2017. december 8., péntek

Boszorkánykonyha!



Úgy megtetszett ez itt, amit begurítottam az egyik gyakorlatra a kis trolimon, hogy jól megmutatom most nektek.

Én csak boszorkánykonyha gyakorlatnak hívom. Mások úgy hogy bakteriális rezisztencia vizsgálat. Az első sokkal jobban hangzik. 

A gyakorlat lényege, hogy a népi gyógyításban, közhiedelemben kedvelt gyógyhatású készítményeket alávessük némi kivizsgálásnak, és levonjunk belőle fontos konklúziókat, főleg így megfázás szezonban.

Úgy néz ki a gyakorlat, hogy én egy héttel előtte már elkezdek rá készülni. Lefőzök egy lavór táptalajt, ami direkt úgy van kitalálva-összekotyvasztva, hogy azon a lehető legkedvezőbb körülmények uralkodjanak egy baktérium kolónia számára (kaja, pia, buli, minden).
Ezután sterilizálom a táptalajt, és steril körülmények közt kiöntöm kis petricsészékbe, hagyom, hogy lehűljön, szilárd kocsonyává szilárduljon, majd egyenként címkézem őket, és a szintén előre beoltott (figyeled, mint a Stahl konyhája, tartod a lépést?) baci törzsekkel inokulálom a csészéimet. Ez semmi másból nem áll, minthogy egy egyetlen baci törzset tartalmazó tápoldatból cseppentek egy picit a csészémben lévő táptalaj felszínére, majd szétkenem az egészet, hogy egy frankó kis baci-pázsitot kapjak. Kvázi ez az, ahogy egy mikrobiológus vajas pirítóst ken.

Sokat olvasott versenyzőink tudják, hogy baktérium és baktérium között óriási különbségek vannak, ezek közül pedig az egyik legkiemelkedőbb a gram+ és a gram- sejtfalú bacik közötti különbség.
Ezeknek megfelelően egy gram negatív bacira csak bizonyos antibiotikumok hatnak, míg ugyanezen  készímények a gram pozitív bacikra teljes mértékig hatástalanok, és vice verza.
E kettő tényezőt fogjuk most tesztelni, így mindkét fajtából van képviselőnk: a mindenki által kedvelt E. coli és a Bacillus subtilis - készül tehát 20-20 csésze mindkét törzsből.
Inkubátorba teszem őket egy-két napra, pöpec kis 37 fokos testhőmérsékletre, amin ezek a kis rohadékok tobzódni szeretnek, és már mehet is a gyakorlatra.

Innen onnen, boltból, kertből, út széléről pedig beszerezzük az annyira kedvelt és széles körben használt "antibiotikumokat".

Ma hoztunk: fokhagymát, mézet, fogkrémet, teafa olajat, rozmaringot, kakukkfüvet, majorannát, mentát (lásd fent), és szereztünk egy szuper, rendes, különböző gyógyszertári antibiotikumokkal átitatott kis korongot is.

A természetes alapanyagokat mozsárban összezúzzuk, kicsit nedvesítjük és pici, előre kivágott kis itatóspapír korongokat mártunk bele.

A gyakorlat lényege, hogy ezeket a természetes és "nem"természetes lemezkéket a baktérium pázsitunkra helyezve és inkubálva, elvileg azt láthatjuk majd, hogy az antibiotikus hatású készítményeink körül szépen körben-körben-karikában elpusztulnak a bacik - ezek a hatásos gyógyszerek.

Ez a készen vásárolt "profi" antibiotikum lemez, és néhány pötty körül szépen karikában kipusztultak a bacik
Ez pedig az, ahogy a természetes, saját készítésű kivonatokból származó minták festenek 

Az ezévi eredményekre még várunk, de annyit bizton állíthatok, hogy a tavalyi nyertesegyértelműen a fokhagyma volt, úgyhogy részemről én beszereztem néhány fejet a nátha szezon elején ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése