A birkaszem szívfájdalma

Tudjátok, vannak azok a random gondolatok, amik szöget ütnek a fejedben, és nem hagynak nyugodni, de legalábbis némi diszkomfortot okoznak, ha eszedbe jutnak.

Na már most, nekem az okoz nyugtalanságot, hogy az iskola szerződött biológiai beszállítója professzionális, vákuum csomagolt, tartósított birka szemeket küld nekünk boncolás céljára, és ez rendben is van. Ami nincs rendben, az az, hogy 25-ösével érkeznek a szemek egy csomagban.
Huszonöt.
HUSZONÖT.
Ez olyan, mint egy nagyon rossz randi, ahol te vagy a gyertyatartó. Csak itt 24-en vannak rajtad kívül párban, te meg egyedül vagy nyomorék fél szemként, és kénytelen vagy elfogadni a tényt, hogy a másik feledet másik iskolába szállították.

Ez egy kegyetlen, kegyetlen világ.

Rami, a hamis pisi koronázatlan királynője

Hadd kezdjem ezzel a tanárral, akit úgy hívnak Mark.
Alapból eddig mindenki végtelenül cuki velem, türelmesek és kedvesek, de komolyan, szerintem ennyi kedves embert egy kupacon dolgozni még életemben nem láttam. Mindenki el van ájulva a ténytől, hogy nem vagyok angol, mégis milyen szépen beszélem, és milyen jól helytállok már harmadik hete. Mindenki nagyon figyel arra, hogy úgy beszéljen hozzám, hogy biztosan megértsem.

Mark viszont nem, ő az egyik nagyon nagyon okos ember, akinek doktorija is van meg minden, aki úgy néz ki a talárjában mint valami Piton professzor. Na ő az, akit egy percig sem érdekel az, hogy te honnan jöttél, és vannak-e nehézségeid, kivétel nélkül mindenkivel ugyanúgy beszél: hadarva, és nem mozgatva az ajkait, hogy még egy kis sunyi szájról olvasásra sincs esélyed. És aki, ha valami nem működik, vagy nem sikerül, hajlandó felemelni a hangját.

Mondanom sem kell, rettegek tőle. Rettegek attól, hogy egyszer majd odajön hozzám, mert kell neki valami, és nekem fingom sem lesz róla, hogy mit akar. Attól is, hogy rosszul készítek össze neki valamit, és lekap a tíz körmömről.

Pénteken épp egy gyakorlatot készítettem elő Mark felsőéves csoportjának. Vizelettesztet kellett imitálnunk nekik, amit el szoktak annyival intézni, hogy fehérjét és glükózt feloldanak vízben, beüvegezik, aztán odaadják nekik a teszt csíkokat. Tegnap viszont annyira unatkoztunk, hogy gondoltuk Helennel, adjuk meg a módját a pisis gyakorlatnak. Lefőztünk egy jó erős teát, és abból kanalaztunk a mintánkhoz, annyit, hogy gyönyörű pisi színe legyen.
A gyakorlatról kiszűrődő hangok pedig alátámasztották: ez tényleg pisinek tűnt.

Lement a gyakorlat, bementem összeszedni a kellékeket óra után, mikor Mark még mindig az asztalánál ült. Miközben szedelőzködtem, odajött hozzám, és csak annyit mondott:
A fiúk azt hitték, igazi pisit kaptak, nagyon hiteles volt.

Az ő szájából pedig nekem ez a teljesen kifordult, fura mondat is bóknak számít, és személyes sikerként könyvelem el.

Szombat este

.... van, és a kanapémon ülök, vacsit sütök a szerelmemnek, és habos fürdőt készítek, mert szeretem a jó feleség szerepét, és a beszűrődő hangoktól is kiver a frász - arra gondolva, mi zajlik most az étteremben.
Tegnap előtt megígértem magamnak, hogy ha megkapom az első standard fizetésem, és 4 számjegyű, soha többet nem teszem be a lábam étterembe egyenruhában, max nyáron, ha unatkozom iskolaszünetben.

Unatkozom szombat este.

Imádom.

Pascal

Csak szeretném kifejezni, mennyire király, hogy van nekünk Pascal.

Pascal igazából lány, és egy Disney referenciából lett így elkeresztelve: Pascal egy kaméleon, aki a tanszékünkön lakik.
Rajta kívül van még egy pitonunk és két szakállas agámánk, de egyikük sem olyan cuki és interaktív, mint Pascal, akit szépen kézben lehet tartani, etetni, satöbbi.

Olyan szerencsés vagyok, hogy egy kaméleon csücsülhet az ölemben, vagy a vállamon, azokkal a sunyi, betépett, kétfelé tekintő szemeivel miközben a tea szünetben kortyolgatom a forró italom, és szerintem ez jó dolog és vicces, és jó kedvre derít :)

Jamie

Rögtön az elején les szeretném szögezni, mennyire nem vagyok híve ennek az egész feminista fan hullámnak, ami mostanában kontrollálatlanul dühöngő férfigyűlöletbe csapott át, és annyiból áll, hogy "YOU GO GIRL!!!!", amíg fel nem kell cipelni egy ruhás szekrényt a harmadikra, vagy levinni egy hétfő délelőtti egész hetes italszállítmányt a pincébe.

Viszont ez a lány lenyűgözött.

Öten ültünk technikusok egy 6 fős asztalnál ebédnél, belemélyedve mindenféle mocskosnak vélt pletykákba a személyzetről. Egyszer csak elhaladt mellettem egy ilyen világos barna maszat, egy negyed másodperc alatt megállt, 90 fokot fordult, kérdés nélkül, határozottan lecsapta a tányérját az asztalunkra, és elfoglalta a hatodik széket.
Felpislogtam a sültemből:
Egy magas, nagy bambi szemű, karcsú lány ült előttem, talpig terepmintás ruhában, vastag övvel a dereka körül, szorosra fogva, bakancs, és olyan szálfa egyenes tartás, amiről minden ortopédus álmodik.
Nem volt kérdés, hogy leülhet-e, vagy hogy foglalt-e a szék, vagy ilyesmi. Csak egy határozott "Hi, I'm Jamie".

Persze, mint tyúkok etetéskor, rárepültünk a lányra, és megtudtuk, ki ő, mi ő, mit csinál, hogy kerül ide.

Jamie 26 éves, mint én, és középiskolában döntött úgy, hogy neki nem kell ez a lányos maszlag, amit az osztálytársai toltak. Sosem érdekelték a sminkek, sosem szedte a szemöldökét, soha nem volt rajta szoknya, ellenben mindent tudott a sport eseményekről, és fogalma sincs ki Kim Kardashian. Egy átlag tini lány ebből arra következtetett volna, hogy leszbikus. Ő inkább úgy döntött, fiú pályán fog játszani, és beállt a hadseregbe. Ott támogatták minden oldalról, tanulhatott, két egyetemet végzett, ezek közül egyik orvosi, a másik pedig valami pedagógiai irányú dolog. Közben ötször volt külföldön, különböző borzasztó küldetésekben, ahol többek közt fronton harcoló katonákkal vezényelték ki, a célból, hogy kvázi harctéri mentőst játsszon: ő látta el a sérülteket közvetlenül ott a placcon, míg el nem tudták szállítani az illetőt a legközelebbi kórház jellegű intézménybe. Varrt már össze ereket, stabilzált betört koponyákat, ugrasztott vissza kifordult végtagokat a helyükre, állított el vérzést egy cafatokra robbant karon, és hasonlók, mindezt úgy, hogy közben úgy tűnik nem sérült benne a NŐ.

Szavunk elállt, mikor mesélte ezeket, csak bámultunk, ámultunk, hogy mennyire csodálatos is ő. Én legalábbis így tettem.
Azóta egy egész estét szenteltem annak, hogy megtaláljam a neten valami formában, de nincs, csak elszállt mint valami superman. Superwoman.

Baba fóbia

Túl vagyok már azon, hogy az emberek mééélységesen hajlandóak túlreagálni, ha a normálistól eltérő dolgot látnak. Esetemben ez általában akkor következik be, mikor hangot adok annak, halkan és óvatosan, hogy én nem igazán vagyok oda a gyerekvállalás gondolatától.

Erre általában a következő reakciókat kapom:

1.) Akkor mit gondolsz, mi az életed értelme?
2.) Önző vagy.
3.) Ki fog rád vigyázni, mikor öreg leszel?
4.) Unatkozni fogsz.
5.) Ezt csak most gondolod így, majd idővel megváltozik a véleményed.
6.) Így nem lesz teljes az életed.
7.) Öreg korodra fogsz rájönni, hogy valami hiányzik, és akkor már nem csinálhatod vissza.
8.) Szülni egy olyan élmény amit semmi más nem tetőzhet.

És bármelyikre is próbálok reagálni, általában megsértem a másik felet, aki vagy már anyuka, vagy kétségbeesetten az akar lenni. Mert nem gondolom, hogy azért vagyok ezen a világon, hogy szaporodjak. Se nem tartom magam önzőnek azért, mert nem szeretnék gyereket hozni egy olyan világba, ami a háború küszöbén áll egy végletekig kimerített bolygón. Vagy azért, mert a férfi aki társául választ, nem kap tőlem kisbabát. Meg mert nem gondolom, hogy nyerő befektetés csak azért gyereket szülni, hogy majd később ők fürdessenek engem, mikor én már nem érem el a hátam. Sem azt, hogy egy nap majd a kanapén ülök, és rádöbbenek, hogy semmit az égvilágon nem tudok csinálni, a világ összes könyvét kiolvastam, az összes filmet megnéztem, és MOST unatkozom, úgyhogy baba. Azt sem gondolom, hogy az utóbbi 10 év alatt, mikor is ideje lett volna bezsongnom és gyerekekre sóhajtoznom és ujjal mutogatni csecsemőkre, hogy de cukik, nem hogy erősödik, de gyengülni látszik bennem a vágy, hogy egyszer bele akarjak vágni - masszívan a tagadás fázisban vagyok. Azt sem gondolom, hogy üres életem lesz, és üveges tekintettel fogom a macskáimat simogatni a verandán, kizárólag azért, mert nincs gyerekem.

Mégis, valahogy mindenhol, minden sarkon valami a homlokomra koppint, és az arcomba üvölti, hogy tessék szaporodni!!!!!

Felmész youtube-ra, hogy megnézz egy videót. Rendben van, hogy vannak ezek a reklámok előtte. 5 másodperc alatt el lehet tekerni. De vannak azok a reklámok, amiket végig KELL nézned. Nem tudom, hogy ezeket felhasználóra szabják-e azzal, hogy megnézik,  mennyi idős és milyen nemű, vagy pedig mindenki ugyanazt nézi minden videó előtt, de az hótziher, hogy én mindig ugyanazt a két rohadt reklámot nézem. Az egyikben két barátnő ül a konyhaasztalnál, és az egyik meséli a másiknak, hogy terhes, és azt is, hogy MÁR két hetes. Esélyt sem hagy a barátnőjének, hogy kiujjongja magát örömében, rögtön szöget üt a fejében, hogy ezt meg honnan a f.mból tudod? Mire elmondja neki a másik, hogy ezt a bizonyos terhességi tesztet használta, ami azt is megmondja, hány hetes terhes vagy. Mire a másik rájön, hogy ezt igazából ki nem szarja le, és elkezd ujjongani, és azt mondja, hogy juuuuj, azt hiszem sírni fogok.
Rendben van. Terhességi teszt. Hm...jó.... hát...kell. Nem is tagadom, én is veszem őket rendszeresen, mert az én szervezetem, és a biológiai óra, az három - ha 50 napja nem változtam idegbeteg szörnyeteggé, akkor szeretném tudni, miért nem, és oké, nem árt, ha tudom, hogy ha esetleg kis emberke növekszik bennem, mióta.
Rendben.

De amikor az arcomba tolják a másik reklámot, akkor szoktam elveszíteni a hideg vérem. Ebben kisbabák nyögdécseléseiből mixelte össze valami DJ tehetség az ABC dalt, angolszász földön a Twinkle twinkle little start, ami egy altató, majd mikor a szemhéjaim megtalálják az utat vissza a koponyámból hogy letöröljék a borzadalmat az arcomról, előjön maga a termék: egy ovulációs teszt, ami megmondja neked, hogy MA kell szexelni, nincs mese, ha szél, ha fúj, itt gyermeknemzés lesz, különben oda a lehetőség, és még egy hónapot csúszik a családi idill. Még ez is oké, mert sok pár tervezi a gyermekáldást (érthető, én sem akarnék mondjuk júliusban 8 hónapos terhes lenni, mikor fáj a létezés alapjáraton is, és hozzá még 50 fok is van). De a szöveg hozzá az, hogy "ess teherbe még gyorsabban!!".
Na most ez, egy olyan embernek, mint én, aki nem tervezi a minél hamarabbi teherbeesést, sőt, tűzzel vassal küzd ellene, annyit jelent, hogy lélegzet visszafojtva felhúzom a lábaimat az ölembe, felveszem a védekező pozíciót, és ha a párom esetleg a közelembe jön a következő 3 napban, valószínűleg ráordítók, hogy ha hozzám merészel érni, vér fog folyni.

És mindenhol ez van! Egész Anglia babalázban van! Durex reklám nincs. Olyat nem látsz, hogy próbáld ki ezt meg ezt a tablettát, és jó eséllyel nem leszel terhes! Nem! Azt látod, hogy tukmálják az agyadba ezt a baba propagandát, hogy SZÜLJ! SZÜLJ! SZÜLJ!!!!

Vagy ma: gondoltam felkeresek néhány oldalt, mert kezdek aggódni a biológiai órám működése miatt, mert most már kezd kicsit elfajulni ez az uborkaszezon, hogy itt 1-2 hónapig nincs egy csepp vér se, ha viszont van, a méhem biztosra megy, hogy megbűnhődjek minden egyes vérmentes napért.
Tehát gondoltam utána olvasok, mi állhat a dolog mögött.

És minden oldal érintőlegesen megtárgyalja, hogy mi lehet az oka, majd rögtön utána azt is, bő lére eresztve, hogy mi csinálj ez ellen, hogy teherbe tudj esni. Mintha minimum ez lenne MINDEN nő kérdése, az egyetlen, amivel foglalkozni hajlandók: mit tegyek, hogy teherbe eshessek?
Az hogy "mi lehet az oka annak, hogy nem minden rendszeresen működik?" , vagy hogy "Félek, hogy valami komoly baj van velem", vagy "csak szeretnék megnyugodni, hogy nem vagyok rákos vagy ilyesmi", az ilyen kérdések valahogy nem bukkannak fel. Minden nő segít a másiknak, hogy most cickafark teát igyon, és közben kötögessen rugdalózót, miközben a Hold járása felé mutatja  a méhét, mert az segít az egészséges, extra autizmus mentes kisbabák megfoganását, de te ilyen helyeken nem tudsz kérdezni vagy hozzászólni, mert magadra haragítod az egész Egy Mama Mindfelett klubot, akik lehordanak a sárga földig, hogy utolsó kis senki vagy, hogy még gyereket sem akarsz, biztosan megkeseredett, karrierista boszorkány vagy, és meg is érdemled hogy méhnyakrákod legyen, biztos az a bajod.
És így...kösz.


Nem arról van szó amúgy, hogy ne látnám a szépet az ilyesmiben. Oda vagyok például a barátunkék kislányáért,  ha látom, odaleszek a tesóm kisbabájáért, sokáig pedig szülész akartam lenni, mert egy csodának tartom a terhességet. De valahogy a szülőséget nem. És ez sajnos összeegyeztethetetlen.

Iskolacsengő

Egy ismerősöm segítségét kellett, hogy kérjem, hogy vissza tudjak emlékezni, hogy vajh az egyetemen hallottam-e.
De azt mondta, nem hallottam.

Ez azt jelenti, hogy 7 éve volt utoljára, hogy a fejem búbjától leszaladt az a zsibbadás a nagylábujjamba, mikor mindent elsöprő erővel ránk üvöltött a csengő.
Nem tudom, amúgy ha azt mondod, csengő, én azokra a cuki dolgokra gondolok a karácsonyfán, nem pedig egy ilyen hajókürt erejű, kómás betegeket, sőt halottakat is felébresztő... hát.. zajra.

Mégis jól esett hallani :)

Roxfort pedig megtelt élettel, nyüzsgés van, órára rohanás, újoncok (Novi, ejtsd, Nováj, fujj) kastély térképpel, másodévesek, akik a Novikat terelgetik, harmadévesek az összeomlás küszöbén, sőt, eljöttem egy terem előtt, ahol ma már rögtön vizsgát írtak, nagyot. Olyat, ahol egy nagy teremben elmozdítanak mindent a falhoz, a fiúkat leültetik az egyenként, kimért távolságra álló padokhoz, és két akkora óra üti a fejük fölött a másodperceket, mint az ablakom, hogy elnyomja a könnyek és az izzadtság cseppek becsapódási hangját a papírlapok fölött. Aztán ott vannak a tanárok, akik hatalmas fekete talárban suhannak a folyosókon, mint valami hatalmas halálmadár, közben pedig egyenként, félóránként szaladnak a technikusok barlangjába, hogy megtudakolják, mi is történik igazán, mert velünk ellentétben, nekik tegnap ért véget a nyár, nekünk pedig már 2 hete. Mi már visszarázódtunk.

Ma egyébként újra kotyvasztottam, nyitott ajtónál, miközben jobbra és balra is óra zajlott. Két okból is kiemeltem a "nyitott ajtónál" dolgot. Először is, az iskola borzasztóan figyel arra, hogy megfeleljen a saját "open doors policy"-jának, azaz annak az elvnek, hogy itt mindenki bizalommal fordulhat mindenkihez, ajtónk mindig nyitva áll egymás előtt. Nos, ezt szó szerint értik. Tehát én még javában kevergettem a boszorkányfőzetemet a pultnál, miközben a diákok éhes várták, hogy elhasználhassák mindet. A másik ok, amiért említettem pedig az, hogy ezáltal természetesen folyton fennáll a kockázata annak, hogy ha valamit elrontok, és pukkan, robban, kipezseg, felforr, spriccel, akkor jól eldobom, eltöröm, és jó eséllyel még káromkodok is hozzá egy cifrát - nyitott ajtók mellett.

Na de aggodalomra semmi ok, Helen azt mondta, hogy erre a háromra lesz szükség, csináld meg. És ott hagyott egyedül. Úgy éreztem magam, mint aki bombát semmisít meg.

Csináltam valamit, ami a Brodie oldat névre hallgat, és meg is mutatnám nektek, mert érdekes, mert egy undorító barnás, ködös lötty, és ránézésre csak az különbözteti meg a szennyvíztől, hogy a folyadék felszíne, illetve ahol az üveggel érintkezik, vagy öntéskor vékony mintarétegben/kapillárisban gyönyörű, erőteljes korall-pink színe van. Azért szeretjük - mint megtudtam -, mert nem hagy nyomot üvegen, és ELVILEG könnyen mosható vízzel. Gyakorlatilag kb 30 kézmosással később még mindig rózsaszín a nagyujjam, és a munkafelületről is csak komoly 10 perces fehérítős kaparással jött le. De legalább lejött, nem hagytam magam után nyomott, mint egy csiga, hogy látjátok? Itt jártam, itt bénáztam.

Nem úgy a következő oldattal, az pedig a szuper szuper kék Leishman oldat volt, amit vérminták mikroszkópos megtekintéséhez szeretnek használni, Itt nem volt mit tenni, 50 fok volt a tetőtéri laborban, főleg 2 réteg ingben és laborköpenyben, a két csúszik, a kéz remeg: ott hagytam örök nyomom az előkészítő terem hófehér munkaasztalán, míg asztal az asztal: két szuper szuper kék folt árulkodik róla, hogy ide is megérkeztem. :)