Principia - alvás és álom

Van egy apróbb kis társaság az iskolán belül, aminek tanárok és diákok egyaránt a tagjai, úgy hívják Principia (és igen, K-val ejtik, amitől borsódzik a hátam valamiért).

Ennek a társaságnak a lényege, hogy a diákok végezzenek némi kutatómunkát a nagyobb egyetemek tudósai között, és ha találnak valakit, akinek a szakterülete érdekli őket, illetve érdekelhet másokat is, írjanak nekik, hívják meg őket a suliba egy előadóestre, és bonyolítsák le az előadást.

Ilyenkor néhány napig a Principia plakátokkal van bélelve az iskola, hogy tuti, hogy mindenki értesüljön a lehetőségről.

Az egyik ilyen előadáson volt szerencsém tegnap részt venni nagyjából 50ed magammal. Az igen megkapó nevű Valdas Noreika érkezett hozzánk a Cambridge-ről, hogy az alvásról és álmodásról tartson nekünk egy gyorstalpalót.

Annyiban elég durvák ezek az előadások, hogy péntek este 7kor kezdődnek, és nagyjából 1-1,5 óra hosszúak. Tekintve, hogy én reggel 8tól dolgozom, (ez 12 óra ott töltött időt és feszült figyelmet jelent), talán épp ezért ez az első Principia előadás amin résztveszek, mióta az iskolánál dolgozom. Általában mindig olyan 6:30 körül feladom, és inkább úgy döntök hazamegyek, pedig a témák egytől egyig mind nagyon érdekesek.

Az előadás hozta az elvárásaimat és nagyon részletesen taglalta a tudatos álmodást, annak mibenlétét, hogy hogy lehet elérni, mikre lehet használni.
Ez ugye azt jelenti, hogy miközben álmodsz, hirtelen tudatára ébredsz annak, hogy egy álomban vagy, és ebből kifolyólag képes vagy irányítani azt. Ilyenkor az agyműködésed mintázata teljesen eltér a normális alvásmintázatoktól, vadul hallucinálsz olyan dolgokat, amiket csak szeretnél. Repülhetsz. Beszélgethetsz eltávozott szerettekkel. Simogathatsz grizzly medvét. Vezethetsz űrhajót. Lehet 8 karod. A lehetőségek abszolút végtelenek.
Viszont van egy másik alkalmazási módja is a tudatos álmodásnak, ami egyre széleskörűbb az akadémikusok, orvosok, művészek, vezetők között - mégpedig az, hogy elgyakorolhatsz életszituációkat.
Ha például sebészként egy nagyon összetett műtétet kell elvégezned, aminél nagy a kockázat, és nehéz kivitelezni, egyszerűen dönthetsz úgy, hogy odaálmodod magad éjjel, és gyakorolhatsz. Akárhányszor csak akarsz. Nem azt, hogy mi fog történni, mert azt ugye nem tudhatod, hogy a másik ember teste hogy fog reagálni a beavatkozásra, hanem magát a stresszhelyzetet, a nyomást - ezáltal pedig sokkal nyugodtabb, felkészütebb leszel majd éles helyzetben.
Vagy vegyük azokat az embereket, akiknek fontos, nagy közönség előtt prezentálandó beszédet kell adniuk. Hát ki ne stresszelne rá egy ilyen megjelenésre, ha egyszer tudjuk, hogy a fél világ hallani fogja. Pánikra semmi ok - álmodd el! Játszd el újra és újra, miközben alszol!

Részemről én eddig abszolút csodálom ezt a jelenséget. Olyan, mintha az az idő (nagyjából az életünk 1/3-a), amit alvással töltünk és kvázi kidobunk az ablakon, megtérülne, és valami hasznossá alakulna. Részemről nem is annyira a hasznos része érdekel, hanem maga az, hogy megteremthetek helyzeteket.

Sajnos nekem még nem sikerült ilyet elérnem. A legközelebbi élményem ezzel kapcsolatban mindig hasonló: általában akkor történik, amikor valami oltári nagy baromságot álmodok, valamit, ami nyomasztó, és ilyenkor hirtelen rájövök, hogy ilyen a világon nincsen, biztos álmodom. És ilyenkor megugrik a szivem, hogy igen! Álmodok! Erre egy jó példa, mikor pincérnő voltam, valami földalatti, akvárium ablakú helyen, ahol egyetlen asztal volt csak, ahol odamentem a nagyon gazdag, nagyon nehéz eset vendégekhez, hogy felvegyem a rendelésüket, és nem értettem, mit mondanak. Visszakérdeztem, hogy elnézést, megismételné? Lecsapja a menüt, és elmondja újra, de én ugyanúgy nem értem. Megint visszakérdezek. Feláll, újra elismétli, mint egy idiótának. Én pedig csak megyek összébb és összébb, ő meg egyre nagyobb és nagyobb lesz, akárhányszor elismétli újra. Ilyenkor szoktam rájönni, hogy álmodom, és általában azt mondom magamnak, hogy Rami, ez baromság, álmodsz, kelj fel, kezdd elölről. Felkelek, kinyitom a szemem, átfordulok a másik oldalra, és visszazuhanok ugyanebbe az álomba.
Sajnos ilyenkor, mikor tudatosul bennem, hogy ez nem valóság eszembe sem jut, hogy megváltoztassak dolgokat. Az egyetlen dolog amire gondolni tudok az a felébredés. Pedig milyen jó lenne saját döntésemből odamenni az akváriumhoz, könyékkel kiütni az oldalát, és ráengedni a cápákat az asztalra. Vagy eltüntetni az asztalt és az éttermet, és úszni a cápákkal.
Ez a követező lépcső. Valahogy majd dolgozom rajta.

Tegnap, az előadás után úgy aludtam el, hogy eldöntöttem, mit akarok álmodni, és próbálkoztam, hogy észnél maradjak.
Sajnos - nem sajnos nem volt tudatos álmom, de helyette valami trópusi szigeten nyaraltunk a családdal és tesómmal vízisieltünk, és voltak delfinek, szóval tökéletesen elégedett vagyok így is.

:)