A csipkebogyó gondolata valahogy mindig jó emlékekkel tölt el.
Régen, mikor még pici voltam, és hátramentem a mamáékhoz vacsoraidőben, leültettek egy vajas kenyérrel, és mindig csináltak nekem csipkebogyó teát. Sose kérdeztem honnan van, vagy hogy hogy kell csinálni, csak megittam, citrommal és cukorral/mézzel, és örültem neki.
Arra is ködösen emlékszem, mikor a dédimamámmal töltöttem néhány napot, és felmentünk a falu fölötti elképesztően meredek erőoldalon egy kápolnához, és a visszaúton meg-megálltunk a csipkebokroknál, és a dédimamám tele szedett 4-5 nagy konyharuhát, a csücskeit felhajtotta, összekötötte, és hazacipelte egyedül, miközben én vinnyogtam, hogy unatkozom.
Mára a csipkebogyó tea kultusszá nőtte ki magát a fejemben, mintha csak a falusi késő őszi napok szimbóluma lenne, valami varázsital, ami megvéd a megfázástól, felmelegít, és valahogy akaratlanul is, ha belegondolok, az orrom hátuljában érzem azoknak az estéknek az illatát, amit csak a tarjáni levegő képes produkálni - a novemberi esték friss, csípős hidege és a kéményekből áradó ritkás füst meleg zamata.
Néhány éve Ferihegyen várakozva találtam rá a Herbatea Manufaktúra teáira az egyik reptéri boltban, és roppant bájosnak találtam, ahogy elnevezték őket. Vettem is rögtön 3 félét: volt "Édes Álom", ami levendulás tea, volt "Doromboló", ami fahéjas, karácsonyi ízvilágra emlékeztető gyümölcstea, és a kedvencem, a "Derűs Ébredés", ami egy csipkebogyós-hibiszkuszvirágos-körömvirágos csodakeverék, és amihez nagy nehézségek árán később anyukám segítségével itt külföldön is sikerült hozzájutni, és nagyon óvatosan, ésszel meginni az összeset, egy cseppet sem elfecsérelve belőle.
Talán ott éledt bennem újra a csipkebogyó kultusz, és azóta is lelkesen él.
Most pedig, karácsonyi ajándék gyanánt - és már számolom vissza a napokat addig - anyukám és apukám ezt szánja nekem:
Az első képen a friss bogyó maga, ami a kosárban megpuhul, hogy aztán a világmindenség legfinomabb lekvárja készüljön belőle.
A második pedig a cserépkályha tetején száradó csipkebogyeszkák, amikből azt az isteni finom teát lehet készíteni, amitől visszahallucinálom magam 7 évessé a mamáék műanyagterítős vacsoraasztala mellé.
És akkor anyukámék azt kérdik tőlem, mit küüldjenek még.
Hát mi mást küldhetnének még? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése