E tanév elején történt velem egy kis baki, amiben majdnem szétmarcangolt egy vérszomjas, ámde dagadt labrador.
Hogy jönnek ide a rákok? Majd mindjárt kiderül az is.
Van nekünk egy sokadik, kezdőbetűvel rövidített biológia tanárunk (8 van összesen amúgy), legyen ez most T.
T. sokáig az egyetlen reménységem volt egy értelmes munkahelyi kapcsolatra, mivel korban ő áll hozzám legközelebb (36 körül jár azt hiszem), és valahogy egy ritmuson pörgünk. Igaz, hogy közben borzasztóan emlékeztet egy volt barátomra, ahogy beszél, ahogy geszikulál, ráz a hideg tőle, de ha mindettől elvonatkoztatok, még mindig ott tartok, hogy a legjófejebb ember a kollégák körében, 60on innen.
T. egy borzasztó elfoglalt ember. Ahogyan a korábban említett C., ő is házvezető tanár, egy bentlakásos házat irányít az év minden egyes napján, felelősséggel tartozik az ott lakó nagyjából 60 gyerekért, akik épp abban a korban vannak, mikor semmi sem csábítóbb a világon, mint bajba kerülni.
Egy másik háttérszorti a dologhoz az iskolánk otthonszolgáltatási programjához fűződik. Mára nagyjából a fél város az iskola tulajdonában van - legalábbis az épületek. Ezek egy része a bentlakásos házakként szolgáló kis mini szállodák, másik része pedig azzal a nem titkolt szándékkal a miénk, hogy elszállásoljuk a tanárainkat.
Mivel ilyen nagyon jól megy az iskolának, megteheti, hogy kizárólag a legeslegjobb tanárokat alkalmazza, széles e világon. Igen ám, de ez egy félelmetesen nagy ország - lehet, hogy a legideálisabb jelölt valahol Nottingham környékén lakik. Akárhogy is vesszük, az reggel igencsak megdobja a munkábajárási időt (úgy 4-5 órára). Ezért, hogy idecsábítsuk a 10pontos munkaerőt, olcsó szállást biztosítunk nekik: az iskola nevetséges pénzekért kiadja nekik a tulajdonában lévő házakat, lakásokat, a lakbért a fizuból vonják le, még adózás előtt.
Így lehet az, hogy H. tanár úr 4 szobás családi kertes háza fele annyiba kerül, mint az én 2 szobás mini garzonom a 2. emeleten.
Visszakanyarodva a fő szálhoz, T. is egy ilyen házban lakik. Vagyis nem teljesen. Lévén ő házvezető tanár, ezért egy tető alatt lakik a gyerekekkel, a saját családjával együtt: feleség, 3 gyerek... kutya.
Annyi, hogy van egy lekerített lakrész nekik, és a kertjük is külön bejáratú.
Na már most, mivel T.-t igen kedves, jószándékú, és laza embernek ismerjük, mikor felbukkant az igénylő lapon a "Woodlice choice chamber" c. gyakorlat, tudtuk, kihez kell fordulni a gyakorolathoz szükséges ászkarákokért:
"T., átugorhatunk a kertetekbe ászkarákot gyűjteni? A nejed nem bánná?"
"Á dehogy bánja, menjetek csak, majd szólok neki."
Úgyhogy felvettük a fehér laborköpenyt, vittük a kis dobozunkat, csipeszt, spatulát, és elkezdtünk nagy bőszen ászkarákok után kutatni a tökéletesen berendezett kert cserepei, kaspói, kövei alatt.
Belefeledkeztünk a munkába.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy kislány néz, biztos távolból. gy rendesen, tátott szájjal bámul. Mikor összetalálkozik a szemünk, mint a fába szorult féreg, úgy elkezd sikítani.
Az anyja, B. pedig rohan ki egy másik gyerekkel a karjában, és bámul rám. Vadidegen nő térdepel komposzt mellett fehér köpenyben.
Vártam, hátha ő is elkezd sikítani.
Ekkor felbukkant Mole. Mole (azt jelenti, Vakond, brilliáns név) a család kutyája, egy tohonya, dagi, ellenben nagyon védelmező labrador, aki látva a család reakcióját, mmmmiliszekundumok alatt eldöntötte, hogy most jött el az ő ideje, itt bizony betolakodóriasztás lesz.
Elkezdett vágtázni felém, mint egy nyáladzó fekete tank, mikor végre előkerült Helen, aki ismeri T. feleségét, és rákiabált, hogy mi vagyunk, csak mi vagyunk, nem kell a fenevadból betörőriasztó demonstrációt kiváltani!
B. viszsahívta Mole-t, aki addig még mindig nem ért el hozzám, pedig nem voltam ám annyira messze - igen, ennyire dagadt szegény. Szerintem neki annyi is volt aznapra a testmozgás.
Végül aztán jót röhögtünk a dolgon, és mint kiderült, T. elfelejtett szólni neki, hogy jövünk. Nem tudom hibáztatni, és is magamra eresztettem volna a házi vérnyulat.
Mikor néhány órával később lement a gyakorlat, úgy döntöttem, úgyis jön a hideg, és kell a francnak ez a dráma megint - próbáljuk meg megtartani az ászkarákokat!
Kicsit tartottam tőle, mert kb. standard 20 fok van a laborban, féltem, hogy az túl meleg nekik az évnek ebben a szakában, és elpusztulnak majd.
De azért megtettem minden tőlem telhetőt.
Kiválasztottam egy üveghengert, és gyűjtöttem kintről növényi anyagot,
Az ászkarákok ténylegesen rákok - nem bogarak. Szárazföldön élő nyugis, békekedvelő, vegetáriánus rákok, amik lehullott növényi anyagon élnek. Bárki bármikor találkozhat velük, ha felforgat a kertjében néhány nagyobb követ: ott sorakoznak szépek, lelapulva a kő aljához, szorosan összebújva. Szerintem nagyon cukik, igaz, legtöbben csak eltapossák őket, mert másznak, ráadsul gyorsan. Bogár - bogár, egyre megy.
Ma tehát, mikor újra építettem a Hotelt, mert az előzőt megették, úgy döntöttem, megmutatom nektek is.
Íme a Woodlice Hotel & Spa *****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése