Van a mi iskolánknak egy szokása, hogy az őszi szünet előtti utolsó napon mindenki rózsaszínbe öltözik, hogy ezzel hívjuk fel a figyelmet a mellrák elleni harcra, és mindenki adakozik, és közösség, és csapatmunka, és összetartozás, és hurrá, és jajj de jó.
Az első években, mikor ezt behozták, nemigazán volt sikeres a dolog, eléggé nyilvánvaló okokból kifolyólag. Egy szigorú, fiú bentlakásos iskolában rózsaszínt csak a tanárok hordanak, azt is szökőévente, ki is nézik őket, mint kb mindent ami nem szürke vagy fekete.
De néhány évvel ezelőtt valahogy robbant egy nagyot a vattacukor bomba, és hirtelen a gyerekek meglátták a lehetőséget a Pink Day-ben.
Végre nem kell öltönyt felvenni reggel, és az még hagyján, senki nem néz rád hülyén amiért hülyén nézel ki, úgyhogy igazán eleresztik az állatot:
Kész kihívás minden évben überelni az előző évi katasztrofális kinézetet.
Nap közben természetesen zajlanak a jótékonysági események. A fénypont részemről az, mikor a 3. óra utáni szünetben az Orchard Centre előtt kis asztalokon KrispyKreme fánkokat árulnak (természetesen málna lekvárral és rózsaszín mázzal), és mész és annyit veszel, amennyit nem szégyellsz, mert hát végülis jótékonyság, nemde?, illetve kitűzők, karkötők, mindenféle ilyen kis mütyűr, amiből a végén egy elég szép summa szokott összejönni, ami 100%-ban megy az érintett alapítványnak.
Én a magam részéről úgy terveztem - látva a tavalyi szintet - hogy én is valami viccesben megyek, terv szerint egy nagy kezeslábasban, de túl későn kapcsoltam, ezért maradt a szolid rózsaszín - mégis szoknyástul-pulcsistul-rúzsostul-szőrmesálastul, úgy néztem ki, mint egy két lábon járó vattacukor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése