Az van emberek, hogy beálltak a hétköznapok. Furán hangzik, meg minden, de rendes dolgozó lélek vagyok, felkelek, odamegyek, dolgozok, aztán késő este hazatámolygok. Egyszerűen nem nagyon történik olyan és annyi dolog, ami megérne egy egész posztot. De összegyűjtögettem nektek egy-két dolgot, úgyhogy íme :)
1.) Az előző poszt után inkább stratégiát váltottam, és meghálálva azt, hogy többé nem zörgedeznek hajnali 3kor a fejem fölött, a nyílt és szenvedélyes utálatból átváltoztam kedves szomszéddá, megismerkedtünk, és rájöttünk, hogy nem is vagyunk rossz fejek.
2.) Az előző bejegyzés után pár nappal megismerkedtem valakivel, és sorozatos véletlen találkozások folyamán úgy alakult, hogy vakulásig belezúgtam, és ő meg belém, és most ugyanabban az undorító rózsaszín vattacukorszirupos instant diabétesz gumicukormedencében úszunk mindketten, és csak pislogunk hogy most végül is mi a fene történik. Totál le vagyok kapva a lábamról, még egyelőre nem is nagyon hiszem el, hogy ő van és létezik, és értem és nekem, és teljesen.
Az előbb lépett ki az ajtón, de amint becsukódott, a szívemhez kaptam, úgy belesajdult. Talán majd egyszer elmesélem ezt a történetet is, ha érdekel titeket. Úgy finoman, cenzúrával meg minden :D Azt mondták hogy nyálas filmszerű sztorink van, és hát én ugyan utálom az olyan filmeket, de ha az ÉN életem elevenedik meg egy filmvásznon, az kérem király, csöpögjön akárhogy.
Próbálunk minél több időt együtt tölteni, de sajnos átfedésben dolgozunk, így csak késő este tudunk szinte találkozni. Ha az nem megy, akkor annyiban merül ki a dolog, hogy felkísér munkába - akkor valahogy mindig szívesen sétálom le azt a távot, szakadjon bármennyire is az eső vagy tomboljon a rohadt hurrikán mint múltkor. Akkor ott van velem, és az minőségi idő, és kész. Vagy csak eljön és találkozunk mikor szünetem van. Szimplán csak jó és békésen mosolyogtató a tudat, hogy olyasmit érzek, amibe már beletörődtem,hogy többé nem fogok. Rég - nagyon rég nem éreztem hasonlót, és már nem is vártam. De woilá! :)
Talán szánok neki egy külön posztot, de tényleg csak ha érdekel titeket, senkit nem akarok itt fölöslegesen fárasztani. Bár....látom a nézettséget, úgyhogy ha nagyon nem tetszik nektek úgyis leszedem. :)
3.) Azt mondanom sem kell, hogy az angol nyelvtudásom többet fejlődött általa az elmúlt két hónapban, mint előtte fél év alatt. Minden nap tanulok tőle valami újat. Hálistennek van türelme magyarázgatni nekem, mert szivacsként szívok fel minden érdekeset, amit mond. Aztán meg tök büszke rám, mikor használom ezeket a kifejezéseket. Mint azt,hogy torn between. Egyszer az étteremben valaki nem tudott választani két kaja közül, láttam rajta, és mondtam neki,hogy ha te most torn between (szó szerint tépelődsz) két tészta közt, inkább ezt ajánlanám, az a kedvencem. Rögtön ki is terült a Colgate vigyor az arcomra, tök elégedett voltam magammal :)
Viszont a kiejtésekkel néha meg vagyok lőve. Mindig gondolkoztam azon, hogy az angolok hogy különböztetnek meg néhány szót egymástól - mert ugyan tök máshogy írják, de ugyanúgy ejtik. Ja. Gondoltam ezt eddig. Most itt a személyi logopédusom, akivel unásig ismételgetjük ezeket a szavakat, hogy érezzem a különbségeket. Mert nekem a dead és a Dad szavak ugyanúgy ejtendők ("ded és kész) És ez a párbeszéd köztünk valami zseniális.
- Ded.
- Ded.
- Nem. Ded.
- Ded.
- Nem, nem figyelj. Az egyik ded. A másik viszont...ded.
- Ez ugyanaz volt.
- NEM, figyelj jobban. Ded....deed.
- Ez ugyanaz, csak az egyiket hosszabban ejtetted. Tehát ha kiabálok apa után a házban, hosszabban, még a végén azt hiszi, meghalt valaki mikor végre meghallja? :D
- :D
Amúgy már túl vagyok az agyzsibbadós fázison, mikor a végletekig elfáradtam minden egyes nap agyban. Mostanra egészen megszoktam, és hirtelen felindulásból sem akarok magyarul szólni hozzá. Jó, néha reggelente előfordul, amikor ilyen öntudatlan állapotban lebegve megölelget és majd megfojt, és ara ébredek, hogy nincs oxigén, nincs oxigén, és akkor néha mondom neki, hogy szállj le rólam, vagy hogy tünééééés, vagy csak hogy hagyjál már. De nem azzal van a baj, hogy nem érti - nem is hallja. Szóval mint halottnak a csók. Annyi, hogy mondom néha, hogy NA, meg hogy nemár, ezeket érti is. Néha rá is rájön az érdeklődhetnék, és megkérdez néhány magyar dolgot. Az meg már neki, hogy "izé" meg hogy "túróslepény" meg hogy "csókolj meg", nomeg a "rakott krumpli". Ha nem mondja ki hangosan, csak suttogja, akkor szuper a kiejtése :D Amúgy meg csak szimplán cuki, a túróslepény után majdnem leettem a kis arcát a kis koponyájáról :)
Néha bedob a mély vízbe angol ügyileg, mikor mondjuk megkérdezek egy nem ismert szót, amit aztán körülír 6 másikkal. Vagy szimplán mikor találkozunk a barátaival. Na ott aztán vannak válogatott érthetetlen akcentusok, te magasságos ég. De egyik szlenges szórágó barátja sem gyűri le az anyukáját, aki nagyon NAGYON brit angollal beszél, és még csak nem is lassan. Konkrétan arra emlékeztet, mint mikor Geszti Péter még anno csúcsformájában nagyon rapelt, csak ezt akkor se érted meg, ha lelassítod a kazit. :D
4.) Van itt valami szörnyeteg. Ami szerint valószínűleg én vagyok a legcsábítóbb csemege széles-e világon, és egyelőre sehogy sem tudom meggyőzni az ellenkezőjéről. Kezdődött azzal, hogy először valami végigette a nyakam. Aztán a jobb lábam. Ezek csípések voltak, mintha szúnyog lenne, de borzasztóan nagy csípések. Nem tudom, hogy azért, mert valami speckó dolog evett meg, vagy mert a szervezetem nem ilyenekhez van szokva. De annyira kezelhetetlenek voltak és csúnyák és vörösek - a végén meg már konkrétan véraláfutásosak, hogy mikor ez a nyakamat és az államat borította be, a főnökség inkább hazaküldött munkából. Szarul néztem ki, no. Legyünk őszinték. A végén már annyira dolgozni akartam, hogy bevetettem minden sminkes tudásom és egyszerűen lesminkeltem őket.
Na de most valami olyasmi ette meg a bal bokámat, amiről azt hiszem jobb lenne nem is tudnom. Ez nem csípés, nem csípés sorozat, hanem harapás volt. Négyszer akkorára dagadt tőle a bokám, amitől lehetetlen volt behajlítani, és a térdemig égette minden egyes csontomat ez a méreg vagy nem is tudom mi. Mondanom se kell, nem volt természetes a mosolyom az egész napos teltházas műszakok után. Jeszsusom de fájt. Egyik nap, amint a menedzser kimondta, hogy köszi Rami, mára ennyi, mehetsz haza, csak leültem a seggemre, és hívtam magamnak egy taxit. Egy lépéssel se voltam hajlandó többet menni mint amennyit muszáj volt. Akkorra már egy fél tenyérnyi nyílt hólyagos seb volt. Komolyan a national geographicon néztem ezt a kígyóvadászos sztorit és az ottani harapásokra emlékeztetett. Nyilván nem kígyó volt, de megnéztem, milyen mérges pókok laknak errefelé. Laknak-e egyáltalán.
Hajaj, bezonyám.
Onnantól úgy döntöttem, jobb inkább talán nem tudni. De már múlik, és az utóbbi két napban már nem is bicegek. :)
5.) Apropó menedzser.Kicsit átalakult az alkalmazottkör az étteremben. Ieva távozott körünkből, kapott egy előreléptetést
Tunbridge Wellsben, amire lecsapott. A helyére előléptették Istit, aki fura-nem fura mostantól a főnököm. Halkan, a párna alatt sutyorogva megjegyzem, hogy szerintem szuperül csinálja, de tényleg csak halkan mert elbízza magát (Isti, nevigyorogjál).
Így most én vagyok a pincér ranglista tetején. Fűzök hozzá némi reményt, hogy ha elkezdjük ezt a tervezett reggeliztetést, akkor szükségük lesz még egy menedzserre - mert Isti akkor is feljebb lépett volna, ha Ieva nem megy el, mert onnantól kellett volna még egy menedzser. De most ugyanott vannak, mint eddig, és ha még húzódik egy kicsit a dolog, akkor talán látják majd ,hogy jó vagyok. Azóta próbálok mindent jól csinálni, nagyobb sectionöket vinni, brillírozni. Ha én is feljebb léphetnék, minden sokkal könnyebb lenne, Istivel nyugodtabb szívvel néznénk közös lakás után (tervünk szerint augusztusban, mikor lejár a szerződésünk erre a lakásra, ketten fogunk bérelni egy kuckót).
6.) Kaptunk közös szabadnapot múlt héten az Istivel, és elmentünk vásárolni. Nagyon szuper dolgokat vettem, megint egy mérettel kisebbeket. Fura ugyan, mert kilóra most felszedtem egy csomót, de nem lettem nagyobb darab, viszont izmosodtam. Olyan bicepszem van gyerekek, hogy csak pislogok. A tányérhordó izom, ugyebár, ahogy én hívom. A combjaim is olyanok már mint egy versenylónak, már csak a kardiómon kéne javítani meg hasizmon. Decemberben kicsit leeresztettünk, nem járogattunk annyit gyúrni (jó, egyáltalán nem), elvégre folyamatos teltházaink voltak karácsony környékén, örültünk hogy élünk, és az egészségem sem szuperált a legjobban. Most próbáljuk felgöngyölíteni, hogy erre a hónapra be vagyunk-e fizetve, aztán ha igen, akkor usgyi. Jó kis pocakot csinálok magamnak bikini időszakra, és punktum.
7.) A karácsonyunk ugyan nem otthon telt, de azt hiszem kihoztuk belőle, amit lehetett. Mármint nyilván ez lett volna a csúcs, de nem panaszkodom. A szentestét barátoknál töltöttük, és titkos névhúzogatós ajándékozást csináltunk. Megígértem nekik, hogy összerakok valami társasjátékot is, amiről meg is felejtkeztem, így 23.-án Shaunnal hajnali 4ig játéktáblát rajzoltunk és rejtvényeket találtunk ki. Activity lett belőle. Mivel minden egyes rejtvényt ismertem,én voltam a játékmester, és hát mindenki jobban élvezte a játékot, mint vártam, és ez szupi volt :) Nézzétek meg mondjuk például, hogy Isti hogy mutogatja, hogy "Zombitámadás".
A szentesti vacsi gondolatára egyébként még mindig összeszalad a nyál a számban, ha visszagondolok rá. A csajok csináltak egy pulykát. Tudjátok, olyan hagyományosat. Olyan hatalmasat. Akkora volt az a madár, mint én. :D Plusz csináltak nekünk lecsót, hogy legyen valami magyaros az asztalon. Meg orosz hagyományos kajákat.
Összefoglalva igazából szuper kis este volt :)
Karácsony napján hálistennek zárva voltunk, úgyhogy akkor tartottuk az itthoni karácsonyt. Csilla, mint a nap hőse végigfőzte a napot, mindent ínycsiklandóra és szuperül és gusztán :) Mikor Istivel hazatámolyogtunk az előző napi mulatozásból, próbáltunk besegíteni. Karácsonyfát díszítettünk, meg ilyesmi :) Aztán később jött az ajándékozós rész, itt is ilyen huzigálós megoldást választottunk. Aztán szép lassan jött mindenki. Átjött a Misi, meg a Zita, később pedig Pitye és a Viki is, így igazából azt hiszem az itteni magyar népesség kb 60%-a itt volt nálunk. Annyira belelkesültek azon, hogy milyen szuper volt a tegnapi esti activity, hogy belementem, hogy gyorsan összeállítok egy újat. Ez is remekül sikerült, minden klappolt.
Szóval mindent egybevetve egy szuper szuper kis karácsonyunk volt.
8.) A következő projektem az lesz, hogy kiválasztottam a fotóim közül 3at ami tetszik és/vagy fontos nekem valamiért, és előhívatom őket vászonra, és mennek a falamra. Vagy egy teljes fehér érintetlen falfelületem,és hát no... piszkálja a szemem.
Utána pedig tetováltatok. No nem kell megijedni, nem nagyot és nem durvát, és nem is nagyon látható helyre, szóval semmi polgárpukkasztás vagy ilyesmi.
Na jó, kezd nagyon késő lenni, és fogy a mesélnivaló is, szóval zárom soraimat mára. Jóéjt évribádi. :)
