesen elvesztettem a fonalat. Ezek mindent teljesen máshogy osztanak fel, máshogy szeletelik, máshogy csontozzák. Disznórésszel még úgy ahogy jól megvoltam, de mikor odafordultam a marhás polchoz, ahonnan a húslevesbe való cafatot reméltem beszerezni, kicsit összeomlottam. A steak kultúra ősvermében fűszerezetlen, érleletlen, nyers, nem steaknek előkészített marha alkatrészt nem találsz. Ha találsz, azok pörköltnek felvágott kicsi cafatkák. Rendesen lecövekeltem, és vártam a megmentőre. Ami meg is érkezett egy anyuka személyében, akire ráugrottam, mint a piranhák Patrokloszra (régi DNG-s mondás, ne kérdezzétek), hogy segítsen, mert különben nem megyek el innen zárásig máshogy. Végül azon kaptam magam, hogy megvettem egy a fejemnek megfelelő méretű húst, benne egy irdatlan nagy csonttal. Nem érdekelt, hogy nincs akkora fazekunk, amibe ez, meg a zöldség, netán még 2-3 evőkanálnyi leveslé is belefér, hoztam, és örültem neki mint hal a víznek.
Szergej
 |
| Az ikrek megkarácsonyozzák a hangulatot - avagy kenj fel egy réteg rúzst, és őrjítsd meg a konyhát |
reptérről. Lévén december 24.-én, dél körül szállt le a gépük London tuffelén, és hadd ne kelljen részleteznem, hogy karácsonya napjának előestéjén, délben hány ember lóg a csillárról is az étteremeben. Általában nagyon rugalmas ezzel a Gosia, és úgy ír beosztást, hogy valamelyikünk ki tudjon menni felvenni őket a reptérre. Most viszont a karácsonyi hajtásnak hála, még csak meg se próbáltuk felvetni az ötletet, hogy valamelyikünk ne dolgozzon szenteste, délben. Azonnali fővesztés terhe mellett meg lehetett volna próbálni, de inkább bevontunk egy harmadik felet.
Ez pedig nem volt más, mint SERGHEI!!!!
Szergej kérlek jó pénzért vállalja, hogy kimegy a reptérre, egy megbeszélt helyen megáll, kimutat egy táblát a szeretteid nevével, majd az egymásra találás után elviszi őket egy megadott címre.
Ez MAJDNEM így történt.
Eleget aggódtunk amiatt is, hogy a szüleim és Szergej nem beszélik a közös nyelvet, így a hazaút némileg fura lesz, de kit érdekel, legyenek itt és kész. Az eszünkbe sem jutott, hogy meg sem fogják találni egymást.
Szergej, te barom.... az emberünk nem csak hogy máshol állt, de még a névtáblát sem volt esze kitenni. Anyu 17x elment mellette, és nézett rá (kevesen voltak a reptéren), de semmi. Isti próbált valami kapcsolatot létesíteni köztük telefonon, miközben menedzselnie kellett egy teltházas, ünnepi ebédjét költő éttermet. Kicsit megzuhantunk, mikor megcsapott minket a tény, és a kép, hogy Serghei, és az akkora már különvált szüleim, anyu a fel-le szaladgálással, apu a mankós bicegéssel, úgy, hogy egyik sem beszéli a másik nyelvét, mászkálnak fel-alá egy reptéren, amit a 3ból két ember egyáltalán nem ismer, és egymást keresik. És ha meg is találják egymást, be kell még gyűjteni egy harmadik embert is, mert anyu és apu miért ne válna külön, hogy azzal könnyebben megtalálják Szergejt... Végül több mint egy órába telt egymásra találniuk, aminek az lett a vége, hogy a 70 font, amit kifizettünk a fuvarért, a parkolódíjat se nagyon fedezte, nemhogy a benzint oda-vissza, plusz a munkadíjat. Mindegy, ők voltak a hülyék.
Anyék ideértek egy órás késéssel.
Fenntartottunk nekik egy asztalt, hogy megebédelhessenek a nagy ijedtségre, majd önjelölten hazamentek, és nekiálltak a nagy főzésnek. Istivel 8kor és 9kor végeztünk (kivételesen korán!!), és végre megtörtént:
4en egy helyen szenteste. Nem volt ilyen már nagyon nagyon NAGYON régóta. És volt egy kis ajándékbontogatás is, nem nagy ugyan, de rengeteg képeslapot kaptunk otthonról, meg ittenről is (munkatársak, stb). De a legkirályabb tényleg az volt, hogy itt voltunk mind a négyen :)
Kivégeztünk gyorsan egy issssteni pulykát, lévén Istivel egész nap nem volt időnk enni, majdnem nyomtalanul el is tüntettük az egészet :)
Később, olyan éjfél felé Shaun is felbukkant. Megbeszéltük, hogy mivel nekem, mint magyar embernek, a szenteste nagyobb dolog, mint a 25.-e, ezért ünnepeljük a közös karácsonyt akkor, mert neki, mint angolnak a 25.-e az, ami szent, és azt fogja a családdal tölteni. Ő sajnos nem végzett olyan korán mint én, de még így is vette a fáradságot hazamenni munka után, becsomagolni az ajándékomat, és feljönni vissza a városba. Anyukája hozta, akivel megejtettük a köszöntést, de igazán nem számítottam rá, hogy találkozni fogunk, így nem is készültem semmivel. Ő ellenben sütött nekünk egy EGÉSZ tortát, gyerekek, csodaszép, hófehér mázzal bevont, ehető gyöngyökkel meg hópihékkel meg mindennel, ami kell, azt se tudtam, mit mondjak :$
De az hagyján.
Az én ajándékom Shaunnak egy icipici dobozban érkezett, ami elfért a tenyeremben. Ő pedig 10 percen keresztül mást se csinált, csak ajándékokat rakodott ki a csomagtartóból, és utána megállt előttem 7 ajándéktasakkal meg egy hasszú, hatalmas dobozzal. Hogy akkor menjünk be.
Integettünk az anyukájának, majd segítettem becincálni mindent a lakásba, fel a fa alá. Szerencsére a 7 tasakból nem mind volt az enyém... egy az övé volt.
Mivel az a szokás, hogy 25.-én ha felkelnek, akkor van ajándékbontás, ezért az anyukája elküldte az ő ajándékát, hogy majd itt bontsa ki ha felkelt.
Na mondom nem, olyan nincs. Szépen visszaviszed magaddal, és anyukáddal fogod kibontani, nem fogom itt elrabolni a családi karácsonyt. Tiltakozott, de végül belement. Másnap felhívott, hogy magyarázzam már el az anyukájának, miért kényszerítettem, hogy NE bontsa ki az ajándékát, mert nem érti, és meg van sértődve, azt hiszi, nem is kell neki az ajándék, amit olyan nagy gonddal választott ki neki. Elmagyaráztam, aztán a végén mindenki jót nevetett rajta, de NAGYON fura volt. Én csak jót akartam, de valahogy nem akarták megérteni ezt a szenteste kontra karácsony nap dolgot itt a kulturális szakadékok miatt. Én csak úgy gondoltam, a család fontosabb, mint egy barátnő, és ne velem nyissa ki a családi ajándékokat, hanem csinálják együtt.
Na mindegy.
Nem tárgyiasítom az ajándékok listáját, csak egyet emelnék ki, ami nem más, mint a nekem írt képeslap, ami oda volt biggyesztve a halom tetejére.
Tudjátok, Shaun nem az a lelkizős fajta. Ha mondania kell valami érzelgőset, akkor inkább megszorongat-fojtogat úgy, hogy tudjam. Itt viszont olyan dolgok voltak leírva, hogy esküszöm majdnem el is pityeredtem, olyan szép volt. Biztos helyen van, titkos széfben őrzöm, ha egy pillanatig is rosszkedvem van, elég ránéznem, és újra rózsaszín a világ :)
Hogy mit tetszik?
Még valami történt aznap este, ami nagyon durva és fura volt.
Tudniillik Isti legjobb barátjának nyáron volt az esküvője, és végre megkapták róla a fotókat, és megnéztük őket. És a fejembe ötlött valami, amit megosztottam Shaunnal, mikor végre pizsi idő volt. Nagyjából így zajlott:
- Te figyelj, hogy megy ez itt nálatok az esküvőkkel kapcsolatban? Mert otthon választasz egy tanút, aki tanúskodik melletted a ceremónián. De hogy az ilyen nemű, az elvileg nincs korlátozva. Itt viszont van best MAN és bridesMAID. Tehát a menyasszony csak lány tanút választhat? Vagy ők nem is tanúk? Az ő aláírásuk nincs rajta a házastársi oklevélen? Na csak azért kérdem, mert mi van akkor, ha én a bátyámat szeretném tanúnak? Lehet ő a tanúm, ha nem lány?
- Husi, ha a tesódat szeretnéd tanúnak, én benne vagyok, fő, hogy te boldog légy.
- Mi? Nem nem nem! Nem rólunk van szó. Jesszsuom, dehogy, nem akarlak megijeszteni. (fun fact nektek: Shaun nagyon fiatal az ilyesfajta dolgokhoz, eszembe nem jutna ilyesmiről faggatni). Csak elvileg, szerinted van korlátozás, vagy mindegy?
- Jaaaa, persze, szerintem meg lehet oldani.
- Várj, te ilyesmiken gondolkodsz?
- Milyesmiken?
- Hogy te meg én majd...
- Hááát, sok mindenen gondolkodom, néha ilyesmin is.
- Váo...
- Miért csodálkozol, hát tudod hogy mennyire különleges vagy nekem.
- Váo.
Ja, nem sokat aludtam utána, elhihetitek, egy ilyen levél meg egy ilyen kijelentés után. :D
A skype.
Újabb fun fact áradat.
Bátyámat, apukámat és nagypapámat Istvánnak hívják, akiknek december 26.-án van a névnapjuk.
Nagynénémnek december 24..-én van szülinapja.
Nekem december 29.-én van szülinapom, január elején pedig névnapom.
És ugye a karácsony maga, és a szilveszter, mint esemény.
Másnap, mikor végeztünk az ebéddel, próbáltunk valamilyen telekommunikációs csatornát nyitni az otthoniakal, akik minde egy helyen voltak: most vagy soha, most kell velük beszélni, és akkor mindenkit letudunk egy körben.
Fanny, az unokahugim volt a kulcs a dologhoz, nála volt okostelefon. Végül sikerült létrehozni egy skype beszélgetést, ami valahogy így nézett ki a nagyszüleim, nagynéném, unokatesóim, és az ő nagyszülei közt.
Mi: Sziasztok! Boldog karácsonyt!
Ők: Sziasztoooook! Boldog karácsonyt!
Mi: Reni boldog szülinapot!
Reni: Köszi! Neked boldog névnapot István!
Isti: Köszi!
Reni: Meg neked is Pityu!
Pityu: Köszi Reni! Boldog szülinapot!
Reni: Köszi! Jól vagyt....
Papa (belevágva): ETTETEK???????
Mi: Ettünk, most végeztünk. Jól vagytok?
Mama (beleordítva): Boldog szülinapot Ramóna!
Én: Köszönöm.
Ők: Ja igen! boldog szülinapot! Meg névnapot is!
Én: Köszönöm szépen!
Anyu: Köszönöm szépen!
Ők: Neked is Ramóna!
Anyu: Köszönöm!
Papa (beleordítva): És boldog új évet!!!!
Mi: Nektek is! Mi újság?
Ők: IGEN!!!!
Mi: Mondom mi újság??????
Papa(beleordít): Nektek is!!!!!!!
Mi: Papa, meséljetek, mi újság? Ünnepeltek?
Papa: Majd megmondom a mamának!!!!
Mi: Mama nincs ott?
Mama: Itt vagyooooooook!
Mi: Szia mama!!!! Hogy vagy??
Mama: Nektek is!!!!
.
.
.
És egy ilyen lehetetlen beszélgetésáradat folytatódott még úgy 20 percig, amiben 13 ember beszélt el lenyűgöző lendülettel egymás mellett, és mire mindenki MINDENKINEK minden jót kívánt minden alkalomra, egy gyönyörű gráfot lehetett volna felrajzolni belőle, a régi matek órák emlékére :D
Nem mondom kétszer, hogy valaki befüvezte az ottani sütikészletet, vagy legalábbis a papáét tuti, mert hogy ő egyszer sem arra válaszolt, amit kérdeztünk, az hótziher :)
London
December 25.-én minden az égvilágon zárva volt. Természetesen anyuék megérkezésével, ahogy megcsapott az ünnep szele, a biológai órám is bekapcsolt: idestova 8. éve zsinórban MINDEN karácsonykor/szülinapomon beteg vagyok. Szenteste felment a lázam, és el sem múlt januárig.
Másnap mégis úgy szavazta meg a család, hogy nézzük meg Londont. Felmegyünk kocsival, sétálunk egy kicsit, taxizgatunk, aztán hazajövünk. Én MINDENT felvettem magamra, ami csak picit is meleg ruhadarab volt, de hát csontig fagytam természetesen. De ehhez képest egy elég tekintélyes kört sikerült lesétálnunk Londonban. Láttuk a Shardot, a lábánál tettük le a kocsit, a Tower Bridge-t, azt a hidat amit nem tudom hogy hívnak, csak hogy az egyik Harry Potter filmben azt rombolják le a halálfalók, a Szent Pál Székesegyházat, London Eye-t, Parlamentet, Big Bent (isten áldja a Big Ben lábánál pofátlan áron forró palacsintát és teát áruló indiánt).
A végén valahogy visszakerültünk a kocsihoz, de ez térképen nézve is egy bődületes nagy kör.
Le a kalappal előttünk :)
 |
| Pötli kis épület |
 |
| NINCS négyünkről kép legalább egy grimasz nélkül. |
 |
| A Shard. Onnan jöttünk idáig. És innen még sokat. |
.jpg) |
| Mindenki imádta a hagyományos angol pubokat :) |
 |
| Kabátba bugyolálték. |
Lusta napok
Mindezek után nem volt más hátra, mint visszaugrani munkába másnap. Nincs az az isten, hogy esélyem lett volna betegszabira, próbáltam kihúzni ezt a pár napot, mert néhány nap múlva amúgy is szabadságra mentem.
Minden gördülékenyen ment, munkába mentünk, utána anyu forró ebéddel várt minket haza, néha sütivel, szuper volt :)
Szüszüszülinaaaap!
Hivatalosan, immár szám szerint is felnőttnek számítok, 25 lettem kéremszépen. Nem para, á nem.
De.
Gosia felajánlotta, hogy mivel úgyis ki kell adnia a szabadnapjaimat, de rendes szabira már nem tud elküldeni, így kiír ilyen egy-két napokra karácsony után. És láss csodát, ez pont a szülinapom és annak másnapja lett. Nem király???
Nem volt nagy dobra verhetnékem, csak szerettem volna Shaunnal tölteni ezt az időt és ünnepelni, meg kicsit szusszanni a karácsonyi őrület után.
Karácsonyra kapott tőlem egy páros belépőt a London Aquariumba, ahová már a kezdetektől sír a szája, hogy el akar menni, de se pénze, se ideje. Októberben lefoglaltam a jegyeket, és kiírattam az úrfit szabira 30.-ára (és reménykedtem, hogy evidens, hogy én leszek a plusz egy fője) :D
Hamar hamar felkeltünk aznap, rekordsebesen pattantunk ki az ágyból, és szaladtunk a vonathoz.
Szuper napot töltöttünk együtt. Volt benne séta a Temze parton, random megbénult kolosszális embertömeg közepébe keveredés és fél órán át mozdulni nem tudás, halak halak és halak, cápák, ráják, óriástekik, minden, ami kell, meg szuvenírbolt, a legfontosabb ugyebár.
Utána úgy döntöttünk, fiatal még a nap, menjünk el moziba. Az IMAX-be szerettük volna, Hobbitkákat nézni, de már nem volt jegy, így átvonatoztunk Tunbridge Wellsbe, és ott ültünk be. Az előtte lévő időt kitöltöttük egy ünnepi vacsival, volt gyertyafény meg minden az égvilágon. Meg aztán egy fulladozó kislány is, akire én figyeltem fel. Gyűlt a tömeg, majd mikor felhívtam Shaun figyelmét, hogy szerintem baj van, szerintem valaki rosszul van, és odamutattam, Shaun megtörölte a kis száját, letette a szalvétát, mondta, hogy máris visszajön. Végignéztem, hogy eltűnik az embergyűrűben, majd vártam, és vártam. Kezdtem aggódni, mikor úgy döntöttem odamegyek megnézni, hogy hátha tudok-e segíteni valamit. Beálltam az embergyűrűbe, hogy végignézzem, ahogy szívem választottja lent guggol egy lila fejű szőke loknis kislány mellett és valami olyan profi dolgot művel, (tudja, mit mikor és hova kell nyomni meg fogni meg forgatni), hogy pár pillanatra rá a kislány torkából felrepült egy akkora popcorn darab, mint a kislány fél feje. Köhögött szegény még párat, miközben visszanyerte az egészséges piroskás színét, anyuka pedig a sokktól meg a megkönnyebbüléstől ölelgette a páromat meg a csemetét felváltva. Ezt az időpontot választotta a mentő is, hogy megérkezzen, berontottak az étterembe, és átvették az ügyet, de akkorra a kislány már jól volt :) Shaun elmondta, mit csinált, hogy up to date legyen minden orvos, hogy mi történt, aztán megfogta a kezem, és visszavitt az asztalunkhoz.
Én meg csak pislogtam. Hogy én hősöm :)
Fura szilveszter
Nem vesézném komolyabban a szilvesztert, nem volt egy ereszdelahajam, mindenki ki volt purcanva.
Ievával, a lakótársával Juliaval, Marissal és Marcoval töltöttünk a szilvesztert.
Van kérlek egy fura orosz szokás szilveszterkor:
Mialatt megy a visszaszámlálás éjfélhez, az utolsó 10 másodpercben le kell írni egy rövid kívánságot egy cetlire, meg kell gyújtani, elégetni, a hamvait egy pohár pezsgőbe szórni, és mikor 12-t üt az óra, meginni.
Mi pedig megcsináltuk ezt. Persze nem mondhatom el, mit kívántam, de azon kevesek közt tartoztam, akiknek sikerült az égestés. Pistának pl megmaradt egy nagyobb cafat cetlije, ami feltapadt a torára, és nem tudta sem felköhögni, sem lenyelni. Elgondolkoztam rajta, hogy balszerencsét hoz-e, ha valaki felhányja a kívánságát....
Ja elég gusztátlan. De nekem tetszett :) Mármint úgy az egész jelenség. Van benne valami költői, hogy az a kívánság effektive a részeddé válik. :)
